A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

Ellopták Jupiter fenekét Az alkalmasabb jelző híján akár „belevalónak" is nevezhető rendörfelügyelönö meg a könyvmoly görögtanár házasságkötésük után a csodálatos, régészeti leletekben gazdag — és „kulisszaként" is elbűvöld — Görögországba mennek nászútra, nászútjuk azonban mulatságos és kevésbé mulatságos véletlenek összejátszása folytán nyomozássá, majd üldöztetéssé, söt életveszélyes helyzetek sorozatává fajul, végül azonban — a vígjátékok nem éppen szigorú törvényeinek megfelelően — minden jóra fordul, még az Aphrodité nek nézett Jupiter ellopott feneke is előkerül (félreértés ne essék, egy antik szobor torzójáról van szó!) Nem akarok szőrszálhasogató lenni, de éppen a görög Aphroditéről jut eszembe, hogy Jupiter nem is görög isten volt, hanem római, igy a filmben garázdálkodó müértékrablók bizonyára nem is Jupiter fenekét lopták el, hanem Zeuszét, s ennyit talán a filmeseknek is illenék tudniuk, ha már egyszer ilyen témájú filmet készítenek. Ettől eltekintve szórakoztató, fordulatos cselekményü, főleg a helyzetkomikumra alapozott filmről van szó — amilyet mostanában meg lehetősen ritkán látni a fővárosi filmszínházakban —, s bár túlságosan eredetinek nem mondható, hiszen a vígjátékok jól bevált fordulataira, gyakran sablonjaira épül (úgyhogy a néző sokszor előre tudja, mi következik), javára írhatjuk, hogy teljesíti a filmvígjátékok legfontosabb funkcióját.: elszórakoztatja, felvidítja, megnevetteti a nézőt. A Philippe de Broca rendezte francia filmvígjáték főszereplői egyébként olyan kitünö színészek, mint Annie Girardot és Philippe Noiret. A filmet már csak az ö kedvükért is érdemes megnézni. Varga Erzsébet KÖNYV Cseres Tibor: Én, Kossuth Lajos A hatvanas éveinek vége felé járó kiváló magyar író, Cseres Tibor a „Hideg napok" emlékezetes sikere óta egyre gyakrabban ejti ámulatba az olvasót. Alig két-három éve, hogy megjelent vaskos „ikerregénye", a Parázna szobrok (ugyancsak második világháborús problematikával, miként a Hideg napok), s az idei Könyvhétre máris itt az újabb Cseres-regény, ezúttal távolibb, múltszázadi problematikával, de ez — jól sejti az olvasó —, a látszat csupán, szerzőnk, ezúttal sem tagadja meg önmagát, ezúttal is darázsfészekbe nyúl s újragondolkozásra ösztönzi olvasóját. „Cseres Tibor nem Kossuth cselekedeteire keres mentséget ebben a képzeletbeli Kossuth-önéletrajzban — olvasható a fülszövegben-, nem apológiára vállalkozik, csak belülről akarja megérteni azt a kort, amelyben Kossuth és társai cselekedtek. Azokat a lelki és fizikai tényezőket deríti föl, amelyek meg határozták az akkori eseményeket, emberi, nemzetiségi előítéleteket, rokonszenveket és ellenszenveket tár föl, hogy megrajzolja ir» azokat a kényszerpályákat, amelyek meghatározták a történelmi tényeket, befolyásolták a politikusok s köztük Kossuth Lajos cselekedeteit". „Levelek Turinból" — ahogy az alcime megnevezi a könyv műfaját. Kossuth tehát Turinban, hosszú élete végefelé emlékezik a hajdani eseményekre, kezdve a zsenge ifjúkoron, befejezve negyvennyolc-negyvenkilenc eseményeivel, illetve a száműzetés első keserves éveivel, a „Csapások korá"-val, ahogy az utolsó előtti fejezet cime sugallja. Cseres Tibor Kossuth-életrajzának nemcsak