A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-19 / 38. szám

Augusztus derekát mutatta a naptár, ami­kor jópár napig Gömör falvait és városait jártam. Javában tombolt még a május végén, június elején kirobbant kánikula, úgyhogy — az idei, hosszú és forró nyár meteorológiai viszonyainak megfelelően — Rimaszombatban (Rimavská Sobota) is harminc-harminckét fok volt árnyékban; sőt, azt sem lehet nehéz kiszámítani, hogy igy vajon mekkora hőség lehetett a na­pon ?... És az emberek, idősebbek és fiatalok, minden eszközt felhasználtak, hogy föl­frissüljenek. Fürödtek, zuhanyoztak po­hárszám itták a vízművek csatornáin ér­kező vizet — már amikor nem részesítet­ték előnyben a jobb ízű, egyéb nedűket. Mert az ember nem csupán szomját kí­vánja oltani, hanem élvezni is akarja ita­lát. így aztán ki-ki megitta a sör-, szódavíz és limonádékészletét; az ízletes italokat termelő üzemek pedig kénytelenek voltak gyártásukat egészen kapacitásuk legfelső határáig emelni. Például az éppen tizenöt éve létesült Rimaszombati Sörgyár is (az első hordó sört 1966 őszén főzték itt), mert Gömör és környéke ebben a rettentő melegben tágra nyitotta száját, nyelte a sört vagy az alkoholmentes üdítőitalok azt tehetjük, hogy küldünk hatvan hektó tizenkettest és kilencven hektoliter tízest. — Rendben van, ez is megteszi. Amint megérkezett a szállítmány, azonnal visz­szaigazolom. Alighogy helyére került a kagyló, újra megcsörrent a készülék: egy további járás vendéglátóipari üzemeinek igazgatóságá­ról kértek ugyancsak gömöri tizenkettest. A gyár imént említett osztályán meg­próbáltak udvariasan kitérni az egyenes válasz elöl: — Nálunk is rekkenő hőség van, sokkal több sör fogy, mint tavaly ilyenkor, ráadá­sul a mezőkön is folyik még a munka ... Elsősorban a saját járásunkat keli ellátni! — hangzott a diplomatikus válasz, de aztán ezúttal is kompromisszummal vég­ződött a telefonom zajló tárgyalás: a kért tizenkettessel együtt a valamivel kevésbé népszerű tízfokosból is átvett egy tekinté­lyes mennyiséget a többletszállításért harcoló megrendelő, sőt, a sörszállítmány elfuvarozását is vállalta. És amíg a meteorológusok alighanem henyéltek (hiszen mit tehet a szegény időjós, ha az általa ellenőrzött területen tartósan magas nyomás uralkodik s az igy kialakult időjárási periódus voltaképpen hektóit, illetve a különböző fagylaltfélék mázsáit. — Rendelésünket napi százötven hek­toliterrel emeljük — telefonálták a szom­szédos járásszékhelyek egyikéről a „szombati" sörgyárba. A vonal túlsó végén, a gyár áruértékesí­tési osztályán berzenkedni kezdtek: — Tegnapelőtt emeltük a rendelésüket, vagy nem?! — Igen-igen, de az emberek továbbra is szomjasak ... Csak nem hagyhatjuk őket szomjan halni! — De tizenkettes sörünk már nincs tar­talékban. — Nekünk pedig tizenkettesre lenne szükségünk. A nyolcast meg a tízest meg­hagyhatják, és a tizenegyes barna sem fogy különösebben ... — Aki szomjas, az mindent megiszik! — De értse meg jóember, nem rúghat­juk föl a gyártási folyamat menetét, mert maguknál szomjasak az emberek. A sör­nek is bizonyos érlelési időre van szüksé­ge, mint minden egyéb italnak. Legföljebb

Next

/
Thumbnails
Contents