A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)
1981-11-28 / 48. szám
ÉRDEKESSÉGEK A SÓRÓL A szürkésfehér, kristályos porra ügyet sem vetünk, ha otthon, a konyhaszekrényben, vagy az éttermek fehér abrosszal letakart asztalain húzódik meg kis tartójában a többi hétköznapi tárgy között. Külseje, könnyen elérhető volta, jelentéktelensége elfeledteti velünk, hogy a sót azóta ismerik, amióta az emberi faj létezik, hogy a világtörténelemben gyakran volt ez az egyszerű ásvány komoly kihatással bíró események kiindulópontja, mozgatója. Nem véletlen tehát, hogy az ember ősidőktől fogva nagy becsben tartja a sót, lelőhelyeit féltve őrizte az illetéktelenektől, sőt egyes ősi ázsiai és afrikai kultúrák sóisteneket is számon tartottak, „akiknek" sóáldozatot mutattak be. Az ókori Egyiptomban sóban kapták fizetségüket a szolgák, Rómában bérüket a zsoldosok és csereeszközként is elterjedt, hiszen gyakran igen távoli országokból, ezer veszély közepette szállították a sót a karavánok, a hajók. Gyakran megtörtént, hogy rablóbandák támadták meg őket, elvették értékes szállítmányukat, sőt sokszor a karavánok lemészárlásától sem riadtak vissza, hogy tettüknek ne maradjon tanúja. Egyik-másik ország arra rendezkedett be, hogy a területükön, kikötőiken áthaladó karavánok, hajók sószállítmányait megvámolta. Rómában a szenátus i. e. 500-ban elrendelte, hogy a sőkereskedelmet állami vámmal kell sújtani. Igy a birodalomba beérkező só után kirótt vám biztos és jelentős kincstári jövedelmet biztosított. Mindez emelte a só árát, amelyet végső soron a rászoruló vevő fizetett meg. Az afrikai Taghaz volt a történelem előtti időkben a sókereskede/em egyik központja. A só a felszínhez közel rejtőzött. így könnyű volt kibányászása, amely a lakosságnak jelentős jövedelmet biztosított. Házaikat sóból faragott téglákból építették, a tetőt tevebőrből készítették. Karavánjaik messze földekre eljutottak, és jóformán mindent, amire szükségük voit, ezért a szürke, jelentéktelen, és mégis ritkaságánál fogva oly drága és értékes ásványért szereztek be. A sót természetesen nemcsak bányászták: sós tavak, meleg égövi tengerek partjain kicsapódott a fehér por, ahonnan csak össze kellett lapátolni. Ez a módszer — természetesen fejlett, ipari eszközökkel — ma is elterjedt a tengerpartokon; például a Szovjetunióban, a Kaszpi-tenger Kara-Bugaz nevű öblében ma is tekintélyes mennyiségű sót nyernek ily módon. Egyiptomban több ezer évvel időszámításunk előtt már sóval tartósították az élelmiszereket, ezért igen sok sót használtak fel. Az itáliai tarentumi sóstó híres hely voit, de másutt is, például a Tiberis folyó torkolatában is voltak só/epárló telepek. A Volga folyó torkolatában kitermelt só óriási távolságokra jutott el. Természetesen nemcsak Európában, Ázsiában, Afrikában voltak ismert sólelőhelyek, de például Dél-Amerikában, a mai Kolumbia területén is, ahol a sót termelő indiánok nagy jómódban éltek, sokkal gazdagabbak voltak mint az aranybányászok. A bibliában is szerepel a só. Tudjuk, hogy a pusztulásra ítélt Sodorna és Gomora lakói sókereskedelemből éltek. Lót felesége pedig, mivel megszegte az Úr parancsát. sóbáNánynyá változott... Európában különösen jelentős volt a már a bronzkorban működő, hallstatti sóbánya. Az itt