A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-28 / 48. szám

Tárgyi és történélem A tisztaszobában - mint régen valamennyi zsérei parasztházban - a vetett ágy az asztallal szemben levő sarokban áll. Ez az ágy a század elején készült puhafából. Az ágyfenék deszkából készült, ezen van a szalmazsák. Felette a vetett ágyak jellegzetessége, a tollal töltött hat szőttes vánkus és két dunyha. A zsérei szokások szerint a vánkusok száma csak hármasával szaporodhatott, attól függően, mennyire tellett a családnak. A tájházban pad áll az ágy előtt, de a gyakorlatban inkább székeket tettek elébe, mert ezeket szükség esetén könnyen az asztalhoz húzhatták. Az ágyak pihenésre, alvásra és az ágynemű tárolására szolgáltak. A díszes vánkosokkal és dunyhákkal magasra rakott vetett ágyaknak egyúttal vagyonjelző szerepük is volt. Minél több volt a vánkusok száma, annál vagyonosabb volt a .család. Ennek a státuszszimbólumnak nagy jelentősége volt főképp a lányos házaknál, hiszen a vánkusok a lány kelengyéjéhez tartoztak. A vetett ágy a szülők alvóhelye volt. Hogy a sok vánkust ne kelljen naponta ide-oda rakni, az ágyba helyezett lécvázas keretre rakták rá őket, és ez alatt aludtak. Ezt hívták „bujdéságynak". A vetett ágyat sok helyen gazdagon hímzett teritövei takarták le. Ha a család lány- vagy legénytagja élettársat hozott a házba, akkor egy újabb ágyat helyeztek el nekik a szobában, éspedig az ajtó mögötti sarokban. Ennek az ágynak már nem volt olyan jelentősége, mint a vetett ágynak. A család megnövekedése esetén újabb pótágyakat állítottak fel vagy bent a házban, vagy azon kívül. A kisgyereket, míg megtanult járni, bölcsőben tartották, az anya ágya mellett, de gyakran a bölcső helyett az ágy fölé gerendára felfüggesztett lepedőben. A nagyobb gyerekek fekvőhelye a siskó (tűzhely) körüli padka, a „tyüszel" és a siskó mögötti rész, a „siskó mege" volt. Ott, ahol idősebb emberek is voltak a családban, akiknek napközben gyakran meg kellett pihenni, a kemencepadkát szélesítették ki egy paddal, amelyen nemcsak üldögélni, hanem aludni is lehetett. A család felnőtt férfitagjainak gyakori alvóhelye volt az istállóban elhelyezett „ágyikó". Ez négy lábon álló, deszkából összeszegelt alkalmatosság volt. Szalmát raktak bele, s ezt lepedővel teritették le. Ugyancsak a férfiak fekvőhelye' volt a dikó vagy a „számaágy", lécvázas szerkezetű, szalmakötélből font alkalmatosság is. A szoba ajtaja mögött, az istállóban vagy nyári meleg időben kint a fal alatt állították fel. Azoknál a népesebb családoknál, ahol a lakóház szoba-pitvar-kamra beosztású volt, a szobában lévő fekvőhelyek elfoglalása után a kamrában helyeztek el újabb ágyakat. Napközben nem tartózkodtak a kamrában, csak aludni jártak ide. Később a kamra átalakult szobává. Szegényebb családok tagjai a tisztaszobán kívül az istállóban, a falalján és a padláson vagy a pajtában levő szénában is aludtak. BUDAY ENDRE