A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

IMlVÉKfKK Ö ÉRKOICSOKÍKK ncuoi 0 IQ LAPOK A MAGYAR íJ I 1 SZÍNJÁTSZÁS TÖRTÉNETÉBŐL / IV. 1873-1874 Losoncon tapasztaltam, milyen könnyen beleeshetik az ember abba a képzelődésbe, hogy magát többnek tartsa, mint más (vagy talán: mint ami). — Több Ízben működtem már a fővárosban; a lapok is írtak rólam; én tehát azt véltem, hogy a vidéken is úgy ismernek, mint ott. Nos, ebben alaposan csalódtam Losoncon mindjárt. Ha valamelyik nyilvános helyen, pl. vendéglőben megjelentünk, a város úri népe — tisztviselői — már belépésünkkor olyan pillantásokat vetettek felénk, mely világosan értésünkre adta, hogy asztaluktól távol maradjunk. Nem is közeledtem hát feléjük; de egy ártatlan fogással hamar megnyertem őket s azután igen barátságosak lettek. — Volt néhány tajtékpipám. Mindennapra másikra gyújtottam s úgy mentem a vendéglőbe. Ez hatott. Csakhamar asztalukhoz hívtak. Kitűnik ebből, mennyire el volt rontva a színész hitele. Pedig, hogy nem sok kell hozzá, mutatja az, hogy ennek helyreállítására néhány tajtékpipa is elegendő volt. [...] Losoncon sok baja volt velem Jaichnénak. [...] Jaichné nem volt már fiatal hölgy. Helvéciából származott és cukrászata volt Losoncon. Reggelenkint odajárogattam kávézni. Én kávéztam, ö pedig ezalatt folyton kapacitált, hogy hagyjam el a társulatot, nem nekem való e kóbor élet; lássak valami más után. Szegény jó Jaichné! Igazad .volt, de én mégsem fogadtam szót neked. (...] Társulatunk eléggé gyöngécske volt, nem is részesült nagy tetszésben. [...] Körülbelül egy hónapig, vagy öt hétig voltunk Losoncon, azután szedtük a sátorfánkat s Rozsnyóra mentünk. Rozsnyóra, melyről Petőfi azt írja úti leveleiben: „Úgy fekszik, mint koldus kalapjában a krajcár." (...) Játéktermünk Rozsnyón a városházának második emeletén volt. Súgónk egy nagy, feketeszemű, de rövidlátó ifjú ember, minduntalan megkötelözködött s nem akart súgni. Ilyenkor az igazgató leszaladt a város kapitányához, ki a távozó súgót a lépcső alján megfogatta egy hajdúval s a hideg kóterbe [fogdába) csukatta. Negyedóra múlva könyörgött, hogy már súg. Ez többször megesett vele. Volt itt egy olyan színésznőnk is, aki már három év óta tanult betűt olvasni, — de még nem tudott, — úgy tanították be apró szerepeire. [.. .] E losonci és rozsnyói szinészkedésem arról is emlékezetes nekem, hogy szükséges kellékek híján, itt voltam kénytelen ócska subadarab szakállal játszani, mint a paraszt betlehemesnek. [...] Engem Rozsnyón is igen kedveitek, csak akkor haragudtak meg kissé (némelyek), amikor az a hír terjedt el rólam, hogy háziasszonyom lányát meg akarom szöktetni. Még a lapok is foglalkoztak vele. Nem volt a hír éppen minden alap nélkül való: Jászaival szemben akartam némi revanche-ot játszani, amiért oly könnyen lemondott rólam. Ki akartam mutatni, hogy én sem ragaszkodom halálpsan az ő személyéhez. De a szöktetés bizony nem volt komoly szándékom s ha ez ártatlan idill folytán a leány valami nagyon ragaszkodott volna hozzám, bizony kátyúba jutottam volna; de nem tette. Ezt én előre láttam és mi könnyen is váltunk el. [...] egy szép napos napon déli tizenkét órakor, hogy mindenki lássa és hallja, csen gös fogaton hajtattam ki Rozsnyó városából, persze (a kocsist és lovakat leszámítva) egyedül... Kassai Vidor emlékezései 1885 Bánfalvi Béla színigazgató április 15-től kezdve előadási engedélyért folyamodott a tanácshoz. Éppen a folyamodó színtársulat érdekében állna, ha a tanács e kérelmet elutasítaná, mert múlt évről tudjuk Sághy színigazgató kísérletéből, hogy közönségünk ilyen kora tavasszal