A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-24 / 43. szám

Innen-onnan Hallottukolvastukláttuk KIÁLLÍTÁS Vallomások a szülőföldről Ha címet kellene adnom Ján Kudlicka szeptemberben — a bratislavai Cyprián Majerník Galériában — látott kiállításának, minden bizonnyal ezt a címet adnám neki: Vallomások a szülőföldről. Mert Kudlicka minden egyes képe (főként tájképekről van szó) vallomás: szép, lírai vallomás a szülőföld fenséges, ugyanakkor meghitt szépségeiről — a liptói tájról, s nemcsak a tájról, hanem annak olyan apró, szinte észre sem vehető elemeiről is, mint például néhány kavics (ezeknek a művészetbe való átemelhetőségét valóban csak művész veheti észre) —, s természetesen magáról az alkotóról is, aki — sajátos hangulatú kompozícióiban — mindezt művészetté avatta. Ján Kudlicka kétségtelenül lírai alkat, a legszívesebben azt mondanám róla, hogy verseket „rajzol", verseket — leheletnyi dalokat és sziklasúlyú ódákat — fordít le a képzőművészet nyelvére. De talán a „rajzol" sem egészen megfelelő kifejezés Kudlicka esetében, hiszen rajzolni általában a körvonalakat — a jelenségek, tárgyak vagy tájak körvonalait — szoktuk, a Kudlicka-kompozíciók részeinek, alkotó elemeinek, a szülőföld egyes jellegzetes darabjainak viszont határozott kontúrjai sincsenek: elmosódó, egymásba játszó színek kompozícióiról van szó, amelyek szinte emlékké oldva állítják elénk Kudlicka tájélményeit. Minden bizonnyal ebből az elmosódottságból,. ebből az emlékké-oldottságból fakad a szóbanforgó alkotások sajátos atmoszférája is — — az az atmoszféra, amely a kiállítás látogatóját még sokáig kiséri: nem engedi egykönnyen elfelejteni Ján Kudlicka szép, lírai vallomásait. Varga Erzsébet RÁDIÓ Halló, itt vagyok! Hiányzik életünkből a beszélgetés. Lehet, néhányan rácáfolnak majd fenti kijelentésemre, lehet, de csak néhányan. Hiszen tudom — élem, hogy a mindennapok rohanása közben egyre kevesebb idő marad a puszta beszélgetésre. Ha úgy tetszik, csevegésre, fecsegésre, eszmecserére, vitákra, kitárulkozásra. Se időnk nincs mondani a magunkét, se türelmünk nincs hallgatni a másokét: gondját, baját, örömét — életét. Bár semmi biztos helyről nem tudom, hogy a Kossuth Rádióban havi egy alkalommal hétfő esténként jelentkező Szilágyi János számára a fentihez hasonló gondolatmenet, következtetés adta-e az ötletet, de műsorai ezt vélik alátámasztani. Hiszen ő csak odaül a rádió egyik stúdiójának telefonja mellé, a műsorújságban közzéteszi a készülék számát és özönlenek hozzá a hívások. Késő este, éjfél felé. Hívnak — mint az eddigi műsorok bizonyították — magányosak és nagycsaládok, idősek, fiatalok, férfiak és nők. És mindeddig — igyekszem rendszeresen hallgatni a hétfő éjszakai egyórás műsort — szinte senki nem állt elő egetrengető közlendővel, bejelentéssel, beszédtémával. Hanem „csak" beszélgetni akartak az emberek. Elmondani, hogy új lakást kaptak, hogy már csak egy nap van hátra a nyugdíjig, hogy a táncdalfesztivál ..., hogy a főnök ilyen meg olyan . . . Beszélgetni, kitárulkozni, hogy múljon az idő, hogy más is tudja, amit én, hogy az örömömnek más is örüljön, mert úgy az igazi, hogy ha bánatom van, halljak egy bátorító szót hogy ... Szilágyi János pedig remek beszélgetőpartner. Pontosabban, figyelmes, türelmes hallgató, aki hagyja, hadd beszéljék ki magukat a telefonálók, hadd öntsék ki szívüket, lelküket, s csak akkor szól közbe, amikor már a hallgató is felszisszen a készüléke mellett: most valamit mondani kell! Mondani és nem kérdezni, mert általában Szilágyinak nem kell kérdeznie. Tudom saját tapasztalatomból is, hogy manapság hallgatni kell tudni, és akkor minden kiderül. A beszélő olyan titkokat tár fel, amelyeket sokszor eddig még önmagának sem mondott el, vallott be. Mert végre örül, hogy valaki hallgatja, figyel szavaira. Hát nem különös: sokszor milyen kevés is elég a boldogsághoz?! (zolczer) KÖNYV I. Grekova: A tanszék Jelena Szergejevna Wentzel — írói álnevén I. Grekova —, A hölgyfodrász (vál. elb.) és a Kísérlet c. regény írója nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt. Ez évben egy új kisregényét kaptuk kézhez Nikodémusz Elli fordításában. A tanszék nem lóg ki a már ismert Grekova-könyvek sorából. Jellemzői ugyanazok: értelmiségi problémák, bonyolult emberi kapcsolatok ábrázolása, ironikus hangnem, üde stílus és — éles viták után — óriási siker. Még egy — külön említést igénylő — jellemzője van a szovjet—orosz elbeszélő egyéni stílusának: a szinte „tudományos" pontosság. írásművészetének eme jegye magánéletével magyarázható: Wentzel, a műszaki tudományok doktora, a moszkvai vasútmérnöki főiskolán az alkalmazott matematika professzora. Új kisregényének cselekménye is egy főiskola matematika tanszékén