A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-21 / 47. szám

I V Gógáról nézünk a falura Baráth/ 1 • né

Saroltával, a Mohi He/ • lyi Nemzeti Bizottság titkárával. Közelünkben áll egy magányos gesztenyefa. Kísérőm szerint valamikor szőlő volt a dombon. Máry József tanító volt annak a pincének a gazdája, amelyben Kodály Zoltán is megfordult, amikor a mohi dalokat gyűjtötte, köztük a legismertebbet, a széltében-hosszában énekelt: Hej, a mohi hegy borának húsz forint az ára. A falu fölött a Dobrice magasodik, amely a lévai járás legmagasabb pontja. Régebben boráról volt híres. Az itt termett hegy levének volt húsz forint az ára. Aztán fokozatosan kiveszett a szőlő. Másutt telepitettek az emberek. Szemben velünk, a másik oldalon a Meszeshegy. Ott tarolja le a dombot és az erdőt az atomerőmüvet létrehozó akarat. Itt épülnek majd föld alá, ég alá a reaktorok. Még áll Mohi, ahogy évszázadok óta mindig is a történelem viharaiban. Hegyek, erdők között szépen megbújva. Sokszor került veszélybe, legutóbb, amikor a front a határhoz ért. Szovjet katonák a Garam egyik partján, németek a másikon. Bombázták is Mohit. Gyújtóbombák tüzébe roskadtak a pajták. Tönkrementek, megrongálódtak a házak. De veszély elmúltával mindent rendbe lehetett hozni. Most eltűnik véglegesen, már soha többé nem lehet az erdők, hegyek közé varázsolni. 1973-ban jutott el a hír Mohiba, hogy a falu nem lesz többé. A fiatalok igyekeztek el a községből. Az idősebbek a hegyekre és az erdőre néztek, és sírtak. Ösi fészküket féltették az emberek. Nem egy olyan ház áll itt, amelyben négy nemzedék nevelkedett fel. Sírtak a mohiak, és aztán beletörődtek a sorsukba. S amikor az a hír kelt szárnyra, hogy nem épül az atomerőmű, mindenki berendezkedett, engedélylyel javította a házát, épített újat. De hamar kiderült, hogy korainak bizonyult a fellélegzés. Szét kell szóródniuk a világban. Felbecsülték a házakat, kerteket, s elkezdődött a költözködés a lévai városszéli hétemeletes épületbe. Káinára, Győrödre, Lökre, Pélre és még sok más helyre. Legjobban persze Léva lett a mohi emberek új lakóhelye. Más munkához nem szokott mohiak mentek a szövő- és bútorgyárba, ki hová tudott. A faluba költözött Váhostavnál csak néhány asszony dolgozik, meg egy fiatalember, Tibi, a tehergépjárművezető. Senki nem akart új életet kezdeni, mégis új életet kellett kezdeni. A kor parancsolta igy. Ha az újhoz szoktatott gondolkozás nehezen is változtatható, annál könnyebben az emberek életéhez tartozó tárgyak. — Mióta híre kelt, hogy elmegyünk, mást se teszek, csak dunnából csinálok pehelypaplant — mondja a hatvanéves Pagács Dina varrónő, a CSEMADOK helyi szervezet színjátszó csoportjának hajdani állandó főszereplője, a szövetkezetnek hu-A képen jobbra Hajpál Mátyásné. Középen Baráthné Nagy Sarolta kassai Műszaki Egyetem Gépészeti Karára, s azóta mosolyog, ha találkozunk és mondom, hogyan jutottál be az egyetemre, hiszen alig tudtál szlovákul. A matematika és a fizika ismerete volt a fontos, arra meg jól megtanítottak, nyugtat meg akárhányszor. A gömörhorkai papírgyárban volt három évig föenergetikus, s tizenöt évig vezető tervező volt a dubnicai gép-és kohóipari művekben, s 1968-ban tagja volt annak a tervező kollektívának, amely Klement Gottwald Állami-díjat kapott. Mint mindig, most is higgadtan válaszol. — A történelemből tudjuk, hogy népeknek, falvaknak soha nem volt könnyű elviselni a szétszóratást. De ha felépül majd az atomerőmű, és az üzemeltetésnél több száz ember talál megélhetést, a mohiak elfelejtik a nehéz napokat. Azért építünk atomerőműveket, mert a fö energiaforrások (szén, nyersolaj) világviszonylatban erősen fogyófélben vannak. Egyes tudósok ötven-hatvan esztendőre becsülik a szén és nyersolaj készletet. Már most