A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-27 / 52. szám
SZÍNHÁZ Manón \ francia lírai opera egyik legjelentősebb képviselője: Jules Massenet az ezernyolcszázas évek derekán született és első zenei oktatását kitűnően zongorázó édesanyjától nyerte, később pedig a népszerű Ambroise Thomas diákjaként a párizsi konzervatóriumba iratkozott be. Alig múlt húszéves, amikor már zenei díjjal is kitüntették, majd egy vícjopera (Don César de Bazan) végleg ismertté tette a nevét. Munkásságával szinte kizárólagosan az operairodalmat szolgálta, hiszen huszonöt színpadi műve mellett alig két-három zenekari szvitet, néhány zongoramüvet és oratóriumot komponált. Élete legnagyobb diadalát a „Manon"-nal aratta. Massenet operáinak többségében egy-egy ismert prózai történetet dolgozott fel. A Manonnal sem tett kivételt e megszokott módszer alól, hiszen A. F. Prévost abbé rokokó regényének cselekményét követte, miközben — zeneileg — az „opéra lirique" egyik csúcspontját sikerült elérnie. Az opera melódiájának eleganciája nagyszerűen eltalálja azt a hangvételt, amely tökéletesen kifejezi a színpadi történés legjellemzőbb érzelmi vonatkozásait: a szerelmi szenvedélyt, a könnyelmű felelőtlenséget, valamint a „gáláns kor" csillogó külsőségei mögött tátongó ürességet. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház operatársulata a negyvenes évek legelején játszotta el először a Manont; és most, több évtized múltán újra visszatért Massenet-nak Puccini „Manón Lescaut"-ját megelőző remekművéhez. Hogy miért, azt aligha kell különösebben firtatni, hiszen drámai feszültséggel teli zenéje dallambőségröl árulkodó széles melódiaivekre épül; a cselekmény fordulatossága révén pedig színpadilag is könnyen látványossá tehető az előadás. Tulajdonképpen ebből az alaphelyzetből indul ki Branislav Kriška rendezői elképzelése is, aki (Ladislav Vychodil színekben s fantáziában gazdag színpadán és Helena Bezáková látványos jelmezeiben) a XVIII. század Franciaországának társadalmi korrajza mellett, elsősorban a két főhős: a csapongó természetű Manón és a fiatal Des Grieux lovag lángoló érzelmekben bővelkedő kapcsolatának kibontására összpontosítja figyelmét. A népes szereplőgárdából főképpen a Brnoból Bratislavába szerződött Oldŕich Polášek romantikus csengésű tenorja és Szűcs Róbert színészileg is érett, zeneileg precíz baritonja De Brétigny szerepében erdemel külön említést. M. P. TELEVÍZIÓ Illyés Gyula: A különc Bevallom, kissé meglepődtem azon, hogy a Magyar dráma 30 éve sorozatba Illyéstől A különcöt sorolták be a szerkesztők. Illyés reprezentatív drámáinak máig a Fáklyaláng, a Tiszták, s e Teleki-dráma párdarabja, A kegyenc számítanak, A különcről lényegesen kevesebb szó esett eddig s egykori olvasmány-élményeim között se lelem a nagy élményt vele kapcsolatban. Mi tette mégis, a Sinkovits-produkció-e avagy a megírása óta eltelt húsz esztendő, hogy A különc beérett s csak dicsérhetjük végül is a szerkesztőt, Almási Miklóst, hogy kiemelte jelentőségét az egyre szaporodó, s valljuk be, nem mindig egyforma színvonalú Itlyés-drámák, s általában a mai magyar drámák sorából. Igen, ha valami, akkor A különc valóban kiváló új magyar dráma, reprezentatív darabja a szerző magyar történelmi dráma-sorozatának, s több, mint meggyőző: ma is vitára s ellentmondásra ingerlő. Illlyés, úgy tudjuk, máig nem jutott el Németh Lászlónak (s nyomában az újabb magyar irodalomnak) nagy fölismeréséhez: Kossuth-riválisok (Széchenyi, Görgey) rehabilitálásához. Illyés ma is azt vallja, hogy a Kossuth megalkuvások nélküli útja volt az egyetlen helyes s járható út s Teleki Lászlónak nem lehetett más választása, mint az öngyilkosság. De ma egyre inkább úgy érezzük, hogy nemcsak Teleki, de maga Illyés is habozik (A különc belső drámája a bizonyíték): valóban ez az egyetlen lehetőség? S vele együttt mi, a nézők is föltesszük a kérdést: mi lett volna vajon, ha Teleki él a lehetőséggel s nem Tisza Kálmán meg Podmaniczky Frigyes vezeti ki a negyvenkilenc utáni zsákutcából az elvérzett magyarságot, hanem igenis Teleki László? Illyés sziklaszilárd Kossuth párti, de A különc talán azért hat ma inkább, mint húsz éve, frissebben, mert vitára ingerli a nézőt s elgondolkoztatja: valóban, kinek volt igaza s hogy ki vállalt többet: a meg nem alkuvó, de távoli biztonságban élő Kossuth, avagy azok, akiknek itthon kellett megvívniuk a nagy csatát, a Bach-rendszer túlélőinek? Sinkovits Imre, mint