A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-11 / 28. szám

kiragadni fásultságából. Az egykori Ferenczy-kert helyén, ahol a műhelye volt, most emeletes sarokház áll, földszintjén üzlettel. Képzeletem filmje ama hajdanvolt kertet mutatja, s benne a betegeskedő, hallgatag művészt, amint oszlopfőket, domborműveket farag gömöri földbirtokosok részére. Brunszvik Júlia régi támogatója, 1853-ban fölkereste, hogy megkérje, készítse el korán elhunyt fia síremlékét. Ferenczy elvállalta a munkát, s Izsó Miklóst, a Tamásfalván dolgozó ifjú kőfaragólegényt vette maga mellé segítőnek. akit Világos utáni bújdosásából 1851-ben vetett a sors Rimaszombatba. Ferenczyt meglepte a fiatalember tehetsége, szeretettel foglalkozott vele; torzóvá vált saját pályája folytatóját látta benne. Röviddel halála előtt ajánló bizonyítványt adott útravalóul a távozó tanítványnak: „Alólírt bizonyítom, hogy a horváti születésű Izsó Miklós úr 1853. március hó 16-tól 1856 év március hó-ig és igy három egész éveken át nálam a képfaragást gyakorlotta, s mint ügyes és szorgalmas embert ajánlom a művészet pártfogóinak kegyeibe. Kelt Rimaszombat, 1856, március 3-án. Ferenczy István képfaragó." Mindjobban úrrá lett rajta betegsége, s 1856. július 4-én, reggel öt órakor meghalt. Tölgyfakoporsóját márvány szarkofágba helyezték, amit maga készített. Ahogyan meghagyta: a sírba süllyesztették az Eurydikét is, mely előzőleg a műhelyben egy tűzeset során megrongálódott. A lakatosmester fiát, a későbbi híres magyar szobrászok „szellemi atyját" — minek szépítenénk? — már életében elfelejtették. Zúgó viharban temették, jeltelen sírba hantolták. Csak századunk elején, Beöthy Zsolt rimaszombati látogatása után kezdődött el emlékének feltámasztása, hírnevének visszaperelése. Művészi jelentőségét nem fontos firtatni; a régi klasszikusok stílusát vette át, s Izsó már huszonkét éves korában túlszárnyalta. Értéke abban van, hogy ő volt a modern magyar művészet megalapozója. Úttörő, eszméitető élete teszi halhatatlanná, annak a missziónak a teljesítése, melyet a nemzeti művészet megteremtésében vállalt. Huszonöt évvel ezelőtt Holéczy Miklóssal azzal fejeztük be a centenárium „megünneplését", hogy sorra megnéztük a múzeumban a Ferenczyhez kapcsolódó tárgyi emlékeket. Némán szemléltük az eredeti műveket, Róbert Károly befejezetlen portréját (jól látszanak rajta a vésőnyomok) s egy majdnem kész domborművet (melyen búsuló lány látható), és a másolatokat is: Kazinczy aszkéta-arcát, Vesselényi magas homlokát, Sódelné hattyúnyakát, Fáy András arcélét. A falon néhány rajza függött, egy lakatoscégér meg egy kocsmacégér terve, empír kályhák tervei s egy ifjúkori rajz. A közelben álltak Izsó Miklós munkái. Az ésszerű elrendezésnek köszönhetően a kezdet, a kiinduló állomás és a lendületes folytatás egyazon teremben vetült elénk. Könnyen fölfoghatta bárki: a lakatoslegény nem küzdött fölöslegesen a fuvatagokkal, jó utat taposott a nyomába eredőknek. Az egyik vitrinben kucsmák, gólyatollas süvegek, mellények, bársonyöltönyök voltak láthatók, Ferenczy hagyatékából. Azokban a percekben — jóllehet a Vaszary alkotta mellszobor helye még üres volt a város főterén — jóleső érzéssel köthettük Ferenczy személyéhez Berzsenyi szavait: „Érdemét a jók, a nemesek s a jövendő századok áldják." A látogatók, a múzeumba csoportosan érkező diákok méltó helyen láthatták Ferenczy müveit és a becses relikviákat. Utóbb, a múzeum átrendezésekor, mindez a raktárba szorult; meg kellett szüntetni a zsúfoltságot, s Ferenczy számára nem jutott hely a korszerűsített termekben. Ülök a főtéri padon, nézem Ferenzcy mellszobrát s az előtte elsiető embereket. A tatár arcú férfi, ki képzeletem filmjén végigszenvedte életsorsát, lám leverte csizmájáról az országutak porát, lesimította arcáról a verejtéket, s karjában érezve még a kalapács súlyát, mozdulatlanná merevedik ismét. S.mintha azon tűnődne, amin én: a reá felpillantó fiatalok közül vajon hányan tudják, kit tiszteljenek személyében? VERES JÁNOS BORZI LÁSZLÓ FELVÉTELEI sai és ásatásai felemésztették vagyonát. Sikertelen volt a szobrásziskola létesítésére irányuló iparkodása is. Visszavonulásra készül, de szeretne még valami