A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-05 / 36. szám

EH3 Következő számunk tartalmából: Keszeli Béla: AKI JÓ ÚTON HALAD — CÉLBA ÉR Fister Magda: VÁSÁRFIA Géczi Lajos: ÜZENETVÁLTÁS Gál Sándor: KERÉKPÁRTÚRA Ordódy Katalin: KÖZJÁTÉK KUMADASIBAN Ozsvald Árpád: DANTE Dávid Teréz: HOL AZ IGAZSÁG? Címlapunkon Mészáros József, a 24. oldalon PrandI Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség; 890 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 893 36 Bratislava, ul. Ős. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 334-134, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciame, n. p. Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,-Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Borkmann: Tudja, hol hallottam először ilyen hangokat? Frida: Nem, Borkmann úr. Borkmann: A bányában. Frida: A bányában? Borkmann: Az apám bányász volt. Ezt nem tudta ? Frida: Nem, Borkmann úr. Borkmann: Bizony, egy bányász fia vagyok. Az apám néha magával vitt a bányába. És odalenn mintha muzsikálni hallottam volna az ércet. Frida: Borkmann: Frida: Borkmann: Muzsikálni? Igen! Fejtés közben úgy zengenek a csákányütések, mint áz újjászületést, a megváltást jelző éjféli harangszó. Ezért muzsikál az érc. Örömében ... Örömében ? Igen, hogy a felszínre jut, a napvilágra kerül és az embert szolgálhatja! (Ibsen: John Gabriel Borkmann) BÁNYÁSZBECSÜLET 1. BÁNYAJÁRÁS A handlovai és novákyi szénmezők lejtaknái egyikének bejáratánál állok. Rajtam is gumicsizma, kapca, munkanadrág és vászoning; az övszíjamon bányamentő készülék és bányászlámpa. Műszakváltás van. A bányavasút fáradt, verítékes arcú bányászokat hoz a föld mélyéből a felszínre. A csilleszerű kiskocsikban most a délutáni műszakba igyekvők foglalnak helyet. Amint a jelzőlámpa zöldre vált, a kisvasút hangos dübörgéssel tűnik el a lejtős aknafolyosókon, mígnem jónéhány percnyi utazás után hirtelen zöttyenéssel megáll az alsó végállomáson. Innen, egy-másfél kilométernyi bányafolyosón haladva, már gyalogszerrel folytatjuk utunkat a fejtés alatt álló szénfalhoz. A legelső állásban már ott várakozik a frontmester. Kezet ráz a frissen munkába lépett bányászokkal, aztán néhány pillanat múlva a fővájár felé fordul : — Be vannak osztva az emberek 7 — Igen! — érkezik a válasz. — Ketten a gépet biztosítják, egy lyukakat fúr, négyen az ácsolatot rakják, a többiek a szalagot biztosítják és rakodnak. — A csörlő? — Rendben. — Akkor indíthattok! A fogaskerekekkel, aprítótárcsákkal és vágókésekkel fölszerelt szénkombájn gombnyomásra, hatalmas sivítást csapva indul. A szűk aknát szénpor lepi el. A lámpák gyér fényében látni, amint korongszerűen forgó kései csaknem két méter magasan, s ötven-hatvan centi mélyen vágják a szénfalat, a tárcsák pedig összeaprítják a kitermelt szenet. A fekete arany a kaparószalagra kerül, majd a magasba iramló futószalagra, ahonnan a szén egyenesen a csillékbe ömlik. Süvít a kombájn, zúgnak a szállítószalagok, mindenki szótlanul dolgozik, csak néha hallani tompa, de erélyes baltacsapásokat : ha a gép a szalag számára túlságosan nehéz darabot tép ki a szénfalból, azt a bányászok fejszékkel zúzzák össze. A fal végén megáll a kombájn. Egy pillanatra csönd van. Aztán félmondatok járják át az aknát: — Baltát! — Ide lyukat kellene fúrni! — Szóljatok a lőmesternek, a következő fordulónál szükség lesz rá! — Két főtefát adjatok! — Vigyázz, lazul a szén! — A kombájn beállítva, a zsírozás rendben! — Mindenki félre, indítom! Újra fölcsattan a süvítés, a gép egyre gyorsabban halad a szénfal mentén. Ismét szénpor száll a levegőben, csak a támfákra és a sisakokra szerelt villanylámpák vetítik előre fényüket. A főtefák réseiben meg-megvillan a szén. A frontmester odalép mellém: — Régen, amikor még csákánnyal és lapáttal dolgoztak a bányászok, olyan volt a tenyerük, akár a bakancstalp — mondja. — Ma már jobbára csak gépekkel dolgozunk, és az előírás szerint mindenkinek védőkesztyű is jár ... Persze, a kézszorításunk azért ma is kemény még! — fűzi hozzá tréfás komolysággal. A közép-szlovákiai bányák fontos szerepet játszanak az ország szénellátásában. Évente több millió tonna szenet fejtenek itt, ami energiaínséges korunkban bizony nagy jelentősséggel bír. Szaporítja a gondokat, hogy napjainkban egyre körülményesebbek a bányavállalatokra háruló feladatok, és bizony a bányászgárda létszáma sem teljes. Ezt a nehéz testi munkát ezért nemcsak megbecsülni, hanem gépesíteni is kell. Különösen a termelés folyamatosságát biztosító föltárást és vágathajtást A gépesített vágathajtás gyorsaságát akkor érzékeljük igazán, ha összehasonlítjuk a régebben alkalmazott módszerek mutatóival. Amíg a kézi erővel dolgozó csapatok — kemény munka árán — napi másfél-két métert haladtak előre, addig a gépesített munkahelyeken öt-hat méteres, söt, ennél is nagyobb mérvű haladás érhető el. Az ütemes vágathajtás eredményeképpen folyamatosan kerül a felszínre a frissen kitermelt szén, állandó körforgásban vannak a csillék is. Ezeknek az összetett tennivalóknak gördülékeny ellátása végett több munkaterületet kelt érdekeltté