A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-08 / 32. szám

Emberi sorsok Papeette utcáin Oahu szigetein a szigetcsoport lakossá­gának körülbelül 80 %-a él. Honolulu a főváros. Eredetileg a mai Honolulu térsé­gében csak egy kis település volt. Amikor 1898-ban az Egyesült Államok adaptálta a szigetcsoportot, a város gyors fejlődésnek indult. Honolulu ma modem kulturális és gazdasági központ. Honoluluban és környékén két dolog érdekelt bennünket: a Pearl Harbor-öböl és a Waikiki üdülőközpont. Pearl Harbor kikötő hatalmas tengerészeti és légitá­maszpont. Utunk abba a múzeumba veze­tett, amelynek anyagát az 1914-es ja­pán—amerikai háborúból állították össze. Itt kezdődött a két ország tragédiája, amely Hirosimával és Nagaszakival érte el tetőpontját. Mint ismeretes, a japán ten­gerészeti és légierő 1941. december 7-én megtámadta a felkészületlen amerikai­akat és hatalmas károkat okoztak neki. A japánok már közeledtek Pearl Harbor felé, amikor Japán Washigton-i nagyköve­te átnyújtotta Roosevelt elnöknek a hadü­zenetről szóló dokumentumot. Az Ua Huka-i erdőben Érdeklődésünk másik célpontja Honolu­lu üdülőközpontja. A Waikiki negyed és a Gyémánt-hegy felé vezető homokos part mindig a külföldi turistákkal és üdülőkkel van tele. A felhőkarcoló szállodák zajában azonban elvész a Pacifikum egzotikuma. A túlzsúfolt európai Riviérán éreztük ma­gunkat. A Hawaii-szigetek romantikáját nem a Waikiki partjain kell keresnünk ... Honoluluból Tahitiba nincs közvetlen légi összeköttetés. Repülnünk, átszáll­nunk, éjszakáznunk — szóval utaznunk — kellett, mintha a világ legnyugatibb csücskébe akartunk volna utazni. Valójá­ban Franciaországba repültünk, igaz Pago Pagon, Niue-n és Raratongán keresztül, de mégis Franciaországba. Papeetben valami Franciaországra hasonlított: elsősorban a nyelv. Az egyenruha inkább a Saint Tro­pez-i rendőrre emlékeztetett bennünket, mint a Franciaországtól több ezer kilomé­ter távoli vidék rendőrére. Tahiti hegyes-dombos sziget, trópikus növényzettel, és mérsékelt szubtrópusi éghajlattal. Tahiti és Hawaii a Pacifikum talán legismertebb egzotikus szigete. Az utazási irodák mindent elkövetnek, hogy erről a látogatókat prospektusok segítsé­gével meggyőzzék. Nos, a sziget termé­szete és az aktiv pihenés lehetősége való­ban kitűnő. A szigetlakók életének megis­merésén kívül a látogató megtekintheti Papeariban a Paul Gauguin Múzeumot, amelyet szép botanikus kert vesz körül. A szenvedélyes hegymászók megmászhat­ják a sziget 2232 méter magas Orohena vulkánját. Azok, akik a korállpart laguná­iban akarnak úszkálni, csónakkal a közeli Morea-szigetre mehetnek. Honolulutól el­térően Papeete — Tahiti és az egész fran­cia Polinézia fővárosa — éjszakai élettel nem dicsekedhet. Napnyugtával csend és rendkívül szokatlan békesség borul a szi­get városaira és falvaira. Tahitibői egy hétre Marquises-be zarán­dokoltunk. A francia Polinéziához tartozó szigetcsoport körülbelül 1600 km-rel északabbra az egyenlítőhöz közel találha­tó. Thor Heyerdahl, az ismert norvég kuta­tó egy évet töltött Fatu Híve szigeten és a szigetcsoportot a világ utolsó paradicso­mának nevezte. Nos, kíváncsiak voltunk, hogyan változtak meg a viszonyok a szi­geten Heyerdahl óta. A Marquises-t 17 sziget alkotja. Mi a három legnagyobbat — Nouku Hiva-t, az Ua Huka-t és a Híva Oa-t — látogattuk meg. Ezek vulkanikus szigetek. Kicsi, de szép homokpartokkal. A lakosok azonban — hasonlóan, mint a Csendes-óceán más szigetén — nem járnak a partra. A pata­kokban és folyócskákban fürdenek. Az őslakosok elmondták, hogy félnek a cá­páktól. Hiva Oa szigetén élt valamikor Gauguin is. Antónban halt meg, s a helyi temető­ben temették el. Az elmúlt években itt keresett nyugalmat Jacques Breil, az is­mert francia sanzonénekes. Arról mi is meggyőződtünk, hogy még ma is érvé­nyes az „utolsó paradicsom" elnevezés. A szigeteken nincs szálloda, hetente egy­szer kis repülőgép szállítja a látogatókat Papeete-ba. Nagyobb kikötők nincsenek, az utak jórészt porosak ... De egyre nehe­zebb megőrizni a kb. 5000 embert ebben a paradicsomban ... FRANTIŐEK KELE A MÁMOR RABSAGABAN Öl, butít, nyomorba dönt... Az első történet Norbert kitüntetéssel, vörös diplomával zárta egyetemi tanulmányait. Tanárai és évfolyam­társai szép és gyors karriert jósoltak neki. Már a záróvizsgák során föltűnt alapos tudá­sa, széleskörű jártassága a jogszabályokban és határozottsága. Tulajdonképpen minden előfeltétele meg­volt így ahhoz, hogy az N.