játszódik. Grekova nem az egyenes vonalú cselekménysor híve, inkább a mozaikszerű cselekménycsokrot pártolja. Műve átfogó képet nyújt a professzorok, docensek, tanársegédek és diákok világáról, rendkívül sok tipust-alakot szerepeltet pl: a szigorú, a nemtörődöm vagy a barátságos tanár; a szenilis tanszékvezető és basáskodó utódja, stb. A kisregény alapcselekménye két szálon fut: az egyik a tanárok hivatásszerű és magánjellegű problémáit, a másik a főiskolai hallgatók életét mutatja be. A tanszéken „emberfeletti lényként" ható professzorok az utcára lépve emberré változnak, s magánéletük már a hétköznapi gondok sorából áll össze: házas^ ság, gyermeknevelés, bevásárlás. A diákság életmódjáról két ellentétes, egymást testileg, lelkileg egyaránt negligáló hallgató bemutatásával kapunk hírt. Ennyit általánosságban a műről! Most szívem szerint rengeteg idézet következne: tanár és diák, dékánátus és tanszék ellentétéről (!), a kollégiumi csőrepedésröl, az öszi burgonyabetakaritásról, a semmit érő előadásokról és a gyorsan változó, visszafejlődő tantervekről. Akárcsak a mi tájainkon — kísérteties a hasonlóság! Grekova sokéves pedagógusi tapasztalataira építve temérdek hibára mutat rá az oktatásban, s magukban az oktatókban is. Tanároknak és diákoknak, tantervek öszszeállítóinak, iskolaügyi dolgozónak és minden igényes olvasónak ajánlom a könyvet. Fehér Péter Hajnóczy Péter: Jézus menyasszonya „Mikor belépett a lakásba, érezni vélte a szagot. Két órája halott már". Gépiesen az órájára nézett, mint aki valami elfoglaltságot, feladatot keres. Egyáltalán mennyi idő múlva lesz szaguk? De aligha érezhetett bármiféle szagot is: az apja, az Öreg teteme a hálószobában, a cseresznyefából készült ágyon feküdt, az anyja ágya mellett..." Ahogy szinte valamennyi nekrológ megemlítette: a harminckilenc esztendős Hajnóczy Péter alig egy hónappal hunyt el váratlanul negyedik, és immár utolsó kötete, a Jézus menyasszonya megjelenése után. Hajnóczy első két elbeszélés-gyűjteménye [A fűtő, ,,M'), s különösképpen két éve megjelent kisregénye (A halál kilovagolt Perzsiából) megjelenése óta a fiatal magyar prózaíró nemzedék legelső vonalába tartozik. Új kötete, a Jézus menyasszonya csak megerősíti e tényt, ráadásul végérvényesiti, hisz senki sem olvashatja másképp immár ezt a gyűjteményt, mint a tragédia rávetülő reflektorfényében. A kötet egyébként három részből áll: az első rész rövid írásokat tartalmaz, inkább karcolatokat mint novellákat, ezt követi A parancs című kisregénye, s végül a címadó írás, a Jézus menyasszonya. A már említett okok miatt különösen mellbevágó Temetés mellett ez a könyv legsúlyosabb s egyben legtalányosabb írása, s egyáltalán, A halál kilovagolt Perzsiából mellett a szerző életmüvének alighanem legtipikusabb darabja. „Történetének elmondására alighanem reménytelen vállalkozás lenne kísérletet tenni, ha egyáltalán volna története ennek a különös Írásnak (műfaját is nehéz lenne meghatározni). De nincs története. S „tartalma" sincs, ahogy nincs egy Urai versnek például. Hanem mije van? Légköre. „Édesapja három éwel ezelőtt egy körvadászat áldozata lett" — tudjuk meg például Csilláról (Jézus menyasszonyáról?). — A tetemet szokás szerint megnyúzták, kitömték, és a zsákmányt a vadász a hazájába szállította. Édesapjuk elejtéséért szép summa ütötte az özvegy markát; dehát meg kell vallanunk, mondotta Csilla, a családot kellemetlen érinti édesapjuk elvesztése". Arra persze, hiába várunk, hogy megtudjuk, kik is ezek a különös vadászok s áldozatok, mint ahogy arra sincs válasz, ki is ez a Csilla, ez a Jézus menyasszonya, ellenben Csilla kérdésére, miután annak ugyancsak a különös vadászok által lelőtt nővérét a macskák felfalták, hogy „De hogyan tömik ki őket?", a fiú „bekapcsolt egy parányi magnetofont, amit mindig magánál tartott" s ebből megtudjuk, hogy is tömik ki őket (Egy ember preparálása), mi több, hátborzonga tó leírást kapunk az alábbi témáról is: Preparátum a lakásban — egész koponyák. Hogy miért így fejeződik be a Jézus menyasszonya, azt már a váratlan halál miatt, soha meg nem tudjuk. (cselényi) HALAK A SIVATAGBÓL A karakumi sivatag (Szovjetunió) egyik mesterséges tavában kitűnően bevált a haltenyésztés. Ahol ezelőtt csak a sivatag homokja hullámzott a szélben, most a bővizű tóból minden évben néhány száz tonna halat fognak ki. SÍIMEK A LEVEGŐBEN. Radzsasztán indiai államban Dzsajpúr városka mellett a nagy tavaszi áradás elvitte a vasúti hidat. Furcsa módon csak a sínek maradtak épen a két part között. Az Észt SZSZK egyik városában Tartuban speciális vízterápiával kezelik a mozgássérült gyermekeket, akikkel kitűnő szakemberek foglalkoznak. A gyerekek nagyrésze párhetes kezelés után gyógyultan hagyja el az intézetet. 8