A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-26 / 30. szám
Egyszerre emeli fel mindkét kezét, s csupán annyit mond: Én is voltam újságíró De még más is. Az asztal föle emeli kezét, mintha írógépen írna, s várakozva rám tekint Hol lehet most az a nyomdai sze dögep? mondom csendesen. Ez jo kedvre deríti. Szívesen eleveníti fel a nyomdában töltött éveket. Előbb jogot tanult, majd nyomdász volt, így lett újságíró, később költő. — Még egy találós kérdés, ha megfejtette, koccinthatunk: Mi az újságírók leggyakoribb betegsége...? Nem ön az utolsó, aki nem tudja, pedig biztosan hallotta: összehasonlítják az almát a körtével ... A kubai népet is csupán önmagával lehet mérni. Most már koccinthatunk: a változó kubai valóságral Azóta valahányszor hasonlitási alapot keresek, mindig eszembe jut az intelem: almát csak az almával... TÜNEMÉNY Vasárnap délután fél öt körül fiatalok százai nyüzsögnek a García-Lorca Színház előtt. Más napokon ilyenkor még szinte kihaltak az utcák, csak később, hat óra után — amikor már csökken a hőség — lepi el a parkokat és az utcákat a sokszínű tömeg. A színház elé érve szinte záporoznak a kérések: két jegyet. .. egy jegyet vennék... Százak bizakodnak, talán sikerül most az előadás előtt jegyet szerezniük. Ha az Állami Balettegyüttes lép fel, szinte a plakátok kiragasztásával egyidöben szétkapkodják a jegyeket. „Csajkovszkij: Hattyúk tava" — olvasom a plakáton. S az előadás fénypontja: Alica Alonso prímabalerina. A balettvilág csillagai közé tartozik. Kubában a neve fogalom. Pályafutását az Egyesült Államokban kezdte, New Yorkban szerzett világhírnevet. A második világháború után férjével, az ismert koreográfussal visszatért Kubába. Járta az országot, felkutatta a tehetségeket, balettcsoportot alakított. Erőfeszítését a Nemzeti Balett megalakítására az uralkodó osztály végtelen közönnyel szemlélte, nem kapott anyagi támogatást. Csupán a forradalom győzelme után valósíthatta meg elképzeléseit. Egész életét a fiatalok nevelésének, tanításának, a Kubai Nemzeti Balett megalapításának és világszínvonalra emelésének szentelte. Tucatnyi élvonalbeli szólótáncost nevelt, ő maga már csak ritkán lép fel. Szereplése valóságos ün nép. Soha nem láttam ilyen közönséget. A szólótáncosok egy-egy szép teljesítményére úgy reagáltak, mint nálunk a futballrajongók a gólra. Egyszerre szökkentek fel helyükről, tapsoltak, éljeneztek, néha percekig. Ilyenkor elhallgatott a zenekar, majd a hangorkán elcsendesedése után folytatódott az előadás. Alica Alonso csodálatosan táncolt, valóságos tünemény volt a színpadon. Csak másnap tudtam meg — s ma is nehezen hiszem el —, hogy 60 éves, és vajmi keveset lát. Egy ország csodálja, tiszteli és ünnepli. FÉLREÉRTÉS Matanzas tartományban nagy víztárolót építenek. Itt figyeltem meg, hogy olyan óvatosan rakták le a cementes zsákokat a gépkocsikról, mintha üvegtáblák len nének. Beszélgettem egy mesterrel, közben körénk sereglettek a munkások Amikor azt kérdeztem, hány zsák sza kad szét naponta szállítás közben, vala mennyien felhördültek. Egymás szava ba vágva mondták a véleményüket. En nek a lényege: miért gondolja a tenge rentúlról érkezett barát, hogy mi kárt okozunk önmagunknak? Időbe tellett, amig tisztáztuk a félreértést. Én nem vádoltam őket, csupán kérdeztem. S ez bizony majdnem sértő volt. Próbáltam bizonygatni, mindenütt