A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-07 / 6. szám

Az a héhany közönséges deszkából összetákolt lépcső, amely a bódéja előtt a pódiumra vezetett, valósággal lenyűgözte. Éppen az egyszerűségük ragadta meg: függőleges, vízszintes, függőleges, vízszintes, függőleges, vízszintes, folyton ugyanaz, csupa derékszög; ha felfordítaná, megint csak ugyanaz lenne. „Szeretném tudni, kinek jutott ez az eszébe — mondogatta nagyanyámnak, a kigyóhölgynek —, micsoda koponya volt az!" Nagyapám úgyszintén nagy koponya volt, mert miközben minden lépcsőt megcsodált, kieszelte a maga fortélyos trükkjét. Eszébe jutott, hogy ha a lépcsőt egy ferde tükör elé állítja, a tükörben a lépcső hosszabbnak fog látszani, mintha a lépcsőfokok folytatódnának. Aztán az is eszébe ötlött, hogy ha valamit a tükör felső szélére tesz, az mintegy lebegni látszik a lépcső fölött. És már kész is volt nagyanyám új száma. Nagyapám csináltatott neki egy hat lépcsőfokból álló lépcsőt, egy ferde tükörlapot erösitett föléje, s aki elülröl nézett a tükörbe, annak az volt a benyomása, hogy tizenkét lépcsőfokot lát, noha csupán hat volt belőlük. Csak az volt a baj, hogy látszott a tükör felső éle. Nagyapám erre vastag kóckötelet kerített, végighúzta a tükör élén, hogy eltakarja, aztán cikcakkban egyre följebb vezette előre, hátra és föl, míg a tükör fölött elegáns pókhálót nem szőtt. Csináltatott egy hatalmas, szőrös -lábú, kasírozott pókot fej nélkül, és beültette a pókhálóba. Ezt követően nagymamát a tükör mögé állította, úgyhogy a tükör eltakarja. csak a feje látsszék ki, a fejét pedig odaillesztette a pók testéhez. Egy kicsit igazított rajta, aztán az egész elé fekete függönyt dobott, és már kész is volt — a csodapók. Aki megnézte, egy lépcsőt látott, a lépcső fölött egy pókháló lebegett, s abban egy pók, amelynek eleven feje volt. Ha tehát arról esne szó, miként hat egy nő a férfi fantáziájára, a nagyapám és a nagyanyám rendkívül tanulságos példával szolgálna. De apámat sem hagyhatnánk ki, mivelhogy a családban mindannyian találékonyak vagyunk. Apám nagyban bűvészkedett, sok kelléket használt, némelyik valóságos kis gépezet volt. Mert teszem azt, egy fémcső, amelyen keresztüllátni, mintha üres volna, s amelyből a bűvész mégis egy tucat színes kendőt húz elő, az, kérem, nem nagy kunszt, a kendők egy toldalék csőben vannak elrejtve, amelyet az ember az utolsó pillanatban a tenyeréből rácsúsztat a cső végére. Az sem számit extra trükknek, ha egy kis kofferból egy nagy kalitkát varázsolunk elő, élő kanárival, minthogy az összecsukható kalitka bármelyik büvészszaküzletben készen megvásárolható, kanárit meg vehet az ember a madárkereskedőtől. Csak a kanárival néhányszor meg kell próbálni a dolgot, mert ezeknek a madaraknak általában gyenge a szivük. Az ember gyengéden beleteszi a kanárit a kalitkán kialakított mélyedésbe, de amikor kipattan a rejtett rúgó, és az összehajtott kalitka szétnyílik, előfordulhat, hogy a szívbeteg kanári szívszélhűdés! kap az ijedségtől. Néha bizony sok utánajárásba kerül, míg az ember egy erős szívű, bátor kanárira akad, amelyik nem ijed meg egykönnyen. De Lipcsében van egy büvészkellékeket gyártó vállalat, ott mükanári is beszerezhető, úgy hintázik a kalitka karikáján, és verdes a szárnyával, mintha nem is kaucsukból volna. Apám leghíresebb trükkje anyám gondolatolvasása volt. Akkoriban a látnokok rendkívül népszerűek voltak, és minden bűvész, aki adott egy kicsit a szakma becsületére, beiktatott egy ilyen számot a műsorába. Csak az volt a bökkenő, hogy anyám eredetileg kötéltáncosnö volt, és a gondolatolvasáshoz nehéz volt a felfogása. A gondolatolvasás ugyanis rendkívül nehéz trükk, legalább száz