A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-25 / 17. szám

/ még nem pipáltam — morogta. — Mintha aranyból volna; hol szedte ezt fel, ember? — Nem tudom. De hát mi ez tulajdonképpen, doktor úr? — Olyan, mint a gloriola — felelte az öreg doktor komolyan, mintha azt mondta volna: variola. — Ilyesmit még nem láttam, barátom. Várjon csak, megnézem a pateláris reflexeit... Hm, a pupillák normálisan reagálnak. Hogy állunk a szülőkkel? Egészségesek voltak? Igen? És valami vallási egzaltáltság vagy ehhez hasonló? Semmi? És maga? Látomások, jelenések nem szoktak előfordulni magával? — Doktor Vaftásek ünnepélyesen megigazította szemüvegét. — Ide figyeljen, ez különös eset. Én elküldöm magát az ideggyógyászati klinikára. Ez a dolog kiválóan alkalmas tudományos kutatásra. Mostanában sokat írnak az agyban keletkező elektromosságról... az ördög tudja, nem valami elektromos kisugárzás-e ez a hogyishfvják a feje körül. Erős ózonillatot érzek itt a szobában. Ember, magából híres tudományos eset lesz! — Az istenért, csak azt n»! — hördült fel Knotek úr — Nálunk a bankban nagyon nem szívesen vennék, ha az újságok írnának rólam ... Mondja, doktor úr, nem segíthetne rajtam valahogy? Doktor Vaftásek elgondolkodott. — Nehéz dolog, barátocskám. Felírok magának egy kis brómot, de nem tudom ... nem tudom. Én, orvos lévén, természetesen nem hiszek a természetfeletti jelenségekben ... Ez a dicsfény bizonyára valami ideges eredetű tünet... de mégis, Knotek úr... nem követett el maga véletlenül valami, hogy úgy mondjam, szent dolgot ? — Mi az, hogy szent dolog ? — kérdezte Knotek úr csodálkozva. — Hát... valami szokatlan . . valami nagyon erényes vagy nagyon jó cselekedetet. — Nem tudok ilyesmiről, doktor úr — dadogta Knotek úr —, hacsak nem lehetne szó arról, hogy egész nap nem ettem. — Igen? Akkor egyék valamit, hátha elmúlik — morogta az öreg doktor. — A bankban majd azt jelentem, hogy influenzája van. Ide hallgasson, én a maga helyében megpróbálnék egy kicsit káromkodni. — Káromkodni? — Igen. Vagy valami más bűnt elkövetni. Ártani nem árt, és talán megéri a fáradságot. Hátha aztán eltűnik magáról ez a micsoda. No, isten áldja, holnap újra eljövök. Knotek úr egyedül maradt, és a tükör előtt állva megpróbált káromkodni. De vagy nem volt elég fantáziája, vagy valami más baj vott, elég az hozzá, hogy a glória meg se rezzent a feje körül. Mikor már semmi káromkodásféle nem jutott eszébe, kinyújtotta nyelvét a saját tükörképére, és megsemmisülten leült. Annyira éhes és gyenge volt. hogy majdnem sirva fakadt. „Rajtam már semmi se segít — gondolta leverten. — És mindez azért, mert megbocsátottam annak a kutya Polickynak. Még ha legalább megérdemelné! De nem érdemli meg. Ilyen embernyúzó, ilyen karrierista nincs még egy a világon. Persze, a kisasszonyoknak sohase szót egy rossz szót se. Nagyon szeretném tudni, Policky úr, miért hívja be olyan gyakran azt a kis vörös hajú gépírónőt az irodájába. Persze, tudom, diktál neki. Nem mintha rosszra gondolnék, de az olyan vén bakkecskének, mint maga, már igazán benőhetett volna a feje lágya. Az ilyesmit rendszerint drágán kell megfizetni. Policky úr; egy ilyen fiatal lány sokba kerül! Aztán