A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-14 / 7. szám

Innen-onnan Hallottukolvastukláttuk TELEVÍZIÓ Jókai Mór: Gazdag szegények Jókainak ez a müve a tükörfordítás-címü Szegeny gazdagok mellett méltán Ismeretlenebb és népszerűtlenebb az olvasók körében. (Bár lehet, ez ügyben is tollat ragad majd egy megszállott Jókai-csodáló és kikéri magának, de az alkalmi kritikus ezt már megszokta.) Méltán, hiszen ez a népdráma valahogy elég silányra sikeredett a nagy mesemondó életművében. Persze, ez sem véletlen, hiszen ez a téma Jókai tolla alatt nem is kínált több lehetőséget. Tulajdonképpen arra jó csak, hogy az utókor kézzelfogható bizonyításul lássa: Jókaitól milyen távol, milyen messze állt a Kapor Ádám kiöregedett váltóőr és környezetének világa, élete, mindennapjai. Bár nem ismerem a mü születésének körülményeit, de nem csodálkoznék, ha egyszer valamely Nagy Könyvben azt olvasnám: Jókai hallott erről az esetről és a hallomás-történetből írt egy népdrámát. Népdrámát, ahol bizonyára r

endjén és helyén van minden, söt, ha lenne egy múltba visszapillantó masinánk, Kapor Ádámot elö is csalogathatnánk belőle, csak hát az a bizonyos Kapor Ádám egészen másképp, más szavakkal, más hanglejtéssel, másképp ható sóhajokkal mesélné el a történetet. Nos: a történet megírásának hangvételéből épp a hitelesség hiányzik. Persze, mondom mindezt a tévében látott népdráma televíziós változata alapján, amelyre pontosan ezek a megállapítások érvényesek. Hiszen igy a történet egyfajta idillikus múlt századi lovestory; bájos, szívet melengető végkifejlettel: „minden jó, ha a vége jó" címszó alatt. Ahol a bűnös elnyeri méltó büntetését és az igazak méltó jutalmukat. Mint a mesében. Csakhogy volt egy cseppet sem meseízü, cseppet sem szívet melengető valóság-múlt, amit — Jókai ide vagy oda — se elfeledni, se letagadni nem lehet. Már csak azért sem, mert az az igaz. És az irodalmi utód, Karinthy Márton rendezése talán még rátett egy lapáttal erre az idillre a rendezéssel. Ha volt tanulság, az hát ennyi: jobb egy szegénységi bizonyítvány, mint a szennyes lelkiismeret! -zolczer-HANGLEMEZ Magyar motívumok A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat „Éljen a Magyar!" címmel adta ki a közelmúltban azt a hanglemezt, amely részben magyar szerzők különféle műfajú darabjait, részben idegen szerzők olyan darabjait tartalmazza, melyek valamilyen módon a magyarokhoz kapcsolódnak. A magyar zeneszerzők közül Erkel Ferenc két művel is szerepel a lemezen, az egyik a „Palotás" a „Hunyadi László" című operából, a másik az „Ünnepi nyitány". Mindkét Erkel-müben érvényesül a kiváló zeneszerző egész életmüvének két jellemző vonása: az európai operakultúra egész formavilágának, stílusának hatása és a magyar hangvétel érvényesítése oly módon, hogy az Erkel-művekben mindig elsődlegesek a magyar motívumok. Jól érzékelteti ezt a „Palotás", de az „Ünnepi nyitány" is, amelyben a zenei mondanivaló ünnepélyességét csak fokozzák a „Himnusz"-ból és a „Szózat"-ból ügyesen, funkcionálisan belészőtt akkordok. Könnyebb fajsúlyú műfajt képvisel a lemezen szereplő másik magyar zeneszerző, Müller József népszerű indulója, a „Kossuth-induló", melynek fúvószenekari változatát szoktuk meg, s ezért átdolgozása szimfonikus zenekarra az induló dinamikája, játékossága csökkentésének benyomását kelti. Az idegen szerzők alkotásaiból szerepel a lemezen Hector Berlioz „Rákóczi-indulója" (a „Faust elkárhozása" című oratóriumból), Delibes „Csárdás"-a a „Coppelia" című táncjátékból, Joseph Lanner „Pesti keringője" (Pest Waltz — Op. 93.), Carl Maria von Weber „Andante und Rondo ungarese" (Andante és magyar rondó — mélyhegedűre és zenekarra) című műve és a lemez cimadó szerzeménye, Johann Strauss II. „Éljen a Magyar!" (Op. 332.) című polkája. Valamennyi szám előadása, hű interpretálása összeszokott, nagyképességű zenekart igényel, ami teljes mértékben elmondható a Magyar Állami Hangversenyzenekarról, melyet a világhírű magyar karmester, Ferencsik János vezényel. A zenekar különösen a „Rákóczi-induló", a „Csárdás" és az „Éljen a Magyar!" című polka előadásával szerez maradandó zenei élményt a hallgatónak, de kitűnő a Weber-mü tolmácsolása is, Bársony László nagyszerű mélyhegedű-szólójával. Sági Tóth Tibor KÖNYV Marsall László: Portáncfigurák „»Hogy vagy? mi van veled? hol s mit csinálsz?« — e közhelyszerű kérdések, kiegészítve a »ki vagy-voltál-leszel« kérdésével, általánosságukkal is egy köznapi odisszeát evokálnak. önéletrajzot, útleírást, s a kétszemélyes játék kérdezője a felelőtől állapota, helyzete, egzisztenciája hevenyészetten is egyértelmű meghatározását kívánja. Ám ha valaki-Odüsszeusz a »mi lenne-lehetne, ha ...