A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-07 / 6. szám

11 » Elnézést kért Clemencitától hallba sietett. Berton úr egy fotelban ült, de amint Delaunayt meglátta, fölpattant, mintha darázs csípte volna meg, és franciául lelkendezve elébe sietett. Delaunay tudta, azért beszél franciául, hogy azonnal értésére adja, még nem ért köztük véget a játék. Alig bírta leküzdeni meghatottságát, mikor meglátta főnökét és barátját. — Ön eljött hozzám, Berton úr? Ez igazán kedves. De hogy talált rám ebben az eldugott kis hotelban? — Nem olyan nagy dolog az, fiam, ezzel a feladattal minden bizonnyal ön is megbirkózott volna. Elég volt figyeltetni Ximenes kisasszonyt. , — Ön figyeltette Clemencitát ? — kérdezte Delaunay rosszallón. — Csak a jó szándék vezérelt, barátom! Egyébként nagyszerű teremtés, biztosíthatom. Valóságos mestermunka volt, ahogy elintézte a mi RP urunkat. Nagy szolgálatot tett ezzel nekünk. A jövőben sajnos elválnak útjaink, ezt bizonyára megérti. Az után a baleset után nem tarthatom magát továbbra is itt. De ha másutt kívánna dolgozni, mondjuk, valamilyen egzotikus környezetben, szívesen támogatom önt, és kész vagyok önnek bármikor a legjobb ajánlást adni. — Köszönöm, de nem hiszem, hogy felújítom az ilyen jellegű tevékenységemet. Tartok tőle, hogy mint börtönviselt embert sokkal jelentéktelenebb feladatokkal bíznának meg, mint amilyenekre egykor áhítoztam. — Ön okos ember, Héctor, és van némi igazság abban, amit mond. Az emberi előítéletek mindig erősebbek a józan észnél. Tehát akkor vegyem úgy, hogy fölmondott? — De hiszen már két éve megszakadt a kapcsolatunk. — Szó sincs róla! A magam részéről ragaszkodtam ahhoz az állásponthoz, hogy önt baleset érte megbízatása teljesítése közben. És a nem létező Gossecs Fréres cég volt olyan tisztességes, hogy a madridi Nemzeti Bankban nyitott különszámiára utalta az ön tiszteletdíját. Szép összeg gyűlt ott össze azóta, és mihelyt a fővárosba látogat, átveheti a csekk-könyvét. Már most el akartam hozni önnek, de ahhoz többször is hamisítanom kellett volna az ön aláírását, és erre, úgy hiszem, semmi szükség. Tudom, hogy most kell önnek némi pénz, ezért elhoztam a csekket arról az összegről, amely a felmondási idő hátralevő részére még jár. Ide kérek egy aláírást, és ezzel mindennemű szolgálati kapcsolatunk véget ért. Talán nem szükséges figyelmeztetnem rá, hogy titoktartási kötelezettsége továbbra is fennáll. Egyébként köszönöm az együttműködését, igazán sajnálom, hogy elveszítem önt. De hát valóban nagyon csúnya baleset érte. Kérem, nem mutatná be nekem Ximenez y Garcia kísaszszonyt? Nagyon szeretném megismerni. Mit szólna hozzá, ha holnap hármasban megnéznénk az Alhambrát és az Alcazart. Ki tudja, mikor jutunk el még egyszer ide? Ön majd kalauzol bennünket, elvégre, ha nem tévedek, most már ismét magántudós, nemde? • Henri Berton úr, az atyaian megértő derűs jó barát nem rontotta el sem első estéjük, sem az elkövetkező nap szívélyes hangulatát. Clemencita valósággal felüdült gáláns bókjainak pergőtüzében. Delaunay pedig hálásan fogadta figyelmes, körültekintő tanácsait. . • Jövőjükről azonban csak Berton úr elutazása után döntöttek. — Számítottam rá — mondta aznap Clemencita Delaunay-nak —, hogy nem maradhatsz Spanyolországban, és hogy egy ideig nem találsz magadnak állást sem. Ismét beiratkoztam hát egy balettiskolába, és betanultam néhány új táncot, amellyel bátran járhatom a világot. így mindkettőnk megélhetése biztosítva van addig, amíg eldöntőd, mihez kezdesz a jövőben. Mindazok után, ami történt, alig hiszem, hogy a hazádban akarnál letelepedni. Delaunay egy csókkal adott neki igazat. Az új helyzetnek megfelelően ismét sorra vette képességeit, és végül annál kötött ki, amelyet annak idején Berton úrnak is az első helyen említett: a lőfegyvereknél. Már a katonai akadémián is kitűnő céllövőnek tartották, tökéletes biztonsággal kezelte a puskát és a pisztolyt egyaránt. Csakhamar meggyőződött róla. hogy ez a képessége változatlanul megmaradt. A Madridban felvett pénzből vásárolt néhány jó minőségű pisztolyt meg golyós puskát, és néhány hétig tartó rendszeres gyakorlással káprázatos biztonságra és virtuozitásra tett