A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-28 / 13. szám

A „XXX. Sail-80" nemzetközi vitorlásversenyen a hires „Dar Pom'orza" nevű lengyel vitorlás iskolahajónak ítélték a verseny fődíját. A XIII. Magyar Játékfilmszemlén, mint a száz külföldi résztvevő egyike módomban volt egy héten keresztül megtekinteni az elmúlt év huszonhárom magyar játékfilmjét, találkozni rendezőkkel, színészekkel, forgatókönyvírókkal, operatörökkel, sőt, még Jancsó Miklós új filmjének első forgatási napján is jelen lehettem. A Szemle tizenegy filmje vadonatúj alkotás, február 8—13 között volt az ősbemutatójuk és az év folyamán fokozatosan kerülnek majd vetítésre. Az évenként váltakozva Pécsett és Budapesten sorra kerülő Játékfilmszemle idei újdonsága volt, hogy versenyszerűvé vált s a díjakat társadalmi zsűri ítélte oda. Pontosabban, akárcsak a filmkritikusok, a szemle zsűrije sem osztotta ki a fődíjat. S annak, aki látta a filmeket, nem is jelent meglepetést: igazán nagy film nem született. Voltak viszont kiváló színészi alakitások. A remek teljesítményt nyújtók közül három művészt szólaltatunk meg az alábbiakban. — Madaras József a Köszönöm, megvagyunk című Lugossy László filmben egy családi házat építő munkásembert alakított. Milyennek láttad ezt a figurát? — Egy egyszerű ember magányosságáról, a magányosságból való kitörésről szól ez a film, ahol küzdök, viaskodok egy emberért, egy társért. Milyennek látom? A kor elesett jének, szánalmas, szerencsétlen, küzdő alak jának, akit a körülmények űznek, hajszolnak szinte az őrület határáig. Pedig nem akar mást, mint tetőt a feje fölé, otthont, házat meg egy társat. Ennyi sem jut ki neki az életből. Felörli öt az eszeveszett hajsza-munka. — Állandóan vissza-visszatérő probléma a magyar film és a közönség kapcsolata. A szemle terméséből kiindulva, gondolod, javul az eddig áldatlannak is nevezhető kapcsolat? — Nos, előbb azzal kell kezdenem, hogy a világ filmművészetében rendkívül jó helyen állunk, évente minimum 2—3 magyar film fődíjat nyer különféle fesztiválokon, akárcsak színész is. Operatörileg szerintem a világon az első helyen állunk. Idehaza ezt a közönség valahogy nem eléggé veszi figyelembe, nem eléggé értékeli. Viszont most készült végre néhány olyan film is, ami Magyarországon is biztos siker lesz, kasszasiker is. Lassan a rendezők kezdik felfedezni, hogy vígjátékokra, komédiákra van szükség, ezt igényli a közönség. A köszönöm, megvagyunk is egy komolyabb hangvételű, de a tömegek, a közönség problémáiról beszélő film. — Bujtor István az idei Játékfilmszemlén nemcsak mint színész volt jelen több filmben is, de A Pogány Madonna című filmet ö is írta. Először fogott ilyen vállalkozásba: miért? — Egyrészt azért, mert szerettem volna Következetesen Jackynek mondja magát, népdalt, népzenét nem hallgat, ajkbigygyesztö fitymálással intézi el, talán sikkből is. Nála Edda. Piramis és más effélék bömbölnek a harmadik szomszédban is dobhártyát repesztően. Kisvárosi rocker. Néki „a kemény fémzene, hapsikám, ez igen, ez az igazi!". Fémszívű, fémlelkű gyerek, ahogy mondja. Discótól discóig él. Most mégis, valami mintha történt volna vele. Hétfőként átjárt hozzám. „Néked jár a Műsor és abban benne van, ma lesz a losonci csaj?" Aztán „ma" lett. Kíváncsi voltam, nézi-e valóban. Nézte. Végignézte az egész műsort. Arcán láttam, a pontozásnál izgult is. „Na azért...!" szakadt fel hördülőn belőle FILMSZEMLE BUDAPESTEN — A múzeumból elrabolják a híres és felbecsülhetetlen értékű Pogány Madonnát. Én vagyok az egyik Piedone-féle zsaru, a másik, a kétbalkezes, Kern András. Elkezdjük a nyomozást: vitorlásverseny, autós üldözés, bunyó, humor s végül a tettesek leleplezése. — Erre a filmre bizonyára tódul majd a közönség s ezáltal javul a magyar film és a közönség kapcsolata. — Igen, bízok benne, mert nem hiszem, hogy jó az a film, amelyet