A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

Innen-onnan Hallottukolvastukláttuk KIÁLLÍTÁS Népi hangszerek A Szlovák Nemzeti Múzeum martini Néprajzi Intézetének gyűjteményeiben szereplő népi hangszerekből nemrég kiállítást rendeztek Léván (Levice), a Kultúra Házában. A kiállítás, amelyet a lévai Barsi Múzeum tett lehetővé, igen gazdag anyagot vonultatott fel, elsősorban a szlovák etnikumban használatos hangszerekből, de a Szlovákia területén élő más etnikumok, igy a magyarság valamikor használatos, és ma elsősorban a tancházi mozgalomban újra felfedezett hangszereiből is bemutatott jónéhányat. A kiállítás anyagának összegyűjtése a szlovák szakemberek szívós és szisztematikus munkájának eredménye. E munka a már-már feledésbe merülő népi hangszerek emlékeinek összegyűjtésén túl, a népi hangszerek készítésének, felhasználásának és funkcióinak komplex (tehát nemcsak zenei) feltárását is felöleli. E feltárással párhuzamosan, mintegy azt előmozdítandó, került megrendezésre Detván az idén immár hetedszer a népi hangszerkészítők versenye, amely igen szép, értékes adalékokkal járul hozzá a népi kultúra ezen ágának kutatási eredményeihez. A kiállítás egyként vállalkozott az egyes (idiofonikus, membrafonikus, chordofonikus, aerofonikus) hangszerfajták Szlovákia népzenéjében előforduló legjellegzetesebb, illetve legelterjedtebb darabjainak bemutatására, ezen belül pedig e hangszerek fejlődésének, tehát kronológiájának feltérképezésére, bemutatva azt a tipológiai sokszínűséget, amelyet e népi hangszerek képviselnek. Utalt a népi díszítőművészet és hangszerkészítés találkozási pontjaira, reprezentálva azt a gazdagságot, amely a népi hangszereket általában a népművészet legelőkelőbb kifejezési formái közé sorolja. Felfigyelhetünk továbbá e kiállítás kapcsán az egyes tájak és etnikumok kapcsolataira és gazdag folklorisztikus kölcsönhatására, ami az egyes vidékeken elterjedt hangszerek használatára éppúgy vonatkozik, mint a megmunkálás mód

