A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

sudár fenyőfákat úgyis ki kellett vágni, mert ilyen vagy olyan féle betegség támadta meg őket. Ki merne szembeszállni szakértői véleményükkel?! Vannak fafajták, amelyek már teljesen kipusztultak, az utolsót is kivágták. Nálunk a Kárpátokban például már talán egyetlen szál szilfát sem lehet találni. Valamiféle kórra, grafiózisra hivatkoznak. Na és tettek valamit a leküzdésére, a szilfa megmentésére. Ki tudja? A jegenyefenyő minden magashegység büszkesége. Nálunk már ebből is egyre kevesebb van, egyre jobban pusztul, mert igen érzékeny a klíma ingadozásaira, a levegőbe kibocsátott mérgező anyagokra. Mennyi igen öreg, néha évszázados fát vágnak ki a városokban és környékükön, mert helyet kell adniuk az autóutaknak, az egyre növekvő forgalomnak, amely kipufogógázokkal, kénmonoxiddal, ólomvegyületekkel mérgezi a levegőt, súlyos légzőszervi megbetegedéseket okozva, különösen a kisgyermekeknél... Igaz, a város-és községfejlesztési és -szépítési akcióban igyekszünk egyre több díszfát és cserjét kiültetni. Igen ám, de a zsenge csemetefákat, bokrokat vandálok tördelik, pusztítják, letapossák a gyepet, fegyelmezetlen és túlságosan kényelmes emberek, sofőrök minden meggondolás nélkül ráhajtanak a gondosan ápolt pázsitra, azon parkolnak. Hányszor látni. hogy — megrövidítve az utat — ösvényeket taposnak ki a gyepen, oda járnak emberek a kutyájukat sétáltatni, sőt még a virágágyasokba is!.. . Ma alig akad fenn valaki ezen. Ki avatkozna bele elvégre a mások dolgába? És minek? Ha másnak nem tűnik fel, miért akadékoskodjak éppen én? Meg aztán nem éri meg, úgyis lehurrogják, legorombítják az embert. Mert a köztulajdon az olyan, mint a Csáky szalmája. Ha egyszer mindenkié, akkor mindenki úgy bánik vele, ahogy akar. Nem igaz?! Tegyünk most egy kirándulást egy igazi turistaparadicsomba, a Liptói-havasokba (Nyugati-Tátrába). Déli oldalán, a Vág völgye felől néhány mélyebb völgy hatol be a hegységbe, ezek közül a Zsári-völgy, ahol turistaház is áll, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés idején partizánoknak, sebesülteknek szolgált menedékül, továbbá a Racskova-völgy nyáron a leglátogatottabb. Turisták és sísportolók között egyelőre az a vélemény, hogy a Liptói havasok a i -r-t*--íÉ csend és a nyugalom oázisa. Nem sok még a szálló, menedékház, melyek ide vonzanák tömegesen a turistákat, nem hallani drótkötélpályák és sífelvonók gépeinek surrogását. De ez az „egyelőre" hamarosan véget ér. Már belemartak a talajgyaluk a földbe, hogy a hegység belseje felé kiszélesítsék a régi erdei ösvényt addig a tisztásig, ahol az 1963-ban leégett Tatliak-menedékház állt. Már elkészültek a nagyszabású tervek hegyi szállók, menedékházak, drótkötélpályák és sífelvonók építéséhez. Sőt egyes létesítmények már el is készültek. Nyáron a Racskovavölgy gyermekzsivajtól hangos: számos úttörőtábor lakói népesítik be a környéket. Olyan természeti szépségekben bővelkedő magashegyi régió ez. amilyennel talán a Kárpátoknak egyetlen hegysége sem rendelkezik. Az Ökörhát (2063 m). az Osztri Rohács (2084 m), a Placslivó (2126 m) és a Banyikov (2178 m) dominálnak itt: ezek, a maguk sajátosságaival, elágazásaival, hatalmas tömbjeivel és vad szépségével a Magas-Tátra ormaira emlékeztetnek. Aki felmegy a szép kiképzésű Szomorúnyeregbe (1962 m), az csodás panorámában gyönyörködhet: kitárulkozik előtte az Alacsony-Tátra vonulata. Az Ökörhátról nem mindennapi kilátás nyílik a mellékgerincek, elágazások sokaságára, amelyek érthetetlen összevisszaságban torlódnak egymásra. A legszebb látványt az Osztri Rohács és a Placslivó meredek sziklabástyái nyújtják, ahogy közrefogják a Rohács-tavak katlanát. Tavasszal a hegyoldalakat színpompás virágerdő borítja, különösen sok a fehér, aranysárga, kék és lila sáfrány (erocus). A madarak trillázva üdvözlik a természet ébredését s versenyt dalolnak a csobogó hegyi patakokkal. Kis gyíkok a köveken sütkéreznek, a magasból ölyvek, sasok leskelődnek zsákmányra. Egyre feljebb vonulnak a megsokasodott kirándulók elől a szarvasok, csak a szelíd őzikék barátkoztak meg a turistákkal, már megszokták az embereket. Hirúzok és más ragadozók portyáznak zsákmány után, s ha a turistának szerencséje van, zergét, kőszáli kecskét is láthat a sziklabércek magasságában, sőt akár medvével is találkozhat. Nekem is volt egyszer ilyen szerencsém, bár be kell vallanom, akkor semmiképpen sem találtam szerencsének, jócskán inamba szállt a bátorságom, amikor megpillantottam a jól megtermett borzas vadat, amint éppen áfonyát szemezett egy tisztáson. A medve, amikor meglátott minket, a hátsó lábaira állt, nagyot fújt, mintha csak rá akarna rontani a betolakodókra, de aztán, úgy látszik, meggondolta magát, futásnak eredt s a tisztás szélén bevetette magát a gyalogfenyők közé. Mire felocsúdtunk, már el is tűnt a szemünk elől. A hegyek, az erdők s a természet más ajándékai az embert.a munkában megfáradt ember pihenését, felüdülését szolgálják. Ezért, ha azt akarjuk, hogy ez továbbra is így legyen, s ne csak mi, de még unokáink, az utánunk jövő nemzedékek is élvezhessék a szabad természetet és áldásait, őriznünk, védenünk kell a káros külső behatásoktól, az elszennyeződéstől, amíg nem késő... Védeni az erdőt, a fákat, a vizeket, a növényzetet s a vadon élő állatokat, azokat a fajokat, amelyek még megmaradtak, nem estek áldozatul az emberi civilizációnak. Ez mindannyiunk kötelessége, nemcsak önmagunkkal, de utódainkkal szemben is. Nem árt erre újból figyelmeztetni, most, az erdők hónapja alkalmából. PAVOL HASKO A szerző felvételei 17