A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-16 / 20. szám

A forradalom katonája Fabry István, az SZLKP KB tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács nyugalmazott alelnöke, a CSEMADOK KB Elnökségének tagja 1930-tól kommunista. Múltbeli és a szocialista építésben szerzett érdemeiért többször kitüntették. 1949-ben A Szabadságért Aranycsillag I. fokozatát, 1951 -ben a Magyar Népköztársaság Érdemrendet, 1966-ban a Vörös Csillag Érdemrendet, 1967-ben a Munka Érdemrendet, 1969-ben a Honvédő Háború Érdemrend 1. fokozatát, 1973-ban pedig a Győzelmes Február Érdemrendet adományozták neki. Riportunkban képeket villantunk fel a még mindig fiatalosan mozgó, hetvenéves Fábry Istvánról, a forradalom érdemes katonájáról. Találkozásom úgy esett vele, hogy jóformán semmit nem tudtam róla. Komáromba (Komárno) utaztam Fábry Istvánnal és Füredy Józseffel, a Magyar Népköztársaság akkori bratislavai fökonzuljával. A rázós, rossz úton több mint két órát tartott az út. A komáromi székhellyel megalakult Magyar Területi Színház bemutatójára utaztunk. Fiatal újságíróként a hosszú úton hallgató fél voltam. Fábry István és Füredy József mondták szinte megszakítás nélkül az emlékeiket. A munkásmozgalomban eltöltött életüket. Fábry István történeteire emlékszem élesen. Bővelkedtek meghökkentő fordulatokban és izgalmakban. Már nem tudom, hogyan jött szóba, de arról is beszélt, mi állította őt azok oldalára, akik jelenvaló világunkért küzdöttek. Fábry bányász édesapjáért csendőrök jöttek, s a szeme láttára megverték nagyon, vasra verve kényszerítették vissza a bányába, ahonnan a rendkívül alacsony munkabér miatt távozott. Megfogadta Jóska bátyjával, megtorolják az apjukon esett sérelmet. Ha másképp nem lehet, hát úgy, ahogy Rózsa Sándor vagy Zöld Marci bánt el az urakkal. Persze nem ezt az utat választotta. Ahogy felcseperedett, s alkalmas lett fizikailag az erös munkára, munkahelyén azonnal felvette a kapcsolatot a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségével. Előzménynek számítottak olyan történelmi események, mint az első világháború, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság, amelyek egészen fiatalon hatottak rá életreszólóan. Tetszett, hogy ilyen emberrel utazhatom Komáromba. A gazdag élménybeszámolóból kirajzolódott küzdelmes gyermekkora, a szülőföld éhbéres, éhínséges képe, a már-már elviselhetetlen bányászélet a húszas és a harmincas években, s visszatérően a mozgalom, a munkásosztály legöntudatosabb fiainak harca a dolgozók jobb életkörülményeiért. Fábry István akkor már az SZLKP KB apparátusában dolgozott. Az életéhez kapcsolódó nagy sztrájkoló helyek (Rozsnyó, Gömörhorka, Kuntapolca, Pelsöc stb.) neve ismerősen hángzott, egy-egy letartóztatása, elítélése után pedig a börtön Rimaszombatban várta. A külvilággal persze a fogházban sem szakadt meg a kapcsolata. A kintiek üzenete, biztatása áthatolt a vastag falakon: a Réthy Istvánoké, a Huszti Béláké és a Demeter Bálintoké. Útitársam 1930-tól tagja a kommunista pártnak, később a rozsnyói székhelyű területi pártbizottság vezetőségének tagja, titkára, röplapok és plakátok kinyomtatója, a sztrájkok és éhségtüntetések egyik fő-fö szervezője, pártkonferenciák és kongresszusok aktiv előkészítője működési helyén, Rozsnyón, s a népfront-politika kialakítója a fasizmus éveiben. Major István, Steiner Gábor, Szabó István egyik legmegbízhatóbb harcostársa. Sok mindent megtudtam Fábry Istvánról a több mint két óráig tartó úton. De ahogy évek során kiderült, mégis keveset. Egyszer Nagykürtösön (Veíky Krtis) találkoztam vele a Dolina kávéházban. A Szlovák Nemzeti Tanács