A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

A Csemadok életéből Igy ropták a táncot Csallóék a decsi színpadon. lelkesíti szereplőit. Egyaránt szolgálta a népek barátságának erősítését és a népművészet ápolását. A kettő pedig azért alkot szoros egységet, mert a népművészet, lényegéből fakadóan, szolgálja a népek közötti közös megértést, az egymást becsülő barátságot. A népművészet, a hagyományok elmélyült, objektív feltárásával, értékelésével a nehéz sorsban is okos, mindig tanuló, egymástól is tanuló népek békés törekvéseit idézi. Mindannyiunk számára egyetemes értékű kincs a béke. A béke, amelyet a népek barátsága köt ezer szállal testvéri kötődéssé. FISTER MAGDA (A szerző felvételeij 7 tották tutajként Gutára, ahol a héjától megtisztított fenyőt csíkosra festették, felső végére kocsikereket erősítettek, s e fölé még szalagokkal díszített nyárfát rögzítettek. A kerékre több, itallal töltött üveget kötöttek, majd a fenyőt biztonságosan a földbe sülyesztve felállították. Közvetlen közelében lombsátort készítettek, s ennek felső részére különféle csecsebecséket akasztottak. Másnap, vasárnap zenés ébresztővel kezdődött az ünnepség, amely általában hétfő reggelig tartott. A 4—5 vámkerék mindegyikénél bírót választottak; ez büntetést szabhatott ki a torkos legényekre. A felfüggesztett dolgokat erre kijelölt legények őrizték, s ha elcsípték a lánynak kedveskedni igyekvő „torkos" legényt, akkor a malomkerék rúdjához kötve őrizték mindaddig, míg a biró által kiszabott váltságdíj — ami nem szokott nagy összeg lenni, inkább jelképes váltságdijat — a torkos legény kedvese vagy táncosa ki nem fizette. A délutáni órákban népviseletbe öltözött lányok és fiúk csoportjai nagy nézősereg kíséretében zeneszóra folytonos táncot járva meglátogatták a falu vezetőit és módosabb gazdáit. Ott rövid köszöntöt mondtak, majd táncba hívták a vendéglátókat, s ezek a tánc befejezte után megvendégelték a táncosokat. Ez a hagyomány a háborút követő néhány évig megszakadt, de a CSEMADOK-szervezet megalakulásakor felújítottuk. Ma Szól a nóta — 1978. Paszmár János énekel, kíséri Farkas János már azonban hiányzik a malomkerékállítás, csupán a sortáncjárás hagyománya él olyan változatban, hogy a tánccsoport népviseletbe öltözött tagjai zeneszó kíséretében látogatják meg a kultúrát és a hagyományokat ily módon is ápolni akaró családokat és a város vezetőit. A táncosokat elől s hátul egy-egy csősz követi: közülük az egyik rövid versben mond köszöntöt a vendéglátó háznál s kér engedélyt a táncos látogatásra. A sortáncjárást az eső sem akadályozza meg, ilyenkor esernyők védelme alatt vonulnak fel a táncosok, s a közönség csak az ablakokból nézi a színes látványosságot. Ez az érdekes hagyomány megérdemelné, hogy egy részletesebb feljegyzés alapján őrizzük meg az utókor számára. KICSINDI KÁROLY HÁROM VIDÁM NAP most, Zseliz példájára, a csoportok elhozták a környéken fellelhető régi használati tárgyakat, textíliákat. A múzeumok itt jöttek rá, mennyi érték van még a falvakban. Van egy-két csoport, mint például a rábaközi, akik felvásárolták az értékes viseleti és használati darabokat s ilyen alkalommal, mint ez a mostani, bemutatják, színre viszik. A véletlen úgy hozta, hogy Töreki Imre, a Rábaköz Táncegyüttes vezetője a közelben volt, igy töle tudom, hogy ez az a tájegység, ahol megmaradt a kötött verbunk, s hogy egyetlen díszesebb férfi mellény készítéséhez 240 méter zsinórt használtak fel, a lányok haját 32 ágba fonták. Az igazi nagy nap vasárnap virradt a Csaliéra. Felléphettek a Sárközi Lakodalom cimű folklórműsorban, Deesen. Az egész falu egy nagy lakodalom színhelye volt. Az imitált szertartások lebonyolítása után szabadtéri színpadon ropták a táncot a Duna menti népek népművészeti együttesei. E