A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

/—omorján (Samorín), a szenei és a j C\J komáromi utak kereszteződése V mellett laknak Szalayék, azaz Prs \ Szalay László és Szalayné Siposs ^ J Kornélia. Az egyszerű, földszintes parasztházak stílusára emlékeztető és tenyérnyi kerttel övezett műhelyüknek rögtön az első pillanatban valami különleges hangulata van ... Elég körbepillantanod, hogy rádöbbenj: ez az egykori somorjai fazekasok ügyességét, jó hírét öregbítő fiatal iparművész-házaspár (régen ugyanis több fazekasmester élt ebben a városkában, legalábbis a róluk elkeresztelt utca erről tanúskodik) agyagból gyúrt figurái bátran lehetnének szereplői a képzeletedben megelevenedő népmesék, vagy akár a szárnyaló fantáziával megírt regények bármelyikének; míg a polcokon sorakozó kancsók, tányérok, díszes bokályok formái és élénk színei viszont a „sárgyúró" kezek igyekezetét, melegét őrzik. Belépsz a műhelybe és a korongozó fazekasok sajátosan érdekes világában találod magad, ahol az agyagból gyúrt, kemencében égetett figurák közül — mondjuk — épp a pöttyös kendőjű, sudár derekú menyecske néz rád ámuló tekintetével — és ha képzeleted megőrzött egy keveset gyermekkorod álmodozó hajlandóságából, akkor könnyűszerrel beleéled magad a gondolatba: éjjel, amikor felkel a hold és sápadt sugarai rátalálnak a műterem tejüveggel kitöltött ablaknyílásaira, megelevenedik ez a különös világ ... Megéled például a kis herceg — Antoinette Saint-Exupéry regényhőse —, magára ölti kelnének, éppen úgy viselkednének, mint akármelyikünk ... csak egy kicsit jobban. Az örömeik emberi örömök lennének, a bánataik emberi bánatok, s emberszabásúak a rosszaságaik is. És mert többet őriztek volna meg ártatlanságukból, mint mi, a kacérságuk sohasem válna hűtlenséggé, a szorgalmuk kapzsisággá és a pletykáikból se lenne soha rágalmazási per... Szelíd, jó és bizakodó világ a somorjai fazekasmühelyben dolgozó Szalay-házaspár világa. Ha jól megnézed a hires pazdicsi (Pozdisovee) kerámiaművészet hagyományain alapuló teremtményeiket, különös hasonlatosságot fedezel fel közöttük és aközött, aki életre szólította őket. Az alkotó művész tekint rád vissza száz meg száz szempárból, a művész önmagát sokszorozta meg, s olyan sokféle formába burkolta önmagát, mintha csak játszani akart volna a gondolattal: hány ember fér meg egyetlen agyagfigurában? Hogy mit keres Csallóköz felső csücskében a kelet-szlovákiai Pazdicsról származó kerámiamüvészeti stílus? Nos, Szalayné, akkoriban még Siposs Nelli, a képzőművészeti szakközépiskola befejeztével ebben a községben, ahol ma is még apáról fiúra száll a „sárgyúrás" művészi mestersége, ismerkedett meg a fazekasság ezernyi titkával. Az agyaggyúrás, tulajdonképpen a formaadás művészete, amit megtanulni sohasem lehet; gyakorolni viszont annál többet kell! Ezért a fazekasok — igy Szalayék is — többnyire egész álló nap dolgoznak. Igaz, a tányérokat könnyű korongolni, a kancsókat viszont annál nehezebb. Mert a tányérokat laposra kell nyújtani, a kancsót pedig felfelé húzni, de közben szép formát, kecsességet is kell adni neki! A több mint ezer fokon történő égetés pedig külön tudomány, amit aztán a mázolás és a díszítés követ. Az igazán szép díszítésnek pedig olyannak kell lennie, mintha egyetlen ecsetvonással, az ihlet szabad szárnyalásával készült volna. Ülök Szalayék műhelyében, nézem a sárgyúró kezek néma játékát, és csak hosszabb hallgatás után jut eszembe megkérdezni: miért is szép a fazekasművészet ? Mielőtt válaszolnának, találkozik a tekintetük, aztán egymást kiegészítve válaszolnak: — Mert az embernek az öselemekkel, a földdel, a vízzel, a tűzzel vívott küzdelmét jelképezi, mert remekül kifejezi az agyagformáló, sárgyúró kéz igyekezetét... És mert örvendeni lehet minden darabnak, ami kikerül a kemencéből. csillagokkal díszített kék palástját, hogy aztán bolygóról bolygóra járva velünk együtt találkozzon a nagy hatalmú királyival. a gazdagságra törekvő üzletemberrel, a hiúval, az iszákossal, a lámpagyújtogatóval, majd pedig az öregemberrel, aki voltaképpen geográfus — hogy visszaérve a költészet világának tisztaságát és emberségét fölcsillantó utazásból épp úgy kinyújtóztathassa fáradt derekát, mint az az elálmosodott lurkó, akinek ágya szélén anyukája olvassa Pinokkió vagy Mackó Dani bonyodalmakkal teli történetét... Az agyagból gyúrt, korongon formált figurák sorra elpityogják csalódásaikat s magányosságukat; a pletykás menyecskék még suttogóbbra fogják hangjukat, hogy a többiek — akik egy-egy sorral följebb vagy lejjebb állnak a polcon — meg ne hallják, mit beszélnek róluk a hátuk mögött ... S míg ennek a csodás álomvilágnak bűvöletében továbbszövöd a mesét, furcsa módon rájössz: a mesefigurák emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, s ha valamilyen varázslat folytán tényleg életre miklósi peter Fotó: GYÖKERES GYÖRGY