A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-26 / 30. szám
MOLDOVA GYÖRGY 95. őszén a gumiparti felkelők — a túlerőben levő luxemburgi gyarmatosítók csapatai elöl menekülve — válságos helyzetbe jutottak. A dzsungel kellős közepén, alig két tengeri mérföldnyire a Rágós Misszionárius-csúcstól — a távolságot azért számolták tengeri mérföldekben, mert a felkelőket egy andorrai tengerésztiszt vezette, aki nem ismerte a szárazföldi hosszmértékeket — a felkelők mindhárom gépesített járműve felmondta a szolgálatot. Az a veszély fenyegetett, hogy ha néhány napon belül nem sikerült átvontatni a járműveket és a hozzájuk kapcsolt ágyúkat a hegy túlsó oldalára, az esős időszak beálltával végképp megfeneklenek, és a luxemburgi gyarmatosítók kezébe kerülnek. Ez a veszteség végképp eldöntötte volna a felkelés kimenetelét, különösen a modem 36 milliméteres mozsár bizonyult volna pótolhatatlannak, melyben a foglyul ejtett luxemburgiakat szokták összetörni. A felkelők kötelekkel és dorongokkal próbálkoztak, de a súlyos szerkezetek meg sem moccantak. A luxemburgi fegyverek sorozatlövései egyre közelebbről hallatszottak, a parancsnokoló tengérésztiszt már elszánta magát a legvégsőkre: táskájából elővette az andorrai útleveleket, hogy szétossza katonái között, mikor a dzsungel fái közül váratlanul egy elefánt lépett ki a tisztásra. A felkelők megrémültek, a harcok során az állatok, mintha bosszút akarnának állni megzavart nyugalmukért, általában ellenségesen viselkedtek, különösen az elefántok okoztak í nagy veszteségeket a vonuló menetoszlop-10 Moldova György (1934) kevéssel 20 esztendős kora után már az új magyar prózaírás nagy ígéretei közé tartozott. Munkáskörnyezetben nőtt fel. Kőbányán, ahol a külváros találkozik a természettel, a régi, töppedt lakótelepek a szántóföldekkel, a sörgyárak, vegyiüzemek meg textilgyárak a világ és a főváros végét jelentő legnagyobb budapesti köztemetővel. Moldova első elbeszéléseinek főszereplői külvárosi csavargók és a peremvárosok munkásai, fiatal vagányok és csalódott lányok, akár Molnár Ferenc Liliomának korunkbéli változatai. A fiatal írójelölt a budapesti színművészeti főiskolán kezdte meg tanulmányait, dramaturgia szakon. De otthagyta az Ígéretes főiskolát és beállt munkásnak. Sokfelé dolgozott, sokféle élményt szerzett. Közben hosszabb-rövidebb riportutakra is vállalkozott. Legelső sikeres műve, amellyel egyszerre országos hírű helyszíni tudósítóvá vált, az 1954-es nagy dunai árvíz hősi küzdelmeinek krónikás feldolgozása. ban, géppisztolyaikkal már célba is vették a hatalmas testet, mikor az elefánt barátságos trombitálással jelezte, hogy nincs okuk félni tőle. Az elefánt, mely később Télach-Mélach — a menekülés segítője — néven vonult be a gumiparti történelem lapjaira, ormányával a hátára mutatott, a felkelők szörnyűlködve látták bőrén a súlyos terhek által ejtett sebeket. Az elefánt valamelyik luxemburgi érdekeltségű ólombányában dolgozott, a gumiparti munkásokéhoz hasonló nyomorban és megalázó körülmények között. A felkelés kitörésekor leütötte őreit, és megszökött, azóta a dzsungelban kószált, most a közös sorsból adódó rokonszenv bírta rá, hogy a bajba jutott felkelőkhöz csatlakozzon. Elkapta a vontatókra erősített manilaköteleket, és egyiket a másik után áthúzta a hegy túlsó oldalára. Ez a menekülés, melyről később a gumiparti propagandaminisztérium számos népdalt íratott, volt a felkelés harcainak fordulópontja. A Rágós Misszionáriuscsúcs mögött nagy mennyiségű fegyver, lőszer és andorrai frank várta a harcosokat. A győzelemig azonban még hosszú út vezetett, Télach-Mélach. a bátor elefánt, számtalan csatában remegtette meg a luxemburgi gyarmatosítók szívét. Rohamoknál testével takarta el a géppuskafészkek kilövőréseit, kinyújtott ormányával eleven hidat képezett a megáradt Bong folyó felett, és ormányát mindaddig nem hajlította be, míg az utolsó katona át nem vonult rajta. Érdemeiért előbb főhadnagyi, majd száza-KORTÁRSAINK A kritikusok már a fiatal prózaíróról megállapították, hogy az élet „határhelyzetei" vonzzák, nevezetesen az a körülmény, hogy az ember miként viselkedik a sorsát — életét és halálát — eldöntő körülmények között. Az 1956-os magyarországi események után, a drámai konfliktusok feldolgozása közben született meg Moldovában a novellista, majd a regényíró. Ennek az időszaknak sokat vitatott könyvei a Magános pavilon és a Sötét angyal című regények. Moldova György felfedezte az „eltévedt hősöket", akiket vívódásukkal és szembenállásukkal, lázadásukkal és megbékélésükkel, sűrítve ábrázol. A Sötét angyal egyik hőse így fogalmazza meg írói etikáját: „... az Élet azt az embert, aki ellenállás nélkül sodródik, nem viszi magával, hanem lerakja a