megtörténik, hogy szállítás, rakodás közben kiszakad egy-egy zsák ... Nem tudtam befejezni a fejtegetést, belém karolt egy idősebb munkás és vezetett egyik raktárból a másikba: mutassak neki egy szétrepedt zsákot. Egyet sem találtam. Jól megjegyeztem az idős munkás szavait: a magunk gazdái vagyunk. A takarékosság nem kampányfeladat, hanem tartozéka, szerves része a kubai életmódnak. Hallottam, amint egy iskolai étteremben a tanítók magyarázták az elsősöknek, csak annyit szedjenek az ételből, amennyit jóízűen megesznek. Többször is szedhetnek, de a tányéron nem illik maradékot hagyni. S a pedagógusok ezt nemcsak mondják, rá is szoktatják erre a gyerekeket. Meg sok másra is. Nem véletlen, hogy a tanulók azt tartják a legnagyobb szégyennek, ha piszkos a ruhájuk. Jártam új falvakban, kis tanyákon, de sehol sem láttam diákforma ruhában hempergő gyerekeket. A formaruhát az államtól kapják, vigyáznak rá. Valahol itt kell keresni a kubai életmód, a felnőttek természetes takarékosságának csíráit. CSETÖ JÁNOS 1. Valle de Picaduras az ország legnagyobb — ötvenezer hektáros — állattenyésztő gazdaságának része ez a csodálatosan szép táj. 2. Kuba gyönyörű tengeri strandjai vonzzák a turistákat 3. A szigetország második legnagyobb városa, a több mint 350 ezer lakosú Santiago de Cuba 4. Kubában a forradalom győzelme után iskolává alakítottak át 69 kaszárnyát 5. A Santiago de Cubából Granja Siboneybe vezető út mellett 26 emlékmű őrzi a Moncada elleni támadás során elesett forradalmárok emlékét (A szerző felvételei) LÖVÖLDÖZÉS AZ ÉJSZAKÁBAN Az óra ejfélt, vagy már inkább az új nap első perceit mutatta. Igló (Spišská Nová Ves) utcái kihaltak voltak, az elnéptelenedett jár dákon csak itt-ott lehetett sietős lépteket hallani Jozef Sucheňák, a közeli vasércbánya rudňanyi üzemének munkása az órájára pillantott, aztán szaporábbra fogta lépteit, mert akárcsak imént a kávéházban, most újra bosszankodva vette tudomásul, hogy bizony jó későre jár, és ők ketten alaposan elfecsegték az időt. — Ejnye, ne mérgelődj, barátocskám! — próbálta enyhíteni Sucheňák haragját Viliam Bodrik, aki szintén ugyanannál a vállalatnál dolgozott —, elvégre igazán minden szökőévben fordul csak elő, hogy egy kissé megnyújtjuk a napot és később megyünk haza . .. Jozef bólintott, de nem lassította lépteit, így hát Bodrik is jobban kilépett, hogy minél hamarabb tényleg otthon lehessenek. A két férfit régi, tulajdonképpen még gyermekkori barátság fűzte egymáshoz. Valamikor együtt kergették a labdát, szakmát is együtt tanultak, úgyhogy bőven akadt közös témájuk. Leültek hát egy kávéházban beszélgetni, s közben észre sem vették, hogy mennyire elszaladt az idő. Most felhajtott gallérral, egymás mellett lépdelve siettek a hűvös éjszakában. Épp az OTEX-üzlethez értek, amikor a bolt bejáratától négy-öt lépésnyire, közvetlenül a fal mellett, egy ismeretlen férfi alakja moccant meg s aztán gyors futásnak eredt a sötét éjszakában. — Csak nem valami kísértet?... — dünynyögte tréfásan Sucheňák, de Bodrik abban a pillanatban megrántotta a karját: a kivilágított ruházati bolt kellős közepén egy férfi állt. Az arcán harisnyaálarc volt, a kezében egy bőröndöt tartott és éppen olyan dermedten meredt a két váratlan járókelőre, mint ahogy azok néztek őrá ... Az idegen ocsúdott föl elsőnek: — Tűnjetek el, különben golyót eresztek belétek! - szólt ki