A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

vákia tájain azonban, érzésem szerint, sajnos nem mindig közügy a színház. Pedig sokat törjük rqjta a fejünket, hogyan is lehetne azzá tenni... Példaként vegyük akár Komáromot. Itt valóban mindent megteszünk a telt nézőtér érdekében. Telefonon, postán, szórólapok szétosztásával hívjuk föl a bérletjeggyel rendelkező üzemek figyelmét egy-egy bemutatóra vagy előadásra. Sajnos, a bérletek jelentős része mégis kihasználatlanul, sokszor az asztalfiókban marad. Vidéki előadásainkon gyakorta előfordul, hogy az amatör csoportok tagjai sem jönnek el vendégjátékainkra, de a pedagógusokat is csak nagyon elvétve lehet megtalálni a széksorok között. Ki tegye hát közüggyé a színházat, ha nem a tanítóság és a kultúra önkéntes fáklyavivői ? Nem titkolom, hogy több támogatást várnánk a CSEMADOK járási és helyi szerveitől, mert bizony figyelmeztető jelnek tartom, hogy sok esetben már a komáromi vagy a kassai premier sem számit eseménynek! De miért? Hiszen a színház csak akkor tud érvényesülni, ha közéleti tekintély övezi. A mi feladatunk ennek kapcsán, hogy egyre magasabb színvonalon, egyre erőteljesebb művészi eszközökkel s egyre sokrétűbb, a közönség érdeklődését fölcsigázó dramaturgiával próbáljünk a színházpártolók kedvében járni. — Ebben a helyzetben milyennek látja a két társulat színészeinek művészi közérzetét ? — A Thália Színpadon egy évvel ezelőtt még eléggé pesszimista hangulat uralkodott. Érthető módon, hiszen az együttesnek nem volt művészeti vezetője, állandó rendezője. Sokat változtatott a helyzeten, hogy ezt a nem könnyű megbízatást Gágyor Péter vállalta el, akinek ígéretteljes munkájában hozzáértő igyekezet és folytonosság tapasztalható. Komáromban is egészséges a hangulat, itt is valamiféle egészséges erjedés van elindulóban. Az általános problémák közösek: egy színész panaszkodik, ha sűrűn foglalkoztatják, panaszkodik, ha kimarad egy-egy darabból; ám a legkellemetlenebb érzés, ha üres nézőtér előtt kell színpadra lépnie. A jövö évad dramaturgiai terve ezért nagyon körültekintően készült, mind a színház, mind a színészek számára sok jó lehetőséget rejt magában. — Melyek a társulatépítés legidőszerűbb gondjai? — Gyakorta beszédtéma, hogy az utóbbi években több főiskolát végzett színészünk lett hűtlen a MATESZ-hez. Tény, hogy tájoló társulat lévén nem dolgozunk kellemes körülmények között. Színészeink tudják, hogy nálunk nem lehet kényelmeskedni, sóvárogni, hanem estéről estére a lehető legjobb művészi teljesítményt kell nyújtani. De érzik azt is, hogy mi nem egy színház vagyuk a sok közül, hanem az egyetlen hivatásos magyar színház Csehszlovákiában. Ezért nemcsak müvészkedés a feladatunk, de a bevezetőben emiitett küldetés is. Ha valaki ezt nem tudja fölmérni és megválik tőlünk, akkor keserű szájízzel, de lemondunk róla. Annál nagyobb örömmel várjuk viszont vissza anyasági szabadságáról Kuczman Etát és a budapesti Színművészeti Főiskolán tanuló ösztöndíjasainkat. — Mi a véleménye a színház és a kritika viszonyáról? — Elsődleges feladatnak egy közös szótárhasználaton alapuló kritikai mérce fölállítását tartom. Ehhez viszont az szükséges, hogy a kritika ne alkalomszerűen foglalkozzék színházunkkal, hanem állandó kapcsolatunk legyen. Mert a figyelő, segitö, jóindulatúan vitatkozó barátnál nincs jobb szövetséges. