A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-07 / 10. szám

Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan televízió Vasárnapi szülők Kegyetlenek voltak ezek a képsorok. Egyik kolléganőm azt mondta: miért kell ilyen filmet csinálni? Röhögök. Miért nem inkább azt kérdezte, miért szül ilyen sorsokat az élet? És közönyünkkai, dölyfünkkel, pofonainkkal, cinizmusunkkal, előítéleteinkkel miért segédkezünk ennél a szülésnél? Sőt, hozzá még brigádnaplót is vezetünk, ahová a nagy látszat kedvéért szép pontosan elkönyveljük: moziban, színházban volt a brigád, látogatást tett egy gyermekotthonban. Mindaddig megjátszuk a szánakozó, segítőkész, szeretetet ömlesztő figurát, amíg se ingünk, se gatyánk egyik-másik szüleiktől eldobott, állami gondozásra bizott, lézengő, csavargó, érfelmetszö emberke nem akar környezetünkbe, otthonunkba, családunkba férkőzni. De aztán!... Aztán már fattyú a neve! Vegyük a film civil főszereplőjének, Juddynak, az intézeti lánynak a példáját. Anyja nincs, apja részeges, már a kocsmában is alig tűrik öt meg. Juddy az intézet falai közé van zárva, ahol — mondom igy! — mindene megvan: koszt, szállás, nevelői gondoskodás; szakmát tanulhat. Neki mégis hiányzik valami: a falakon túli világ. S ez egy természetes hiányérzet. Juddyval akkor lenne baj, ha a sok szempontból ismeretlen, távolinak tűnő világ nem hiányozna. Ebben a világban szeretne élni, botladozni, örülni, nevetni, csakhogy a világ is izolálja magát, falat von maga köré, nehogy a Juddy-félék beférkőzzenek oda, megmételyezzék a nagy körön belül élőket. Szemérmes és álszent ez a világ, nincs szüksége Juddyra, kiveti magából és még taszít is rajta egyet: neki már mindegy. De Juddy élni akar! Mert ö is csak ember, mégha egy majomról is kapta becenevét. Ember, akinek vasárnapi szülők helyett hétköznapiak kellenek. Rózsa János filmje leplet rántott le arcunkról: szégyenkezhetünk. Többes számban, általános érvényűén mondom ezt, mert mint minden igazán jó alkotás, ez sem zárkózik hqtárok közé. Hiszen a mi arcunkon is volt — sajnos van, meg lesz is — lepel. —zolczer— FOLYÓIRAT Korszakok tükre Ezzel a cimmel jelent meg február elején a bratislavai Pravdában Rudolf Chmelnek egy hosszabb cikke, mely a százéves jubileumát ünneplő Slovenské pohlady különböző korszakait taglalja. Mikor Svetozár Húrban Vajansky és Jozef Skultéty Mártonban (Martin) 1881-ben elindította a folyóiratot, még a legvakmerőbbek sem merték volna jósolni azt, hogy valaha megéri a száz esztendőt. Az irodalom akkoriban szinte az egyedüli kifejező eszköze volt a nemzeti önismeretnek. A szó megtartó erejére támaszkodtak, a hagyományok és az anyanyelvi kultúra ápolását tűzték ki célul maguk elé az írók és a szerkesztők. Kezdetben Vajansky nagy lelkesedéssel fogott hozzá, hogy a lap arculatát a kor áramlatainak megfelelően kialakítsa, de később egyre inkább magára maradt, kevesebb gondot fordított a kritikai igényességre. Az újabb nemzedék frissebb, szélesebb skálájú szemléletét nehezebben tudta követni, a hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás, a konzervatív felfogás miatt nem tudott új erőket mozgósítani és így, szinte csöndben 1890-ben átadta helyét a realisztikusabb igényű, nagyobb látókörű Skultétynek. Az 1918-as államfordulat utáni nemzedéknek nem volt már olyan szentimentális viszonya az irodalomhoz, mint az előbbieknek. Már nemcsak az irodalom volt az egyedüli, kizárólagos önkifejezési és létezési életforma. Stefan Krcméry szerkesztése idején a Slovenské pohlady megtartotta ugyan központi szerepét, de a davisták és az egyes baloldali írók kizárásával sokat veszített színvonalából. Andrej Mráz 1932-ben vette át a lap szerkesztését. Új erőket mozgósított (Smrek, Lukác, Alexy stb.) és a davisták egy részét is (Kráf, Novomesky) közelebb hozta a folyóirathoz. A lap eszmeileg közelebb került a haladó kulturális élethez és esztétikailag is elmélyültebb lett. Sajnos a klerofasiszta korszak rányomta bélyegét a folyóiratra is. 1939-től új főszerkesztő került a Slovenské pohfady élére (S. Meciar), aki a rendszer hü kiszolgálója volt. Az irodalomban azonban a haladó eszmék tovább éltek. A folyamatosságot nem szakíthatta meg egyesek árulása. És ezért kerülhetett sor mindjárt a felszabadulás után a folyóirat újjáélesztésére. A háború előtti évek folytonosságát A. Mráz biztosította, de mellette már ott voltak az új szocialista eszmék propagátorai is: Kusy, Rámpák, Rosenbaum és nem utolsósorban Novomesky. A lap újra belekerült a szlovák irodalom vérkeringésébe és ma is vezető, reprezentatív folyóirata a szlovák kulturális és társadalmi életnek. —ozsvald— SZÍNHÁZ Spartacus Aram Hacsaturjan egyik legismertebb balettjének ősbemutatója 1956-ban volt a leningrádi Kirov Színházban, és a Spartacus azóta nemcsak a Szovjetunióban, de a világ sok más balettszínpadán is joggal aratott méltó sikert, hiszen századunk jeles komponistájának harmonikus melódiákban s érzelmi kitörésekben gazdag zenéje minden tekintetben kortárs alkotás. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház balettkara Otar Dadiskiliani szovjet koreográfus betanításában adta elö a müvet. A vendégművész jó érzékkel tapintott rá, hogy a balett klasszikus hagyományaitól eltérően, a szólistáknak és a karnak együttesen kell kifejezésre juttatnia a mü tartalmi-formai építkezését, tolmácsolni a zene dallami-ritmikai lejtését, hangsúlyait és dinamikai árnyalatait. A szlovák fővárosban először bemutatkozó vendégkoreográfusnak ebben a tekintetben sikerült is megvalósítania szándékát, hiszen a zenei építkezés szerkezeti-dallami elemeit valóban hozzáértőén fordította le a tánc nyelvére. E január közepén bemutatott háromfelvonásos balett, a jó összbenyomás ellenére — sajnos — mégsem dicsérhető maradéktalanul. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a koreográfusnak ötletesebb és látványosabb cselekményszövés, illetve részint a klasszikus, részint a modern mozgáselemek vagy a többszólamú csoportformák vonzóbb Nyikolaj Krjucskov, a szovjet filmművészet egyik nagy öregje hetvenéves. Születésnapja alkalmából a Szocialista Munka Hőse kitüntetést kapta. Képünkön: Nyikolaj Krjucskov és unokája, Katyerina. könyv Kim Simmons lintoni (Anglia) ifjú hölgy három évvel ezelőtt egy ötnapos oroszlánkölyköt kapott a születésnapjára. Tejesüvegen nevelte a kis állatot, s az végül az állatok meglett királyává serdült. Most sok a baj Jasperrel, az oroszlánnal. Az angol éghajlat nem kedvez neki, állandóan folyik az orra. A szomszédok sem kedvelik. Kim azonban nem hajlandó eladni a „fenevadat". „Senki sem próféta a saját hazájában" A régi közmondást emlegette Maria Rosaria Omaggio, az olasz tévé exbemondónöje is, amikor a Bolero munkatársával a Giuseppina Beuharnais című filmben játszott szerepéről beszélgettek. „Nem az olasz, hanem a spanyol tévé megbízásából kaptam ezt a szerepet — mondta a filmszinésznő. — Spanyolországban és Dél-Amerikában népszerűbb vagyok, mint a hazámban. De ha itthon nem kapok szerepet?" Miklósi Péter Lukács József: Istenek útjai Lukács József könyve immár harmadik kiadásban jelent meg a Kossuth Könyvkiadónál, s tekintve, hogy e munka korántsem holmi népszerűsítő vallástörténet, hanem komoly, tudományos megalapozottságú tanulmány, ráadásul csak első része egy hoszszabb munkának, valóban meglepő, hogy ilyen népszerű. Különösen nehezen megközelíthető a könyvnek kb. egyharmadát kitevő első rész, a „Vallási elidegenülés és vallási típus" címet viselő, „módszertani előfeltevések"-et tartalmazó fejezet, melyben a szerző azt vizsgálja, miként következnek a munka elidegenülésének általános vonásaiból a vallási elidegenülés tipikus alapvonásai. A második fejezet címe: A „Kelet" és a „Nyugat" vallási tükörben. Itt a módszertani bevezető után Lukács végigvezet bennünket lényegében valamennyi „keleti" világvalláson a hinduizmustól Kína vallásaiig, a buddhizmus különféle formáitól az iszlámig, a kereszténység előzményeit, illetve közös vonásait kutatva bennük. S ezek után következik a harmadik rész: „Dinamikus és statikus tendenciák az antik görög vallási-ideológiai fejlődésben". Hesziodosz, Apollón és Dionüszosz, az orfizmus, Aiszkhülosz, Prométheusz a szofisták, a démokritoszi atomelmélet, a görög történetírás kezdetei és Platón — e kérdéskörökben vizsgálja Lukács alaposan és rengeteg eredeti meglátással a görögök és a kereszténység „kapcsolatait". Szerinte Platón életmüvében jönnek létre azok az ideológiai képletek, amelyekre — a hellenizmus hosszú időszakát követően — a kereszténység támaszkodni fog. A szerző, amint megtudjuk, tervezi munkájának folytatását, s ebben a kereszténység zsidó előzményeinek típusát elemzi majd. A további feladat éppen-annak konkrét megvizsgálásában áll — Írja — hogyan vezetett el a „posztklasszikus" görög és római, valamint a zsidó vallási fejlődés a keresztény típusú szintézishez" — írja. Türelmetlenül várjuk a régóta esedékes folytatást, hisz az „Istenek útjai" először majd tíz éve jelent meg s Lukács azóta adósa olvasóinak a további részekkel. —esi—• elrendezése híján nem mindenütt sikerült kifejezésre juttatnia a Spartacus érzelmi, hangulati s emocionális tartalmát. Része van ebben Ludmila Purkynová szokatlanul jellegtelen és fakó kosztümjeinek is. Az egyébként egységes, jó benyomást keltő balettkar magántáncosainak azonban így is bőven van alkalmuk megcsillogtatni szólóikban mindazt, ami a balettben sikert jelenthet: a karmozdulatok lírai játékától kezdve a forgásnemeken át a legkülönbözőbb fajta ugrásokig. És a címszerepben Jurij Plavnik vagy Li bor Vaculík, továbbá Gabriela Zahradníková (Frigia), Tóth Zsófia (Aegina), Peter Dubravík (Crassus), Nagy Zoltán (Harmódius), Vojtek Miklós (Pásztor) és a többi szólista magasrendű tánctudással és tehetséggel élt is a kínálkozó alkalommal.