kérdést kell hozzá fejben tartani. tfolytatjuk) A Budapesten 1980. december 31-én elhunyt Jócsik Lajos ahhoz a kisebbségi értelmiségi nemzedékhez tartozott, melynek tagjai már az új viszonyok között nőttek fel. s a kisebbségi valóság jelentős mértékben befolyásolta társadalomtudatukat, magyarság- és világképüket. Amint tudjuk, a sarlósok ebből az első kisebbségi fogantatású nemzedékből léptek elő, s mozgalmi szervezetüknek, a Sarlónak Jócsik az egyik legaktívabb tagja, alakitója, vezetője volt. A sarlósok nagy részéhez hasonlóan 1945 után ő is kisodródott közülünk, de a kapcsolatot élete végéig tartotta velünk. Új sajtónkba ugyan keveset irt, de az aktívabb olvasók jól ismerik a nevét és munkásságát Balogh Edgár Hét próba-jából és azokból a hazai munkákból, melyek első fejlődési szakaszunkkal foglalkoznak. Fábry Zoltán nem irt róla részletesebben, de számtalanszor idézte azokat a tömör, veretes mondatokat, melyekkel a visszaemlékező Jócsik a sarlós Ifjúság heroikus erkölcsi magatartását fogalmazta meg: „Birtokon kívül éltünk, s más népek gondjait is nyakunkba vettük. Olyanok voltunk, mint akik szakmányban végzik az álmodást, mások helyett is álmodtunk, nemcsak a magunk számára. Kisebbségi magyarok voltunk, és saját sorsunkon túl izgatott azok sorsa is, akik a kisebbségi helyzetet ránk kényszerítették. Van még egy példa erre a történelemben?" Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy ezek a jócsiki sorok igen jelentős szerepet játszottak Fábry vox humána-jának 1945 utáni továbbformálódásában. Jócsik Érsekújvárott született (1910-ben), s a húszas években az ottani reálgimnázium növendéke és Krammer Jenő egyik legkiválóbb tanítványa volt. A könyveiből (nemzedék-memoárjaiból és önéletrajzi regényeiből) tudjuk, hogy vasutas gyerek volt, de az apja — száz meg száz sorstársával együtt — az 1918-as novemberi vasutassztrájkban való részvétele miatt elvesztette az állását és proletárrá lett. Proletár vagy kispolgár családokból származtak azok az iskolatársak is (Balázs András, Berecz Kálmán, Dobossy Imre, Dobossy László, Horváth Ferenc), akik Jócsikkal együtt a bontakozó diákifjúsági mozgalom ersekújvári szárnyát alkották. Búcsú Jócsik Lajostól Jócsik publikációs tevékenysége már gimnazista korában megkezdődött. Először a híres középiskolás folyóiratnak, A Mi Lapunknak a hasábjain találkozunk a nevével olyan cikkek alatt, amelyek az önképzőkörök korszerűsítéséért szállnak síkra és a regösmozgalmat, regösjárást népszerűsítik. A Sarló alakulása idején a Vetésbe írja cikkeit, és a Sarló vezetőségében ö lesz a leglelkesebb szervezője, résztvevője és propagálója a szociográfiai vándorlásoknak, melyeknek egész magyar viszonylatban úttörő szerepük lett. A szociográfiai munkába való bekapcsolódásnak Jócsik alkotói pályájának alakulására is nagy befolyása volt. Ez vezette el öt a szociológiához, amelyhez az alapismereteket főleg az érettségije utáni egyéves franciaországi tartózkodása idején sajátította el. A franciaországi útra őt és Dobossy Lászlót is Krammer Jenő inspirálta. Franciaországban először egy orosz származású vidéki körorvos sofőrjeként dolgozott, majd Párizsba ment és ott a Sorbonne hallgatója lett. Nyomorgó, de tudásra, ismeretekre szomjas diákként alaposan körülnézett a francia fővárosban. Megismerkedett Bölöni Györggyel. Karikás Frigyessel és tanulmányozta a Humanité kiadásában megjelent alapvető marxista munkákat. Szociológiai és közgazdasági tájékozódása főleg Le Play, Charles Gide és Francis Delaisi munkáira irányult. Párizsból hazatérve a brünni és bratislavai egyetemen végzi jogi tanulmányait, s amellett rendkívül aktívan dolgozik a Sarló vezetőségében. Az 1931-es kongresszuson