A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-18 / 29. szám

Hétvégi levél — Persze, minden éremnek két oldala van. Vonatkozik ez a megállapítás a mi munkánkra is. Mert törekvéseink sok szállal kapcsolódnak ugyan a társadalomhoz, ahonnan igazán sokoldalú támogatást kapunk: ám a jogos elvárások mellett, tagságunk jó értelemben vett nevelése is napi teendőink közé tartozik. A rokkantaknak egyszerűen tudatosítaniuk kell, hogy a kapcsolatok kétoldalúak. Szövetségünk tagjainak a társadalom kínálta szakemberek: orvosok, jogászok, szociológusok, pszichológusok, művészek segítségével kell megérteniük, hogy helyzetüket nemcsak saját veszteségeik vagy a külvilág ítélete határozza meg, hanem elsősorban saját személyiségük, magatartásuk és a családi munkamegosztásban vállalt szerepük. Érdekes lenne áttekinteni: hány rokkant él Szlovákiában, milyen munkalehetőségeik vannak és milyen munkaevőkként értékelhetők? —- Szlovákiában jelenleg teljes vagy részleges rokkantjáradékot 226 ezer személy élvez, ami a társadalomnak 2,6 milliárd korona kiadást jelent évente. Tavaly decemberben 77 558 csökkent munkaképességű dolgozó volt Szlovákiában állandó munkaviszonyban. A rokkantjáradékosok és a munkaviszonyban lévők közötti számszerű különbözet oka, hogy a rokkantak zöme életkorát tekintve is nyugdíjjogosult már. Ennek ellenére az a célunk, hogy a munkára alkalmas személyek bekapcsolódjanak a termelésbe. Ez irányú törekvéseinket a járási nemzeti bizottságok illetékes ügyosztályainak segítségévei váltjuk valóra. Szlovákiában jelenleg tizenhét szakosított ipari termelőszövetkezetben dolgozhatnak a rokkantak. Saját vállalatunk is van: az Integra, amelynek pillanatnyilag tizennégy önálló egysége működik Szlovákia különböző városaiban. Az Integrában végzett munka értéke tavaly például meghaladta a 38 millió koronát. "" — Már csak ez az adat is jelzi, hogy a rokkantak túlnyomó többsége becsületes, kitartó és szorgalmas munkaerőnek számít. Egy, a közelmúltban végzett felmérés alapján kiderült, hogy munkájuknak termékekben vagy pénzben kifejezhető értéke teljesen azonos szintű az egészséges ember teljesítményével. Söt, a rokkant alkalmazottak több időt töltenek a munkahelyükön, tehát fegyelmezettebbek. Félkarral, béna lábukkal a kerekesszékben egyszerűen nem tudnak bármikor „elugrani" a munkahelyükről, nem szaladnak át naponta háromszor a boltba venni valamit, nemigen találni őket munkaidő alatt kávéházakban vagy egyéb vendéglátóipa-Csehszlovákia természeti szépségekben gazdag ország, ahol télen, nyáron egyaránt bőven akad üdülési, szórakozási és pihenési lehetőség. Ennek ellenére mégis általános jelenség, hogy az emberek valójában csak a nyarat tekintik igazán a szabadságok időszakának, s szinte magától értetődőnek tartjuk azt is, ha beszélgetés közben ilyen kérdések hangzanak el: Hol töltitek a nyarat?. Hol jártatok nyáron? stb. Tudom, meggyökeresedett ez a „nyárkultusz" nálunk, vajmi keveset tehetnénk ellene, s talán fölösleges is volna, hiszen több el nem hanyagolható körülmény is segíti a továbbélését. A téli üdülésnek ma még koránt sincs akkora vonzóereje, mint a nyaralásnak. A síelés például nem tömegsport mifelénk, s ezért nem is csábít olyan tömegeket a hegyek közé télen meg kora tavasszal, mint a Balaton vagy a bolgár tengerpart nyáron. Némelyek a pénzkérdést is felhozzák magyarázatként, mondván, hogy a nyaralás olcsóbb. Ez igaz lehet abban az esetben, ha az ember itthon tölti a szabadságát, csak hát hallottam én már olyan esetekről is, amikor az üdülést kedvező anyagi feltételek mellett biztosító szakszervezeti beutalók azért nem találtak gazdára, mert éppenséggel valamelyik téli hónapra szóltak. Még mielőtt valaki is azzal vádolna, hogy egy utazási iroda ügynökeként a nyár kellős közepén a téli üdülést reklámozom, sietve megjegyezném: én is a nyaralás hive vagyok, már csak azért is, mert síelni nem nagyon tudok, s a telet sem szeretem túlságosan. Mégis, látva ezt a nagy nyári kavargást, ezt a modern népvándorlást, egyre gyakrabban gondolok arra, hogy