szert a céllövésben. Clemencitában pedig olyan partnerre talált, aki félelem nélkül oda mert állni a pisztoly vagy a puska csöve elé. Aztán egy napon útra keltek Sevillából, hogy megkezdjék új közös életüket a cirkuszokban és a varieték színpadán, Clemencita mint spanyol táncosnő és Delaunay mint Gransevil, a mesterlövész. És ezzel a névvel, amelyet önök is jól ismernek, fejezem be történetem. Ez is felvett név, nom de guerre. Annak a két városnak a nevéből alkottam, amelyet sem én, sem a feleségem soha nem akarunk elfelejteni. Granada és Sevilla ez a két város, s talán megtehetem, hogy nevüket a magaméban egyesítem. Ott van eltemetve, ami voltam, és ott született, ami vagyok. Ismétlőpuskámból leadott tíz lövéssel eltalálok tíz feldobott labdát, de a kéznél, amely erre képes, tévedhetetlenebb az a láthatatlan kéz, amely elvezérelte hozzám Clemencitát, Évát Máriában és Máriát Évában. A tapasztalt illuzionista elmélkedése Elnézésüket kérem, mélyen tisztelt uraim, ha úgy találják, hogy tisztán szakmai szemszögből beszélek a nőkről. Valahányszor róluk és a szerelemről hallok áradozni, mindannyiszor sejtelmes hangon elhangzik valamilyen formában a varázsszó. Elbűvölő lány, igéző asszony, a szerelem varázslatos művészete, elveszett illúziók. Uraim, csaknem ötven éve dolgozom mint bűvész és illuzionista, s épp ezért úgy vélem, én vagyok rá a leghivatottabb, hogy erről a kérdésről szakszerű véleeduard bass ményt mondjak. A mi csaladunkban nemzedékről nemzedékre száll a mágia tudománya, mondhatnám illuzionistadinasztia vagyunk. A dédapámmal kezdődött, ámbár ő váltig állította, hogy már az ő nagyapja is angol keverésből élt. Talán méltóztatnak tudni, mit nevezünk mi angol keverésnek: egy csomóba rakjuk az adukat vagy a figurákat, s a kártyát nem keverjük, hanem vágjuk. Vágás közben aztán az adukat úgy toljuk be a többi kártya közé, hogy megint csak egy csomóban maradnak. így akár tízszer is vághatunk. ugyanazok az aduk mindvégig a kezünkben maradnak. Ez tehát az angol keverés, a franciák inkább a hidat alkalmazzák. A kiválasztott kártyacsomót kissé behajlítják, s így az keverés közben alig észrevehetően eláll a többi laptól. Köztünk legyen mondva, a legbiztosabb mégis a cinkelt kártyák használata, ebben az esetben a figurák hosszabb élét finoman leslejfoljuk. Az ászokat középütt, a királyokat a sarkaknál. A gyakorlott ujjú kártyás az ilyet azonnal kitapintja, és osztáskor second dealinget csinál, vagyis az ellenfélnek nem felülről, hanem alulról csúsztatja oda a lapokat, és magának annyi ászt meg figurát oszt, amennyire szüksége van. Olykor jó szolgálatot tehet a volta is, a legfelső lap átcsúsztatása a pakli aljára, vagy megfordítva. Ez azonban rendkívül kockázatos trükk, mert a kártyaasztalnál, a partnerek szeme előtt kell észrevétlenül végrehajtani. A szépapám bizonyára értette a módját, mert a nagyapám mindig azt mondogatta, hogy neves müvészcsaládból származunk. Hát kérem, ezért bátorkodom állítani: ha varázslat, akkor itt vagyok én. Nem szeretem a nők varázserejét hangoztató nagy szavakat, mivelhogy veritábilis varázslat nem létezik, valamennyi csaláson, kézügyességen és technikán alapszik. Nem is férkőzött be a mi családunkba egyetlen rafinált némber sem. Ezt akár közjegyzővel is tanúsíthatom önöknek. Persze akadtak nöszemélyek, akik megpróbálták családunk férfitagjait behálózni, pipiskedtek, riszálták magukat, forgatták a szemüket, sóhajtoztak és szenvelegtek, egyszóval nonstop bűvöltek bennünket; nem csoda, elvégre vagyunk valakik, mindegyikünk kitűnő parti. Méltóztassanak csak figyelembe venni, én például ha saját költségemre utazom, pusztán az ujjammal tizennyolc embert tartok el egy turné alatt, mivelhogy két vontatóm meg lakókocsim van, és még két Fordom, hogy magammal tudjam vinni az egész ekvipázst. De hogy a mi családunkban bárki is bedőlt volna egy nőszemély praktikáinak, arra még nem volt példa. Mert mi a nőnek kertelés nélkül megmondjuk: Hagyjuk a büvölést, szépségem, lépj közelebb, és lássuk, milyen a felépítésed. Hosszú láb, keskeny csipő, hajlékony kéz, laza váll, ez az, amire elsősorban igényt tartunk. No meg természetesen a csinos arc, de az arcon mindig lehet