A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

— Személyedben szeptember elsején új művészeti vezetőt kapott a Magyar Területi Színház. Milyen érzés volt átvenni ezt a megbízatást és milyen elképzelésekkel láttál munkához? — Az érzéseimről tulajdonképpen nem szívesen beszélek, mert az emberi életmű nem az érzelmek, hanem sokkal inkább a tettek és az elért eredmények alapján mérhető. Tény viszont, hogy új megbízatásom első napjaiban eleddig sohasem tudatosított felelősségérzet lett úrrá rajtam, de volt bennem egy jókora adag szorongás is, hiszen meglehetősen fiatalon jelentékeny terhet vállaltam magamra. Helyzetemet egy bizonyos értelemben nehezíti, hogy elődöm Konrád József érdemes művész volt, aki hosszú évekig nagy körültekintéssel és hozzáértéssel látta el ezt a munkakört. — És az elképzeléseid? — Jelenleg már nemcsak a rivaldafény jelenti számomra a színházat, hanem az íróasztal is. Ezért nemcsak a színházról alkotott fölfogásomat próbáltam megfelelőképpen összegezni, de a Komáromban töltött esztendők alatt gyűjtött tapasztalataimat is, hiszen színészként nagyszerűen kiismerhettem az itteni állapotokat és álláspontokat. Nyárvégi tűnődéseim, egyéni vizsgálódásaim lezártával arra a megállapításra jutottam, hogy a színház mindenképpen mának szóló, kollektív művészet, lényegében az itt és most művészete, ezért minden egyes javaslattételnek vagy döntésnek komoly szerepe van a társulat profiljának alakításában. — Ezzel lényegében döntő fontosságú témához érkeztünk, hiszen sokat vitatott kérdés, vajon a MATESZ-nak van-e egyáltalában sajátos zsánere? — Ezt a dolgot rengeteg összetevő határozza meg, de én úgy érzem, hogy színházunknak elsősorban határozott küldetése van. Társulatunk mindkét együttese csehszlovákiai magyar színház! A szilárd eszmeiség mellett ezt érzem munkánk legfőbb meghatározójának. Ezzel párhuzamosan jelentkezik a MATESZ egy további sajátossága, éspedig az, hogy utazó-népmüvelő színház vagyunk. A műszaki feltételek biztosításától kezdve az előadások minőségéig ez nagy mértékben meghatározza napi tevékenységünk jellegét. Állandó székhelyünkön, Komáromban tervezett előadásainknak csak nagyon csekély százalékát játsszuk le, a hónap többi napján mindig más-más játékhelyen lépünk föl. A rendszeres tájolás során, sajnos, kénytelenek vagyunk a kompromisszumokra is, hiszen nem mindenütt vannak meg a kívánt feltételek ahhoz, hogy előadásainkat a bemutatón látott művészi szinten tudjuk megtartani. Munkánk népművelői jellege épp abban domborodik ki, hogy a gyakorta változó és sok helyütt bizony mostoha körülmények ellenére sem lazítunk, a körülményeket egy-egy lemondó kézlegyintéssel igazolva nem produkálunk másod- vagy harmadosztályú előadásokat, hanem éppen ellenkezőleg: még nagyobb odafigyeléssel próbálunk áramkört teremteni a színpad és a nézőtér között. Művészileg így minden előadásból a lehető legtöbbet, magunkból pedig a maximumot igyekszünk kicsikarni. És ami talán mindennél fontosabb. hogy a nehéz körülmények ellenére színházunk valamennyi játékhelyén, akár a legeldugottabb faluban is játszani akarunk. — A MATESZ, legalábbis tudtommal, viszonylag sokat tesz a színházon kívüli népmüvelés dolgában is ... — Az utóbbi esztendőkben valóban szerencsésen megsokszorozódott a színház műhelyében született irodalmi összeállítások, vidám