-i járásbíróságon a büntető szenátusok egyikének igazságos és megbecsült elnöke legyen. Bírói rátermettsé­gét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy egyre komolyabb s felelősségteljesebb eseteket biztak rá, hogy helyes döntéseinek híre hamarosan a kerületi bíróságra is elju­tott. Az emberek rövidesen nyílt titokként újságolták egymásnak, hogy a fiatal jogász­doktort hamarosan előléptetik. Norbert népszerűsége szinte hónapról hó­napra nőtt. Egyre több barátja akadt, és egyre több alkalma arra, hogy leüljön valakivel egy-egy pohárka italra, vagy hogy újabb ismeretsége­ket kössön. Mindenütt a tehetségét dicsér­ték, gyakorta előfordult, hogy még az elítél­tek is belátták döntéseinek jogosságát; és a magánélete sem volt túlságosan egyhangú hiszen a fiatal lányok is szívesen mutatkoz­tak a társaságában. Már harmadik éve volt bíró, amikor meg­nősült. Egy csinos, fekete hajú mérnöknöt vett feleségül, s alig telt bele másfél eszten­dő, amikorra az életerős és eleven utód is megszületett. Boldogan, összhangban élt a fiatat család. Sikerült lakást is kapniuk, úgy­hogy megtakarított pénzükön vadonatúj bú­tort vásárolhattak. Amikor már a gyerekszobát is berendez­ték, külföldi nyaralásokról, gépkocsiról, eset­leg telekvásárlásról kezdtek ábrándozni ... A szebbnél szebb tervek szövögetésében is Norbert volt a hangadó, söt, már határidőket is s2abott: mikorra mit kell elérniük! A fiatal­asszony beleélte magát férje elképzeléseibe, gondolatban már ott látta magát a bolgár vagy a jugoszláv tengerparton és tetszett neki a hétvégi házikó felépítésének ötlete is. Igen ám, csakhogy egyre gyakrabban kellett tudomásul vennie, hogy Norbert kimarado­zik. Ilyenkor nemcsak későbben, de italosan járt haza. Az asszony egy ideig nem tett különösebb szemrehányást az estékbe, olykor éjszakák­ba nyúló „baráti beszélgetésekért"; csak akkor emelt szót, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Norbert nem is a cimboráit, ha­nem sokkal inkább a márkás konyakokat szereti. A férfi ilyenkor mindig megsértődött, és önérzetesen kijelentette, hogy ő bizony tudja: mikor kell letennie a poharat. A valóságban azonban egyre kevésbé tud­ta megszabni, hogy hol a határ. Egyre gyak­rabban s egyre többet ivott. Ez — természe­tesen — a család költségvetésén is meglát­szott. Otthon egyre kevesebb lett a pénz, annál több viszont a vitatkozássá, olykor hangos veszekedéssé fajuló szóváltás. Norbert úgy érezte, hogy ebben a helyzet­ben is fel kell találnia magát. Becsületét, bírói esküjét egyszer kisebb, másszor na­gyobb tételekben „hálapénzekre" válthatta. Már nem is a paragrafusok és a jogszabályok érdekelték, hanem sokkal inkább az az ösz­szeg, amennyiért jó néhány pohárka konyak mellett eladhatta birói — és emberi — be­csületét. Természetesen, az igazságszolgáltatásnak efféle módja egyhamar napvilágra kerül. Az ö esetében sem volt ez másképp, úgyhogy a tervezett előléptetés, a megálmo dott karrier egyik napról a másikra füstbe ment tervvé vált. A bukás bántotta öt, sajnos azonban nem a lelkiismeretét, hanem az önérzetét sértette, amiért felelősségre von­ták. így ahelyett, hogy megemberelte volna magát borozókban, kávéházakban keresett vigaszt. Rundó rundot követett, miközben barátaival együtt Norbert arra a következte­tésre jutott, hogy e sorscsapásért csupán egyetlen személy lehet felelős: a felesége. Italos, borgőzös fejjel fölpattant hát az asz­taltól és otthon alaposan megleckéztette az asszonyt. Ettől a naptól kezdve már nemcsak italozott, de garázdálkodott is. Eltanácsolták öt a járásbíróságtól is, de másutt is gyakorta kellett munkahelyet vál­toztatnia, mert alkoholista hajlamára való tekintettel másutt is még a próbaidő letelte előtt megszakították vele a munkaviszonyt. Amikor alperesként, a saját bontóperi tár­gyalására, belépett a járásbíróság jól ismert kapuján, már a hatodik munkaadójának pe­csétjét hordta személyazonossági igazolvá­nyában. Mert ilyen züllött körülmények között a családi élete is kártyavárként omlott ösz­sze ... Egy adat: az SZSZK bíróságai 1980-ban közel hétezer esetben mondták ki a válást a tárgyalótermekbe lépő házasfelek között. A bontókeresetek több mint egy harmadá nak oka — az alkohol volt. (Következik: A második történet) 17

Next

/
Thumbnails
Contents