A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-14 / 46. szám

1 I •I wmammm Meggyőződésem, hogy a kiskorú gyermekek szülei tudják a legjobban, milyen problémát jelent olykor egy-egy ruházati cikk, vagy bármilyen apróság beszerzési csemetéink számára. Tavaly ősztől személyes tapasztalatból ismerem, mit jelent egy óvodás korú kisfiú számára például hagyományos esőkabátot vásárolni. Ha akkoriban valaki tanácsért folyamodik hozzám hasonló ügyben, valószínűleg lebeszélem vásárlási szándékáról. Idejét, energiáját s idegeit óvta volna meg, ha reám hall gat. En végül is külföldön vettem meg a keresett portékát, olyan magas áron, amennyit otthon ki nem fizettem volna érte. Akkor a kényszer köttette meg velem az üzletet. Az idén nyáron szúrópróbaszerűen ismét betértem néhány gyermekruházati boltba, mégha a tavaly vásárolt esőkabát hibátlan és használható is, az érdekelt, hogy változott-e valamit a múlt év óta a helyzet A tapasztalat most is lehangoló volt. Pillanatnyilag jócskán benne járunk az őszben, eső is esik, amennyire ebben az évszakban számítani lehetett, az esőkabátok ügye tehát fölöttébb időszerű. — A tapasztalatai, sajnos megfelenek a mai helyzetnek — mondja Ján Poliak, a handlovái Mlad' kisipari termelőszövetkezet elnöke. — Szerencsére erre a hiányosságra nem csak ön és a többi kiskorú gyermek szülei figyeltek föl, de az illetékesek is. Határozat született, miszerint az idén a Kisipari Termelőszövetkezetek Szlovákiai Szövetsége színtjén kell megoldani e hiánycikk ügyét. Mivel a szövetség keretében mi vagyunk az egyetlen ktsz, amely műanyagot konfekcionál, igy ez a feladat is reánk hárult. Célunk évente 200 ezer darab gyermek esőkabát gyártása. — Hogyan állnak e feladat teljesítésével ? — Viszonylag jól. A megbízást örömmel fogadtuk, mert termelési programunkban volt még elegendő tartalék. A lelkesedést az is fokozta, hogy a Prior áruház-hálózat vezetősége megszavazott számunkra bizonyos devizakeretet, amit a termelés biztosítására fordíthatunk. Kereken egymillió devizakoronát kaptunk, amiből főleg a gépek egy részét vásároltuk meg. Ezért a hatékony segítségért mi köteleztük magunkat, hogy az egész termelt gyermek esőkabát mennyiségét a Prior áruházaknak szállítjuk. — Megindult tehát a termelés? Igen, még augusztusban hozzáláttunk, hogy meg az ősz beállta előtt legalább egy kicsit enyhítsük a feszültséget a hazai piacon. Pillanatnyilag már csaknem teljes ütemben termelünk, s ezt elsősorban a szövetkezet műszaki gárdájanak köszönhetjük. Mint már mondtam, az egymillió devizakoronából e szükséges gépeknek csupán egy részét tudtuk beszerezni. A hiányzó berendezéseket saját szakembereink szerkesztették, illetve tettek üzemképessé olyan gépeket, amelyeket hibás voltuk miatt már nem használtunk. Dicséretes, hogy mindez nagyon rövid időn belül zajlott le, s olyan minőségben, amilyent elvártunk. — Mennyi és milyen esőkabátot sze retnének még az idén legyártani? — Mennyiségileg a gépek üzemké pességéhez vagyunk kötve. Az idei év gyakorlatilag a bejáratás időszakának számit. Szerencsére műszaki probléma a termelésben alig akad, így előreláthatólag sikerűi elérni a tervezett 40 ezer darabot. A színskála is csaknem kielégítő. jelenleg négyféle szinü esőkabátot gyártunk. Szövetkezetünk