A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

Hetedik alkalommal ítélte oda a Karinthy-gyürűt a Magyar Rádió Elnöksége. Ezúttal — csaknem két évtizedes kabarészerzöi tevékenysége elismeréseként — Moldova György írót tüntették ki. Képünkön az író Marton Frigyessel a kitüntetés átvétele után. A fövényparton fekvő aktot Edward Weston örökítette meg 1936-ban. A kölni Rudolf Kicken úgy véli. ha a birtokában levő fotó tíz évig ott függ még galériájának falán, ára minden bizonnyal eléri majd az ötvenezer márkát. A hatvanas évek közepéig ügyet sem vetettek a nyugati Alpok hegyeinek és völgyeinek gleccserektől fényesre csiszolt. zöld palás kőzetébe vésett sziklarajzokra. Most a Musée de l'Homme kiállításon mutatta be az i. e. 1800—1600 között, a bronzkorban, készült geometriai formákat, kezdetleges fegyvereket, emberszerü lényeket, állatfejeket ábrázoló rajzokat. Háttal ül, de a tükör felém fordítja. Hallgatunk. Én öt figyelem, ö meg engem; szavakra várunk, amelyek sehogy sem jönnek. Erre fogja magát, festeni kezdi a szemét, a száját, arcára két piros foltot visz fel, haját a feje búbján fogja össze. A színpadon már áll a sanda bohóc világa, kinn az utcán most köszön el a vasárnap délután. És egyszer csak megjelenik előttünk egy gimnazista lány, aki ugyanúgy rajongott Adyért, mint az irodalomtanáráért. . — Tizenhét éves voltam, és éppen gimnazista, amikor Kovács András egy csodálatos szereppel bízott meg A magyar ugaron cimü játékfilmjében — kezdi Kovács Nóra és az apró varkocs lassan beúszik a tükörbe. — Nem az volt az első filmszerepem, aztán maga a tény, hogy én, a kezdő, Latinovits Zoltán partnere leszek. Féltem, borzasztóan féltem, ez ugye, érthető. A forgatás elején el is határoztam, hogy nekem csendben kell lennem. Pedig egészen más az alaptermészetem. Nyüzsgő vagyok, aki nem bírja sokáig egy helyben. Tudom, másokat tekintve nem éppen jó tulajdonság, de szerencsére mindig megérzem, mikor kell visszafogni magamat. Szóval, Latinovits. Rettentő sokat segített, mert látta, hogy segítségre szorulok, furcsa mód mégis egyenértékű partnernek tartott. Nekem, a gimisnek kezét csókolommal köszönt. Különben eléggé visszahúzódó volt, a film foglalkoztatta őt és nem a társaság. S mivel én is csak amolyan csendes szemlélődő voltam, nem kerültünk személyes kapcsolatba. Azóta is elszorul a szívem, ha rágondolok; ném megy a fejembe, hogy csak ott és csak egyszer találkoztunk. Évek múltak el, s a gimnazista lányból kiforrott egyéniség lett, aki első nagy sikerét a Vígszínházban aratta a Jó estét nyár, jó estét szerelem Veronikájaként. Fejes Endre után Örkény István, Peter Shaffer és Déry Tibor hősei következtek; ahány szerep, annyi remekbe szabott színészi alakítás. Számos tévéfilmje közül most a Nők apróban cimü szatirikus komédiánál kötünk ki, amelyben Sacikát alakította, aki pezsgőt, poharat, friss ágyneműt hord a táskájában, mert barátai lakásában turbékol. — A bemutató után sokan megkérdezték, hogy én is olyan vagyok-e, mint Sacika. Azt hitték, egy-egy estét takarítással kezdek, s a csók előtt végighúzom az ujjain az ajtófélfán. Hát ennyire mániákusan azért nem harcolok a rendért. Viszont a lelki tisztaság érdekében mindent megteszek, ugyanakkor elvárásaim is vannak. Egyedüli gyerek voltam a családban, de nem úgy neveltek, mint az egyszem gyereket. Az önzést, a féltékenykedést, a gyűlölködést és az irigységet ma sem isme rem. Az őszinteségemre viszont sokszor ráfi zettem már. Gyakran az utolsó pillanatban jövök rá, hogy olyan embernek adtam ki magam, aki ellenem fordíthatja majd a szavaimat. Ilyenkor hirtelen dühbe jövök, de gyorsan túl is teszem magam a sértődésen. Hogy hogyan ? Elmondom valakinek, hogy mi bánt, s ez egyenesbe hoz Persze, az a valaki nem lehet akárki. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Máté Magda felvétele) Csepűrágó Tódor, a jónevü kritikus ott üldögélt az Elefántcsont-toronyhoz címzett foga dóban és napi kadarkája mellett gyomlálgat ta az irodalom-birodalom rátestált parcelláit. Göröngyös görbe utakat járt meg idáig. Volt már „félelmetes pennájú zabhegyező", „nyalakodó talpsimogató", „középszerű nyesegető", és „lyukas garast gyártó grafomániás" is. Ezeket persze nem szívta mellre, mint ama szivart, amit a fogadó kopaszodó főpincére ajándékképpen tett szintén adományként felszolgált kávéja mellé hálájának nemes kifejezése jeléül. No, nem az irodalom iránti tiszteletből, távol álljon töle minden ilyen bohém gondolat, hanem a forgalom fellendítésében szerzett érdemeit jutalmazván vele. Mert Tódor bizony többet ér az aranyozott cégtáblánál, ami a kritikus jelenléte óta nem szorult felújításra. Ide járultak asztalához a kócos hajú félénk kezdők, a hiúságukat művészi babérokkal növelni óhajtó entellektüelek és a totyakos plagiátorok egyaránt. Tudták, hogy Tódor egyetlen dicsérő flekkje többet jelent két irodalmi díjnál, vagy inkább azt remélték, hogy az előbbi meghozza az utóbbit is. Ezért aztán a sarokasztal jobb oldalán szaporodtak a kéziratok, amiket hol tüzetesen, hol fellengzősen olvasgatott, javítgatott, bírált és amikor már kadarkája fenekére mélyedt szigorú tekintete, maga is csak úgy szántotta az oldalakat, mint télvíz után határt a hernyótalpas traktor. Persze a szerkesztők már jól ismerték minden kézjegyét és átnézés nélkül vitték a nyomdába az elbírált irományokat. Tódornak sem ideje, sem kedve nem volt az emberek közé menni, mert az asztalára nehezedő kéziratokból amúgy is értesülhetett a külvilág eseményeiről. Bár néha, ha úgy találta, hogy nem eléggé hűen ábrázolja ezt a valóságot, akkor húzott, javított vagy átfogalmazott. Csak azzal nem számolt, hogy az irók mennyire kiismerik észjárását és más olyan „valóságról" irtak, amilyet Tódor elvárt tőlük. Tódor pedig abban a hiszemben, hogy a legjobb jót teszi az emberiség szépérzéke javára, ilyen képet alkotott magának az Elefántcsonttoronyhoz címzett fogadón kívüli világról. Örült, hogy milyen jók és igazságosak az emberek. Bár néhány forrófejű fiatal olykor höbörgött és többé nem fordult hozzá, de a szomszédos asztalnál megtelepedett régi kuncsaftjai hangosan dicsérték a kritikus elvárta gyönyörű világot. Még a hajszesz ellenére egyre kopaszodó főpincér is a régi áron adta az azóta háromszorosára drágult sertéskarajt vagy hasábburgonyát, de ezt a főúr a szállítást akadályozó kedvezőtlen időjárással magyarázta. Még az sem zavarta, hogy egyre több idegen nyelven beszélő egyenruhás férfi hangoskodik a söntésben s közben egyre kevesebb írás erkezik asztala jobb oldalára; „Nagy most a turistaforgalom — magyarázta a főúr, nem akarván megsérteni Tódor érzékeny lelkivilágát — tudja, mostanában arrafelé ez a divat." Egy napon, amikor közeli lakásából indult napi sétájára a fogadó felé, és szemét szokásosan pompás metaforák és alliterációk ködösítették, elméjében komparasztikus megoldások szikrái pattogtak és élvezte járása egyenletesen hullámzó ritmusában a jambusok zakatolását (Lévén ez egyik lába kissé rövidebb) a fogadó helyén egy hatalmas bombatölcsért talált, pontosan olyat, amilyenről már olvasott valamelyik kezdő sikertelennek nyilvánított kéziratában. Csak áll, elméjében még az asztalon felejtett kézirat kihúzandó sorai kavarogtak, mert plágiumnak találta az „Isa pur és homu vogmuk" archaikus megfogalmazást. Állt és csodálkozott, hogy hol késik ennyit a kadarka és a szivar. .. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ ir»