A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

pírbeszéd Takáts Ernőddel, a Magyar Területi Színház igazgatójával • a dramaturgiai műhelymunka fontosságáról • a közönség sokigényű elvárásairól • a társulatépítés és az állandó tájolás gondjairól Március derekán múlt két esztendeje, hogy Takáts Emődöt, a MATESZ koráb­bi művészeti vezetőjét színházunk igazgató­jává nevezték ki. Az újságiró-szerencse úgy hozta, hogy az elmúlt időszak tapasztalata­iról, a komáromi (Komárno) együttes és a kassai (Kosice) Thália Színpad vezetésének gondjairól, illetve a hazai hivatásos magyar nyelvű játékszín régebben áhított művészeti megújulásának „lépcsőfokairól" éppen a ki­nevezés második évfordulójának napjaiban kértem tőle interjút. — Igazgató elvtárs, az ön személyében gya­korlott, a helyi viszonyokat jói ismerő szakem­ber vette át a színház irányítását. Javaslom ezért, ne kerülgessük a témát, hanem vágjunk azonnal elevenbe! Hadd kérdezzem meg hát rögtön, beszélgetésünk legelején: véleménye szerint a harmincadik születésnapjához köze­ledő Magyar Területi Színháznak vajon van-e saját mondanivalója ? — Természetes, hogy van, bár én ezt inkább küldetésnek nevezném. Íratlan színházi tör­vény ugyanis, hogy a jó előadások mindig az élet teljességéről szólnak. E színpadi produk­ciók alkotói ebből a teljességből a kor, a közönség igénye, a történelmi körülmények, a társadalom elvárásai és a társulat művészi célkitűzései szerint válogatnak. Színházunk küldetése ezért nyilvánvaló: jelen lenni a társadalmi életben, a színház eszközeivel mondani véleményt annak hétköznapjairól és a Csehszlovákiában élö magyarság fontos művészi intézményeként, egyre magasabb színvonalon hirdetni a szépet s az esztétiku­sát. Minden új bemutatónkban és valameny­nyi előadásunkban így nemcsak az alkotás fáradalma van benne, hanem a nemzetiségi kulturális élet gazdagításának szándéka is; az emberbe vetett hit, a szép és jó féltése, az örökös újrakezdés bátorsága. — Miben látja a törekvések sikeres valóra váltásának előfeltételeit ? — Elsősorban az alaposan megfontolt, a körültekintő és színházunk művészi törekvé­seinek, illetve egy tájoló társulat sokféle ízlésű közönségének igényeit kielégítő dra­maturgiában. Elég visszapillantanunk, a múltba és rögtön föltűnik, hogy a MATESZ -ban mindig azoknak a daraboknak volt a legnagyobb sikere, amelyek kortárs irók tol­lából vagy klasszikus szerzők alkotásainak aktualizálásával a társadalom időszerű prob­lémáihoz szóltak hozzá. Manapság már szín­háztörténeti tény, hogy a második világhábo­rú utáni hazai magyar színjátszás hőskorá­ban először a romanticizmus hódított teret, röviddel később az ezzel a műfajjal rokon zenés daraboknak tapsolt leginkább a kö­zönség, majd egyre igényesebbé vált a re­pertoár. Talán elegendő, ha példaként az Ármány és szerelmet, az Egerek és embere­ket, A szálemi boszorkányokat, a Rómeó és Júliát, vagy az utóbbi évek bemutatói közül Az ember tragédiáját említem ... Ezek az előadások, a kortárs szerzők színmüven/el együtt, sorra kedvező visszhangra találtak, mert aktuális gondolatokat feszegettek. Per­sze, nem minden kísérlet sikerül egyformán, ezért törvényszerűen olykor halványabb elő­adásaink is voltak, meg vannak is. — A rugalmas, jó dramaturgia szükségét em­iitette az imént... — Gondolom joggal, hiszen egy szinház sa­játos arculatának kialakításában, a színészek tehetségének kibontakoztatásában s nem utolsósorban a „közönségcsalogatásban" is fontos szerepet tölt be az elmélyült és céltu­datos dramaturgiai munka. Ebben a tekintet­ben az utóbbi esztendők során eléggé sok a megszívlelendő tapasztalat színházunkban. Rájöttünk például arra. hogy egy dramaturg nem győzte s nem is győzhette az évadon­ként esedékes nyolc darab szövegének