A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-03 / 1. szám

A Csemadok életéből Bemutatkozom.. és Suba Emil bábszinművész Kassáról. Tanácsaikkal sokat segítettek, amiért ezúttal is köszönetet mondok. Azóta minden évben ott vagyunk Dunaszerdahelyen és a helyezések sorrendjében is kicsit sikerült előbbre kerülnünk. 1976-tól a csoportunk munkájába bekapcsolódott Süttő Sándorné kolléganőm is. így az utóbbi években javuló feltétellel hárman dolgoztunk a bábkörben. A bratislavai Népművelési Intézet felhívására jelentkeztünk mind a hárman a bábcsoportok vezetőinek kétéves iskolázására, amit sikerrel el is végeztünk. Ez viszont újabb megterhelést is jelentett, mert a szombatokon és vasárnapokon a szabadságunk rovására, a családunktól vont el bennünket. Ez azonban megérte, nagyon sok szépet, újat tanultunk, bővült a szemléletünk. Másfél éve 1979 júniusában Benkó Pálné nyugdíjba vonult, én vettem át a csoport irányítását. Újra visszaestünk a régi feltételek közé, habár továbbra is eljött közénk és figyelemmel kisérte és segítette munkánkat. A helyére jó volna valaki, de sajnálatos jelenség, hogy a fiatalok közül nem akadnak követők, mert szívesebben vállalnak esetleg más kört, ahol kevesebb munkával, hamarabb érnek el eredményt. Az elmúlt évben is, hasonlóan az előzőkhöz, két csoporttal dolgoztunk, a kicsik és nagyobbak csoportjával, arra gondolva, hogy a kicsik a nagyobbak helyére lépnek. A problémák változatlanok, harc a próbákért (sokszor az osztályfőnökökkel is), és könyörgés a segítségért (a technikai segítségre gondolok.) Sokszorarra gondoltam, hogy van-e értelme, létjogosultsága a bábcsoport munkájának? De a problémák mellett vannak örömeink is. Legnagyobb öröm számunkra, hogy részt vehettünk a már említett Dunamenti Tavasz seregszemléin, és öröm az iskolai előadásokon a közönség tapsa is. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk a bábkör személyiséget formáló nevelő hatását. Fejleszti a tanulók művészi érzékét, ügyességét, a bábkörben a félénk, bátortalan tanulók is sikerrel szerepelnek, ami örömet nyújt számukra. Sikerrel használom fel a bábokat a tanítás folyamatában is. Kiváló szemléltető eszközök a kedves bábok. Hisz a mosoly és az öröm élénkíti a tanulók figyelmét, (ha a bábokkal szemléltetem a jót vagy a rosszat, vagy a mennyiséget). A bábozás értéke tehát elvitathatatlan. Ha a mérlegre tesszük a problémákat és az örömet, eredményt, úgy látjuk : mégiscsak megérte. Meg kell említenem azokat is, akik hozzájárultak eredményeinkhez: az iskola igazgatósága, a szülői szövetség vezetősége, akik fedezték anyagi szükségleteinket, a pionír szervezet vezetői, a politechnikát oktató kollégák, akiknek segítségével készítettük el a technikai kellékeket. A feletteseim értékelték munkámat, annak eredményeként jutalomüdülésen veszek részt a Szovjetunióban, amiért köszönetemet fejezem ki. De a jövőre is kell gondolnunk. Az új iskolai év új feladatokat jelent. Az elmúlt év problémáiból okulva szerényebb céllal a műsorválasztásban, tökéletesebb kidolgozással kell dolgoznunk, hogy csoportunk jó nevét megőrizzük és ha lehet előbbre vigyük. VERES ZOLTÁNNÉ Buzita ezerkétszáz lakosú község, a szepsi (Moldava nad Bodvou) síkság déli részén. Közelében lüktet Szlovákia második legnagyobb városának a szíve, s a szövetkezet megnagyobbodott határával érintkezik a Kelet-szlovákiai Vasművek nagy területet foglaló üzeme. Délre, Buzitától alig három kilométerre húzódik a csehszlovák—magyar államhatár. Aki beteszi a lábát ebbe az országúttól oldalra esö faluba, mindjárt megállapíthatja, hogy Buzita nem halálra ítélt község, Kassa (Kosice) és a Kelet-szlovákiai Vasművek árnyékában. A nagyváros közelében zavartalanul fejlődik gazdaságilag és kulturális téren. A CSEMADOK helyi szervezete gyakran hallat magáról, s a minden tekintetben korszerű, gazdag választékot kínáló községi könyvtár vezetője is gyakran nyilatkozik a szlovákiai magyar lapokban. Az általános iskola szintén alapozója a falu jó hírének. Helyben és a környéken elégedetten veszik tudomásul, hogy az iskola falai közül olyan tanulók kerültek ki, akik mérnökök, orvosok lettek nem is csekély számban. S ami mindennél jobban dicséri az iskolában folyó .munkát, hogy évről évre a tanulók 50—60 százaléka jelentkezik középiskolai továbbtanulásra. Az anyanyelv oktatása jó, ugyanúgy a szlovák és az orosz nyelv tanítása is. Az általános iskolának kielégítő a Kicsit félénken írom életutamról, s