A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-11 / 15. szám

Állítólag április 8-án múlt 550 éve annak, hogy megszületett a közép­kor legnagyobb költője. Azért írom, hogy állítólag, mert ha a kezembe kerülő világ­irodalmi lexikonokat fellapozom, akkor Villon nevénél csupa kérdőjeles dátumo­kat találok. Rövid, ellentéteken hányódó, bűnyügyi kalandokkal teli élete csupa rej­tély. Még nincs harminckét éves, amikor már másodízben halálra ítélik és a vélet­len kegyelem folytán kerüli el az akasztó­fát. Szeretett Párizsából tíz évre száműzik. Többé nincs semmi hír felőle. Illetve még­is ... mert kósza legendák kelnek szárny­ra, hogy itt és ott: kisvárosi kocsmákban, útszéli fogadókban, hercegi udvarokban látták újra meg újra felbukkanni. Neve is három volt. Hívták Montcorbi­ernek, des Logesnek és mivel apja korán meghalt, anyai nagybátyja Guillaume Vil­lon, a St. Benőit templom köztiszteletben álló káplánja fogadta magához, a nevét is ráruházta. (A név ófrancia nyelven gazem­bert jelent!) Tizenkét éves koráig ő maga tanította a jóeszü gyereket és később beíratta a Sorbonnera. Az európai hírű párizsi egyetem ekkor állt hatalma csú­csán. Szinte állam volt az államban. Falai között közel húszezer diák tanult. Villon, annak ellenére, hogy a kocsmák és a nyilvános házak állandó vendége volt és barátai, szerelmei, az utcalányok is a züllött csavargók közül kerültek ki, a ta A kövér Margot mfatt — ezúttal úgymond teljesen ártatla­nul — börtönbe csukják és újra az akasz­tófa borzalmas árnyéka vetődik rá. Ekkor írja megrendítő, döbbenetes erejű híres versét, az Akasztottak balladáját. A ke­gyelem most sem marad el, de jön a már ismert tízéves száműzetés szigorú paran­csa. Két hosszabb terjedelmű verses müvet s vagy félszáz balladát, rondót hagyott az utókorra. De vannak olyan versei is, me­lyeket nem lehet megkülönböztetni a kor­társ költők müveitől. Az úgynevezett Kis Testamentumot 1456 őszén írta. A közép­kori francia költészet egyik divatos formá­ja volt a végrendelet mókás, drasztikus, panaszos, szomorkás versbe foglalása. A halállal szembenéző ember (Villonnak nem egyszer volt benne része) számot vet eddigi életével és a megmaradt, tényleges és képzelt vagyonát, ingóságait barátaira és ellenségeire testálja. A Kis Testamentum, melynek címét ba­rátai adták, még nem az igazi, egyéni hangját tükrözi. Villon maga is tiltakozik a cím ellen és csak a Nagy Testamentumot tekintette a végső kidolgozásnak. Ebben, és a végrendeletet kiegészítő balladáiban csendül fel tisztán és őszintén a középkori ember panaszkodó, káromló és az élet örömeit sóvárgó hangja. Az emberi gyarló­ságok tárháza a Testamentum. A közép­kori mozgalmas Párizs körképe, olyannyi­nulásban mégis jó eredményeket ért el. Ismerte Vergiliust, szerette Dantét, a latin és görög történelem nagyjait, Petrarcát, Aquinoi Szent Tamást, értett az orvostu­dományokhoz, a csillagászathoz és a mű­vészetekben is jártas volt. Huszonegy éves korára megszerezte a magister cí­met. A mai értelemben véve tanári diplo­mája volt. De a .kényelmes polgári élet nem volt ínyére. Nevelőapjától elköltözik és a Kagylósok hírhedt zsiványbandájába keveredik. Rablással és hamis kártyázás­sal keresi meg a kenyérre és az italra valót. Önvédelemből leszúr egy részeg papot, aki állítólag valami régebbi nőügy miatt támad reá. A rendőrség mindenütt keresi. Barátai hónapokig rejtegetik, Pá­rizst is elhagyja egyidőre, amíg kieszközlik számára a kegyelmet. De alighogy vissza­tér, a banda tagjaival együtt kifosztja a teológiai kollégium pénztárát. Egy borbély elárulja a cimborákat, társai egy részét felakasztják, olajbafőzik, de Villonnak si­kerül egérutat nyernie. Öt évig bujdosik szerte az országban, megfordul Károly orleansi herceg, a dilet­táns költő udvarában is, ahol állítólag egy költői versenyen is elindult. 