A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-09 / 19. szám

fegyverrel a kezében ő is részt vett az Óvárosi téri csatában. Nem tudom, vajon Kraus mérnök szeret-e sétálgatni a Károly-hidon, most azonban a szakállas partkőtől néhány lépésnyire, a híd kökorlátjának támaszkodva idézgetjük a cseh nép második világháborúban tanúsított ellenállási harcának döntö fontosságú napjait. A barátságos arcú, szájában szinte állandóan pipát tartó férfi nyugodt hangon, szélesebb összefüggéseiben magyarázza a cseh nép harcának indítékát, jelentőségét a német fasizmus ellen. — Az igaz hazafiakban az ellenállás csirája már a harmincas évek legelején, a müncheni diktátum után megszületett. Főképpen a kommunisták és a párttal rokonszenvező haladó gondolkozású emberek figyelmeztettek a futótűzként terjedő fasizmus veszélyére. Ekkor azonban sokan még „vörös bujtogatásnak" tartották ezeket az előrelátó szavakat . . . Hosszú hónapoknak, sőt két-három esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a sztálingrádi és a kurszki csaták kimenetele láttán a történelem a kommunisták körül csoportosuló cseh hazafiaknak adjon igazat. Alois Kraus egy pillanatra elhallgat, tekintete a távolba szökken, s aztán egy történelemtanár biztonságával idézi a fasisztaellenes harc egyes mozzanatait. Pontos dátumot mondva említi, hogy a CSKP ötödik illegális központi bizottságának felhívására indult meg országszerte a széles körű ellenállási mozgalom. Természetesen, eleinte inkább Szlovákiában, hiszen ide közelebb volt a Kelet felöl közeledő front és a partizánharc megszervezéséhez szükséges szovjet segítség. Negyvennégy nyarán, a Szlovák Nemzeti Felkelés heteiben, a cseh országrészekben is forrt minden; negyvenöt tavaszán pedig a forradalmi nemzeti bizottságok irányításával a csehországi városok többségében nyílt ellenállásba csapott át a fasiszta önkényuralom iránti ellenszenv. — A munkásság és a nép széles tömegei kapcsolódtak ezekbe a harcokba — mondja határozottan a mérnök. — Ezerkilencszáznegyvenöt tavaszáp például 56 partizáncsapat működött Cseh- és Morvaország területén, május első napjaiban pedig a százhúszat is elérte a partizáncsapatok száma. Szép számmal voltak nyílt harcok is. Például Ostravában vagy Prerovban, ahol május elsején a Jan Zizka partizánbrigád vezetésével felkelés robbant ki. Több mint másfél ezer ember állt itt fegyverbe, a lakosság csehszlovák meg szovjet zászlókkal díszítette ki a házakat és hatalmas tömeggyülésen vett részt. Ez a forradalmi hangulat a környező városokra és községekre is kiterjedt. Egy nappal később Nymburkban volt hatalmas németellenes tüntetés, fegyveres harcok törtek ki Podébradyban, Chlumec nad Cidlinou-ban, Semilyben, Turnovban, Vsetínben, Novy Bydzovban és még számos más morva, illetve cseh városban. A fasiszta hadsereg a megmozdulások első szakaszában képtelen volt az ellenállásra, és csak a kíméletlen kegyetlenségéről ismert Schörner marsall újabb Wehrmacht-csapatainak érkeztével sikerült elnyomni a hazafiak harcát. Kraus mérnök tekintete most a Hradzsinra, onnan az Óváros tornyaira szökken. — Persze, a cseh nép fasisztaellenes mozgalmát a legszigorúbb terrorral sem sikerült elfojtani. A fegyveres harc kicsúcsosodása a prágai felkelés lett, hiszen már napokkal korábban röplapok adták hírül a prerovi, nymburki, vsetíni eseményeket. A nyílt harc május ötödikén robbant ki, a leghevesebb csaták pedig az Óvárosi tér és a rádió akkori épületének környékén zajlottak ... Jöjjön, elsétálhatunk oda is! Negyvenöt májusában nagyon nehéz napokat töltöttem ott . . . Indulunk hát