part menti piszokba: egy megunt szedosi címmel tüntették ki, de ő visszautasított minden megkülönböztető díszt, mikor a Nagy Harci Aranyérmet felkötötték a farkára, addig csapkodott, míg a kitüntetés fent nem akadt egy ágon. Egyszer a luxemburgiak csapdájába került. Hazájukat cukornádért megtagadó, áruló elefántok kínozták és vallatták, de Télach- Mélach egy adatot sem trombitált ki a felkelők hadititkaiból. Mivel másképp nem menekülhetett, éjszaka lerágta csapdába fogott bal hátsó lábát, amerre elhaladt, a felkelők táborát kutatva, a sivatag kókadozó cserjéi feléledtek a bő vérzéstől. De három lábbal is a régi félelmetes harcos maradt. És aztán egy nap véget ért a háború. Andorrában új, fehér műpatát készítettek Télach-Mélach számára, hogy részt tudjon venni a győzelmi menetben, és az elefánt valóban a felvonulás díszének bizonyult. Most sem tűrt meg magán semmiféle díszítést, egyszerű khakiszínű katonai háttakaróban vonult fel, ormányát vigyázzállásban elöreszegezve fogadta a nép üdvözlését. Az új gumiparti parlamentnek már a győzelmi szemle estéjén összegyűlt számos történelmi jelentőségű kérdésben kellett döntenie, mindenekelőtt meg kell határoznia Gumipart új államformáját. Mivel ez a probléma felelősségteljesebb volt annál, semmint hogy megoldását ki lehessen tenni egy népszavazás esetleges szeszélyeinek — nem kevesebbet kellett eldönteni, mint a gumiparti eljövendő nemzedékek sorsát —, a hagyományos „Isten, ítélj!" eljárást választották. A lehetséges államformákat cédulákra írták, a cédulákat elrejtették egy-egy mézes lepényben, melyeket a szenátus elnöke, egy tiszteletre méltó aggastyán, a luxemburgi MOLDOVA GYÖRGY AZ ELEFÁNT AMELY RÉSZT VETT A HÁBORÚBAN relembe, házasságba, környezetbe. Csak azt tűri meg magán, aki a dolgok természetes folyásával szembeszáll." A negyvenedik életéve körül járó író új regényeiben már a történelem régebbi sorsfordulói felé fordul, mint például az ellenreformáció korszakában gályarabságra ítélt, hitükhöz hű protestáns lelkipásztorok történetében (A negyven prédikátor) vagy az 1944-es év üldöztetéseinek szörnyűségeit feltáró drámájában (A Szent Imre induló). Ám történelmet fölidéző visszapillantásaiban éppen úgy az emberi sorsot meghatározó tényezők érdeklik, mint a mai Magyarország valóságát elemző riportkönyveiben. Ez utóbbiak közül — a teljesség igénye nélkül — érdemes itt megemlíteni a Komlóról, a szocialista bányavárosról, az Őrség néprajzi hagyományairól és a vasutasok nehéz életéről szóló hiteles jelentéseket. Legújabban a textilmunkásnök életét térképezi fel, munkában és otthon, a háromműszakos munkaciklus körülményei között. TÓBIÁS ÁRON harcok veteránja megevett. Amelyik cédula először bukkant fel az elnök székletéből, az az államforma lett a győztes. Háromszor kellett megismételni ezt a folyamatot — ugyanis az elnök erős gyomorsava a papirost is feloldotta —, míg Gumipartot alkotmányos köztársasággá kiáltották ki. Ezután következett az egész ülésszak legfontosabb pontja: az állások szétosztása. A hivatali és állami méltóságok betöltésénél elsősorban azt vették figyelembe, hogy ki hány luxemburgi gyarmatosítót ölt meg a harcok során. Mindenki maga mondta be a számot, már az első tíz képviselő Luxemburg összlakosságának nyolcszorosát pusztította el. Mikor az utolsó felkelő is megkapta a neki járó állást, elénekelték a himnuszt, és az elnök be akarta zárni az ülést, de valaki félhangosan megkérdezte: — És mi lesz Télach-Mélachhal? A képviselők megdöbbenve ültek vissza a helyükre, és kissé szégyenkeztek is, hogy megfeledkeztek a bátor elefántról, mely mindvégig helytállt, sőt a testi épségét is feláldozta Gumipart függetlenségéért. Azt mindnyájan tudták, hogy Télach-Mélach legszívesebben megmaradna a hadsereg kötelékében, de ezt a kívánságát sajnos nem teljesíthették. Gumipart ugyanis két hadsereget tartott fent: egyet a háború, egyet pedig a békeidő céljaira. A „béke" hadseregbe csak két méternél magasabb, kis fekete bajusszal és csengő énekhanggal rendelkező egyének nyerhettek felvételt, ők teljesítették a látványos katonai tiszteletadásokat — és közülük kerültek ki a külföldről idelátogató államférfiak nőrokonainak hivatalos szeretői. Télach- Mélach pedig semmitől sem állott távolabb, mint hogy megfeleljen ezeknek a kivánalmaknak. A rendes „háborús"- hadseregbe pedig méltányosságból nem akarták beosztani, ennek katonáit ugyanis ideiglenesen ólombányákban dolgoztatták, amíg egy újabb háború nem teszi szükségessé jelenlétüket. Valamilyen polgári állást próbáltak keresni az elefánt számára, végül is az újonnan létesített Porcelánbolt Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. Télach-Mélach mindent megtett, hogy jól lássa el a rábízott felada-