jelentőset alkotni, amiben igazából érvényre juthatna tehetsége, a megrendelők igényeitől mentes tulajdon elképzelése. Barátai igyekeztek lebeszélni öt a visszavonulás szándékáról. Vágyainak utolsó fellángolása a Mátyásszobor tervében öltött testet. Pest megye képviselői Mátyás Emlékbizottságot alakítottak, s felszólították a hoz látott a szintén Rómában élö dán Thorvaldsen műtermében. Itt született első önálló alkotása, a Fekvő Vénusz, amellyel rögtön kivívta mestere elismerését. A mester biztatja, hogy modell után is alkosson. Hat évig dolgozhatott Rómában, 1824-ben tért haza Magyarországra. A honi lapok lelkesen adtak hírt sikeres munkásságáról, s müvei is hazakerültek. Budán telepszik le, s ahol tizenöt évvel elébb névtelen ifjúként Rauschmann rajziskolájába járt, ott most hírne-Két másolat: Staudt Mária és Wesselényi arcmása. (A Gömöri Múzeum tulajdona) megyéket és városokat, járuljanak hozzá a Mátyás-szobor elkészítéséhez és felállításához. Kossuth hírlapja is fölkarolta a tervet, mivel ez a kor müvészetszemléletének szempontjából is fölöttébb ígéretesnek látszott; Ferenzcy műve Pest-Buda egyik legszebb köztéri szobra lehetett volna. Ám az ellenzők is támadásba lendültek, a lapokban évekig folyt a heves vita a tervezetről. A legfájóbb sebet Széchenyi Istvántól kapja a szobrász. A Kelet Népe című röpiratban Széchenyi az időszerűtlen tervek példájaként pécézi ki a Mátyás-szobrot. Közös fellépést sürget „a kis szatócsok ellen, kik éretlen terveikkel, szívsugallta vállataikkal elfecsérlik a nemzet erejét". A leghívebben Vörösmarty állt ki Ferenzcy mellett, az Atheneumban Hazay Gábor álnéven közölt cikkében. Sem Ferenczy, sem Széchenyi nem tudta meg soha, ki volt a cikk szerzője. (Az irás meghatotta a művészt; amikor Ferenczy meghalt, végakarata szerint öccse ezzel az újságlappal takarta le az arcát.) A költségeknek a tizedrésze sem gyűlt össze, s a szobrász hiába kért segítséget, hiába kilincselt. Elutasították a rendek, elutasította a király. Az ismétlődő kudarcok és lélekölő megaláztatások után belekezd élete utolsó s egyszersmind legnagyobb müve, az Eurydiké megformálásába. A szobor kigyómarástól haldokló ifjú nőt ábrázol, Ferenczy helyzetének kilátástalanságát, a kihunyt reményeket jelképezve. Még befejezte a Kölcsey-szobrot, azután 1847-ben hazaköltözött Rimaszombatba. Amikor a fővárostól elbúcsúzott, barátai úgy érezték, hogy személyében a magyar szobrászat megy száműzetésbe. Szülővárosában „képfaragó" mesterként élt, visszahúzódva, magányosan. A szabadságharc vihara sem tudta ves barátok veszik körül, élükön Fáyval és Vörösmartyval. Fáy házában ismerkedik meg Kazinczyval. Fő feladatként most már csakugyan a magyar szobrászat megalapozását és az ehhez szükséges hazai márvány felkutatását állíthatta törekvése középpontjába. Legelőbb szülőföldjén, Gömör megyében, Csetnek és Tiszolc környékén kereste a megfelelő márványt. Az itt lelt nyersanyag azonban nem volt jó minőségű. Gömöri tartózkodása alatt elkészítette a tiszolci evangélikus templom oltártervét. Dél-Magyarországon és a Bánságban folytatta a kutatást, majd végül Ruszkabányán találta meg az alkalmas márványt, s itt bányát is nyittatott. 1826-ban Pozsonyba utazik, az országgyűlés elé terjeszti terveit. Noha a nádor és Eszterházy is támogatja, folyamodványát elutasítják. E kudarc még nem taglózza le, serényen dolgozik a Brunszvik-családnak, s megalkotja Szent István vértanú szobrát. Fájdalmasan érintette szüleinek gyors egymásutánban bekövetkezett halála. Anyja 1831 tavaszán hunyt el, apját ugyanaz év nyarán a kolerajárvány vitte el. 1834-ben házat vásárolt a budai városnegyedben, s otthonát saját ízlése szerint alakította át. Bekapcsolódik az első magyar nyelvű lexikon szerkesztőbizottságának munkájába; a nagy mü 12 kötetben jelent meg négy év leforgása alatt. Közhasznú Esmeretek Tára címmel. A kor nagy eseménye volt az első állandó híd épitése Pest és Buda között. Ferenczy csaknem biztosra vette, hogy a híd szobordíszeit vele készíttetik el, hiszen már az egész országban ismert művész volt. De ismét csalódás érte. Furcsamód a negyvenes évek elején már magánmegrendeléseket is alig kapott. Anyagilag tönkrement, utazá-