itt az ideje már változtatni eddigi életformánkon. De azonmód el is hessegetem magamtól ezeket az eretnek gondolatokat, hiszen egy ilyen „életformaváltás" semmit sem oldana meg. A nyár heve akkor is gyötörne bennünket, ha télre tartalékolnánk a szabadságunkat, s attól még a tavak, és a strandok sem lennének kevésbé csábítóak. Mert a víz és a nyár elválaszthatatlan egymástól, s a legtöbb ember a nyári szabadságát is, és a szabad idejét is legszívesebben a vizek mellett vagy a közelükben tölti. A fürdésre alkalmas viz azonban — a környezetszennyeződés folytán — egyre fogy. Paradox módon azonban a nem szennyezett vizű tavak és folyók mentén is mind kevesebb a hely. Számtalan vállalat és magánszemély ugyanis egyre gyakrabban formál jogot arra, hogy kisajátítson magának egy-egy kisebb-nagyobb vízmenti területet, s oda üdülőt vagy hétvégi házat építsen. Az igy elfoglalt partszakaszok idegenek számára tiltottakká válnak, a megmaradt közterületen viszont egyre nagyobb tömeg zsúfolódik össze. Ennek a sajátosan értelmezett „vizimádatnak" olykor komikus megnyilvánulásai is akadnak. A szlovák főváros közelében, egy kis faluban alig egy esztendő leforgása alatt hatvannál is több hétvégi házat építettek egy hajdani kavicsbánya helyén keletkezett tavacska köré, s ahogy a vonatból elnéztem, ennek a „nagyszabású" építkezésnek még koránt sincs vége. Az igaz, hogy a környéken nincs egy fa vagy bokor, s fű is csak elvétve található, a fö az, hogy áll a házikó és felügyel a szemfülesen lefoglalt partszakasz sérthetetlenségére. Akik meg hoppon maradtak? Azok talán abban reménykednek, hogy egyszer majd ök is felfedeznek maguknak egy ilyen tavacskát, s akkor megcsinálják a szerencséjüket. De vajon nem lenne ésszerűbb, ha strandot és üdülőközpontot terveznénk a nagyobb városok környékére, ha minden jelentősebb lakótelepen legalább egy lubickolásra alkalmas medencét építenének? Azt hiszem, sürgősen ki kellene próbálnunk ri üzemekben. Az is érdekes tapasztalat, hogy a rokkantak kitartóbbak, állhatatosabb munkaerőnek számítanak, mert ritkán változtatnak munkahelyet. Az egészségileg károsultak igyekezetét, szorgalmát bizonyitja, hogy az Integra kassai részlege például a közelmúltban nyerte el a kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsának elismerését, valamint az ezzel járó kiváló munkáért érdemrendet isi 1981—a rokkantak nemzetközi éve Ezzel tulajdonképpen újra a társadalmi elszigeteltség leküzdésének tárgykörében járunk... — Az elszigeteltség falainak lebontásához vezető első lépés a rehabilitáció, amit ma még korántsem értelmeznek mindenütt egységesen. Sokan, egészségesek és betegek egyaránt, összetévesztik a szociális gondoskodással. Nyíltan ki kell hát mondani: vannak súlyosan sérült emberek, akiknek a rokkantnyugdíj és a szociális segély az egyedüli jövedelemforrásuk. Az ilyen rokkantakat csak részben vagy egyáltalán nem lehet rehabilitálni. De a nagyobbik rész, amelyik tud és akar dolgozni, munkával szeretne boldogulni. Szövetségünknek nem az a célja, hogy engedményeket kérjen a társadalomtól, hanem az, hogy a mozgáskorlátozottak, a testi fogyatékosok, az egészségügyileg sérült emberek segítségével segítséget és támogatást kapjanak a boldoguláshoz. A társadalomba való beilleszkedésnek a rokkantak számára is csak egyetlen módja van: a munka, az érvényesülés. Ennek érdekében kell alkalmassá tenni a munkahelyeket, a rokkantak egyéni adottságaihoz igazítani a munkafeltételeket. — Az orvosi rehabilitáció a sérült életében néhány hónapot, legfeljebb egy évet vesz igénybe. Utána még évek. évtizedek következnek, amit élettel, értelmes tevékenységgel kell megtölteni. Minden azon múlik, hogy a külvilág miként fogadja, miként segíti rendes kerékvágásba zökkenteni a rokkantakat. Szövetségünk fő célkitűzése ezért nem egyéb, minthogy a csökkentlátású vagy a mozgássérült ne csak tárgya legyen a társadalom gondoskodásának, hanem annak segítségével tevékeny és értékes tagja is. Ez idén, a rokkantak nemzetközi évében és a jövőben is. MIKLÓSI PÉTER (Archívumi fetv.)