feltárt ősi sírokban többek között ókori egyiptomi ékszereket, gyöngyöket találtak, ami azt igazolta, hogy az úgynevezett hallstatti korban, tehát több ezer évvel ezelőtt, az ottani sószállítmányok eljutottak Egyiptomba is. Említést érdemel a lengyelországi wieliczkai sóbánya, mely ma is idegenforgalmi látványosság. Sóból faragott, ékes díszítésű tartóoszlopait, lépcsőit, a villanyfényben hidegen csillogó csillárjait ma is megcsodálják a világ minden részéből érkező turisták. A régi Magyarországon is jelentős sóbányászat folyt. Sok község neve őrzi ezek emlékeit, mint Sóvár, Aknasuhatag, Désakna, Aknaszlatina, stb. A só egyik legnagyobb vásárlója a híres Fugger család volt akik Vöröskö várában őrizték a többi kincseikkel együtt a sót. A vár szinte teljesen a föld alá épült vastag falai, titkos föld alatti kijáratai bevehetetlenné tették minden ellenség számára. Innen fegyveresek szállították tovább a sót az ország más vidékeire vagy idegen országokba. A sónak nálunk sem volt csekély értéke. A középkorban annyi aranyat ért, amennyit nyomott. A várkapitányok, erdélyi vajdák járandóságai között tetemes mennyiségű só is szerepelt Étkezéshez használták, sőt húst is tartósítottak vele: erre a célra számos itáliai mestert hoztak az országba, akik ismerték a korai konzerváló módszer minden csínját-bínját. A tartósított húsfélének harcias eleink főleg ostrom idején látták nagy hasznát Ma már tudományosan is bizonyított, hogy a só az emberi táplálkozásban nélkülözhetetlen. Az emberi szervezetnek naponta 10—20 gramm sóra van szüksége. Akik nagy melegben dolgoznak (rakodómunkások, kohászok, kazánfűtők, öntök, pékek stb), az erős izzadás miatt jelentős sómennyiséget veszítenek. Ennek pótlására védőételeket és -italokat, sóval dúsított, külön e célra készített üdítőket ételeket kekszeket stb. kapnak. A túlzott sófogyasztás viszont zavarja a belső szervek működését egészségkárosodást okozhat. Egyes betegségek esetén az orvos sószegény diétát írhat elő. A sóhiány egészséges embernél zavarokat okozhat az idegrendszer működésében. Ugyanakkor a sószegény étkezés csökkenti a gyomorsavtermelést, és megbomolhat a szervezet sav-bázisának egyensúlya, is. Egyes vidékeken az ivóvíz nem tartalmaz elégséges mennyiségű jódot ami a golyva elterjedését idézheti elő. E vidékek lakói egészségének védelmében jódos étkezési sót hoznak forgalomba. A sót nemcsak emberi étkezésre, hanem az állateledel ízesítésére is felhasználják, hiszen a többi élő szervezetnek is szüksége van rá. Az utak téli hómentesrtésére ipari sót használunk. A hús és más élelmi anyagok tartósításához is nélkülözhetetlen ,ez az ásvány. *</eno/v/ LEGYEN GYAKORLATIAS pénzügyi gondjainak intézését bízza a SLOVENSKÁ STÁTNA SPORITEENA legközelebbi kirendeltségére nyisson SPOROZSfRO-SZAMLAT AZ ALÁBBI FLÖNYÖKKT El.VF.ZHETI • sok időt megtakarít • pontos áttekintése lesz a vállalt cs a végrehajtott fizetések állapotáról • nem kési le az egyes terminusokat • elejét veszi az esetleges kellemetlenségeknek • bevásárláskor csekkel fizethet • készpénzt vehet fel bármely városban a CSSZSZK egész területén • a belét összegének megfelelő 2'/n-os kamat juttatásban részesül Kérjen felvilágosítást és vegye igénybe a SLOVENSKÁ §TÁTNA SPORITEENA előnyös szolgáltatásait 23