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvétele A dalárda tag/ai 1922-ben. Az álló sorban balról az ötödik Krausz Mor karnagy. kórust, aki négy hanggal magasabb kezdöhangot adott meg, s így a dalárda szereplése kudarcba fulladt. Ezt követően a tagok úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a kar működését. Krausz Mór karnagyot a fasiszták elhurcolták és meggyilkolták, a dalárda több tagját szintén koncentrációs táborokba vitték vagy bevonultatták. A dalárda vörös zászlaját és iratait azonban sikerült átmenteni a felszabadulás utáni évekre. Félbeszakított tevékenységét a dalárda csak 1949-ben folytathatta, amikor törzstagjai újjászervezték, és Schmidt Viktor karnagy elvállalta vezetését. Működését a CSEMADOK égisze alatt kezdte el, annak helyi szervezetével több nagysikerű rendezvényt valósított meg. Ebben az időben vegyeskarrá átszervezve lépett a közönség elé. Az ötvenes évek végén az anyagi nehézségek, a megfelelő helyiség hiánya és a vezetésében DALOLVA ÉPÍTSD AZ ÚJ ÉLETET 60 ÉVES A KOMÁROMI EGYETÉRTÉS MUNKÁSDALÁRDA Az első világháború utáni forradalmi hullám idején a munkásság növekvő szervezettsége és osztályöntudata megteremtette a saját kultúrájának ápolására irányuló igényt és törekvéseket. Sorra alakultak a szervezett munkásság műkedvelő csoportjai. A komáromi munkások öntevékeny színjátszó gárdájuk létrehozása után megkísérelték egy dalárda megszervezését is. Sikerült megnyerniük a kar vezetésére az akkor Érsekújvárott tartózkodó Donáth Edét, a neves zeneszerzőt, s irányításával elkezdődtek az énekpróbak az akkori Munkásotthonban. Ez a kar azonban rövidesen feloszlott, mivel a munkásság nem bírta fedezni a karnagy útiköltségeit és ellátását. Újjáalakításához megfelelő karnagyot kellett találni. Az Egyetértés műkedvelő színjátszó gárda tagjai között volt egy kitűnő zenei ismeretekkel rendelkező fiatal szobafestő, Krausz Mór, ö elvállalta a dalárda vezetését. 1921. április 15-én megalakult a Komáromi Egyetértés Munkásdalárda. Elnevezése utal küldetésére: a karéneklés mozgósító hatásával elősegíteni a munkások tömörülését a szebb életért vívott harcban. Ezt fejezi ki a dalárda jeligéje is; ennek szövegét Földes Sándor kommunista költö irta, zenéjét Krausz Mór karnagy szerezte: Új dalok, új ember, új alkotó. Szívtől szívhez száll az új riadó. Ha munkát, ha békét és embert szeretsz. Dalolva építsd az új életet. A fegyelmezett munkásdalosok fiatal karnagyuk vezetésével olyan lelkesen láttak munkához, hogy a dalárda már 1921. augusztus 7-én sikeresen bemutatkozhatott a Munkásotthon közönségének, s még ugyanabban az évben két további fellépése volt. A következő években mind gyakrabban és egyre igényesebb műsorral lépett a közönség elé, sikeresen állva a versenyt a városban működő polgári énekkarokkal. A dalárda megalakulásától kezdve küldetéséhez híven, a munkásság ügyét szolgálta. Évente megkoszorúzta az 1919-ben elesett forradalmárok sírját, munkásdalokat énekelt a május elsejei matinékon, több alkalommal szerepelt a kommunista párt által rendezett gyermekdélutánokon, hangversenyeket rendezett a Munkásotthon építkezési alapja javára. A komáromi Munkásotthonban 1924. január 26-án Lenin halála alkalmából a kommunista párt által rendezett emlékesten a dalárda gyászdalokat énekelt és műsorát az Internacionáléval zárta. 