az Óvárosi tér felé. A mérnök nyugodt, egyenletes léptekkel halad, de én — a szakállas férfifejet ábrázoló partkőre gondolva — némi borzongást érzek a hátamon. Vajon a vén szakállas nem neheztel-e a gátépítő Alois Krausra, hogy a Moldva soha többé nem fogja megáztatni a szakállát?... A tavaszi verőfényben pompázó Óvárosi tér egyik sarokháza előtt állunk meg. Prágai vendéglátóm az emlékeit sorjázza, aztán szinte kapuról kapura vezetve meséli el a május ötödikén kezdődött felkelés részleteit. — Elemi erővel robbantak ki a harcok. A lakosság határozottan, erélyesen lépett fel a német egységek ellen. Lefegyverezték a meglepett ellenséges katonákat, több helyütt föltépték az utcák kövezetét és barikádokat emeltek, a hivatalok és egyéb középületek többségére nemzeti szinű zászlók kerültek. Feszült, elszánt hangulat volt . . . Tudtuk, hogy a szovjet hadsereg gyorsított ütemben siet a segítségünkre; hogy a háborúból már csak napok lehetnek hátra. Az ilyen helyzetben talán még nehezebb fegyvert fogni és vállalni a halál veszélyét. A prágaiak azonban nyíltan szembeszegültek a fasiszta túlerővel. Délben a rádió is megszakította adását és közzétette a felkelők felhívását, miszerint mindenki vonuljon az utcákra! Percekkel később újabb felhívás következett : aki teheti, fogjon fegyvert és siessen az Óvárosi térre, a rádió épületének védelmére, mert mindenre elszánt SS-alakulatok tartanak a helyszínre. Prága belvárosának utcáiban ezzel megkezdődött a megszállók és a felkelők közötti nyílt harc. Az állig fegyverzett német egységek első hullámát sikerült ugyan visszaverni, de néhány órával később az ellenséges haderő sűrű ágyútűz alá vette az Óvárosi teret. A mérnök hangjában még most, három és fél évtized múltán is erély érződik: — Ezt a támadást is sikerült visszavernünk. És ekkor újabb fölhívással fordultunk a lakossághoz. Kértük, építsenek úttorlaszokat, hogy megnehezítsék a német egységek közlekedését a városban ... A prágaiak egy emberként vonultak az utcákra, és hiszi vagy nem, de hatodikán reggel több mint másfélezer barikád állt városszerte! A Wehrmacht-csapatok azonban nem akarták belátni helyzetük kilátástalanságát. Három napon át többször is gyújtólövedékekkel tüz alá vették a városházát, minduntalan újabb meg újabb ágyúgolyók remegtették meg a rádió épületét. Csupán az Óvárosi téren hatalmas katonai erőt: harminc harckocsit vonultattak föl, de a belváros valamennyi utcája csatatérré változott. Ezekben az órákban — mert ekkor már nem napokban, hanem órákban számolt mindenki —, szinte percenként változott a hadihelyzet. Május nyolcadikán minden korábbinál nagyobb erővel lángolt föl az Óvárosi téri csata, és csak tizenkét órányi, sok áldozatot követelő, kemény küzdelem után jelent meg fehér zászló a német parancsnokság ablakában. Május kilencedikén, hajnalban, már a szovjet csapatok segítségével sikerült végleg kiszorítani a hitleri megszállókat hazánk fővárosából. — A prágai felkelés és az egész csel^nép ellenállási mozgalma a második világháború befejezésének döntö fontosságú napjait jelenti ... Akkor is épp ilyen verőfényes tavaszi nap volt, mint ma. Most csak annyival különb minden, hogy Prága s az egész ország már a harminchatodik szabad tavaszát ünnepli! Kellemes meleg van, tavaszias illatot árasztó rügyekkel teli fák nyújtóznak a szélben. Nyüzsgő forgalom, hömpölygő emberáradat a Vencel-téren; villamos, autóbusz, metró... És ami a legfontosabb: BÉKE! Az Óvárosháza világhírű toronyórája, az Orloj előtt minden órában a kül- és belföldi kíváncsiskodók serege verődik össze. Csendben várakoznak, a