kislányok számára készít esőkabátot Lucia néven. — Nem tartja túl szűkre fogottnak a választékot ? — Itt tudni kell, hogy országos viszonylatban eddig a napajedlai Fatra vállalat egyedül gyártott műanyag-esőkabátokat. Mi most kezdetben ezt az egy nagysagot vettük at tőle, a gépek bejáratására jelenleg ez elég. Ha majd minden zökenömentesen üzemel, akkor még jobban elosztjuk a választékot. Ez előreláthatólag a jövő évben történikmeg.amikorazelöirányzat szerint már 1 50 ezer darab esőkabátot gyártunk. Nem lenne logikus, hogy ilyen mennyiséget egy fajtából gyártsunk. — Mennyire gazdasagos önöknek ez a kooperáció egy ilyen hatalmas vállalattal? — Nekünk a termelés szempontjából nagyon kifizetődik az együttműködés a Fatrával. A felhasznált műanyag-fóliát is ettől a vállalattól vásároljuk. Ezért is érdekünk az alapanyagot minél gazdaságosabban kihasználni, s arra törekedni, hogy egyre kevesebb hulladékot „termeljünk". Már most, a termelés kezdetében elértük, hogy a felhasznált anyag a kész esőkabát árának csupán 26 százalékát teszi ki, a fennmaradó 74 százalék a befektetett munka értéke. Bízom benne, hogy a jövőben ez az arány még javulni fog. — Mikortól és milyen árban lesznek kaphatók ezek az esőkabátok? — Néhány szállítmányt már elküldtünk az üzlethálózatba, igy gondolom, hogy már akár ma is bárki vásárolhat belőlük. Ahogy engem tájékoztattak, elsősorban Közép-Szlovákia áruházaiba kerülnek termékeink. A kiskereskedelemben 43 koronáért kapható az általunk gyártott leányka-esőkabát. Beszélgetés közben bejárjuk a terme löcsarnokot, a gépek mellett csupa nö ket látok. Kellemes, csendes műhely ez. a legzajosabb talán a néhány varrógép, amelyektől itt aligha szenved valaki is halláskárosodást. Ebből is arra következtetek, hogy biztosan nem küzdenek munkaerőhiánnyal. Különben is, ez itt bányavidék, az ipar a férfi munkaerőt szippantja föl. A nők jobbára a szolgáltató vállalatoknál, valamint ilyen szövetkezeti társulásoknál találnak munkát. Közben egy ideig a borotvaéles kés munkáját figyelem, azt nézem, hogyan darabolja föl a műanyag-fóliát. A rajzó lók jó munkát végeztek, hulladék alig marad az asztalon. — Még igy >s rengeteg nyiradékot gyűjtünk össze évente — szólal meg mellettem ismét Ján Poliak. — Az egész termelésben, tehát nemcsak az esőkabátot gyártó műhelyben évente 400 tonnányi a hulladék. Hogy ennek elhelyezése milyen gondot jelent, arról regényt lehetne írni. Talán durván fogalmazok, de manapság annyit jár a szánk a hulladékanyagok felhasználásáról, annyit papolunk a környezetvédelemről és mégis, tudja hova kerül ez az értékes hulladékanyag? Nem találja el — a szemétdombra! — Nem értem, hogyan lehetseges ez? — Nézze, alig van olyan termelő ágazat, ahol ne keletkezne a gyártási folyamatban valamilyen hulladék. Ennek mennyisége különböző, amitől talán a további feldolgozás, értékesítés, illetve a "bánásmód mikéntje függ. Semmi esetre sem szabadna bekövetkeznie annak, ami sajnos a mi esetünkben mégis megtörtént, tudniillik, hogy a hulladék megsemmisítésére kerül. Vannak olyan iparágak, ahol a hulladék, divatosabb nevén másodlagos nyersanyag, azonnal visszakerül a feldolgozás folyamatába. Így egy zárt lánc hozható létre, s aztán hulladékról nem is lehet beszelni. Hasonló alapon működik