1925-töl évente hangversenyt és műsoros estet adott a komáromi népkonyha javára. A dalárda fennállásának 10. évfordulója alkalmával kétnapos ünnepség keretében avatta fel vörös zászlaját; erre Berecz Gyula komáromi szobrászművész terve alapján a kórus jelvényét és jeligéjét hímezték. A kar tevékenységét mindenkor az internacionalizmus szelleme hatotta át. A komáromi munkásság többi kultúrcsoportjával együtt fellépett a Litovel szállóban 1936 májusában megrendezett nagyszabású Gorkij-esten, 1937 szeptemberében a spanyolországi menekült gyermekek megsegélyezésére adott műsoros esten, majd 1938. május 1 -én a komáromi munkáspártok által a köztársaság'védelméért rendezett tüntetésen, ahol az Internacionálét énekelte. A dalárda rész vett az 1938. szeptember 4-i vágtornóci manifesztáción is, s szereplésével hozzájárult e nagy antifasiszta megmozdulás sikeréhez. Miután 1938 novemberében Dél-Szlovákiát Magyarországhoz csatolták, a Horthyrendszer hatóságai bekérték a dalárda alapszabályzatát, s noha ennek módosítása után engedélyezték további működését, egyre nagyobb akadályokat gördítettek tevékenysége elé. A kegyelemdöfést az a meghívás jelentette, amelyet a komáromi Rác-kertben 1941. június 22-ón tartott hangversenyre kapott a kórus. A rendező szervek ragaszkodtak a dalárda szerepléséhez, de eltiltották a vezényléstől Krausz Mór karnagyot. A fellépésen egy kisbéri karnagy vezényelte a XA dalárda fellépése a megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen mutatkozó fogyatékosságok miatt a kar működése hanyatlott. 1964-ben a Komáromi Járási Építőipari Vállalat kezdte patronálni a dalárdát, s ez lehetővé tette további működését. 1966 novemberében Schmidt Viktor karnagy megromlott egészségi állapota miatt lemondott a kar vezetéséről. A dalárda új karvezetöje Jarábik Imre lett. A megújult énekkar 1967 májusában fellépett a Jókainapok rendezvénysorozatán, majd 1968. november 9-én a csallóközaranyosi kórusfesztiválon megkapta az aranykoszorús minősítést. Ezt követően a dalárda gyakran szerepelt különböző kulturális és politikai rendezvényeken. Nagyszabású hangversennyel ünnepelte meg fennállásának 50. évfordulóját, több alkalommal szerepelt a Csallóközi Kulturális Napok rendezvénysorozatán, a Jókai-napokon. két alkalommal részt vett a galántai Kodály-napokon, fellépett a munkásdalárdák krompachyi országos fesztiválján, és ott volt Rozsnyón a csehszlovákiai magyar munkásénekkarok első fesztiválján. A dalárda fenntartója 1974 elejétől a komáromi Szakszervezetek Háza. Vezetését 1975-ben a más elfoglaltsága miatt leköszönő Jarábik Imrétől ismét Schmidt Viktor karnagy vette át, 1980 augusztusában bekövetkezett haláláig ö állt az énekkar élén. A karnagy nélkül maradt dalárda vezetését 1980 őszétől Tarics János vállalta; hozzáértő irányításával a gazdag hagyományokkal rendelkező kar most jubileumi hangversenyére készül. Jelenleg a dalárdának 22 aktív tagja van, köztük az egyetlen élö alapító tag, Panyi József, a kórus ügyvezető elnöke. A kar fiatalítása, az új tagok toborzása eddig nem sok eredménnyel járt. pedig ettől függ jövője, a jubiláló komáromi Egyetértés Munkásdalárda nemes küldetésének sikeres folytatása. MÁCZA MIHÁLY