A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-19 / 29. szám
HENRI MICHAUX: Egy nyugodt ember Kezét kinyújtván az ágyból, Plume elcsodálkozott, hogy nem lelte a falat. „Lám, lám — gondolta — megették a hangyák" — és újra elszenderült. Kis idő múltán, fölrázta a felesége: „Nézd csak, mondta, te semmittevő, amíg te szenderegtél, ellopták a házunkat a fejünk fölül." És valóban, köröskörül csak a hatalmas égbolt terült el fölöttük. „Na és, mit tehetek, ha már így történt" — gondolta. Nem sokkal ezután holmi zörejt hallott. Vonat volt és teljes gőzzel száguldott rajtuk keresztül. „Aszerint, hogy ennyire siet, bizonyosan előbb érkezik meg, mint mi" — és újra elszenderült. Aztán a hideg ébresztette föl. Az egész teste vérben ázott. S mellette a felesége — darabokban. „A vérrel — gondolta — mindig együtt jár egy sereg kellemetlenség; ha az a vonat, történetesen nem erre ment volna, most boldog lehetnék. De ha már így történt" — és újra elaludt. „Lássuk — mondta a bíró — mivel magyarázza ön, hogy a felesége annyira megsérült, hogy nyolc darab ban találtak reá, míg ön, aki mellette volt, nemhogy egyetlen mozdulatot tett volna a megmentése érdekében, de még csak észre se vett semmit. íme, a talány. Ez az, ami megmagyarázhatatlan. „E téren nem tudok semmit segíteni" — gondolta Plume s újra elszenderült. „Az ítélet holnap lesz végrehajtva. Vádlott, van valami megjegyezni valója?" „Bocsánatot kérek — mondta — nem tudtam az ügyet követni". És újra elaludt. A tenger Az, amit ismerek, az, ami nekem jár, a bizonytalan tenger. Midőn huszonnégy éves voltam, megléptem a váró sokból, munkába álltam, tengerész lettem. A fedélze ten nyüzsgött a munka. Ez meglepett. Azt hittem, a hajóról az ember a tengert nézi, végtelenségig a tengert nézi. A hajók kiürültek. A tengerészek munka nélkül marad tak. Hátat fordítottam s elmentem, nem szóltam semmit, a tenger bennem volt, a tenger örökkön körülöttem volt. Milyen a tenger? Épp ez az, amit bővebben nem akarok magyarázgatni. PIERRE REVERDY: Álarc nélkül E vígjáték vagy dráma néma szereplői benn vannak egy színfalak nélküli teremben. Az arcfesték a szemetekben s a tekintetekben. Micsoda szerep! Az utas és az árnyéka Olyan hőség volt, hogy útközben darabonként dobálta el ruhadarabjait. A bokrokra akasztgatva hagyta el őket. S mire meztelen lett, a város közelébe ért. Nagy szégyen kerítette hatalmába s megakadályozta, hogy belépjen a városba. Meztelen volt, hogyan kerülje el az emberek tekintetét? így hát megkerülte a várost s a túloldali kapun tért be. Elfoglalta árnyéka helyét, mely előtte haladván, oltalmazta őt. A valóság íze Féllábon járt, nem tudja, hová rakja a másikat. Az utcasarkon a szél felsöpörte a port s az ő telhetetlen szája az egész teret lenyelte. Futni kezdett, remélve, hogy bármely pillanatban fölrepülhet, de a patakparton nedves volt a kövezet s integető karja nem tudta őt visszafogni. Estében jött rá, hogy teste nehezebb, mint az álmai, s attól kezdve szerette estét okozó súlyát. YVES BONNEFOY: A nappal A nappal az estét átlépte, győz a mindennapi éjszaka fölött Ó erő és dicsőség hatalmatok lesz-e átfúrni a holtak várfalát? A tökéletlenség a csúcs Rombolni és rombolni és rombolni kellett Ez volt csupán a megváltás ára andré breton : Hamu - itatós/Robert Desnos- nak Tönkretenni a márványból kiemelkedő pőre arcot Szétkalapálni minden formát és minden szépet A madarak unatkoznak majd Ha netán valamit elfeledtem Csöngessetek a távozásra a tengeri iskolákból Amit majd gondolkodó borragónak hívunk Először a lehető legkisebb Másodszor egy középnagyságú kéz Míg e csillagozott napilapot gyűröm S az örök testeket egyszer és mindenkorra hatalmukba ejtik a hegycsúcsok Szeretni a tökéletességet mert ő a küszöb Ám a megismertet azonnal megtagadni holtan odahagyni A tökéletlenség a csúcs Vadon élek egy Vaucluse-i házikóban Kihirdetik a vizsga eredményét Tudniillik hogy mennyi könnyet bír el egy nő keze Szív királyi elfogató parancs CSELÉNYI LÁSZLÓ fordításai 15