a szerző bibliográfiájában van meg a maga biztos helye, megvan az újabb magyar történelmi regény fejlődésvonalában is. Abba a fejlődésvonalba tartozik az „Én, Kos suth Lajos" is. mint példának okáért Németh László Széchenyi-esszéje, Széchenyi vagy Görgey-drámája s Féja Géza Györgey-regénye, a „Visegrádi esték." Vagyis: rehabilitá ciós irodalom terméke ez is. Csak míg Nemeth László vagy Féja Géza éppen a Kossuth-pártiak elfogultságaival szemben veszi védelmébe Széchenyit és Görgeyt, addig Cseres immár Kossuthot kell, hogy védelmébe vegye amazok elfogultságaival szemben. így kerek a világ — ahogy egy régebbi Szabó Pál-gyűjtemény cime mondja. A nagykorú olvasó maga döntse el, kinek volt igaza, illetve, hogy kinek miben volt igaza? (cselényi) Egy érdekes felmérésről Érdekes felmérést végzett 1974-ben és 1978-ban Párkányban (Stúrovo) Rígler János a városi nemzeti bizottság, valamint az alapiskolák és a gimnázium igazgatóságainak hozzájárulásával. Felmérése során, amely az 1955., I960., 1965., 1970. és 1973. évre terjed ki, a tanulók kereszt- és beceneveinek előfordulását vizsgálta. Munkája 1980-ban Budapesten, az ELTE gondozásában sokszorosított füzet formájában is megjelent. A sokszempontú statisztikai feldolgozás elé írt bevezetőben mindenekelőtt azt vizsgálja Rigler János, hogy „milyen társadalmi tényezők vannak hatással a gyermek keresztnevének megválasztására." Megállapítja, hogy az utónevek esetében a gyermek sokszor az apa, illetve az anya nevét örökli. A munka szerzője továbbá leszögezi, hogy a párkányi iskolák tanulóinál is érvényesülnek a „divatos" keresztnevek, s az irodalmi müvek meg a filmalkotások ugyancsak hatással vannak a névhasználat alakulására. A statisztikai feldolgozás során összeállt személynévi adattárhoz a szerző nem füz különösebb kommentárt. Ám aki alaposabban szemügyre veszi a kimutatásokat, könynyen levonhat egy-két érdekes következtetést, megállapíthat egyet s mást. Érdemes odafigyelni pl. „A hivatalos utónevek gyakorisági sorrendjének" táblázatára. Ebből többek közt kiderül, hogy mindkét tanítási nyelvű iskola tanulóinál főleg a hagyományos utónevek dominálnak. Az a statisztika is tanulságos dolgokra enged következtetni, amely szerint a szlovák tanítási nyelvű osztályokban túlsúlyban vannak az olyan nevek, mint a Zoltán és Attila; amíg a Lubomír és az Ivan csak elvétve fordulnak elö. És nem egy esetben találkozhatunk a szlovák osztályokban Ákos, Árpád, Csaba, Lóránd, vagy Anikó, Csilla és Ildikó nevekkel is. Még beszédesebb az a táblázat, amely az utónevek becenév-változatait tünteti fel. Itt mindenekelőtt a nagyszülők által használt beceneveket érdemes megfigyelnünk. A szlovák iskolába járó Frantisek nevű gyereket nagyszülei Ferinek, Ferikének becézik; osztálytársai ugyanakkor Frantonak szólítják. Az Alzbeta otthon pl. Erzsike és Zsóka (csak ritkán Betka), az iskolában Beta vagy Betka. Talán a fenti példák is bizonyítják, hogy alkalmasint érdemes hasonló jellegű felméréseket is készítenünk. Hogy beszélhessenek az adatok — kommentár nélkül is! Csáky Károly Életünk 1981/6 Vas megye Tanácsának irodalmi, művészeti és kritikai folyóirata, az Életünk havonta jelenik meg. Gazdag és sokrétű témát felölelő folyóirat; s kiváltképpen, ha az ez évi hatodik számot