A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-17 / 3. szám

• 1981 - a rokkantak és testi fogyatékosok megsegítésének esztendeje • Látogatás hazánk egyik legkorszerűbb gyógypedagógiai intézetében Amozgássérültek bratislavai intézeté­nek folyosóján, a délelőtti tanítás szünetében, éppen olyan zsivaj, lárma van, mint minden egyéb iskolában. Épp csak a gyerekek mások: itt nem viháncol­nak, kergetőznek olyan önfeledten, hiszen némelyek kocsikban ülnek, mások man­kókra támaszkodnak, vannak közöttük sánták, félkezüek vagy egyéb sorscsapás­sal sújtott gyerekek. Az óvodáskor kezdetétől, tehát háromé­ves lurkóktól, érettségiző diákokig kétszáz­ötven növendéke van az intézetnek. Margit széparcú, csinos lány, tizenhét éves. Tízéves koráig olyan volt akár a többi egészséges gyerek. Egy téli reggel azonban későn ébredt, és nem akart el­késni az iskolából. Szaladt a buszmegálló­ra, a nagy rohanásban azonban elfelejtett balra nézni s alászaladt egy szabályosan közlekedő teherautónak. Margitnak azóta mülába van. Kati tizennégy éves. Szülei unokatest­vérek, lányuk jobb kéz nélkül született. Joli most tizenöt éves. Elsöosztályos kisdiák volt, amikor paralízis következté­ben mindkét lába megbénult. A lányok-fiúk csoportokba verődve vár­ják a szünet végét jelző csengőt. Margit azonban nem tudja magába fojtani bána­tát, hirtelen kifakad: — Nagyon kérem, rólunk ne írjon! Sem­mi értelme, az emberek amúgysem akar­nak tudomást venni rólunk. Gyakran lá­tom az utcán, ahogy a szembejövők tekin­tete lesiklik rólam. Vagy utánam fordul­nak, és bár nem hallom, tudom mit gon­dolnak : Szegény leány, egy életre nyomo­rékká lett... Lehetséges, sőt, biztos, hogy így van, de azért terveink és vágyaink így is vannak. Jövőre érettségizem, utána pél­dául egyetemen szeretnék tovább tanulni. Az intézet falain kívül azonban ezt nem merem elmondani senkinek, mert kine­vetnek az emberek ... Azért mondom, ne írjon rólunk! Egy szőkésbarna, kocsiban ülő fiú azon­ban más véleményen van: . — Ne hallgasson Margitra! Nézzen szét, beszélgessen a többiekkel is. Miért ne lehetne írni rólunk? Mi is emberek va­gyunk, még ha sorscsapás is ért bennün­ket. De ki tehet arról, ami velünk történt? Éppen úgy megtörténhetett volna az is, hogy az egészségesek közül ül most itt bárki, vagy maga helyett én jövök látoga­tóba az intézetbe. Nézzen csak körül, ho­gyan készülünk itt föl az életre, kérdezze meg, hogy mit várunk az „egészséges" emberek társadalmától. Higgye el, pusz­tán azt szeretnénk, hogy az utcán, az autóbuszban ne nézzenek keresztül raj­tunk, ne is szánakozzanak fölöttünk, ha­nem vegyenek emberszámba. w Minden tanévben egyszer, néhány nappal karácsony előtt a mozgássérültek intézetében úgynevezett iskolaérettségi vizsgálatot tartanak. — Ez amolyan vízválasztó — mondja Miroslav Frehár. az intézet igazgatója. — Ilyenkor derül ki, hogy az általános iskola utolsó évfolyamát látogató növendék gimnáziumba, intézetünk szakiparitanu­ló-részlegébe kerül-e, vagy esetleg alkal-MIKLÓSI PETER

Next

/
Thumbnails
Contents