A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-28 / 13. szám

1. TAVASZ A TÉLBEN magamban, s miközben a gépmadár hadait éppen ennek a kánságnak a szárnyai mögött elmaradozó táj szép- seregei kényszerítették térdre, ségében gyönyörködtem, megpróbál- A Tátra havas csúcsainak látványa tam feleleveníteni az egykor tanulta- eszembe juttatta, hogy a félsziget kat. Az Ukrán SZSZK-hoz tartozik, a déli partvidékén lényegében ismeret-Perekopi-földszoros köldökzsinór- len a tél, a hó. Jalta város, az Aju-Dag ként köti össze a Kelet-európai-al- (Medve-hegy) lábánál elterülő, Gurfölddel, partjait az Azovi- és a Feke- zuftól Laszpiig terjedő, mintegy hette-tenger hullámai áztatják. Volt krí- ven kilométeres üdülőkörzet közigazmi háború, krími konferencia, sőt krí- gatási központja, amfiteátrumhoz hámi kánság is. De volt ám, valamikor sonló, hatalmas katlanban fekszik. A az Arany Horda széthullása után. II. krími hegyek fő vonulatának sziklás Rákóczi György erdélyi fejedelemnek csúcsai ölelésükkel óvják a várost a a lengyel trón elhódításán fáradozó hidegtől. A virágzó tavasz, a napsugaras nyár, az enyhe, melankolikus ős és a rendkívül rövid, szinte észrevét lenül érkező és távozó tél egyarán elbűvöli az idegent. Az utazási irodái szinte semmiféle tájékoztatót nen nyújtanak az utazni óhajtóknak, íg sokan inkább a méregdrága jugoszlá viai utakat választják, nem is sejtve miről maradnak le. Január végér február elején két hetet töltötten Jaltában: napsütéses, kellemes őszi es időjárás uralkodott, egyszer-két szer elborult az ég, és némi eső i permetezett. Viszont az alig ötvei Nem titkolom, jóleső érzés kerített a hatalmába, amikor a bratislavai repülőtéren végre dübörögni kezdett alattam az Aeroflot szovjet légitársaság hatalmas gépe, majd nekilendült, hogy Kijevet útba ejtve, átröpítsen a Krím-félszigetre, Szimferopolba. Krím-félsziget mondogattam A Hvádiai palota, ahol 1945-ban találkoztak a szövetséges hatalmak kormányfői. A tizenhat emeletes Jalta szálló 4 Az üdülőközpont madártávlatból kilométerrel távolabb, de jóval magasabban fekvő Alustában, no és persze a hegygerinc túlsó oldalán, Szimferopolban — itt van a félsziget közigazgatási székhelye — olykor tizenöthúsz fokkal hidegebb volt, s bizony kiadósan havazott. Érkezésünkkor sokáig a kijevi repülőtéren vesztegeltünk, mert Szimferopolban jégpáncél borította a kifutópályát. Ez módfelett elkeserített bennünket, de másnap megvigasztalódtunk — a tengerparti parkokban virágzott a hóvirág, az ibolya, a jázmin és február elején virágba borult a mogyoró, a som és a mandula is. Ismerkedni kezdtem új környezetemmel. Eleinte még a korszerű, tizenhat emeletes, egyszerre közel háromezer turistának kényelmes szállást nyújtó luxusszállóban is eltévedtem, később viszont már húsz-harminc, sőt kétszáz kilométeres különtúrákra is vállalkoztam. És persze a szovjet utazási iroda, az Inturiszt is gazdag programot készített számunkra. Szovjet vezetőink — név szerint Olga Poszpoljova, Vanda Szer-