A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-27 / 52. szám

SZERVUSZTOK, EMBEREK! Őszi szokás, hogy ismerőseivel és a baráta­ival pertuban van valaki, s magától értetődő­en ők is viszonttegezik az illetőt. Természe­tesen, én sem vagyok kivétel eme íratlan törvény alól, mégis hadd szabadjon megje­gyeznem, hogy a tegezödésnek is van hatá­ra .. . Üldögélek például egy orvosi rendelő váró­termében savanyú arcú páciensek, jópár szí­nes brosúra és egyéb egészségügyi jótaná­csokkal teli szórólap társaságában. Találom­ra belemarkolok a papírhalmazba és sorra olvasom a címeket. íme: Mit tudsz az epéd­ről? Vagy: Ha rágyújtasz, gondolsz a do­hányzás ártalmasságára ? Avagy röviden és tömören, kurta-furcsa tőmondatban: Diétá­zol? Persze, mindez csupán két-három példa a sok közül. Mert esztendők óta figyelem, hogy szemrebbenés nélkül letegeznek a gyufado­bozok címkéin, különböző plakátokon meg hirdetéseken: sőt közületeink egyike a jó­múltkor a posta útján bizalmaskodott velem. Levelesládámban ugyanis egy külön erre a célra nyomtatott „személyi kártyát" találtam. A boríték nagyságú kartonlap egyik oldalán csak ennyi állt: Takarékoskodsz a villanyá­rammal? A másik oldalra viszont megnyerő, baráti hangnemben egy kérdést is odabigy­­gyesztettek: Kérlek, olvasd le a villanyórád számlapjának állását, jegyezd be a kártya erre a célra kijelölt helyére és az összeíróla­pot posta útján juttasd vissza címünkre! így, a legjobb barátság őszinte és meghitt hang­nemében csevegtek velem a távolból. Pedig legjobb tudomásom szerint sem a villanymű­vel, sem egyéb közületiéi világéletemben nem ittam pertut. Sokáig azzal csitítgattam magam, hogy egye fene, az évek során ehhez-ahhoz amúgyis hozzáedződik az ember, minek hát a kákán csomót keresni ... A minap azon­ban egy vidéki városka önkiszolgáló éttermé­ben tálcára tettem, majd kifizettem az ételt, utána pedig — mint ahogy azt már az efféle büfékben szokás — állva falatozni kezdtem. Ahogy éppen a három-négy falat, marhagu­lyásnak álcázott mócsingon rágódtam, te­kintetem véletlenül a szemközti falra esett, ahol (szabad fordításban) a következő felira­tot találtam: Otthon is szanaszét hagysz mindent? Gondolj a rendre is! Itt és most nem óhajtom taglalni, mit értek a rend fogalmán, hiszen isten látja lelkem: otthon sohasem iszom rúzsos ajaklenyomat­tal díszített pohárból, és söráztatta, zsírpe­csétes abroszon sem szoktam elkölteni va­csorámat. Nem tudom, talán azt akarták tőlem, hogy mosogassam el az éttermi evő­eszközt vagy sikáljam föl a vendéglő sok piszkot látott padlóját? És a korlátlanul hasz­nált bizalmas hangnem sincs az ínyemre, mert én még akkor sem szoktam pertu cimboraként kezelni a fizetőpincért, amikor a dátumot is hozzászámítja a „szakács ajánla­taként" népszerűsített menühöz. Bár ki tudja, mostanában gyakorta van lelkiismeretfurdalásom, néha-néha úgy ér­zem, hogy én vagyok a barátságtalan ... Nos hát üsse part, ha már annyian ragasz­kodnak a társas érintkezésnek ehhez a bizal­maskodó formájához — ám legyen: igyunk pertut. Szervusztok, emberek! Vagy ahogy még divatosabb: Szia! És csüsz, aranyoská­im! .. . (miklósi) Közéletünk egyik fontos intézetében — a Tárelfer-ben, ahol a társadalmi előíté­letek fertőtlenítésével foglalkoznak, máról holnapra elhunyt a maszlagolási osztály vezetője. Rossz nyelvek szerint a maszlagolás nagytudású szakembere a tízórai sonkáskenyere helyett téve­désből maszlagot evett, melyet tréfából a helyettese csempészett a táskájába. Bárhogy is volt, az osztályvezetőt elte­mették, utódjáról kellett gondoskodni. A maszlagolási osztály az intézet