A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-08 / 32. szám

Emberi sorsok Papeette utcáin Oahu szigetein a szigetcsoport lakosságának körülbelül 80 %-a él. Honolulu a főváros. Eredetileg a mai Honolulu térségében csak egy kis település volt. Amikor 1898-ban az Egyesült Államok adaptálta a szigetcsoportot, a város gyors fejlődésnek indult. Honolulu ma modem kulturális és gazdasági központ. Honoluluban és környékén két dolog érdekelt bennünket: a Pearl Harbor-öböl és a Waikiki üdülőközpont. Pearl Harbor kikötő hatalmas tengerészeti és légitámaszpont. Utunk abba a múzeumba vezetett, amelynek anyagát az 1914-es japán—amerikai háborúból állították össze. Itt kezdődött a két ország tragédiája, amely Hirosimával és Nagaszakival érte el tetőpontját. Mint ismeretes, a japán tengerészeti és légierő 1941. december 7-én megtámadta a felkészületlen amerikaiakat és hatalmas károkat okoztak neki. A japánok már közeledtek Pearl Harbor felé, amikor Japán Washigton-i nagykövete átnyújtotta Roosevelt elnöknek a hadüzenetről szóló dokumentumot. Az Ua Huka-i erdőben Érdeklődésünk másik célpontja Honolulu üdülőközpontja. A Waikiki negyed és a Gyémánt-hegy felé vezető homokos part mindig a külföldi turistákkal és üdülőkkel van tele. A felhőkarcoló szállodák zajában azonban elvész a Pacifikum egzotikuma. A túlzsúfolt európai Riviérán éreztük magunkat. A Hawaii-szigetek romantikáját nem a Waikiki partjain kell keresnünk ... Honoluluból Tahitiba nincs közvetlen légi összeköttetés. Repülnünk, átszállnunk, éjszakáznunk — szóval utaznunk — kellett, mintha a világ legnyugatibb csücskébe akartunk volna utazni. Valójában Franciaországba repültünk, igaz Pago Pagon, Niue-n és Raratongán keresztül, de mégis Franciaországba. Papeetben valami Franciaországra hasonlított: elsősorban a nyelv. Az egyenruha inkább a Saint Tropez-i rendőrre emlékeztetett bennünket, mint a Franciaországtól több ezer kilométer távoli vidék rendőrére. Tahiti hegyes-dombos sziget, trópikus növényzettel, és mérsékelt szubtrópusi éghajlattal. Tahiti és Hawaii a Pacifikum talán legismertebb egzotikus szigete. Az utazási irodák mindent elkövetnek, hogy erről a látogatókat prospektusok segítségével meggyőzzék. Nos, a sziget természete és az aktiv pihenés lehetősége valóban kitűnő. A szigetlakók életének megismerésén kívül a látogató megtekintheti Papeariban a Paul Gauguin Múzeumot, amelyet szép botanikus kert vesz körül. A szenvedélyes hegymászók megmászhatják a sziget 2232 méter magas Orohena vulkánját. Azok, akik a korállpart lagunáiban akarnak úszkálni, csónakkal a közeli Morea-szigetre mehetnek. Honolulutól eltérően Papeete — Tahiti és az egész francia Polinézia fővárosa — éjszakai élettel nem dicsekedhet. Napnyugtával csend és rendkívül szokatlan békesség borul a sziget városaira és falvaira. Tahitibői egy hétre Marquises-be zarándokoltunk. A francia Polinéziához tartozó szigetcsoport körülbelül 1600 km-rel északabbra az egyenlítőhöz közel található. Thor Heyerdahl, az ismert norvég kutató egy évet töltött Fatu Híve szigeten és a szigetcsoportot a világ utolsó paradicsomának nevezte. Nos, kíváncsiak voltunk, hogyan változtak meg a viszonyok a szigeten Heyerdahl óta. A Marquises-t 17 sziget alkotja. Mi a három legnagyobbat — Nouku Hiva-t, az Ua Huka-t és a Híva Oa-t — látogattuk meg. Ezek vulkanikus szigetek. Kicsi, de szép homokpartokkal. A lakosok azonban — hasonlóan, mint a Csendes-óceán más szigetén — nem járnak a partra. A patakokban és folyócskákban fürdenek. Az őslakosok elmondták, hogy félnek a cápáktól. Hiva Oa szigetén élt valamikor Gauguin is. Antónban halt meg, s a helyi temetőben temették el. Az elmúlt években itt keresett nyugalmat Jacques Breil, az ismert francia sanzonénekes. Arról mi is meggyőződtünk, hogy még ma is érvényes az „utolsó paradicsom" elnevezés. A szigeteken nincs szálloda, hetente egyszer kis repülőgép szállítja a látogatókat Papeete-ba. Nagyobb kikötők nincsenek, az utak jórészt porosak ... De egyre nehezebb megőrizni a kb. 5000 embert ebben a paradicsomban ... FRANTIŐEK KELE A MÁMOR RABSAGABAN Öl, butít, nyomorba dönt... Az első történet Norbert kitüntetéssel, vörös diplomával zárta egyetemi tanulmányait. Tanárai és évfolyamtársai szép és gyors karriert jósoltak neki. Már a záróvizsgák során föltűnt alapos tudása, széleskörű jártassága a jogszabályokban és határozottsága. Tulajdonképpen minden előfeltétele megvolt így ahhoz, hogy az N.