rangos mezőnyben megállták helyüket a mieink. Tizenegy országot képviselve több száz táncos és énekes lépett színpadra. Egymást követték a generációk: a kicsik még csak keresik, de már érzik a mozdulatot, a ritmus szépségét. A fiatalok, akiket förgetegesen röpít a tánc öröme, az élet szeretete s az idősek, aki rangosan, méltósággal, lehiggadtan megadják a módját minden mozdulatnak. A barátság e fóruma ösztönzi. Nagy a nyüzsgés Somorján (Samorín), a CSEMADOK székház környékén. Utazunk, végre utazunk! A Csalló tagjai színpadi ruhákat, hangszereket pakolnak az autóbuszba. Még néhány perc, s indulunk Hajósra, a magyarországi baráti népművészeti együtteshez. Azért éppen most, mert igy megtekinthetjük a Dunamenti Folklórfesztivál néhány rendezvényét. Még néhányan elszaladnak üdítőért s egy-két üveg sörért a közeli büfébe, azután start! Irány a határállomás. Jóformán el sem hagyjuk a város utolsó házait, Feri megpengeti a gitárt — hogy ezután három napon át ne pihenjen csak annyit, amig Csádi Brigitta és Ürge Marika hegedűn játszik — , felcsendül a dal: Szép nyári nap . .. Előbb a „menő" slágereket veszik sorba, majd ahogy fogy az út, úgy törnek fel belőlük a szebbnél szebb népdalok. A kirándulás ideje alatt vég nélkül fújták a csallóközi, a mátyusföldi s más tájak dalait. Ki is álltak a kapuba a jó hajósiak, amikor nagy zene- és énekszóval berobogott az autóbusz. Egymásra találnak a régi barátok, az is otthonra lel Hajóson, aki most érkezett először. Minket egy nagyon kedves család, a Kónya házaspár fogad rokonnak kijáró szeretettel. Nagylányuk, Andrea, tagja az ottani együttesnek. Fiuk, Zsolti, mindenre kíváncsi kissrác. Amikor másnap kivonulunk falut nézni, készségesen bemutatja, mi mindenre jók a szabadtéri szobrok. Mert Hajóson ilyen is van: alkotótábor szobrászművészeknek. Érdekessége az egésznek, hogy fából készülnek az alkotások s a helyszínen maradnak. Ettől lesz gazdagabb a falu. Egyéb, első hallásra hajmeresztő s szokatlan dologgal is találkoztunk. Diszkóban lépett fel a népművészeti együttes! No nem kell azt gondolni, hogy népviseletben táncolták a rock and rollt. Csupán az élvezetek halmozásáról van szó. Diszkót majd minden szombaton rendeznek a hajósi kultúrházban. Ide szoktak már a fiatalok. Nem ez az első eset, hogy este tízkor megszakítják a lemezlovas műsorát, felgördül a függöny s valami egészen másra figyel a közönség. Most a Csaliénak tapsoltak. Utána ismét beat zene szólt, együtt táncoltak hajnalig. Kónyáék jóvoltából három napig a sors kegyeltjének érezhettem magamat. Megismertettek mindennel, ami a környék népművészetét világhírűvé teszi. Kalocsától, a gyönyörű, irott virágminták bölcsőjétől csak pár kilométerre voltunk. Természetes, hogy megnéztük a kalocsai tájházat, a szombati kirakodó vásárt, amely messzi vidékekről is ide vonzotta az árujukon túladni akaró fazekasokat, mézeskalács sütőket, hímző asszonyokat. Még Pandúr Marihoz is eljutottunk, aki joggal viseli a népművészet mestere címet, irott mintái bejárták már a fél világot. Kalocsán régi ismerőssel, Borbély Jolánnal, a Népművelési Intézet néprajzos főmunkatársával is találkoztam. Ők kértem meg, vonjon párhuzamot a mi zselizi ünnepségünk és a Dunamenti Folklórfesztivál között. — Van, • ami közös, van, ami különbözik. Zselizt a táncegyüttesek versenye mellett a kapcsolódó rendezvények teszik értékessé. Egészében mutatják be egy-egy tájegység népi kultúráját. Ilyen értelemben mi szegényebbek vagyunk. A páva-körök csak éneklöcsoportok, a népzenei hagyományt őrzik. Itt Szünet nélkül húzták a vonót Ürge Marika és Csádi Brigitta Balról: a népművészet mestere. Pandúr Mária. Mögötte a fia, előtte Kónyáné, Liza aszszony látható. Ló-e vagy sárkány? Egyre megy. Fő, hogy meg lehet mászni — vallja Zsolti.