egyik legfontosabb részlege. Az elhunyt főelőadó munkakörét egyetemi végzettséggel töltötte be, mert az komoly elméleti felkészültséget igényel. A csattanó maszlag vagy más néven bariska, dögfű, puttyantó vagy tövisalma (Datura stramonium) igényes nyersanyag, a vele való bánásmód szel­lemi érettséget és körültekintést kíván. Ezért kevés az igazán jó, megfelelő szakképzettséggel rendelkező maszla­golási szakember. Az intézet hirdetésé­re is csupán egy alapiskolát végzett szövetkezeti fejő jelentkezett, aki telje­sebb szórakozási lehetőségekre pályáz­va a fővárosba vágyott. Az előírások értelmében megfelelő végzettség nélkül nem vehetik fel. Az intézet elöljárói tanácstalanul néztek egymásra: ki vezesse a maszla­golási osztályt? Olyan ötlet született, hogy a felettes szervektől kivételt kell kérni: kivétele­sen hagyják jóvá a szövetkezeti fejőnek maszlagolási osztályvezetővé való kine­vezését. Cáfolhatatlan érvelésükre, melyben egyéb társadalmi és gazdasá­gi összefüggések megvilágítása mellett a maszlag romlandóságának a veszé­lyét is megemlítették, a felettes szervek kivételt tettek a fejövei és osztályveze­tővé minősítették. A vezetőség fellélegzett. De csak ad­dig, míg az új osztályvezető munkába nem állt. Akkor kijelentette, hogy nincs hol laknia. Az intézetben nagy kádak­ban főtt rotyogva a maszlag, ő ott állt a kádak felett egy hőmérővel és nem volt hol laknia. Az új probléma kábítóbb volt, mint a kádak felett terjengő kipá­rolgások gőze. Az intézet exportfeladatainak a telje­síthetőségét alapjaiban megrendülve látva, a vezetőség segélykérő memo­randumot intézett felettes szerveihez, melyben rendkívüli lakásalapból kivéte­lesen és soron kívül lakást kértek az új főmaszlagolónak. A felsőbb szerveket érzékenyen érin­tette, hogy az exportfeladatok teljesít­hetősége megingott, mert ez közvetle­nül érintette valutagazdálkodásukat, s így az államháztartást, és soron kívül háromszobás lakást utaltak ki a tehén­fejőnek. Végre akadályok nélkül főzheti a maszlagot! —• Tudod, mi a maszlag? — kérdez­ték tőle az első termelési értekezleten. — Honnan tudnám? A teheneket melasszal etettük, vagy muharral...! Egyébként már az első napokban jó­szándékú, igyekvő és őszinte munka­társnak mutatkozott. A titkárnőjét és a laboránsnöket melegen kedveskedve DUBA GYULA'. HA A KIVÉTEL NEM KIVÉTEL borjú- és tehénnevekkel — Zsemlye, Virág, Kajla, Citrom és egyebek — látta el, de a maszlagolás műhelytitkaiban nehezen mélyedt el. Munkatársai gyor­san megkedvelték nyílt és komoly kor­látoltságát, becsülték egyéniségében az agyalágyultság kendőzetlen, kézzel­fogható jeleit. Nem akar többet tenni, mint amire képes, mondták róla elisme­rően. Az intézet szervezeti életébe is hamar beépült, de ez sem változtatott azon a tényen, hogy az osztály eredmé­nyei a legigénytelenebb elvárásokat sem elégítették ki. A helyzetet alaposan meghányták, vetették s ebből olyan öt­let született, hogy helyettest kell felven­ni, aki majd irányítja helyette a maszla­golási részleget. A főkönyvelő azonnal megvétózta az ötletet: az intézet alapszabályzata sze­rint ilyen munkakör, mint állás, nincs, nem is jöhet számításba. A maszlagolá­si osztály vezetőjének sohasem volt helyettese. Ez szabály, számolni kell vele. Kivétel erősíti a szabályt, néztek egy­másra komoran a vezetők. S a felettes szervek egészséges, rövid huzavona után jóváhagyták az új munkahelyet, azzal a kikötéssel, hogy a kivételnek kemény valutában pontosan kimutatha­tó hozadékai lesznek. Az intézet veze­tősége erre egyértelmű igennel vála­szolt. Az új helyettes — egy érettségi­zett vidéki