szükség van atomenergiából nyert hő- és villanyenergiára. Én magam szükséges rossznak tartom az uránérc kettöszázharmincötös izotópjából nyert energiát. Szükségesnek, mert jelenleg más forrás nem áll rendelkezésünkre. Rossznak, mert az uránérc 235-ös izotópjának megszerzé— Kell az emberiségnek, országunknak az atomerőmű melege, fénye. De miért éppen Mohit találta meg az atomerőművet létesítő szándék ? — kérdezem Forgon István mérnököt, aki vezető tervezői beosztásban dolgozik hét esztendeje az Energoprojekt Prága bratislavai üzeménél. — A hely megválasztásához számos szempontot vesznek tekintetbe — mondja. — Olyan helyre kell építenünk, ahol a földrengés-veszély minimális. Sok vízre van szükség, s a jó termőföld kímélése is fontos, ugyanúgy, ahogy a kitermelt áram elvesztésének lehetősége. Ilyen megfontolásokból esett a választás Mohira. Két fő cég építi az atomerőmüvet. A Hydrostav és a Skoda Plzeö. Ez utóbbi adja a gépi berendezéseket. A beruházó a Szlovákiai Energetikai Beruházó Vállalat. Csehszlovákia harmadik atomerőműve épül a Garam mentén. — Mi történik a Meszeshegyen? — Ott épül az atomerőmű első szakasza. Kétszer 440 MW teljesítményű blokkból áll majd az atomerőmű, amelynek villanyáram-termelése 88 ezer lakásegység fűtésére lenne elegendő. Az atomerőmű első szakasza a nyolcvanas évek második felében készül el. A Lévára költöztetett mohiak akkor már az atomerőműben termelt árammal fognak világítani. A paplant varró Pagács Dina szonnégy esztendeig fejönője. — Ebben az évben körülbelül harmincat készítettem. Városba nem kell a dunna. Sokkal jobb a paplan. Nem olyan meleg, és kevesebb helyet foglal el. Még negyven család él itt, de már majdnem üres házakban. Asztal, szék, fekvőhely, ennyi maradt a berendezés. Nézzen csak szét! A negyven családnak is van már helye Léván és a környéken. De még várnak. Még nem kártérítették őket. Az ittmaradtak többnyire idős emberek és bizalmatlanok. No meg számukra nehezebb a beilleszkedés. Itt mindenük volt, házuk, szőlőjük, megélhetésük a szövetkezetben. Senki nem kívánkozott el innen. Én se gondoltam soha, hogy nem itt fogok meghalni. Menjen csak végig a falún és tartsa nyitva a szemét. Az udvarokat benőtte a gaz. A kertek gondozatlanok, a gyümölcsfák még teremnek. Aki éri, az szedi a gyümölcsöt. Tavaly karácsonykor már el akartam menni, de még mindig itt vagyok. A telet átvészeltem, nyárra maradtam. Ősszel költözöm lévai szoba-konyhás lakásomba. Fiaim is ott laknak, együtt lesz a család. — Elképzelitek-e, hogyan hat a mohiakra a szétszóródás? — kérdezem Forgon István mérnöktől, aki az ötvenes években a komáromi magyar gimnáziumból került a Dirigács Kalmánek éléskamrája se nagyon költséges. S a megmaradt atomhulladék tárolása is egyre nagyobb gondot okoz. — Hogyan veszel részt atomerőmű tervezésében ? Az elkövetkezendő években magam is bekapcsolódtam a gépi berendezések tervezésébe. Több száz tervező mérnök munkája szükséges egy ilyen atomerőmű tervezéséhez. Mit üzensz azoknak, akik még a pénzükre várnak? — Különféle esetek fordulhatnak elő. Például meghalt, akinek a nevén állt a ház, s az öröklés még nincsen elrendezve. Ilyen esetben a beruházó nem tud kinek fizetni. Az érintettek nézzenek körül, rendben van-e a telek és a ház körül minden. Még mindig Pagács Dina tart szóval. Megható, ahogy múlt időbe foglalja Mohit. Szép kis falu volt. Nyugodt, összetartó nép lakta. Kultúrháza, kocsmája, boltja s iskolája volt. 1980. június 30-ig. A tanítók sorában Záhorszky Ágota volt az utolsó. A CSEMADOK helyi szervezet is a faluval együtt szűnik meg. Ki hová sodródik, ott folytatja a kulturális munkát. A harmincas években még hegybírók, hegypásztorok voltak itt. A hegybíró vigyázott fel a rendre a szőlőhegyen, fogadta a hegypásztoro-12