A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-05 / 27. szám
JÓKAI NAPOK '80 a rossz darabválasztásban. Tény: önmagában ugyan dicséret illeti a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) és a lévai (Levice) csoportokat azért az elhatározásért, hogy hazai magyar szerzők müvét tűzték műsorukra; ugyanakkor sokat levon teljesítményükből, hogy dramaturgiailag és a színpadi megjelenítés eszközeiben sem tudták kikerülni e darabok buktatóit. Hasonló szempontból illeti jóindulatú bírálat a Romanovics Lívia vezetésével működő pozsonyeperjesi (Jahodná) együttest. Tagjai egy kevésbé ismert, a két világháború között alkotó szerző müvével findig Ottó: Ember a híd alatt) jöttek el Komáromba. A szerző által eljátszásra szánt anyag színvonala azonban nem állt arányban a színpadra állítás sok-sok fáradsággal teli igyekezetével. A darabban felvillanó szociális konfliktus nem tudja sem kiegyensúlyozni, sem eltüntetni a színmű egészének avítt légkörét. A Királyhelmeci Művelődési Ház színjátszói Kassai Béla rendezésében Siposs Jenő: Bumeráng cimű darabját mutatták be. Az előadás jó ritmusú és szórakoztató volt, de a történet írói gyöngéi révén nem tudott többet nyújtani egy színházi előadássá nyújtott, elcsépelt poénokkal teli színházi kabarétréfánál. Kiss Gabriella, Köblös Katalin és a többi szereplő lendületes játéka és a rendező bátor kísérletezőkedve egyaránt azt sejtetik, hogy a királyhelmeciek sokkal igényesebb feladatok megoldására is képesek lennének. Ugyancsak hazai magyar szerző: Lovicsek Béla Legújabb színművét: a „Kék szilvafák"-at mutatta be a CSEMADOK lévai helyi szervezetének színjátszó csoportja Cúth László rendezésében. Lovicsek népszerű írónak számít és ügyes a témaválasztása is, sőt, érzelmi konfliktusokat ábrázoló jelenetek megírására törekszik. Ezzel korszerű és eleven, alkalmanként nemzedéki problémákra tapint, de a téma, legyen bármennyire aktuális, még csak nyersanyag; az írótól függ, hogy mivé formálja. A Kék szilvafák egyelőre még nincs íróilag kellőképpen lecsiszolva, a színpadon zajló cselekmény nemcsak vontatott, hanem sokhelyütt zavarossá válik, elszürkül és a figurák tetteiből hiányzik a drámai motiváció. Sajnos, a rendező sem dolgozott eleget a szöveggel, így mindvégig lassú és vontatott a játék ritmusa és a figurák cselekedetei sem eléggé árnyaltak. Mindebből azonban levonható egy fontos tanulság: az, hogy a nemes szándékból nem mindig születik meg a kívánt eredmény. Ez ellenben nemcsak a lévaiakra, de a fesztiválon gyöngébben szerepelt többi csoportra, sőt, az amatőr színjátszó mozgalom egészére is vonatkozik. S ezzel akarva-akaratlanul újra a darabválasztás, a dramaturgia, a rendszeres önművelés és az egyre hatékonyabb központi irányítás tárgyköréhez értünk. Mert a jövőben — és ez nem titok — a mozgalom egészét tekintve előrelépést várunk. Ehhez azonban nemcsak a két szerdahelyi csoport kitartására, hanem a többi együttes átgondoltabb és művészileg elmélyültebb munkájára van szükség. Fontos, hogy a jövőben ki-ki csak olyan darabot tűzzön műsorára, amely nem a sekélyes látszat síkján mozog, amelyikbe nem utólagosan kell valami mondanivalót belemagyarázni. Műkedvelő színjátszó mozgalmunk fáklyavivőinek sem lehet ugyanis közömbös az a sokoldalú erőfeszítés, amellyel társadalmunk a kitűzött feladatok teljesítésére törekszik. A színpad világa — az amatőr csoportok munkájában is — az alkotói fantázia határtalan szárnyalását teszi lehetővé; a mi feladatunk mindezt helyes mederbe terelni s egyre magasabb mércével mérhető színvonalon szolgálni. MIKLÓSI PÉTER Aki verset, prózát mond, egy közösség gondjait közvetíti. Önmagát emeli s önmaga által minden hallgatóját. Ünnepet teremt szavával, szavának tiszta zenéjével, s tovább ad emberséget, szépséget, tisztaságot, fegyelmet, erkölcsöt. A balladákat mondó — éneklő s — tudjuk — táncoló elődeink korában ugyanazt jelentette és jelezte a verssé fogalmazott gondolat, amit napjainkban, mert a vers s a versben összegezödő közösségi gond lényege nem változott. Századokon át a létezés, a megmaradás, az együvé tartozás szükségét sugallta és sürgette. A tizenhetedik Jókai-napokon e hagyó mány méltó folytatóit és őrzőit köszöntöttük. Más korban, más társadalmi keretek között szólhatnak, de egyazon elhivatottsággal és hivatástudattal, mint