1460 nyarán az orleansi püspök börtönében ül — egy templom kifosztásával vádolják — az akasztófától XI. Lajos trónra lépése menti meg. A király átvonul a városon és az elítélteknek, köztük Villonnak is, kegyel­met ad. Egészsége a nyomorúságos bör­tönélet miatt nagyon megromlik. Vissza­tér Párizsba, ahol nem sokáig élvezheti a szabadságot, mert egy utcai verekedés kalandos, pikáns élettörténetet dolgozták fel eléggé felszínes módon, kihagyva belő­le a tépelődő embert, az igazi költészet éltető erejét. A modern magyar irodalom sem volt mentes Villon hatásától. A magyar Vil­lon-fordítások története több mint száz évre nyúlik vissza és Szász Károlytól We­örös Sándorig terjed. A Nyugat nemzedék csaknem minden tagja kipróbálta fordítói készségét Villon balladáin. A népes fordí­tók táborából meg kell említeni József Attilát, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát, Mé­szöly Dezsőt és Vas Istvánt is, akiknek nagy részük van abban, hogy szinte a teljes Villon-mű elkészült magyarul. Külön fejezethez tartoznak Faludy György sokat vitatott Villon-átköltései, melyek az ere­detihez nagyon kevéssé hasonlítanak, de hatásuk a harmincas években számottevő volt. Villon képzelt képe egy középkori kiadásból ra az, hogy ma már csak vaskos jegyzet­kötegekkel tudjuk a Testamentumban le­irt eseményeket nyomon követni. De nem •is a szó szerinti megértés a lényeg. Az egyéni fájdalom, a szerelem, az illanó élet apró örömei, a halál rettenete, mely külö­nösen balladáiban van jelen, a sötét kö­zépkort hozza emberközelbe. Igazi közép­kori ember ő, aki már a reneszánsz lírát próbálgatja lantján. Szava ma is töretlenül eleven. Balladái a jogaiért harcoló, mindig újjászülető ember erejét mutatják fel ne­künk, aki minden poklok kínján győzedel­meskedik. A „szegény Villon", ahogy ő magát nem egyszer nevezte, a kövér Margot szerel­mese, nyilvánosházak otthonos lakója, a jólelkű, de hirtelen haragú csavargó halála (?) után pár évvel már az európai költészet csúcsain bandukolt. 1489-ben Levet korabeli metszetekkel illusztrálva kiadja Villon Nagy Testamen­tumát és művei a XVI. század közepéig mintegy harminc kiadásban jelennek meg. Aztán kétszáz évig csaknem teljesen elfelejtik. Újrafelfedezése századunkban kezdő­dött, amikoris valóságos Villon-láz tört ki. Szinte minden modern európai nyelvre lefordították. Verseinek mintájára, hatá­sára egész verseskötetek, ciklusok szület­tek, (Nezval. Brecht). Az utóbbi nyíltan Villon tanítványának nevezte magát. Ka­landos életét megfilmesítették, színdara­bok, regények felkapott hőse lett és híres festők vásznára is felkerült. Sokan csak a Középkori illusztráció az Akasztottak balladá­jához ' Villon költészete ma is időszerű, de hatása és népszerűsége érzésem szerint egy kissé háttérbe szorul. Állítólagos szü­letése évfordulóján emlékezésemet hadd zárjam a Nagy Testamentum felejthetet­len soraival: „És valaki — hogy bárki lássa Nem húsom, de képemet — Az alakomat fesse meg. Csak tintával. . . úgy legolcsóbb. . . Sírkő? Nem. az nem kell. Minek? Még beszakasztaná a padlót" OZSVALD ÁRPÁD

Next

/
Thumbnails
Contents