a nagyon is szellős színkörbe nem megy s egészségét semmiféle színművészeiért .kockára nem teszi. Komáromi Lapok A magyar színészet ügye és városunk színpártolói jó hírneve követeli, hogy ismételjem azt a vádat, melynek célja nem keseríteni, hanem inkább lelkesedésre villanyozni a kedélyeket. — A magyar színészet támogatásától egy idö óta feltűnő és megfoghatatlan közönnyel fordul el városunk közönsége. Egykedvűen veszi a színészek érkeztét, s örömmel értesül azok távozásáról. Komáromi Lapok 1914 Ekkorra esett e sorok Írójának is az a kötelezettsége, hogy a kassai Nemzeti Színházat megnyissa. 1914. szeptemberében kellett volna a társulatnak Kassán összejönnie, de a júliusi hadüzenet felbomlasztotta a gyönyörű terveket és szeptemberben itt állottam férfiszínész nélkül, mert mind elment katonának. Közben eljöttem Kassára erőt meríteni a jövő kialakulásához, de bizony itt nem valami szimpatikus fogadtatásban részesültem, úgyhogy ha a kishitüekre hallgatok, ki tudja, hol volnék most? Amikor azonban láttam a csüggedőket, — a város hasonlított egy szép temetőhöz, ahol csupa rendezett családi sírbolt van —-, visszamentem Budapestre, és elhatároztam, hogy amibe belefogtam, annak a végére járok. Vagyvagy! És gyors munkával, energiával — nem törödve semmi anyámasszonyos beszéddel — fix alapon elhoztam az új társulatot és megkezdtem Kassán az előadásokat 1914. október 31 -én. Faragó Ödön: A vidéki színészet újjáépítése 1919 A minap délután meglátogattam Holdy Juczit, a mi kedves primadonnánkat. Bekopogtattam Savoybeli szobája ajtaján. Félénken mondta, hogy szabad, de midőn beljebb kerültem, vígan, kedvesen üdvözölt. — Tudja-e, miért alkalmatlankodom, kedves művésznő? — Csak nem?! — De bizony, meg akarom interjúvolni — ugye, nem haragszik? — Sőt, ellenkezőleg, csak kérdezzen, én a legnagyobb örömmel válaszolok. — Elsősorban is, mondja kedves művésznő, hogy érzi magát köztünk Pozsonyban? Hogy van megelégedve az „aranyos" pozsonyi közönséggel?! — Ezt szóval el sem mondhatom! Hiszen mielőtt még ismertek volna, mikor legelőször megjelentem a pozsonyi színpadon, tapsviharral fogadtak. Igazán nagyon jól esett ez az előlegezett szeretet és bizalom. Na és maguk is, akik első kedves ismerőseim Pozsonyban, olyan aranyosak és olyan figyelmesek. [... ] Hanem, tudja, mi a legnagyobb baj? — Nos?! — Az, hogy még most sincs lakásom, és szállodában vagyok kénytelen lakni, pedig úgy szeretem a szép, nyugodt otthont. — Majd mi segítünk lakást keresni, remélhetőleg eredménnyel! — Na jó, de olyat keressen ám, ahol konyha is van, vagy legalább a konyhahasználatot is megengedik, mert én nemcsak az énekmüvészetet, hanem a konyhaművészetet is szeretem ám! . . . Neogrády Ödön interjúja a Színházi Hétben 1911-ben jöttem Pozsonyba hatalmas nagy társulattal. Egy szezonban 56 operaelőadást adtunk. De az első négy esztendőben rettenetesen rá kellett fizetnem. ... Hogy az utóbbi években nem volt oly jó társulatom, annak nem én voltam az oka, hanem a körülmények. — Az elején minden színész jó, de aztán rendszerint el is lustul mindegyik. Becsületes, tartós munkát csak ritkán lehet találni. Ezért nem marad soha együtt egy társulat hosszabb időn át. De remélem, most csak megmaradunk, ha ugyan megmaradhatunk. Mert hogy dec. 1 -vei mit fogok kezdeni, azt bizony még nem tudom. Pedig most igazán szépet tudnék produkálni. Szlovenszkóban akarnék maradni. Barátságban élni csehekkél, szlovákokkal, németekkel egyaránt. Elvégre Pozsony megérett volna már arra. hogy két, söt három állandó színháza is legyen ... Polgár Károly színigazgató nyilatkozata a Színházi Hétnek A felhasznált szövegek forrásai: Faragó Ödön: A vidéki színészet újjáépítése. Kassa 1918. Faragó Ödön: írásaim és emlékeim. Kassa 1942. Kassai Vidor emlékezései. Sajtó alá rendezte: Kozocsa Sándor. Budapest 1940. Komáromi Lapok. 