« kihívásába ütközik, fölfüggesztheti — nevezzük így — »egyetlen és valós életpályája« érvényét, s a homogén és egyirányú időt, utat és létezést a lehetőségek ún. teljes rendszerével helyettesítheti" — vallja a szerző a fülszövegben. A mai magyar költészet érdekes és rendhagyó figurája Marsall László. 1933-ban született, de csak 70-ben (tehát 37 éves korában) jelenik meg első kötete, a „Vízjelek" s újabb hét évet kell várnunk a második kötetre, a „Szerelem alfapont"-ra. Szinte meglepő hát, hogy harmadik könyve, a mennyiségileg is terjedelmes „Portáncfigurák" alig három esztendővel követi az előbbit. S újabb meglepetésekkel szolgál különösen az „Egy vasárnap útjai és útvesztői" című merész kísérletével, amelyben egy „emberi helyzet" lehetőségeit méri föl, térképszerűen ábrázolva az összefüggéseket; a „Szerelem alfapont" pedig a magyar költészetben mindaddig szinte ismeretlen erotikus-szexuális merészségével. S a „Portáncfigurák" megintcsak rendhagyó, legalábbis a mai magyarországi líra rendszerébe alig-alig besorolható gyűjte-Hajdú András A londoni parlamentet meglátogatta a kanadai indiánok és eszkimók küldöttsége, s több jogot kért Kanada őslakosai számára. Kanada mint a Brit Nemzetközösség tagja nem változtathatja meg maga az alkotmányát, az indiánok és az eszkimók ezért szánták rá magukat a valóban sorsdöntő útra. A Krakkóban évente megrendezésre kerülő diákünnepségek keretében ismét megválasztották Krakkó legkedvesebb diáklányát. Az első hely Krystyna Kozaneckának, a krakkói Színművészeti Főiskola másodéves színészszakos hallgatójának jutott. mény. „Bugyrok és beteg katedrák" árulko dik hangvételükről az első ciklus jellemző címe s méginkább maguk a „versek", ha egyáltalán verseknek nevezhetők ezek a fur csa szövegek (a hagyományos magyar poéti ka szerint semmiképpen sem nevezhetők azoknak) s méginkább a versen deklaráltan is túllépő „játékok", a „Misztériumjáték öreg gyerekeknek", a „Hogyan találkozhatnánk, ha . .." s főként a Dylan Thomas emlékének ajánlott „Amíg a Föld forog" című „Buffo misztérium hangokra". A „Portáncfigurák: legizgalmasabb szőve gel, a misztérium-játékokon kívül, érzésünk szerint, a „Zuhanó nemzedék", a„Dal", a „Rekviem barátomért", az „A rekviem meg tagadása", a „Prológus", a „Szárnyas szer kezetek", s a „Néptöredék". A Roland-klub fotói Kétségtelen, hogy Bratislavában a legtevéke nyebb amatörfotósok a Roland-klub tagjai. Az utóbbi másfél évben négyszer rendeztek kiállítást a Kollár-téri kiállítóteremben. A legutóbbin, a negyediken, melynek anyagát dr Pavol Pius rendezte, nyolc fiatal mutatkozott be, néhány már rendszeres kiállítónak számító klubtag mellett. És többen kpzülük mindjárt sorozattal. Talán ezért is figyel fel ösztönösen, legelőször Kelemen István „Nemcsak a mi utcánkból" című, Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) készített, gyermekeket ábrázoló képeire a látogató. Bár a folyamatos cselekvés mozdulatait bemutató képsorozat egyébként is művészi alkotás: gyermeki egyéniségeket, gyermeki érzelemvilágot tük röz elénk. Lubica Lacinová „A kert csöndje" című képsorozatára pedig azért, mert az ellentétes tónusú részletek az egyenletes, nyugodt hátterekkel harmonizálva szinte megszólaltatják a csöndet. Persze, csak ké píleg, de lenyűgöző hatással. Stanislav Pekar „Fellépés előtt" cimű sorozata azonban csak a kapásból, gyorsan, készített, nyersen naturalisztikus mozzanatok — a táncosnő yetközése, lehajlása — megörökítésével nyert képeivel kelt érdeklődést. A „Cím nélkül" elnevezésű, Anton Kocián készítette sorozat pedig csak azért, mert riportképeket válogatott össze a fotós, nem különösebben érdekeseket, de a riportképekre eleve felfigyel mindenki. Ha ezeket a képsorozatokat már megnézte valaki, akkor veszi észre igazán, hogy a kiállítás legszebb, legművészibb képei a portrék. Demeter Miklós „Éva"című, ugyanarról a személyről készített két felvétele, de még inkább Anton Fiala három, cím és elnevezés nélküli portréja. Mind az öt elkapott pillanatkép. Előzetes, alapos megfigyelés alapján, megragadott helyzetben készített felvétel. Egyébként a kiállításon az eddig említetteken kívül még három képsorozatot, legalább húsz átlagosan sikerült fevételt, féltucat kísérletező, új és szokatlan kifejezésmódot kereső fotós képeit nézték meg az érdeklődők. Akik bizonyosan ismét belátogatnak majd a kiállítóterembe, ha kővetkező kiállítását meghirdeti a Roland-klub. ~ "

—

f Ti

n

i i

11 i

t . .1.t A múlt év végén megérkeztek az első vendégek az új — s a legnagyobb — szocsi gyógyintézetbe, a képen látha-