mondjuk, az üvegipar. A műanyag feldolgozásának is megvannak ezek az előnyei. Amig ebben az iparágban a nyersanyag gyártója egyben a feldolgozó szerepét is betölti, addig nincs baj az emiitett körforgással. Ez a helyzet például a napajedlai Fatrában Egészen más, ha ez a műanyag további feldolgozás céljából elhagyja a gyár kapuit, mint a mi esetünkben. A kálvária ott kezdődik, amikor a hulladékot szeretnénk visszajuttat a Fatrának Közvetlen uton ez, sajnos, nem megy. Egyébként sem fela data a vállalatnak, hogy saját költségére gyűjtse a hulladékot Ez a Hulladékgyüj tő Vállalat feladata. Kötelességszerűen kellene tehát segítenie ilyen helyzetek ben, csakhogy hajlandóságából nem futja sokra. Tőlünk például az évi menynyiségnek csak a negyedrészét vette át, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő feldolgozó kapacitás az országban Amig tehát tavaly nagynehezen kb 90 tonna nyiradékot vettek át tőlünk, az idén még ebből is lefaragtak, s csupán 60 tonnára kötöttek velünk szerződést S most jöjjön velem, megmutatom, hol és hogyan „tároljuk" a többit A személygépkocsi, amivel útnak indultunk, egy meredek kaptató után hagyja maga mögött Handlovát, s vagy tíz percnyi út következik szemet, lelket gyönyörködtető, festői tájon keresztül. Kívánni sem lehetne szebbet. Majd letérünk a főútról s ami egy perc múlva a szemem elé tárul, arra túlzás nélkül azt mondhatom, hogy - borzasztó. Hatalmas'szemétgyűjtő telep csúfítja a tájat. A sok lim lom,, de olykor nem értelen kacat között az egyik közeli fafeldolgo zó vállalat „termelte" hulladékanyag is lassan a lángok martalékává lesz Jobban szemügyre vesszük, hogy tulajdonképpen mi ég, s kiderül, távolról sem szemétdombra való funérlemez-maradékok. Kettőből akár egy asztallap is elkészíthető. De ha már egyszer kellett, miért nem lehetett ezt valamelyik közeli kazánházban elvégezni, amely legalább a hőenergiát hasznosítani tudja Tűnődésemből Ján Poliak szakít ki, a telep egy távolabbi csücskéből magához in vitái. — Nézze, ez már tőlünk került ide, mutatja a nylonzsákokba csomagolt színes műanyag-hulladék halmazát. -Sajnos ez volt az egyetlen megoldás. Dönthettünk volna úgy is, hogy a meny nyezetig telerakjuk a műhelyt ilyen csomagokkal — mementóként. Bízom benne viszont, hogy a szemétlerakó helyen is eléggé figyelmeztető ez a látvány. Esküszöm, egyszer valahogy idecsalom az illetékeseket. Gondoljon bele, nem elég, hogy ilyen értékek kerülnek ide ki. de még ráadásul a környezetet is szennyezik. Útközben hazafelé még szamolgatok egy kicsit. A kimutatások szerint tavaly Szlovákiában mindössze 4 ezer tonna műanyaghulladékot vásároltak föl a begyűjtő telepeken. A felelős szervek is leszögezték, hogy ez nincs arányban a követelményekkeí, ezért fokozni kell a begyűjtés hatékonyságát. S akkor itt van egy ilyen, termelését tekintve a hatalmas vállalatokhoz képest nem nagy kisipari szövetkezet, amely egyedül 400 tonna hulladékot adhatna le évente, de erre az említett okok miatt nincs mód. Képtelen helyzet, s ennek nyomán talán a következtetés is az, de mégis, gondoljunk csak bele adott a nyersanyag-hulladék s ugyanúgy a begyűjtéséért teleiös apparátus, de az értékes másodlagos nyersanyagnak egy jó része mégis kárbavész. Nem lehetne ezen valahogy segíteni? 13