valamit adaptálni, az a legfontosabb, hogy a hölgy alakja megfeleljen a követelményeknek. Az alakjának, kérem, kifogástalannak kell lennie. Mert tegyük föl, hogy egy magunkfajtának a molett nő a gyengéje. Mi tagadás, a molett nőben van valami izgató, itt egy gödröcske, ott egy domborulat, az ilyesmi megmozgatja a képzeletet, gyönyörűség a szemnek, gyönyör a kéznek, mámor a léleknek — az ember ugyebár nem ellensége az esztétikának. De technika) szempontból, uraim, technikai szempontból nyilvánvalóan veszélyes. Mert vegyük például a Maharadzsa csodáját. Uraim, ez egy excellens szám, már húsz éve brilírozom vele. Csakhogy a pódium nagysága nem mindenütt egyforma, és a süllyesztők sem készülnek egységes szabvány szerint. Képzeljék csak el, hogy lerántom a leplet, és a hindu hercegnő ahelyett hogy eltűnt volna, derékig kilátszik a süllyesztőből, csak azért, mert egy-két centiméterrel molettebb a kelleténél. Azt hiszem, belátják, hogy ezzel oda minden varázslat és illúzió. Manapság könnyű a dolgunk, a mai nők karcsúak, bármelyik kitűnően elsüllyeszthető, de ötven évvel ezelőtt, a százkilós Junók fénykorában apámnak sokkal nehezebb volt a helyzete. A nézők felkiabáltak neki a színpadra, hogy miért koplaltatja a feleségét. Nagyapám ügyesebben oldotta meg a dolgot, feleségül vett egy kígyóhölgyet, és az emberek belátták, hogy egy hajlékony akrobata nem lehet olyan telt idomú, mint egy török háremhölgy. Kitűnően ment a soruk, nagyanyám medúzát csinált, bemutatta a polipot és a tengerészcsomót, nagyapám megkopogtatta a varázspálcájával a cilinderét, elővarázsolt belőle egy nyulat, itt-ott egy rózsacsokrot vagy az ország zászlaját, és már mehettek is tányérozni. Idillikus kor volt az, uraim, traktorok, autók és cirkuszkocsik nélkül, a megélhetésükhöz nem kellett más, mint egy kis koffer és egy nyúlketrec, paradicsomi állapot. Hanem aztán jött a kiűzés a paradicsomból: a kígyóhölgy izületi gyulladást kapott. Tudják, kérem, hogy volt az, a bódéjukat mindössze négy karó tartotta, nem volt se padlója, se oldala, sokszor áztatta eső a produkciót, és nagyanyámnak bizonyára nem siklók voltak az ősei. Nagyapán volt hát a sor, olyan számot kellett kieszelnie, hogy nagyanyámnak ne kelljen benne sokat mozognia. És támadt egy szenzációs ötlete. Mindannyian tudunk olyan különlegességről, amely csodálatba ejt és elgondolkoztat; úgy látszik, ez már így van elrendezve, hogy haladjon a világ, és az emberiség mindig kénytelen legyen valami újat kitalálni. Számomra a rajz a legcsodálatosabb; hogy lehet az, hogy valaki néhány vonalat húz a papírra, és ez hasonlít valamire. Kifaragni egy lovat vagy, mondjuk, egy szarvast a körhintához, az semmi, ami a valóságban látható és kézzel kitapintható, azt ugyebár meg lehet csinálni valahogy. De papíron vagy falon vonalakat huzigálni úgy, hogy a kusza vonalak egyszer csak veritábilis emberi alakot öltsenek — ez szerintem fenomenális. Egyszer egy kisvárosban elmentem egy litográfushoz, elmondtam neki, hogy ez és ez vagyok, ezzel és ezzel foglalkozom, és szükségem volna ehhez egy plakátra. Kérem, mondja erre a mester, elővesz egy nagy árkus papirost, és elkezd rajta firkálni. Nézem. hát egyszer csak ott állok lerajzolva frakkban, varázspálcával a kezemben, a varázspálcából lángok csapnak ki, és a lángokban mindenféle rút ördögfiókák röpködnek; és már rajzol is a bal sarokba mint mágust, amint Onyx hercegnövel lebegek a föld fölött, a jobb sarokban meg bűvészpalástban épp a hindu csodát mutatom be; a lábamon keresztül egy kört kanyarított, és abba belerajzolta a Galambok alászállását, a bal alsó sarokba odapingálta korszakalkotó számomat, a Haláltáncot, a jobb sarokba pedig a Hölgy eltűnését; mindenütt, ahol csak egy tenyérnyi hely kimaradt, mindenféle jó és gonosz szellemek, ördögök és egyéb pokolfajzatok röpködtek. Én mondom önöknek, ha van varázslat, akkor egy ilyen rajz az. A mi mesterségünkben ugyebár minden csak látszat és illúzió, de amit egy ilyen litográfus megalkot, az igaz, valóság és szépség. Életemben nem láttam még olyan first class művészi alkotást, mint ez a plakát. Én a művészetek iránt vagyok fogékony, a nagyapám viszont a lépcsők Szerelmese volt.