fele­lősségteljes előkészítését. A jövőben ezért Kmeczkó Mihály és a kassai Thália Színpad­hoz szerződött Szigeti László között meg­oszlanak ezek a feladatok. Ehhez a változás­hoz sok reményt füzünk, mert tapasztalata­ink azt bizonyítják, hogy elsősorban a komá­romi dramaturg túlterheltsége miatt, de ta­lán a korábbi években gyökeret vert szoká­sok eredményeképp a dramaturgiai munka, minőségileg, bizony sok kívánnivalót hagyott maga után. — Konkrétan mire gondot? — Például arra, hogyha egy dramaturg a kívántnál csekélyebb mértékben, azaz nem eléggé hangsúlyosan van jelen egy-egy da­rabban. annak szinte mindig a művészi cél­zatosság és a szípadi mondanivaló erőtelje­sebb kibontásának lehetősége látja kárát. Nemegyszer előfordult az is, hogy idöszüké­böl eredően a dramaturg a vendégként meg­hívott rendező, a díszlettervező, esetleg a zeneszerző, a koreográfus és a fordító általá­ban megkésve, csak a próbaidőszak elején, esetleg az első elemző próbán találkozott egymással, ami rengeteg pontatlanság, kap­kodás, félreértés forrása volt... Színházunk­ban végre érvényt kell szerezni annak a szemléletnek, hogy a dramaturgiának — a rendezés és a színészi játék gyakorlati kérdé­seihez hasonlóan — szintén kulcsfontosságú szerepe van egy-egy új bemutató előkészíté­sében. Ez a munka ezért nem állhat meg az évi dramaturgiai terv összeállításánál s az ehhez szükséges szövegek kiválogatásánál, hanem a művészi érvényesülés sokkal több lehetőségét rejti magában. Mindkét társula­tunkban így halaszthatatlanul fontos az alko­tói légkör, a rendszeres műhelymunka lehe­tőségeinek kialakítása. — Az efféle törekvések első jelei a hazai magyar dráma hagyományai megteremtésé­nek szándékába már eddig is nyomon követ­hetőek voltak. . . — Igen, es ez jóleső érzéssel tölt el bennün­ket. Elért eredményeink tudatában azonban nem szabad megtorpannunk, hanem épp ellenkezőleg; a jövőben színházunknak ezt a küldetését is következetesebbé, elmélyülteb­bé kell tenni. Oda szeretnénk hatni, hogy íróink ne idealizált formában lássák a szín­padot; hogy ne kimódolt, pusztán irodalmi­lag szerkesztett párbeszédeket, hanem cse­lekvő és jellemábrázoló dialógusokat írjanak s egyben a szituációteremtés fontosságára is ráérezzenek. — Térjünk vissza a dramaturgiai terv összeál­lításának kérdéséhez! Miképp, milyenszempon­tok figyelembe vételével alakul ki egy-egy ilyen repertoárjavaslat? —- A dramaturgiai terv létrejötte előtt két fontos dolog körül csoportosulnak a kérdé­sek: egyrészt színházunk társadalompolitikai küldetését tartjuk szem előtt, másrészt a MATESZ művészi célkitűzéseit és belső adottságait. Tekintettel vagyunk arra, hogy mind Komáromban, mind Kassán meghatá­rozott színészlétszámmal dolgozunk; hogy tájoló társulat vagyunk s ezért ahány játék­hely, annyiféle igény vagy műfaji elvárás tapasztalható az előadásaink iránt. Figye­lembe kell vennünk azonban azt is, hogy estéről estére változnak a műszaki lehetősé­geink, hiszen egyszer huszonöt, másszor százhúsz négyzetméternyi színpadon ját­szunk. A darabválasztás ezért nagyon nehéz és felelősségteljes munka. Az elbírálandó szempontok, az elvárások sokaságára való tekintettel lényegében nem is csoda, ha olykor-olykor a szakma vagy a publikum részéről kritika éri ... — Az eddig elmondottak alapján jogosnak tűnik föl a kérdés: várható-e a MATESZ műsorrendjének s művészi csapatmunkájá­nak javulása ? — Okvetlenül! Ha nem ezt remélném, ha a színházi műhelymunkában és az előadások színvonalát illetően nem kecsegtetne a mi­nőségileg is érezhető javulás reménye, akkor máris lemondanék Igazgatói tisztemről. — Egy interjú, kiváltképpen ha hosszabb, csu­pán akkor tarthat igényt az olvasó érdeklődé­sére, ha nyílt és őszinte. Ezért hadd nyúljak most egy „rázósabb" témához: a