műsorok, az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt programok száma. És aligha van Dél-Szlovákiában olyan amatőr együttes, amely hiába kért volna tőlünk szakmai segítséget. A rendezői, színészi vagy szcenográfiai tanácsadást egyszerűen természetes kötelességünknek tartjuk. — Ebben a színházi kötelezettségeket meghaladó tevékenységben a teljes színészgárda részt vállal? — Amikor jópár esztendeje, a budapesti Színművészeti Főiskola elvégeztével idekerültem, akkoriban többnyire tényleg csupán néhányan vállalták ezt a többletmunkát. Azóta lényegesen megszaporodott a szavalni szerető és szavalóesteket tartó, kisebb jelenetekben szereplő vagy vidéki tanácsadást vállaló kollégák száma. Ez egy természetes folyamat, amelyhez a színház tagjainak nemcsak kedvet kell kapniuk, hanem érezniük kell, hogy a színházon kívül is szükség van rájuk — de nekik is épp oly szükséges, hogy többet tegyenek a színházi játékrend szabta kötelezettségeiknél. — Egy személyben vagy szinész és mű veszeti vezető. Milyennek látod hát a MATESZ színészeinek közérzetét? — A társulat nagyon eleven hangulatban. játékos kedvvel tért vissza a vakációról. Ezt már az évadnyitást megelőző futtató próbák jelezték, de főként az első hetek előadásai igazolták. Jó lenne megőrizni, sőt, ha lehet, fokozni ezt a derűs hangulatot, hiszen a tagság közérzete jelentős mértékben meghatározza a színház napi munkájának eredményességét, művészi előmenetelét s az előadások színvonalát is. — Tulajdonképpen miért fontos ez? — Mert jó és érdekes, művészileg elmélyült és a közönség számára is vonzó színházat csak megfelelő csapatmunkával lehet létrehozni. Ezért nagyon lényeges szempont, hogy ne csupán a színészek vagy a rendezők, de a műszakiak is vérbeli színházi emberekké váljanak; hogy a főszereplőnek és mondjuk a súgónak egyaránt érdeke legyen egy-egy előadás sikere. A művészi színvonal töretlen ívű fejlődésének alapvető előfeltétele az állandó műhelymunka és az alkotás iránti igény megteremtése. Színésznek lenni, a színházban munkát vállalni csak megszállottként lehet. A színház vonzása talán a mágneséhez hasonlítható a legjobban. Akire nem hat az efféle leküzdhetetlen vonzás, az a színházban egyszerűen pályatévesztett embernek számit. — Teged mikor érintett meg először a művészet szele ? — Már kisiskolás koromban, amikor a szülőfalumban játszott színdarabokban én voltam az „ügyeletes" gyermekszereplő. Később a bratislavai Duna utcai gimnázium Forrás Irodalmi Színpadában csiszolódott színészi tehetségem, és ezután már a főiskola következett. Egy esztendeig Bratislavában, utána pedig Budapesten. Érdekes, hogy minél többet tudtam meg a múló évek folyamán a színházról és a színészetről, annál jobban vonzódtam e pálya iránt. Visszapillantva a sok egyéni gyötrődésre, az alkotói vitákra és eljátszott szerepeim tapasztalataira, úgy érzem, hogy ettől a vonzástól egyszerűen nem lehet szabadulni, mint ahogy az igazi mágnes vonzásától sem. Ezért a művészeti vezetés gondjai, a társulati rányitás napi teendői mellett a jövőben is elsősorban színész maradok. — Miben látod a színház mindkét társulatának legidőszerűbb teendőit? — Elsősorban a művészi munka minden eddiginél körültekintőbb, tökéletesebb, jobb megszervezésében. Persze, ez nem azt jelenti, hogy gyökerestől szakítani akarnék a napi munkarend jól bevált hagyományaival, hanem a művészi munka