üres nézőterek előtt vetítenek. Hiába a külföld, a szakemberek dicsérete, az ilyen filmekből mindig hiányzik valami. Az igazán jó filmek egyben művész- és közönségfilmek is. Tudom, ilyet nehéz csinálni, de más járható út nincs. valami ilyen szerepet játszani — jópofa, jókedvű, erös ember, akinek az esze is helyén van —, másrészt, hogy a Balaton szerepel végre egy magyar filmben: Balaton, nyár, vitorlázás. Meg aztán: mindig elégedetlen voltam a forgatókönyvekkel, szidtam íróikat, gondoltam, kipróbálom milyen is az. — Nem gondolod, hogy egyfajta Piedoneutánzat lett belőle? — Nem utánzatnak szántam, de az összehasonlítást vállalom. — Krimiről van szó, tehát csak a kezdeti sztorit szabad elmesélni. Nos . . . — Olvasóink Nyakó Julival a Vasárnapi szülök tévé-vetítése alkalmával ismerkedhettek meg; egy nevelőintézeti lányt alakított hitelesen. Olyannyira hitelesen, hogy sokan azt hiszik róla, maga is ilyen környezetben nőtt fel, él. — Hál' istennek nincs így. Debreceni vagyok, nyugodt volt a gyermekkorom, mindaddig míg középiskolánkban meg nem jelent a film rendezője. Aztán próbafelvételek következtek, majd jött a távirat: jelenjek meg a forgatáson, enyém a főszerep. — Tehát korábban nem volt szándékodban színésznőnek lenni. A forgatás befejezése után már voltak ilyen terveid? — Ez az elhatározás csak akkor vált biztossá, amikor Lugossy Lászlóval — partnerem Madaras József volt — leforgattuk a Köszönöm, megvagyunk című filmet. Végtelenül nagy kedvvel, örömmel és lelkesedéssel dolgoztam. Jól éreztem magam a forgatás alatt, megtetszett a munka, bár tudom, nagyon kegyetlen ez a pálya. S épp ezért nem leszek boldogtalan, ha netán nem vesznek föl a főiskolára. Ha nem sikerül a fölvételi. megtanulok olyasmit, amit már korábban is szerettem volna: korongozni, szőni. .. Számomra elsősorban az a fontos, hogy valamit alkossak, létrehozzak olyan értéket, aminek örülnek az emberek. — Jelenleg mit csinálsz? — Gimnáziumi magántanuló vagyok és a filmgyárban dolgozom, készülök az érettségire. Újabb filmszerep-ajánlatom még nincs. Az idei Magyar Játékfilmszemle alkotásairól talán még annyit érdemes megjegyezni, hogy: ha rendezésileg kimagaslóan nagy teljesítmények nem is születtek, voltak érdekes, figyelemre méltó munkák. A színészek, az operatőrök pedig a legtöbb esetben remekeltek. S végül: a huszonhárom alkotás közül legalább tíz figyelmet érdemel; látni kell! ZOLCZER JÁNOS (Fotó: a szerző) SZÉP VOLT, KATI! a reálisan magas pontszámok láttán, aztán egy „szép volt, szép volt, Kati!", meg „apuskám, te is Losoncról származol, mondd csak, felétek ilyen szépen énekelnek?". És először hallottam őt népdalt dudorászni. Sokan voltunk azt hiszem, akik izgatottan és némi büszkeséggel is ültünk a közelmúlt hétfők estéin tévékészülékeink előtt. Nemcsak mert a „Röpülj páva" versenysorozat színvonalas élményszámba menő verseny volt, de vonzott sokunkat az is, hogy a verseny egyetlen külföldi résztvevője bennünket is képviselt. S nem elfogultság teszi, jogosan érezhetjük úgy, Szvorák Kati előadása csillantott fel a legtöbbet a népdal eredeti tisztaságából, szépségéből. Azt hiszem Jacky sem volt egyedül a jackyk közül. S ez talán még fontosabb. Mert biztosan tudom, hiszem már. nem legyint fitymálva erre a zenére sem, idővel talán még meg is szereti. Persze felkeltett érdeklődésével sem szabad visszaélni... (pá/házy) Bujtor István Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája annyira magával ragadja az olvasókat és színházlátogatókat, hogy — bármenynyire hihetetlen — a veronai ifjú pár „halála után" több mint négyszáz évvel levelek özöne érkezik ma is Júlia címére. Ezért Paola Sella egyetemi hallgató fölcsapott Shakespeare önkéntes és tiszteletbeli titkárnőjének, s postafordultával válaszol a Júliához intézett levelekre. Képünkön Paola Sella Veronában, Júlia sírjánál. Q