alelnökeként járt a bányászok között. A hajdani bányász a megváltozott élet bányászai között. Bort ittunk, beszélgettünk. S emlékeiben felbukkant egy név, a Ján Drazdiké. — Hallottál róla? — Nem — vallottam meg tájékozatlanságomat. — Én voltam valamikor Ján Drazdik. Amikor a spanyol köztársaságért harcoló nemzetközi brigádokba jelentkeztem. Egészen beletüzesedve magyarázta, hogy Major István és Steiner Gábor a harmincas évek második felében úgy tették fel a kérdést : kettő közül választhat. A Szovjetunióba megy pártföiskolára, vagy jelentkezik a spanyol nép harcát segítő nemzetközi brigádok ba. Az utóbbi lehetőséget választotta. És mert akkor már a burzsoá rendszer veszedelmes és körözött ellenségének számított, hamis útlevéllel tudott csak utazni Spanyolországba. A történelemből ismert, hogy a fasiszta túlerő a spanyol forradalmat vérbefojtotta. A nemzetközi brigádok életben maradt tagjai francia internáló táborokban találtak „menedéket". Fábry Istvánnak Bratislavén keresztül vezetett haza az útja. Innen juttatták el elvtársai Kassára, majd Rozsnyóra. Horthy Magyarországán azonban nem maradhatott sokáig szabadlábon. Egy razzia alkalmával lebukott. Embertelen kínzásoknak vetették alá. Már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Inkább a halált választja, mint az árulást. Aki egészen fiatalon lett a forradalom katonája, nem buktathat le senkit. Horthy rendőrkopói a legbrutálisabb eszközökkel sem tudták szóra bírni. Szabadlábra helyezték, majd megint letartóztatták. Fogdából fogdába vitték. Miskolcon aztán közölték vele, hogy Ukrajnába viszik tábori szolgálatra. Közben édesanyja levelet irt a frontra, hogy húgait és sógorát letartóztatták, a kassai és a rozsnyói pártszervezetet felszámolták. Ezek a baljós hirek megerősítették elhatározásában, hogy késlekedés nélkül átszökik a szovjet csapatokhoz. Mert ha tudomást szereznek illegális tevékenységéről, a katonai bíróság azonnal golyó általi halálra itéli. Egyik bajtársával egy elhagyott tanyán várta be a szovjet csapatokat. Golyószóróval felfegyverkezve, minden eshetőségre készen. Aztán a szovjet csapatok oldalán propagandistaként, majd hírszerzőként harcol. S az első szabad május elsejét Budapesten éli meg. Innen utazik vissza szülőföldjére, ahol ismét belekapcsolódik a munkáshatalomért folytatott küzdelembe. Legutóbb Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) találkoztam Fábry Istvánnal. Nem sokkal azután, hogy a Pravda Kiadó megjelentette A forradalom katonája cimű könyvét. Valamelyik csallóközi faluba hívták beszélgetésre; én magam Alistálra készültem író-olvasó találkozóra. Tudta, saját kocsimmal utazom, s úgy szólt az üzenet, hogy hazafelé menjek be érte a Duna Szállóba, nem akarja Szerdahelyen tölteni az éjszakát. Hosszúra nyúlt Alistálon a találkozó. Mire Dunaszerdahelyre értem, már elmúlt éjfél. Bántott, hogy megvárakoztattam. Csak nemrégen ment fel a szobájába. Felszóltak érte telefonon, s útrakészen megjelent hamarosan. Beültünk a kocsiba, és beszélgettünk. — Hogyan sikerült a találkozó? — érdeklődtem. — Jó volt. Összejöttek vagy százötvenen. Az embereket érdekli a múlt. Pártunk harca ... Voltam már olyan községben is, a Mátyusföldön, ahol háromszázan jelentek meg a találkozón. Nem gondoltam, hogy ilyen sikere lesz a könyvemnek. Esedékes a második kiadása. — Szerinted mi a titka a könyv népszerűségének az olvasókkal való találkozás népgyülés-jellegériek? — Az a küzdelmes élet, amelyet könyvembe belefoglaltam. — Ezt a művedet követni fogja más is? — Szeretném megírni A forradalom katonájának felszabadulás utáni szerepét. Azt, hogy építeni sem könnyű . .. MÁCS JÓZSEF 4