-i járásbíróságon a büntető szenátusok egyikének igazságos és megbecsült elnöke legyen. Bírói rátermettségét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy egyre komolyabb s felelősségteljesebb eseteket biztak rá, hogy helyes döntéseinek híre hamarosan a kerületi bíróságra is eljutott. Az emberek rövidesen nyílt titokként újságolták egymásnak, hogy a fiatal jogászdoktort hamarosan előléptetik. Norbert népszerűsége szinte hónapról hónapra nőtt. Egyre több barátja akadt, és egyre több alkalma arra, hogy leüljön valakivel egy-egy pohárka italra, vagy hogy újabb ismeretségeket kössön. Mindenütt a tehetségét dicsérték, gyakorta előfordult, hogy még az elítéltek is belátták döntéseinek jogosságát; és a magánélete sem volt túlságosan egyhangú hiszen a fiatal lányok is szívesen mutatkoztak a társaságában. Már harmadik éve volt bíró, amikor megnősült. Egy csinos, fekete hajú mérnöknöt vett feleségül, s alig telt bele másfél esztendő, amikorra az életerős és eleven utód is megszületett. Boldogan, összhangban élt a fiatat család. Sikerült lakást is kapniuk, úgyhogy megtakarított pénzükön vadonatúj bútort vásárolhattak. Amikor már a gyerekszobát is berendezték, külföldi nyaralásokról, gépkocsiról, esetleg telekvásárlásról kezdtek ábrándozni ... A szebbnél szebb tervek szövögetésében is Norbert volt a hangadó, söt, már határidőket is s2abott: mikorra mit kell elérniük! A fiatalasszony beleélte magát férje elképzeléseibe, gondolatban már ott látta magát a bolgár vagy a jugoszláv tengerparton és tetszett neki a hétvégi házikó felépítésének ötlete is. Igen ám, csakhogy egyre gyakrabban kellett tudomásul vennie, hogy Norbert kimaradozik. Ilyenkor nemcsak későbben, de italosan járt haza. Az asszony egy ideig nem tett különösebb szemrehányást az estékbe, olykor éjszakákba nyúló „baráti beszélgetésekért"; csak akkor emelt szót, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Norbert nem is a cimboráit, hanem sokkal inkább a márkás konyakokat szereti. A férfi ilyenkor mindig megsértődött, és önérzetesen kijelentette, hogy ő bizony tudja: mikor kell letennie a poharat. A valóságban azonban egyre kevésbé tudta megszabni, hogy hol a határ. Egyre gyakrabban s egyre többet ivott. Ez — természetesen — a család költségvetésén is meglátszott. Otthon egyre kevesebb lett a pénz, annál több viszont a vitatkozássá, olykor hangos veszekedéssé fajuló szóváltás. Norbert úgy érezte, hogy ebben a helyzetben is fel kell találnia magát. Becsületét, bírói esküjét egyszer kisebb, másszor nagyobb tételekben „hálapénzekre" válthatta. Már nem is a paragrafusok és a jogszabályok érdekelték, hanem sokkal inkább az az öszszeg, amennyiért jó néhány pohárka konyak mellett eladhatta birói — és emberi — becsületét. Természetesen, az igazságszolgáltatásnak efféle módja egyhamar napvilágra kerül. Az ö esetében sem volt ez másképp, úgyhogy a tervezett előléptetés, a megálmo dott karrier egyik napról a másikra füstbe ment tervvé vált. A bukás bántotta öt, sajnos azonban nem a lelkiismeretét, hanem az önérzetét sértette, amiért felelősségre vonták. így ahelyett, hogy megemberelte volna magát borozókban, kávéházakban keresett vigaszt. Rundó rundot követett, miközben barátaival együtt Norbert arra a következtetésre jutott, hogy e sorscsapásért csupán egyetlen személy lehet felelős: a felesége. Italos, borgőzös fejjel fölpattant hát az asztaltól és otthon alaposan megleckéztette az asszonyt. Ettől a naptól kezdve már nemcsak italozott, de garázdálkodott is. Eltanácsolták öt a járásbíróságtól is, de másutt is gyakorta kellett munkahelyet változtatnia, mert alkoholista hajlamára való tekintettel másutt is még a próbaidő letelte előtt megszakították vele a munkaviszonyt. Amikor alperesként, a saját bontóperi tárgyalására, belépett a járásbíróság jól ismert kapuján, már a hatodik munkaadójának pecsétjét hordta személyazonossági igazolványában. Mert ilyen züllött körülmények között a családi élete is kártyavárként omlott öszsze ... Egy adat: az SZSZK bíróságai 1980-ban közel hétezer esetben mondták ki a válást a tárgyalótermekbe lépő házasfelek között. A bontókeresetek több mint egy harmadá nak oka — az alkohol volt. (Következik: A második történet) 17