megszervezésének megfelelő módszereit újszerű vonásokkal szeretném gazdagítani. Egyelőre talán még kissé kuszák a gondolataim, lényegében azonban azt szeretném, hogy a MATESZ karaktere a lélekkel telített és a klasszikus értelemben vett síró-nevető színház legyen. Ez az eddigieknél igényesebb darabválasztást és elmélyültebb színjátszást követel. Úgy érzem, hogy bátrabban, többet kell merítenünk az ősibb formákból; hogy figyelmünket a népi színjátszás elemei, a nyitottság és az epikus színpadi játékmód eszközei felé kell fordítanunk. Tájoló színészként ezerszer rádöbbentem, hogy közönségünk nagyon vágyódik a tartalmi sokoldalúság és a színpadi változatosság iránt. A tájoló jellegű színjátszás megköveteli, hogy a színpadon szinte pillanatok alatt tudjunk légkört teremteni és világosan nyomon követhető eszközökkel, ködösítés nélkül közvetítsük a néző felé törekvéseinket. Együttesünk az ország legtöbbet utazó társulata, ezért a MATESZ-nak mai gondolatokat tolmácsoló, a szocialista művészeti célok szolgálatában álló politikai eszméket kifejező, élő színháznak kell lennie. — Véleményed szerint beleillenek ebbe az „összképbe" a zenés darabok is? — Természetesen, bár itt hangsúlyozottan előtérbe kerül a megfelelő darabválasztás felelőssége. A közönség azonban joggal igényli ezt a műfajt. Ám nemcsak a közönségtoborzás, de művészi szempontból is nagy szükség van a társulat tagjait újszerű színészi eszközökkel gazdagító zenés játékokra. Az elmúlt két-három esztendő bemutatói, szakmai tapasztalatai azt bizonyítják, hogy színészeink és rendezőink kellőképpen helyt tudnak állni ebben a hazai magyar viszonylatban bizony méltatlanul mellőzött műfajban. A még maradandóbb sikerek érdekében azonban színházunknak egy állandó zenei szakértőre és egy saját koreográfusra is mielőbb szüksége lenne. — Tényleg, változtak-e az elmúlt nyár folyamán a társulat művészi feltételei? — Anyasági szabadságának lejártával ismét számithatunk Kucman Eta játékára. A színház vezetősége két új színésznőt vett fel: a szavalóként ismert Kádek Ritát s az öntevékeny kórus- és néptáncmozgalomban tevékenykedő Markó Katit. — Tudtommal új munkakörödben tett első intézkedéseid éppen az „újoncokkal" voltak kapcsolatban ... —- Igen. A színház igazgatósága azzal bízott meg, hogy kidolgozzam a művészegyüttesbe fölvett új tagok adoptációs folyamatának részletes munkatervét. — Október legelejét mutatja a naptár, úgyhogy aligha valószínű, hogy a jövő évad megnyitásának napjáig ne találkoznánk ... De ha mégis így alakulna, vajon akkor az egy esztendei „türelmi idő" lejártával miről szeretnél majd beszámolni? — Bemutatóink jó visszhangjáról és a publikum egyre növekvő rokonszenvéről. Persze, a színházban egyetlen szezon alatt nemigen lehet mélyreható változásokat elérni, másrészt viszont rengeteg becsületes és művészileg értékes munkát lehet elvégezni. Gondolom, ha a komáromi és a kassai társulat valamennyi tagja összefog, akkor törekvéseink nem maradnak eredménytelenül. így hát ezekről szeretnék majd hasonlóan kötetlenül és játékos kedvvel elbeszélgetni. MIKLÓSI PÉTER Holocsy Istvánnal, a Magyar Területi Színház újonnan kinevezett művészeti vezetőiéve: az utazó—népművelő színház jellegéről a zenés darabok színrevitelének fontosságáról m a MATESZ színé szeinek közérzeté ről a művészi csapatmunka és az alkotói légkör kialakításáról ir»