barlangkutató — nyolcvan kilométerről járt be munkahelyére, hogy az utazás miatt később járhasson be és korábban végezhessen munkájával, mint a többiek. Minden rendben lett volna, de akkor a ferdítési laboratóriumban újabb gon­dok mutatkoztak. Kiöregedett és erősen nyugdíjképessé vált a föferdítö, egyre egyenesebben l(átott és olyan mereven ült íróasztala mellett, mint aki karót nyelt. Óvatosan megpendítették előtte, hogy ideje lenne megpihennie, átadván helyét a szorgalmas és feltörő fiatalság­nak. Mire ö: annyiért nem ...! Vagyis: a törvényesen járó nyugdíjért nem megy nyugalomba. Csak kivétellel győzhetjük meg, néztek egymásra az illetékesek és a merevderekú aggnak fensöbb enge­déllyel kivételesen magas összegű nyugdíjat intéztek el. Ekkor már csak az utódja fizetésének a kérdését kellett megoldaniuk, aki a törvényes fizetésért nem akart föferdítö lenni. Következe­tességéért kivételesen magas személyi fizetést kapott. A kivétellel való ügyintézés azonban csak később vált tömegmozgalommá, amikor az intézet kérésére a felsőbb szervek kivételesen megengedték, hogy Böhönye kartárs a vállalat pincemeste­re az alagsorban ólomöntéssel jöven­dölje meg a tervteljesítés kilátásait. Bö­hönye kartárs ugyanis azt állította, hogy ő ezzel az ősi jövőkutató módszerrel biztosabban meghatározza az elkövet­kezőket, mint a bér- és számfejtők bonyolult és áttekinthetetlen módsze­reikkel. Kísérlete sikerült, a hideg vízben a forró ólom olyan kedvező alakzatokat vett fel és olyan biztatóan sistergett, hogy mindenkit mérhetetlen bizakodás­sal és lelkesedéssel töltött el. Böhönye kartársat kivételes jutalomban részesí­tették. A visszaemlékezök tanúsága szerint csak ezután jelent meg az első, felhí­vásnak is vehető jelszó az alagsor egyik mellékhelyiségének ajtaján: „A kivétel elviselhetővé teszi a szabályt!" A csillogító és lakkozó osztály kivételt kért arra, hogy a minőségi ellenőrük egy testi fogyatékos — süketnéma vak — lehessen, mert így az intézet exportké­pes készáru teljesítménye tetemesen megnövekszik. Az értékesítő csoport olyan kivételt kért, hogy a félig nyers vagy fertőzött előítéleteket olyan pénteki napokon, melyek egyben tizenharmadikára esnek ne fertőtlenítsék, hanem szolgálják fel előételként az intézet ebédlőjében. A számfejtők kérték, hogy csak a páratlan számú előítéletek adatait kell­jen számfejteniük, a bérelszámolók vi­szont azt akarták, hogy csupán a páros számú előítéletekkel való munkát kell­jen bérezniük. Mindezek következtében a munkatel­jesítmény utáni jutalmazás színvonala úgy alakult, hogy minden vezető helyet betöltő előítéletszakértő kivételesen sokat, és minden közönséges elöítélet­­melós kivételesen keveset keresett. Mire nem kértünk még kivételt? — járták gondterhelt arccal a vezetők az intézetet, és megalakultak az „Új kivé­telt feltalálók" és „Mindennap egy kivé­telt" elnevezésű mozgalmak. — Vállalatunknál semmi sem előírá­sos, minden kivételes — jelentette be büszkén az intézet igazgatója egy or­szágos elöítéletmentesítö konferencián —, amikor kivételt kérünk, nincsenek előítéleteink! S az előítéletek megszüntetése érde­kében országos versenyre szólította fel a testvérvállalatokat. De kivételesen rosszul számított. Az országos verseny eredménye kivételesen olyan nagy lett, hogy szinte teljesen megszűntek a tár­sadalmi előítéletek és megszületett a gátlások nélküli társadalom. Nem kel­lett többé előítéleteket fertőtleníteni, feleslegessé vált a Tárelfer. S a felettes szervek kivételesen a helyzet magaslatán állva döntöttek sor­sáról : megszüntették az intézetet.

Next

/
Thumbnails
Contents