A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-04 / 14. szám

tán kiemeli a merítövasat s tartalmát egy serpenyőbe önti. Az így nyert mintát elemzik, s mivel az öntvény összetétele megfelelőnek találtatik, a műszakvezető újabb intésére a kohászbrigád két további tagja a kemence csapolónyilásához indul. Egyikük kezében hosszúnyelü vaslapát, amivel óvatosan elkotorja a csapolónyílást elzáró anyagot. Amikor elkészül ezzel a feladattal, egy hosszú, lándzsaszerű vasrudat vesz a kezébe, a társa pedig egy hatalmas vaskalapácsot. Körbepillantanak, tekintetükkel Jan Labajt keresik, aki a régi, sokat próbált kohászok nyugalmával csak ennyit mond: — Kezdjétek! A súlyos kalapács feje hangosan csattan a vasrúd tompa végén, a hegye viszont kiüti a csapolónyílást. Egyre vastagabb csíkban tör elö a kemence mélyéből a vakító nyersacél. Itt is, ott is lángok lobbannak fel, szikrák repülnek a magasba. Amikorra a kohászok félreugranak, már teljes erőből patakzik a csatorna nyílásához illesztett kokillába a friss öntvény. Az olvasztár egy kaparóvassal végiggereblyézi a csatornában folyó acél felszínét, megpróbálja lehúzni róla a fehér, nyúlós üveghez hasonló salakot. számú acélmű kongresszusi felajánlásairól beszél. « — Szó esett már róla, hogy szakmánkban az egyik ember munkájától függ a többié, s ugyancsak a mások épsége is — mondja. — Az egymásrautaltság volt az egyik indítéka annak, hogy a Trineci Vasgyárban sohasem jelentett gondot a szocialista brigádmozgalom megszervezése. Pedig húsz-huszonöt évvel ezelőtt még nem tudhattuk, hogy mivé fejlődik a brigádmozgalom. Nem is ígértek különösebb jutalmat vagy kitüntetést azoknak, akik vállalták, hogy elfogadják a hármas követelményt. Azt, hogy szocialista módon élnek, dolgoznak és tanulnak. Az én brigádomban különösebb noszogatás nélkül is úgy éreztük, hogy erre önmagunknak van szükségünk. — Milyen emberekből áll a Jan Labaj vezette brigád? Egyből, gondolkodás nélkül érkezik a válasz: — Először is szorgalmasak, fegyelmezettek, értik a mesterségüket és tisztelik egymást. Persze, ez még nem minden. A brigádmozgalom lényege a gondolkodásukban is megnyilvánul, vagyis nem sajnálják az időt meg a fáradságot a közössé-Percekig tart ez a csodás látvány. Füsttel izzó homok szagával telik meg a csarnok; apró, kékes lángok lobognak a homokformákon és az izzó nyersacél szikrái akár a tüzes csillagok milliói, szinte mágikus hangulatot teremtenek. — Vlado, dobj oda néhány lapáttal! — kiáltja oda a kohászok egyikének az idős szaki. Vlado (akinek vezetéknevét mindmáig sem tudom) valamiféle porhanyós, homokhoz hasonló halomhoz lép és szótlanul teljesíti az utasítást. Hirtelen vörös füstoszlop csap a magasba az öntőformából. — Még egy kicsit, aztán jöhetnek a téglák! — rendelkezik Jan Labaj. Nehéz fémtéglák csattannak a tartályba gyülemlett öntvény folyékony felszínén. — Látja, így oltjuk, eddzük az acélt — magyarázza a tapasztalt brigádvezető, miközben a kohászok farkasszemet néznek az izzó fém harsány színeinek vakító ragyogásával, a forrósággal, a szerteröppenő vasszikrák tízezreinek perzselésével. • A martinkemencéből előbuggyant fémpatak elapadása után újra szürkés félhomály lepi el az öntöde csarnokát. Jan Labaj most a brigádjáról, a 2-es gi céloktól. Ez nemcsak azt jelenti, hogy zokszó nélkül vállalnak különmüszakot vagy bekapcsolódnak a városszépítésbe; hanem azt is, hogy olyan közéleti elfoglaltságtól sem riadnak vissza, ami külön felelősséggel, többlettennivalóval jár. Van közöttük képviselő, szakszervezeti bizalmi, önkéntes tűzoltó, vöröskeresztes, de vannak, akik két tisztséget is magukénak tudhatnak. A brigádvezető eltűnődik, tekintete a kemencékre, onnan pedig a kokillákra téved. — Persze, azért itt mégiscsak a termelés a legfontosabb, az üzemnek elsősorban acélt kell adnia. Minél több acélt. Mi ezt úgy tudjuk elősegíteni, hogy becsülettel és gazdaságosan dolgozunk. Most, a kongresszusi munkaverseny időszakában pedig különösen időszerű feladatnak tartom ezt — jelenti ki magabiztosan, aztán tollbamondja két legfontosabb felajánlásukat: a CSPK XVI. kongresszusának tiszteletére egy rendkívüli és tizenhat élmunkás-müszakot tartanak. Jan Labaj hangja, tekintete nyugodt. Kézfogásában a tűzben edzett, bátor férfiak őszinte szorításának határozottságát érzem. MIKLÓSI PETER Fotó: GYÖKERES GYÖRGY