iár

a

Himmler György HANGLEMEZ Klaus Wunderlich profillemeze A hangversenydobogókról, több tucatnyi hanglemezről a Német Szövetségi Köztársaságban jól ismert Klaus Wunderlich most mutatkozik be első ízben a hamburgi TELDEC Schallplatten vállalattal közös kiadásban megjelent OPUS-lemezen. Klaus Wunderlich — akárcsak a mi Alojz Boudánk — az elektronikus orgona mestere, a nyugat-németországi pop-muzsika külföldön is jól ismert előadóművésze, aki nem csupán hang szerének virtuóza, hanem remek érzékkel tudja kiválogatni a világ pop-zenei terméséből azokat a számokat, melyek az ö tolmácsolásában is fergeteges sikert aratnak. Wunderlich sikerének egyik titka — amint arról az új OPUS-lemez is tanúskodik —kétségtelenül a műfaji sokrétűség és interpretáló művészetének sokoldalúsága. Wunderlich nem csupán a számok kiválogatásának, hanem hangszerelésének, előadásának, dramaturgiájának és zenei rendezésének is mestere. Mindezt ugyanis ő maga végzi. A hanglemezfelvételek a műszaki berendezések sokkal igényesebb felhasználását teszik lehetővé, mint a koncertpódiumi szereplések, ezért a Wunderlich-lemezeken a country a rock vagy a disco stílus és a hagyományos pop-zenei stílusok is egyaránt meggyőzőbben érvényesülnek, jutnak kifejezésre. Klaus Wunderlich a jól kiválogatott számokat kitűnő ízlésre, mértéktartásra és tehetségre valló remek hangszerelésben, virtuóz-módon és az illető szám pop-zenei stílusának megfelelő hangzás biztosításával adja elő. Ezért hallgatjuk oly szívesen a lemezen szereplő több mint két tucatnyi dal közül pl a „Singin 'in the Rain" („Ének az esőben") népszerű melódiáját, vagy az ABBA-együttes jól ismert „Thank You For the Music" („Köszönjük a zenét") című szerzeményét, Gibb híres számait („Grease", „Night Fiver"). Vaplus jó ritmusú „Be my Boogie-Woogie Baby" című számát és a lemez összes többi számait is. Sági Tóth Tibor FILM Vittorio De Sica Hatásos élmény lenne De Sica filmjeiben gyönyörködni születésének 80. évfordulója alkalmából, de ha már be kell érni a szavak erejével, akkor nagyban kárpótol bennünket Karcsai Kulcsár István a világhírű művészről szóló tanulmánykötetével, á* hosszú életút bemutatásával és értékelésével elénk tárva az olasz neorealizmus reprezentánsának a színpadon, a filmvásznon és a rendezés terén végzett munkásságát. Vittorio De Sica (1901—1974) latin lényével, olasz voltával magyarázható az a sokszínűség, könnyedség, férfias báj és meghökkentő kettősség, mely egész pályáján végigkísérte. Érzelgős kis dalocska előadásával indul színészi pályafutása, és három évtized múltán az egyik legmegrázóbb és legemberibb antifasiszta hőst személyesíti meg a Deila Rovere tábornok c. filmben. Első rendezési bemutatkozásai eredetükben és témájukban érintkeznek a harmincas évek könnyű fajsúlyú magyar vígjátékaival (Mag-1 dát kicsapják. Péntek Rézi). És mint rendező alig két év elteltével megalkotja az egyik legbirálóbb hangú neorealista filmet, A gyerekek figyelnek bennünket ciműt. A filmtörténet nagyjai sorába négy maradandó müve emeli. Az említett filmtörténeti stílus korszakában készítette a Fiúk a rács mögött (1946), a Biciklitolvajok (1948), Csoda Milánóban (1951) és A sorompók lezárulnak (1952) cimű alkotásokat. Közülük a Biciklitolvajokat az 1958 őszén Brüsszelben összeült nemzetközi zsűri minden idők tizenkét legjobb filmje közé választotta. Karcsai Kulcsár István a módszereihez és eszményeihez minden körülmények között ragaszkodó alkotó fejlődésének következetes ábrázolásával hü képet fest Vittorio De Sicának a kor művészetéhez való viszonyáról is. Az Appenninek, zord sziklás vidékén elterülő kisvárosból. Sorából elkerült De Sica színészi pályafutását a véletlen indította el, hogy azután öt Oscar-díj koronázza. Az olasz neorealizmus legkiválóbb képviselője egyébként így vallott művészi felfogásáról: „Én csak egyféleképpen tudok filmet csinálni. Csak egy alkotó sémám van. És ahhoz hű maradok. Nem érdekelnek új hullámok, divatok, én az emberek érzelmeire akarok hatni, az érzelmek pedig időtlenek, nem mennek ki a divatból, ma éppen olyanok, mint száz évvel ezelőtt." Színészi búcsúja 1973-ban F. Vantiti: A Matteotti-bűntény c. filmjében nyújtott alakítása. Ugyanebben az évben forgatta utolsó filmjét, az elmúlás érzésének csendes bánatát sugárzó Utazást. Mózes |(m