történelmi helynek illő némasággal. Nézik a furcsa óraszerkezetet, amely a hónapok, napok, órák és percek múlását méri könyörtelenül; szinte megbabonázva várják az óra ütését, amikor kinyílik a két ablakocska és éles harangszó kíséretében az ezernyi kíváncsi szempár előtt elvonulnak az apostolok fába vésett alakjai. Tavasz van, egy a meghitt és kedves prágai délutánok közül. Prága jelenéről már nem Alois Krausszal, hanem a Fővárosi Nemzeti Bizottság építésügyi és városfejlesztési osztályának egyik fiatal dolgozójával beszélgetek. A fiatal építészmérnök a főváros hétköznapjaival kapcsolatos adatok egész sorát újságolja. Elmondja például, hogy a felszabadulás évében Prága összterülete nem is egész kétszáz négyzetkilométer volt, napjainkban viszont ezt a számot már félezer négyzetkilométerrel kell behelyettesíteni. A lakosság száma jelenleg jócskán meghaladja már az egymillió kétszázezer föt, ami az egész ország lakosságának mintegy nyolc százalékát teszi ki. Ugyancsak országos viszonylatban Prágában összpontosul a különböző munkalehetőségek tiz, illetve az ipari termelés és a kereskedelmi forgalom kilenc-kilenc százaléka. Egy vidéki ember számára, gondolom, szinte elképzelhetetlen, hogy a városi buszjáratok vonalhossza 1400, a villamosoké 400 kilométer; a tömegközlekedési eszközök pedig több mint egymillió embert szállítanak naponta. Ebben jelentős érdeme van a metrónak is, amelynek vonalhossza jelenleg kereken húsz kilométer. A most kezdődött új tervidőszak végéig azonban — az A és a C vonalak bővítése mellett — a B szakaszon is megindul a földalatti utasforgalom. Persze, egyéb adatokkal is bizonyítható, hogy Prága valóban szocialista világvárossá fejlődött. Fővárosunkban az elmúlt tervidőszakban például hatvanmilliárd koronát költöttek különféle beruházásokra, ebből pusztán a lakásépítésre csaknem húszmilliárdot! A belvárosban is, a külső kerületekben is elég körülnézni ahhoz, hogy az ember megállapíthassa: a gondos irányítással végzett és a műépítészetileg értékes városmagot megőrző rekonstrukciós munkálatok, illetve az újonnan épült lakótelepek új, korszerű arculatot formáltak fővárosunknak. És a járulékos beruházások tekintetében Is egyre javul a helyzet. Prágában jelenleg 223 általános iskolában, 23 gimnáziumban, 43 szakközépiskolában és tíz főiskola 33 fakultásán folyik az oktatás. A fővárosnak 20 állandó színháza, 23 múzeuma, 133 könyvtára van, a Nemzeti Galériában pedig 420 ezer képzőművészeti alkotást tartanak nyilván. Egyre javul a lakosság egészségügyi ellátottsága is, hiszen a 32 egészségügyi körzetben 13 kórház és 31 kórházi ágyakkal felszerelt egészségügyi rendelőintézet várja a betegeket. Prága lakosságának magas életszínvonalát bizonyítja, hogy száz háztartásból nyolcvanban van hűtőgép, hetvenkettöben mosógép, hetvenkilencben tévékészülék és százból harmincnyolc családnak van személygépkocsija! Prága különleges, különlegesen szép város. Járom az utcáit, élvezem a tavasz verőfényes sugarait. Az Óvárosi téren, amelynek régi kövei és házfalai a múltról regélnek, most békésen sétálgatnak, beszélgetnek az emberek; a fiatalok pedig — mint a világ valamennyi sarkán — egymáshoz bújva ülnek a padokon. Egy kisfiú kezében krétát pillantok meg, amint leguggol és ügyes mozdulatokkal egy galambot rajzol a járda aszfaltjára. Aztán szálkás, hevenyészett betűkkel odaírja melléje: MÍR. Egy angolul beszélő társaságból valaki elkéri töle a krétát, és mosolyogva odabigygyesztl. PAIX. Nekem magyarul jut eszembe ugyanez, igen: BÉKE! MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 13