látogatottság kérdéséhez. Sajnos, nagyon is elgondolkoztató a színház előadásai iránt mutatkozó érdekte­lenség!. . . — Sőt, nemcsak elgondolkoztató, de bosz­szantó is! Nincs lehangolóbb látvány egy kongó színházi nézőtérnél. Ez nemcsak az itt-ott helyet foglaló nézőknek nyomasztó, hanem fent a színpadon is az. A színész, aki hetekig, esetleg hónapokig készül arra, hogy élményt nyújtson a lent ülő. öt figyelő embe­reknek, kilépve a reflektorfénybe, egyszerre az ásítozó széksorokkal találja magát szem­be .. . De azért nem mindenütt van ez így. Sokévi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy a közönség rokonszenve éppen olyan forgandó, akár a szerencse. Volt egy időszak, amikor jobbára csak az idősebbek ültek az előadásokon, aztán jött egy hullám, amikor a fiatalok érdeklődése fordult a szinház felé. Vannak játékhelyeink, ahol szinte mindig telt ház fogadja művészeinket, és vannak olyan községek meg városok, ahol a vártnál keve­sebb néző jön össze egy-egy előadásunkra. A mai helyzet szerint, nagy általánosságban, azonban meg lehetünk elégedve a közönség érdeklődésével. — Merész állítás!... — Ismétlem: most nem azt mondom, hogy mindig és mindenütt táblás házak előtt játsszunk. De annál inkább föltűnik, ha vala­hol gyéren ülnek. Főképpen ha ismétlődő jelenségről van szó. Természetesen, a kö­zönség rokonszenvének alakulásában nagy mértékben közrejátszik az is, hogy milyen darabbal látogatunk el szülőfalujába. Más­részt viszont az is nyilvánvaló, hogy a publi­kum valamennyi rétege számára képtelenség attraktiv darabokat játszani, hiszen évente több mint háromszáz előadásunk van, és így csaknem százezer néző elképzeléseinek kel­lene minden esetben eleget tennünk. — Ez az utóbbi adat a kultúrházak vezetői által megvásárolt előadások székszámát jelen­ti, vagy a tényleges nézők számát? — Ez a bevételi tervből kiszámított, feltéte­lezett nézőszám. De ha már ennél a kérdés­nél tartunk, érdemes lesz tágabb értelemben is megvizsgálni a látogatottság, a közönség­szervezés kérdését. Bátran állithatom ugyan­is. hogy színházunkban a szervezési és a propagációs munkát folyamatosan, nagyobb zökkenők nélkül vegezzük. Ez irányú igyeke­zetünk sikere azonban nemcsak tőlünk, ha­nem a fogadó kultúrház vezetőjének ráter­mettségétől és segítségétől is függ. Mert gyakorta találkozunk például olyan bosszan­tó „aprósággal", hogy kiérve a játékhelyre még eredeti csomagolásban látjuk viszont a napokkal korábban küldött propagációs anyagot. Csoda hát. ha aznap kevés ember jön össze az előadásra?... Sajnos, gyakran alkalmatlan, mondhatnám sértő a környezet is. ahol játszanunk kell. Mert a színész is csak kelletlenül megy be. a néző pedig egyáltalában nem jön be az olyan kultúrház­ba, ahol még az előző napi lakodalom emlé­kei hevernek a padlón ... Lehet-e ott jó színházi előadást tartani, ahol az előcsarnok­ban kocsmázás. mulatozás folyik, ahol eset­leg a legdrámaibb jelenet alatt felcsendül az „akácos út" dallama? Az igazsághoz azon­ban az is hozzátartozik, hogy az emberek érdeklődése is sokat változott a színház iránt. Valamikor esemény volt a Magyar Területi Színház egy-egy vendégjátéka, az emberek versengtek a jegyekért; manapság viszont nemegy játékhelyre úgy kell magun­kat bekönyörögni. Sokan inkább az autó, a hétvégi nyaraló, a tengerparti üdülés iránt érdeklődnek, vagy egyszerűen a tévé előtt ülnek, de egy-egy színházi előadás megte­kintésére már ritkábban szakítanak időt ma­guknak. — Úgy érzem, hogy ezzel azt akarta mondani, hogy a színháznak nemcsak adnia, de kapnia is kell, igaz? Mennyire tekinthető hát közügy­nek tájainkon a Magyar Területi Szinház mun­kája ? — A központi és a járási szervektől sokirá­nyú és állandó támogatást kapunk. Dél-Szlo-14

Next

/
Thumbnails
Contents