ö tartja az egyik föbeszámolót Gazdasági és társadalmi változások a csehszlovákiai magyarság életében címmel, s mozgalmi jellegű cikkei a Magyar Diákszemlében és a Jövőben jelennek meg. A harmincas években a Korunkba, Az Útba. a Magyar Napba és a Magyar Újságba kitűnő szociológiai tanulmányokat ir (A szlovenszkói magyar középosztály, A kelet-európai parasztrétegek eladósodása, A kisebbségi falutól a városig stb.) és várostörténeti írásaiból az Érsekújvár című monografikus tanulmány emelkedik ki (Tátra-almanach—Szlovenszkó városképek, Bratislava-Pozsony 1938, 87-135. o.). 1938 végén Jócsik Budapestre költözött. íróként a népi írók mozgalmához csatlakozott és a sarlósokat rendkívüli módon kedvelő Móricz Zsigmond mellett résztvett a Kelet Népe szerkesztésében. 1939 és 1945 közti alkotómunkásságában a központi helyet az Iskola a magyarságra című önéletrajzi és nemzedéki emlékirat foglalja el, mely a Sarló fejlődéséről is képet ad. Ebben az időszakban az Anna és Mária cimü műben Jócsik a regényírással is megpróbálkozott, de művészileg jelentőset nem alkotott. Későbbi önéletrajzi regényeinek (A fekete kecske, Hét ember meg egy fél) és inkább dokumentumértéke van. Az alkotópálya impozáns betetözödése 1945 után következett be. Ekkor Jócsik néhány évi politikai működés után (országgyűlési képviselő s államtitkár volt) olyan gazdasági funkciókba került (például a Talajerögazdálkodási Tröszt vezérigazgatója volt), amelyek új lendületet adtak szervezői és tudományos tevékenységének, és a talajerögazdálkódás, a mű- és szervestrágyázás elméleti és gyakorlati kérdéseinek korszerű megoldása révén nemzetközi viszonylatban is ismertté tették a nevét. A talajerőgazdálkodás problémái ébresztették fel figyelmét a világ élelmiszerellátottsága (ellátatlansága) iránt, és ebben a tárgykorben A világ kenyere ma és 2000-ben cimmel testes könyvet jelentetett meg. A sarlósokra jellemző tenniakarás és erkölcsi lelkesültség idős korában is jellemző volt rá. Életének utolsó, nyugdíjas évtizedében a mai világ egyik legégetőbb ügyével, a környezetvédelemmel foglalkozott. Ekkor már súlyos cukorbetegséggel küzködött, de nem a saját életét, hanem a világnak, az emberiségnek a jövőjét féltette. Nagyszabású utolsó müveit (Öngyilkos civilizáció. Egy ország a csillagon) egy tetterős és felelősséggel teljes ember aggódó figyelmeztetésének, mementójának érezzük. TURCZELLAJOS ÉJFÉL/ ELÉG/A KÖVESDY KÁROLY: ÉJFÉL/ ELÉG/A Villámfény lobban, vagy sárga körök A nap lábnyomai régen kihűltek, fonódnak rám az éjszakából? szétfolytak a horizont utolsó cseppjei. Fojtani jönnek vagy ébreszteni? de a kivégzésre kirendelt hegedűsök Elmaradt viharok az üres nyárból. hazamenve tovább dalolnak, vagy a félrenyelt szavakat kell ordibálnak, isszák a vodkát reggelig. végre már kiöklendeni? Ül, bohócsipkában, to/l-glóriásan, Nagy, rohasztó súlyok alól riad az alvó, vetkezi le utolsó díszeit. mintha a koponyáját verő hollókat Egy-egy dalfoszlány repül a sarokba. kéne hirtelen elriasztani; zizegés, fojtott hangok. keze csak a dunyhát veri. arcok, ősök csontjai neon-zizegéssel. a négy falat. legvégül a szerelem illata szemmel látható világtájait. a halom tetejére; reggel ki tehet ezt is söpreni. Mire vár? Mit néz? Mit igéz ez a szempár, mefy a kacagást Ül, meggyalázva, pucéron. feledni oly régen tanulja ? mint egy bomlott agyú isten. Mintha két gyémánt-fejű fúró s tehet, nagy, furcsa madárként fölemelkedik indulna meg az éjszakába. s elhúz a város fölött lassú, árnyékos repüléssel mint meredten bámul az ablak mögé. Chagall hegedűse, mintha várhatna valakire. mint egy alkalmatlan időben föltett lemez ki a távolban is jelen marad. utolsó, fáradt hangjai.