az illető cégjegyző úr elkezd spekulálni a tőzsdén, és megkárosítja a bankot. És a magunkfajta szegény ördög csak nézze a dolgot, és fogja be a száját, mi? Valakinek figyelmeztetnie kellene az igazgató tanácsot, hogy nézzen a körmére a cégjegyző úrnak, nemkülönben a kis vörös hajú gépírónőnek. Csak tessék megkérdezni töle, honnan szedi a pénzt a sok sminkre meg a pókhálóharisnyára ... és egyáltalán, illik-e ilyen harisnyában bankba járni? Világos: az ilyen kis macska csak azért megy dolgozni, hogy valami cégjegyzőt vagy igazgatót fogjon magának; aztán egész nap a száját keni, ahelyett, hogy dolgozna. És mind egykutya: ha én cégjegyző lennék, tudnám, hogy kell az ilyesmikkel elbánni!" „Vagy az a Sembera — elmélkedett tovább Knotek úr. — Protekcióval került be hozzánk. Azt sem tudja, mennyi kétszer kettő. Majd rajtad fogok én segíteni! Ha bolond leszek! Egy ilyen penészvirág! De gyerek, az kellett neki, méghozzá három! Én nem engedhetek meg magamnak egyetlen feleséget és egyetlen gyereket sem; hova jutnék az én fizetésem mellett? Az ilyen könnyelmű bohémokat fel se volna szabad venni a bankba. És hogy beteg a felesége, tisztelt Sembera úr? Hát persze! Tudjuk mi, hogy miért beteg! Egy újabb gyerek már maguknak is sok lett volna! De vigyázat, kérem! Az ilyesmiért börtön jár! Ha még egyszer elfuserálsz valamit, rám ne számíts, Sembera, én többé nem tartom érted a hátam. Gondoskodjon mindenki magáról, és kész. A bank nem jótékonysági intézmény. Még a végén valaki azt mondja majd: »Knotek úr, maga tudja, mi a kötelessége. Minden hibára rámutatni, nem pedig eltussolni! Az ilyesmi igen rossz hatással lehet az előmenetelére, Knotek úr! Csak önmagára legyen gondja, és ne nézzen se jobbra, se balra! Ha valaki el akar émi valamit az életben, akkor ne kerüljön holmi romantikus emberbaráti érzelmek hatása alá. Vagy talán azt hiszi, hogy az igazgató úrnak vagy Policky úrnak vannak emberbaráti érzelmei? No látja, Knotek úr!«" Knotek úr ásított az éhségtől és a fáradtságtól. Istenem, ha legalább kimehetnék az utcára! Ismét elfogta a mélységes sajnálkozás önmaga iránt. Aztán gépiesen felállt, és odament a tükörhöz. Csak egy mindennapi bosszús emberi arcot látott benne. S a feje körül nem volt semmi. Fénykörnek nyoma se. Knotek úr még az orrát is odanyomta az üveghez, olyan hévvel vizsgálgatta magát, de nem látott egyebet, mint egy kopasz fejet, ráncokat a szeme körül, és a háttérben glória helyett az elárvult, barátságtalan legénylakás homályát. Knotek úr mélységesen megkönnyebbülve felsóhajtott. Végre. Holnap reggel nyugodtan bemehetek a bankba. (Zádor András fordítása) Török Elemér: HÓDERES ARCOM Fúj a szél, borzas mohákat fésül, fent az ég csípős hidegtől kékül. Madár dalára gondol az erdő, úszik felette makrancos felhő. Tücsök a réten nem muzsiká/gat, beszőnek-fonnak komor/ó árnyak. Hol vagy ifjúi pityókás kedvem, mikor a halált még kinevettem ? Mikor még sarjúszénában háltam, s ébredtem bíbor fény-zuhogásban. Az égen a nap arany korona, gyérül hóderes arcom mosolya. Életem őszén csendben ballagok, ébresszetek még nyári hajnalok. Gyászt és bánatot, mindent feledve, jó lenne nézni derűs egekre. Krascsenits Géza felvétele 11