a bábcsoport tevékenységéről kért beszámolót, mert úgy érzem, nem hőstett az, mert csak a kötelességem teljesítettem mindig és teljesítem a jövőben is. Egyetértek VERES ZOLTÁNNÉ azokkal, akik azt vallják, hogy a kultúra ápolásáért és fejlesztéséért (főleg falusi viszonylatban) elsősorban a tanítók felelősek. Tőlem így is követelte az élet, mert mint annak a korosztálynak a tagja, amely 1950-ben a magyar iskolák újbóli megnyitásakor kezdtek el tanítani, a férjemmel együtt járom ezt a nagyon szép, de sokszor göröngyös utat. Működtem Harkácson, (Gemerská Ves), Lekenyén (Bohunovo), s jelenleg (1960-tól) Tornaiján (Safárikovo) a magyar tanítási nyelvű általános iskola negyedik osztályában tanítok. Két férjezett lányom van és három unokám, akikkel szívesen és boldogan töltöm el a szabad időm megmaradt részét. Az oktató-nevelő munkám mellett mindig jutott időm és erőm az osztályon kívüli és társadalmi munkára is. A munkahelyemen vezettem egészségügyi kört, színkört, tagja voltam az iskola pedagógusai irodalmi színpadának. Férjemmel és lányommal alapító tagja vagyok a CSEMADOK-szervezet énekkarának. Társadalmi munkát végzek az iskola szakszervezeti csoportjának vezetőségében, és a városi Népi Ellenőrzési Bizottságnak is tagja vagyok. A bábkör munkájából 1973 óta veszem ki a részem. Iskolánkban már 1968 óta működött bábjátszó csoport Bankó Pálné nevelőnő vezetésével. Ekkor kolléganőm segítséget kért a tantestület tagjaitól, mert egyedül, kellő színvonalon nem tudta végezni az ebből eredő feladatokat, márpedig az iskola igazgatósága a bábcsoporttól is megkívánta a színvonal emelését. Segíteni kellett, bekapcsolódtam tehát a munkába és azóta hozzánőttem ehhez a kedves, szép, de nagyon nehéz feladathoz. (De hangsúlyoznom kell, hogy senki más nem vállalta a segítséget.) Általában külön csoporttal dolgoztunk én és a kolléganőm, mert a körülmény úgy kívánta, ugyanis váltakozó tanítás folyt az iskolánkon. Rendszeresen az év végén bemutató előadást tartott a bábkör tanulóink, a szomszédos magyar és szlovák iskolák és óvodák, sőt a közeli falusi iskolák tanulói számára is. Az eredményeink lelkesítő hatására a szomszédos iskolákon is próbálkoztak bábcsoportok szervezésével, de ezek csak próbálkozások maradtak, mert sem a járásunkban, sem a kerületünkben nincs számottevő magyar bábcsoport. A csoport munkájáról a következőket írhatom: A bábjáték többféle formájával dolgoztunk, így pl. köcsögbábukat is szerepeltettem. A szomszéd községből, Dereskből szereztem be egy öreg fazekas bácsitól az ehhez szükséges tejes köcsögöket. A magunk elgondolása szerint, minden tanácsadás nélkül dolgoztunk évekig. A műsorválasztás, a bábkészítés, a színpadi kellékek, a fény és a hang, a zeneszámok biztosítása, sokrétűséget, nagy türelmet, kitartást követelt. Többször azzal zártuk az évet, hogy ném csináljuk többé. De ezt csak az eszem parancsára a szám mondotta, a szívem mást diktált. A szünidőben már szinte ösztönösen (jutattam új műsorszám után, és mindig újra kezdtük. A csoport tagjait önkéntes jelentkezés alapján válogattuk, aminek előnye volt az ügyszeretet, a ragaszkodás, de hátránya is volt, mert többször nem a legmegfelelőbb tanulókkal kellett dolgoznunk. Rendszeresen hetente egyszer próbáltunk, de még nagyobb munkát jelentett a kellékek, a technikai problémák megoldása. Azt a munkát, amit igényelt részünkről, órákban nehéz volna kifejezni. Sok-sok szabadidőmet áldoztam rá, amivel bizony családomat rövidítettem meg. A férjem megértése és sokszor segítsége nélkül alig ment volna a dolog. Az iskolákon tevékenykedő körök minden évben rendszeresen jelentkeztek a tavaszi járási alkotó versenyre. Mi is a bábcsoporttal többször jelentkeztünk. A bemutatóra vagy nem jött ki senki, s ha kijött is, nem értékel-Dunaszerdahelyi (Dunajska Streda) szereples 1980-ban A csoport tagjai ték, segítséget nem kaptunk. Ezzel azt akarom aláhúzni, hogy a munkánkat nem vették figyelembe, mert ha egy technikai kör vagy tánckör a versenyen helyezést ért el, jutalmat kapott, vagy legalább nyilvántartják a helyezését. Ezek elkeserítő tények voltak évek hosszú során. Jelentős, pozitívan ható esemény volt számunkra, hogy felfigyeltek ránk és meghívták csoportunkat a Dunamenti Tavasz 2. országos bemutatójára. Ez új lendületet adott munkánkban. Kapcsolatot teremtettünk más csoportokkal, sokat tanultunk. Meghívásunkra eljött közénk dr. Szőke István bábszakértő FALU A SÍKSÁG DÉLI RÉSZÉN 6