fenyegetődzve az üzletajtón és a kabátzsebéböl egy pisztolyt húzott elő. Most már Bodrik sem hagyta magát. Ne hösködj! — ellenkezett a betörővel —, amúgyís tudjuk ki vagy... Húzd le a fejedről azt a maskarát! Abban a pillanatban lövés dörrent a néma éjszakában. A férfi fején hagyva az álarcot kirohant a boltból, az úttest közepén megállt, visszafordult és még kétszer a kővé meredt Sucheňák és Bodrik felé lőtt. Szerencsére a lövések nem találtak, mindkét golyó célt tévesztve az üzletház falába csapódott. — Hiszen ez egy őrült... Még kárt tesz valakiben — mondta magához térve első ijedtségéből Sucheňák. Komikus bejelentés volt, elvégre éppen ők lehettek volna az áldozatok, de Viliam Bodrik nem értette a tréfát: — Én itt maradok az üzletnél, te pedig szaladj bejelentést tenni-a rendőrségen — mondta határozottan. Sucheňák először a barátjára nézett, de amikor annak határozott arcát látta, szótlanul bólintott és a rendőrszoba felé indult. Bodrik magára maradt a gyéren világító utcalámpák fényében. Egészen beleremegett a gondolatba, hogy mit tesz majd, ha a betörő netán-tán visszajön ... Úgy érezte, hogy nincs más választása mint kitartani és szükség esetén akár puszta kézzel is szembeszegülni a tolvajjal, meggátolni, hogy az üzlet közepén maradt zsákmány birtokába juthasson. Sucheňák közben a rendőrségre ért és jelentette a történteket. A tetthelyre azonnal helyszínelő csoport indult, és amikor URH- adón is megerősítették a betörés tényét, azonnal riadót rendeltek el a közbiztonsági szervek készültségi egysége számára. A ruházati bolt környékén álló házakban közben meg-megnyiltak az ablakok, egyre több kiváncsi tekintet figyelte az éjszakai közjátékot. Sőt. a kíváncsibbak az utcára is lejöttek és ott várták a fejleményeket. A rendőri beavatkozás első pillanatban eredménytelennek látszott: a tettes és a korábban elsurrant férfi nyomtalanul eltűnt. A rendőrök föloszlatták hát a kíváncsiskodók kis csoportját, s az avatatlan ember akár azt is gondolhatta, hogy fogódzók vagy konkrét bizonyítékok hiányában másnapra halasztják az ügy kivizsgálását. A föltört üzletajtó előtt csupán két rendőr maradt. Persze, csupán látszólag állt helyre a nyugalom. Egy másik járőr — észrevétlenül — egy Škoda márkájú, zólyomi rendszámú személygépkocsit tartott megfigyelés alatt, amely biztonságosnak tünö távolságban parkolt az OTEX-üzlettöl, de a riadókészültség is érvényben maradt. Elcsöndesedtek Igló utcái, csak a szél nyargalászott a város parkjának fái között. Talán öt vagy tíz perc telt el, amikor a sétány árnyékából egy görnyedten surranó, sietős léptű férfialak bukkant föl és egyenesen a Škoda felé tartott. Amikor a kulccsal a kocsiajtó zárjához ért, határozott rendőrkéz ragadta vállon a gyanúsan viselkedő gépkocsivezetőt. — A személyazonossági igazolványát kérem ... Mutassa a hajtási jogosítványát is!... Mi járatban van Iglón?... Miért olyan félszegen lépett a kocsihoz? — záporoztak feléje a kérdések. És a semmitmondó, riadt válaszokból egy kettőre kitűnt, hogy a revolverrel fölfegyverzett betörő cinkostársa került rendőrkézre, aki nem a Skodában, hanem kék fénnyel villogó rendörkocsiban folytatta útját. A járási rendőrkapitányságon azonnal a pergő kérdések kereszttüzébe került. Úgy tűnt, hogy belátta, hallgatással csak súlyosbítana helyzetén, ezért szinte összefüggő vallomást tett. (Folytatjuk) 17
