A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-11 / 28. szám

Ferenczy István mellszobra a fOtórei ^ x kinyitni. Az éremverést is kitanulta, s minden szabad ^ V _ órájában pecsétnyomókat és gyűrűket készített. ^ • ^ Bécsből, vándorlásának kezdetére emlékezve, így ír I H öccsének az elszakadáskor átélt belső tusakodásáról: III II H I^B^^B A^B^FjAB „Mintegy magamon kívül szomorú, zokogó sóhajtásaim I I I IB^^ ^^B B^^ H B^^ között elértem az Osgyánon túl való kőhidat, a u

l I I lullul tarisznyámat levévén, egy kevéssé visszagondoltam, hogy ^^FJAA AAWA A ^^F mi történt velem a mai nap: és mintegy bánni kezdtem cselekedetemet és lankadni kezdett indulatom Bennem; de ismét józanon és egyenesen meggondolván, hogy ily habozó legyen-e egy férfi szándéka .. . tarisznyámat fel-Amikor Beöthy Zsolt, a Kisfaludy Társaság elnöke 1902- vévén, estére gyalogul Losoncra beértem." ben Rimaszombatba jött, hogy részt vegyen a Tompa- Megfontolt, komoly fiatalembert láttat e vallomás, aki szobor avatóünnepélyén, városnéző körsétája során Fe- fel tudta fogni, mit hagy otthon, s mi várhat rá a messzi renczy István sírját is látni kívánta. A kalauzul melléje idegenben, ám rejtett vágyai elfojtották kételyeit, lebírszegődött vendéglátók zavartan, pironkodva néztek egy- ták szorongását. Lemondott a szülői ház melegéről, az másra: egyikük sem tudta, hol lehet, merre van Ferenczy ifjúkor örömeiről, s elindult valamerre, hol senki sem jeltelen nyughelye. Szerencsére eszükbe jutott, hogy lépdelt még annak előtte, senki sem aggatott ki jelzőlám-Fábry János, a gimnázium tudós tanára, a múzeum mega- pákát számára..„így jár az — írja egy későbbi levelében -, lapitója talán kimentheti őket a kínos helyzetből. Fábry, a aki téli reggel útnak indul: az éjjeli havat kell annak törni város idős polihisztora csakugyan ismerte a helyet, el is és fuvatagokkal küzködni." vezette a becses vendéget a sírhoz, az azóta rég felszá- Gondolataim csapongva követik az életrekelt szobor molt temetőbe. mozgását, tetteit; figyelem a szeszélyes áttünésektől Beöthy megrendülten állt az elhanyagolt sír előtt, majd hézagos jelenés-filmet, kalapját levéve halkan így szólt: „Nagy szellem, adjon Látom az ifjút, amint Budán a rajziskolában szorgoskoneked az ég hálásabb nemzedéket, kegyeletesebb utódo- dik, látom, ahogy Bécsben benyit a képzőművészeti kat." S lehajtott fővel ballagott el a legelső magyar akadémia kapuján, látom oktatóit, kik munkálkodását „müvész-szobrász" gyepes sírjától. szemlélve elismerően bólogatnak. Művészi álmairól még Most, hogy hetek óta Ferenczy István halálának 125. akkor sem beszélt senkinek, csak József öccse előtt évfordulója jár a fejemben, felsejlik bennem az a negyed- fedte föl terveit. Látom: Bécsben épp átveszi az Akadészázadnyi messzeségbe hullt fülledt nap, amidőn a száza- mia pályadíját, amit a Solon című érméért kapott. Látom: dik évfordulón Ferenczyről beszélgettünk Holéczy Mik- gyalogszerrel útnak ered Bécsből, ezúttal Itália azúr lóssal, a rimaszombati múzeum akkori igazgatójával, ege alá, Rómába igyekszik. Miközben kint sárgán lángolt a nyár, sokáig üldögéltünk Elért az Örök Városba, s bár nem tanulhatott a híres a hüs múzeumi szobában, kettesben ünnepelve a cente- Canovánál, akit bálványozott és csodált, mégis munkánáriumot. Vaskos könyvet tartottam a kezemben, mely Ferenczy leveleit tartalmazta. A leveleket Wallentinyi Ferenczy sírboltja: a szarkofágon a híres Eurydiké-szo-Dezső, Győri Dezső édesapja gyűjtötte össze s adatta ki bor 1912-ben. A könyv előszavát is ő írta. Héroszi munkás-aMBaKar ságnak nevezi a forró szívű lakatoslegény küzdelmeit, aki i gyalog vágott neki az országútnak, hogy lásson és tanul'' m jon, s majdan elérhesse titkolt célját, lerakhassa a magyar szobrászművészet fundamentumát. HÜH A Holéczy Miklós meghalt, már nem kereshetem fel (mily ^HHh • . ^ jó lenne pedig hangját hallani, bölcs, komoly arcát nézni), w- * * egyedül ülök le tehát a főtér egyik padjára, ahonnan jól t I. 2 gj^Ep -. látni Ferenczy fehér márványból készült mellszobrát. A }j múlt ködéből kibontja a hősi életpályát a vaskos könyv, ji ( amely — Wallentinyi Dezső jóvoltából — Ferenczy gondof ' glatait őrzi. Képzeletemben mintha megmozdulna, megéí « mf ledne a szobor-ember, s hirtelen mögéje vetül a régi város |i| j, M is, mely a bontások és a tömbházak térfoglalása folytán "N. » "m M 1« i , Thj M Jjl szinte teljesen eltűnt már a föld színéről. m

i á 'fj

. •> W 5 Az egykori Kispást-téren állt a szülőház s az apa x>| « ; lakatosműhelye, ahol az ifjú Ferenczy István segédként felszabadult. A világgá induló izmos, tatár arcú legény a | b^^HH^F BMB * j műhely előtt szorította meg apja vasportól feketés kezét, vonta mellére törékeny anyját a búcsú pillanataiban. Csak ő maga tudta, hogy elhatározása messze túlmutat a tapasztalás után menő iparoslegények szokásos szándékain. Mekkora erö, micsoda hit kellett hozzá, hogy vándorbotot vegyen a kezébe, s ki merjen lépni a világba a fiú, „ki költő módjára ábrándozott, szerette a verseket, és latin költőket betűzgetett". Tanulását apja szorgalmazta, neveltetése alapjának a kézügyesség fejlesztését s a latin nyelv tudását tekintette. Kiváló lakatost akart faragni belőle, s ez sikerült is, hiszen István, amikor 1809-ben segédlevelet szerzett, egy olyan céhládát szerkesztett, '^'V

x^^^H amelynek a zárját a legügyesebb segédek sem tudták í^^B^hT^BBE^ Egy befejezetlen eredeti mű: Róbert Károly király portréja