e KÖNYV Jevgenyij Jevtusenko: Ballada a nekifutásról Jevgenyij Jevtusenkóról elmondhatjuk, hogy üstökösként tünt fel az orosz firnamentumon, s olyan csóvát hagyott, amelynek fényében megváltozott a dolgok és jelenségek lelke. Az elszürkült konzumköltészetet friss erővel töltötte fel, szárnyalni tanította a feltörekvő nemzedéket. Ezt nemcsak a Gorkij Irodalmi Főiskolának köszönhette — bár az is hozzájárult költészetének gyors kiteljesedéséhez —, hanem erős egyéniségének, mély emberszeretetének és nem utolsósorban ragyogó tehetségének. Első versei olyan friss erővel törtek fel, mint a még fagyos földből a tavasz virágai. Költészetében nem volt semmi keresettség, semmi raffináció, de homály sem. Őszintén írt, szinte gyermeki rácsodálkozással, ugyanakkor szókimondó bátorsággal, nyersen és indulatosan, zsigereiben ott élt a szibériai ember bátor ereje, edzett, a nehézségektől vissza nem riadó optimizmusa. Jevtusenko költészete ilyen is maradt: egyszerű, mégis mély és elgondolkodtató. A világsiker nem téritette le a kezdeti útról. Ez a költészet ma is emberközpontú, humánus, minden népekhez és nemzetekhez közelálló. Sok könyve megjelent magyarul is, de most esszenciáját kapjuk költészetének az új válogatásban, amely az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A verseket az orosz irodalomban otthonos E. Fehér Pál válogatta, rangos költők: Áprily Lajos, Eörsi István, Garai Gábor, Illyés Gyula, Rab Zsuzsa, Tandori Dezső, Váci Mihály stb. műfordításaiból. A könyvben eddig nem ismert versekkel is találkozunk, de a régi versek is új vonzást teremtenek s bűvkörükbe fognak Akár a „Lakodalmak"-at, a háborús lakodalomról irt strófákat olvassuk, akár a „Vitázó ifjúságunk"-at vagy a „Szibéria vagyok" című verset, mindenütt a bátor, elkötelezett, emberszerető, elégikus, mélyenérzö, nyers szókimondó Jevtusenkót találjuk, a költőt, aki úgy hü a hazájához, hogy az eredményekkel a fonákságokat sem takargatja. Idézzünk csak néhány sort a „Kompromissz Kompromisszovics" c. poémából: Kompromissz Kompromisszovics / szív-bérlőm suttogja / „Ugyan ne légy már csökönyös. / Csak egy sort változtass." / Kompromissz Kompromisszovics / nem vad és nem hóhér..." / Számol és mindent számba véve, / mint egy nagy gyereket, / megvesz engem és megvesz téged — / cuccokkal kifizet. Szerez lakást / és rongyokat, / másnak bútort kínál, / és az igazság lohad, / csak a részeg ordibál .. ." Jevtusenko verseiben ott a hazaszeretet, de ott van a nagyvilág is, a hagyományt az elhúnyt költőkhöz írt versekben őrzi, ugyanakkor gyöngéd, finomragyogású szerelmes verseket komponál. A válogatás végén a költő „Kiállítás a pályaudvaron" című lírai töltésű elmélkedését olvashatjuk, amelyben a háború és béke kérdésén s magán az embereken s az emberiségen töpreng, múlton és jövőn, a világ sorsán. (dénes) Chadidzsa Bachturaszovot, az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság lakosát már nagyon sokszor lefényképezték. A 111 éves anyóka ráncokkal barázdált arcára joggal büszkék a leszármazottai. Közvetlen hozzátartozóinak — gyermek, unoka, dédunoka — száma meghaladja a kétszázat. Hatvan éves koráig, mint akkor minden nő, Chadidzsa is sűrű fekete fátyollal elfedett arccal járt. Amanda Lear, a mély hangú, 34 éves diszkósztár nemrég Angliában járt és ott kijelentette az újságíróknak, hogy ha hazatér Olaszországba, ellátja a baját a férjének, Alain Philippe Malagnacnak — mivelhogy távollétében holmiféle cicababákkal flörtölt. Aztán a pár, nagy meglepetésre, a Seychelles szigeteken kötött ki. Mindketten kijelentették, ez amolyan utónászút és remekül érzik magukat. London egyik legforgalmasabb terének a Trafalgar Squarenak közepén áll, immár száznegyven esztendeje. Nelson admirális szobra. A hatvan méter magas oszlopot, amelynek tetején a szobrot elhelyezték, a francia és a spanyol hajóhad fölött aratott győzelem emlékére emelték.