mindig, ezúttal is valósággal önmagát múlta fölül. A vívódó Teleki László drámája egyedülállóan nagy lehetőséget nyújtott a számára s ő maradéktalanul élt a lehetőséggel: sziklába véshetően végleges alakítást nyújtott: igen, ilyen lehetett, ilyennek kellett lennie A kegyenc írójának. Teleki Lászlónak. S csak sajnálhatjuk, hogy tüstént nem láthattuk azt is, A különc párdarabját, az lllyés-átdolgozta Teleki-drámát, A kegyencet. Illyés nem véletlenül írta egyszerre a kettőt, előadni is egyszerre, egymás tőszomszédságában kellene őket. —esi— KÖNNYŰZENE Bemutatkozott a Fornax Érdekes és szép bemutató hangversenynek lehettünk tanúi 1980. november 5-én Bratislavában a CSEMADOK KB nagytermében. A József Attila Ifjúsági Klub vendégeként fellépett a Fornax együttes. Vezetője és egyben házi szerzője Botos Jenő, akinek a nevével már a Melódia ,79 kapcsán is találkozhattunk; ö vezényelte a fesztivál zenekarát. Kellemes meglepetés volt tizenkét új, hazai magyar táncdalt hallani, olyanokat, amelyek mindegyike szerencsésen mentes volt mindenfajta utánzástól. Az együttes a melodikus, lírai hangvételű dalokat keményebb, rockosabb hangszerelésben játssza, a legújabb irányzatot követve. A tizenöt tagú zenekar először szerepelt ezzel a hangszereléssel, a mostani felállításban. A régi Fornax első ízben a Melódia ,79-en szerepéit — kísérőként — a nyilvánosság előtt. A zenekar fő célkitűzése az amatőr táncdalénekeseink or szágos vetélkedőjén felbukkant tehetségek felkarolása és természetesen további szere peltetése a nyilvánosság előtt. Ezért találkoz hattunk a mostani műsorban Farkas Zsuzsá val, Csutor Máriával és Rácz Alajossal, akik annak idején az említett vetélkedő országos döntőjében sikerrel szerepeltek. Kialakuló ban van az együttes sajátos stílusa, ennek igazi kikristályosodását azonban csak a sze replések sorozata segítheti elő. Az együttes neve egyelőre nem nagyon ismert, de a Szlovákia magyarlakta területein tervezett hangversenysorozatok alighanem ismertté teszi majd őket. Ha támogatni akarjuk a megszületendőben levő hazai magyar könnyűzenét, akkor szükséges lenne legalább egy hangfelvételt (hanglemez, rádiófelvétel) készíteni a Fornax műsorából, hogy a modern tánczene kedvelői jobban megismerkedhessenek velük. Gondolom, ha a Melódia ,81 esetleg szerzői verseny is lenne, több olyan, saját szerzeményű számmal szereplő együttes kerülne közönség elé, amelyek eddig arra pazarolták az energiájukat, hogy bálokon, lakodalmakban muzsikáljanak. Molnár László HANGLEMEZ Magyar hangszeres népzene Az 1980-ban megrendezett Hungaroton Hanglemez Hetek egyik meglepetése volt a fenti címmel kiadott, 3 lemezből álló népzenei album, melyet a népzenekutatás egyik magyar kiválósága, a rádióból is jól ismert Sárosi Bálint zenetudós szerkesztett. Ez a 67 felvételt tartalmazó album az első kísérlet arra, hogy közvetlenül az élő hagyományokból származó és a teljes magyar nyelvterületet felölelő hangos dokumentumok alapján vázlatos összefoglalást adjon a hangszeres magyar népzenéről. A közel hetven hangfelvétel az ötvenes évek végétől kezdve az eredeti helyszínen készült, jó részük ma már megismételhetetlen. A felvételek tehát au tentikusak, az előadók mindkét stílusréteg hez tartozó nem hivatásos Zenészek; Sárosi Bálint ugyanis a népzenében megkülönbözteti a stílus régi rétegét (művelői a paraszti társadalom tagjai, tehát nem hivatásos zenészek) és újabb rétegét, melynek művelői a környezethez asszimilálódott, a helyi hagyományokhoz ragaszkodó hivatásos cigányzenészek. A felvételeken a legkülönfélébb népi hangszerek szólalnak meg (kolompok, csengők, kanásztülök, doromb, köcsögduda, furulya, klarinét, tárogató, citera, nádsíp, duda, tekerő, gardon, harmonika, cimbalom, facimbalom, tambura stb.). A lemezekhez mellékelt szép kiállítású ismertető füzet rövid hangszer-leírásokat, fénykép-illusztrációkat és kottavázlatokat tartalmaz. A remek hangszeres népzenegyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének keretében, Sárosi Bálint irányításával és szerkesztésével jött létre. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kétségtelenül dícséretreméltó tettet hajtott végre e remek népzenei album kiadásával, amely a jó szerkesztői munka eredményeképpen hű képet ad a hangszeres magyar népzenéről, a magyar nép muzsikáló kedvéről és tehetségéről. Sági Tóth Tibor „Elég! Elegem van ebből. Mért pont nekem kellene átmásznom a tű fokán?" „Hát ezek még ugatni sem tudnak?" O