vizsgáljuk, megállapíthatjuk, széles tartalmi skálájú és igen korszerű, ha tetszik modern folyóiratról van szó. A számot Szepesi Attila Csavargások cimü versciklusa „nyitja" nyolc verssel. Közülük is az Ó utca című sokat jelent számomra; hangulatgazdagsága, árnyaltsága virtuóz teljesítmény. Száraz György A tábornok cimü eletrajzi esszéjének negyedik folytatása kö veti ezt, majd Kalász Marton es Cselényi Béla versei következnek. Bálint Endre Életrajzi törmelék (XVIII) cimü dolgozatában a külföldön élö magyar képzőművészekkel foglalkozik, közöttük Anna Markottal, akinek Bartók Béla 3. Concerto zongorára és zenekarra cimü müvéhez komponált szitanyomatai szintén megtalálhatók a lapban. Oravecz Imre különleges atmoszférájú ún. „indiánverseihez" s egyáltalán a költö korábbi munkásságához füz gondolatokat Székely Ákos. Ladik Katalin, jugoszláviai magyar színésznő költőként is közismert. Ebben a számban A varrólány attól jön és Kinek van füle hozzá cimü elvont, gondolati verseit olvashatjuk. (Lírájára bizonyos elemeiben, fordulataiban a mi Karsay Katalinunk és Kendi Máriánk verseihez hasonlítható.) Kántor Lajos Kuncz Aladár folyóirat-struktúrájáról és a „Fiatal magyarok"-ról publikál hosszabb lélegzetű tanulmányt, Pomagáts Béla A felszabadulás utáni magyar irodalom története c. készülő kézikönyvének negyedik kötetéhez irt „vázlat"-át teszi közzé Az emigráció második, költőnemzedéke címen. Összefoglaló bevezetője után tízenhárom külföldön élő és alkotó költö munkásságát ecseteli. Végül pedig Zalán Tibor 1 (és) más között a Bujdosó Alpárról elnevezett hídon című szövegmontázsát tárja az olvasó elé az Életünk. Képanyagában pedig Anna Mark szitanyomatai mellett megismerkedhetünk Egyed László egy-egy vászon, papír, falemez és olaj képével is. E rövid áttekintés arra szolgál, hogy némi fogalmat alkothassunk arról, mi mindent tartogat, mennyi értéket kínál számunkra ez a folyóirat. Tudnunk kell azt is, hogy ha megfelelő módon, lépésben akarunk haladni korunkkal, amely, minek tagadnánk, egyre fontosabbra tartja az anyagi nívót, jólétet, mint a biztonság és egzisztencia egyetlen biztosítékát, szükségünk van (kell, hogy legyen) a szellemi biztonságra is. Ennek egyik járható útja az olvasás. Kiss Péntek József Az Atlasz-hegységben föllelt dinosaurus csontvázának képünkön látható néhány darabja fogalmat adhat a százötvenmillió évvel ezelőtt élt és régen kipusztult állat méreteiről. A földön nyújtózó fiú mellett fekszik az ősállat kétméteres combcsont ja. Fölötte lapocka- és felkarcsontja lát ható, meg a szállításra előkészített könyökcsont. Az Edgar Allan Poe-ról 1848-ban készített dagerrotipia sorsa is bizonyítja, micsoda fantázia rejlik a fotógyűjtésben. A képet egy kereskedő 23 ezer márkáért vásárolta 1979-ben. Rövidesen túladott rajta, méghozzá dupla áron. Új tulajdonosa, az egyik New York-i galéria vezetője ismét megduplázta pénzét: 95 000 márkáért átadta egy magángyűjtőnek. „A könnyű aktmodell" a francia Yvés Klein alkotása. Keletkezésének dátuma: 1962. Születésének körülményei: miután a művész különböző szinü festékfoltokkal il lette a meztelen nöi testet, ráteritett egy lenvászon lepedőt A test korvonalait festékszóró pisztollyal emelte ki Igy teremtette meg a hús nélküli, súlytalan, szellemala-