1885. március 7., 1885. május 9. Színházi Hét (Bratislava). 1919. szeptember 20. Összeállította és válogatta: Tóth László Dobai, Bólya és Esterházy a fiatal magyarországi prózaíró nemzedék három egyéni hangú képviselője. S akkor még nem is szóltunk a negyedik Péterről, Hajnóczyról, akinek M és A Halál kilovagolt Perzsiából című művei szintén komoly visszhangot keltettek. Esterházy Péter Budapesten született, 1950-ben. Matematikusként végzett az ELTE-n. 1976-ban jelent meg első könyve, a Fancsikó és Pinta, majd 1977-ben a Pápai vizeken ne kalózkodj! című regénye a művészet ősi joga a játék; az iró mindvégig betartja a saját játékszabályait: gondolkodásra ösztönöz, poénjain sokszor nevetnek. Müvét teóriával minősíteni méltánytalan. (...) Esterházy mégiscsak a legjobb magyar irók egyike, s van abban valami nagyon nyugtalanító, ha ily könnyed nagyvonalúság-Fuggo (Esterházy Péter új regénye) gal rakja tisztába a művészetet. ( ) . .. hogy személyisége helyett egyre többször csak a logikáját és az ötleteit üzemelteti" — írja a Pápai vizeken ne kalózkodj !-ról szóló kritikájában Kis Pintér Imre. (Élet és Irodalom, 1977/39. szám). A tavalyi könyvhét szenzációja volt a harmadik könyve: a Termelési regény. Berkes Erzsébet kritikus erről így ír az Élet és Irodalom 1979/25. számában: „Esterházy regényében kivételes erejű szintézis született: a noveau román megoldásait sajátjává asszimilálva irt realista regényt; napjaink kritikai rajzát adva beszél életünkről: rossz közérzet nélkül." Nagyjából ilyen és hasonló kritikai fogadtatásoktól kísérve született meg Esterházy Péter negyedik kisregénye, a Függő. Alcíme : „ bevezetés a szépirodalomba-". A könyv fülszövege szerint ez tulajdonképpen egy könyvsorozat első darabja. „Egyetlen mondat, függő beszédben." Tüneményes stiláris gazdagság, egyéni építkezés a jellemzője ennek az Írásnak. Némi olvasottság mindenképpen szükséges ahhoz, hogy élvezhető legyen az olvasó számára. Ha krimikhez és ponyvákhoz szokott ember kezébe kerül ez a könyv, nagy olvasói önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy a második oldal után ne tegye le, mondván: érthetetlen, mit akar, miről beszél? Hozzá kell szokni, s akkor természetessé válik stilusa. Esterházy montázsolt építkezési módszere lehetőséget nyújt számára, hogy a szituációkat gondolati közbevetések egész füzérének beiktatására használja fel. Különleges és egyedi szintézist sikerül teremtenie a külön életet élő történetiség és gondolatiság között egyszerre. Esterházy alkotói sajátossága az is, hogy műveiben megjelennek a történelem, az irodalom klasszikus alakjai, akik otthonosan mozognak a mában játszódó környezetben. A Függő cselekménye a hatvanas években játszódik. Farmernadrágos kamaszok elevenednek meg a könyv lapjain s időnként előtűnik a tragikus sorsú Csáth Géza. Esterházyt csak odafigyelve lehet olvasni. És érdemes olvasni. A Függő az idei könyvhét csemegéje volt. A Magvető Kiadó-nál jelent meg könnyen olvasható Plantin betűtípusból szedve. (Megjelent az ÚJ ÍRÁS 1981. márciusi számában is, sajnos olyan apró betűkkel szedve, hogy olvasása egyenesen szemfájdító mutatvány.) Meg vagyok győződve arról, hogy Esterházy, a hetvenes években kirajzó magyar szépprózaíró nemzedék legegyénibb, legkorszerűbb. legerőteljesebb képviselője, nem mutatja jelét a beszürkülésnek vagy kifáradásnak. Kiss Péntek József 14