elődeik. Tizenéves középiskolásokkal kezdve és a hetvenedik évük küszöbét taposókkal zárva a sort — negyven szereplő állt ki a közönség elé és vallott önmagáról s korunkról. Szavaink kaptárzúgásából — Sütő András szavával szólva — az Édesanyanyelv legszebb kórusába hallgathattunk bele. Aki jól odafigyelt, felismerhette, hogy erről a pódiumról a Fábry Zoltán által egy életen át kért, mondott és sugallt emberi hang, a vox humana szólott hozzánk. Más és más módon, más és más megfogalmazásban, de egyetlen szándékkal bizonyítani az ember méltóságát. Szóltak a távoli múltról, a balladák fekete lángjait fel lobogtatva, és szóltak a legközelebbi nemze dékek által megfogalmazott költemények, elbeszélések, regényrészietek révén mai gondjainkról. Az ipolysági (Šahy) Ondrusz Anna: Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című Józseí Attila összeállítása nyitotta a sort. Erőteljes _ hangleütés volt ez a kezdés, nagyon igényes a szöveg; a József Attila költészetének min den rétegét megpróbálta egybefogni. S rá, mintegy visszhangként. Szilágyi Domokos jól értelmezett és tisztán elmondott Sajtóértekezlete felelt, Kádek Henriett előadásában. Már e két produkció után sejteni lehetett, hogy a vers- és prózamondók vetélkedőjének idei országos döntője rangos műsort kínál. A negyedik kategóriában szerepelt versmondók többsége alkatának megfelelő, egyéniségéhez közel álló szerző költeményét választotta. Ennek következménye az az örvendetes tény, hogy alig hallottunk helytelenül értelmezett szöveget, rossz dikciót, ritmuszavart. E dicséretesen kiegyensúlyozott kategória meghallgatása után mégis vala hogy hiányérzetem maradt. Hogy miért? A kérdésre nem nehéz válaszolni. Aki figyelem mel kíséri a járási, a kerületi s az országos szavalóversenyeket, az tudja, hogy évek, vagy inkább évtizedek óta a negyedik kategória mezőnye volt mindig a legerősebb, ez adta a legtöbb emlékezetes produkciót. Oka pedig nem egyéb, mint az, hogy e kategóriában a gimnáziumok és a szakközépiskolák diákjai szerepeltek és szerepelnek, akik számára még tananyag a vers, a széppróza. Közelebb vannak hozzá, s nagyobb az áttekintésük, hogy miből lehet és érdemes készülni. Tehát — a már említett kiegyensúlyozottság ellenére — azért maradt egy csipetnyi hiányérzetem, mert a korábbi évek során mindig akadt ebben a kategóriában egy-két, olykor több olyan kirobbanó tehetségű előadó, aki — hogy sportnyelven szóljak — szinte lekörözte a mezőnyt. Most ilyen kimagasló teljesítménnyel nem találkoztunk. Persze, meglehet, hogy mindez azért nem mu-A jók közül a legjobbak Molnár Judit, Ipolyság ISahyJ, a IV. kategóriában a prózamondók győztese Foto: Prandl Sándor Dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára átadja az oklevelet Gecse Jolánnak, aki az V. kategóriában a versmondók között az első helyen végzett tatkozott meg, mert magas és egységes volt az átlagszínvonal. Az ugyanebben a kategóriában (korcsoportban) szerepelt prózamondókról már nem lehet ugyanezt állítani. Úgy látszik, már az elbeszélések, regényrészietek kiválasztásakor sem erőltették meg magukat valami nagyon. Jól bevált s már többször is hallott szövegekkel léptek többnyire a pódiumra, így aztán a rólunk és nekünk szóló gondolat helyett nagyobbára holmi pótlékot kaptunk, amely, mint a bratislavai Mónosi Péter esetében, szinte már az operettszövegek szintjére zuhant. Szerencsére Molnár Judit, Pituk Mihály és még néhány résztvevő kitűnő, vagy jó előadása feledtette az előbb említett ízlésficamot. Az idei Jókai-napok igazi meglepetését, véleményem szerint az ötödik kategória szavaiéi szolgáltatták. A felnőttek mezőnye korábban olykor eléggé foghíjas volt. Most egyetemisták, munkásfiatalok, tanárok váltották egymást a pódiumon, szebbnél-szebb produkciókkal. S a versek is: Arany és Goethe, Szilágyi Domokos és Tóth László, Nagy László ... A választás igényessége arról tanúskodik, hogy a versenyzők a szokványos kereteket a felfedezés szándékával átlépve, tudatosan keresték azokat a költeményeket (vagy készítettek szövegmontázst, mert ilyen is volt), amelyekkel a legtöbbet tudják adni önmagukból — nekünk. Az ö érdemük elsősorban, hogy a versmondók országos vetélkedőjének döntője az idei Jókai-napok méltó kicsúcsosodása lehetett. Volt idő, amikor az ötödik kategóriában versenyző prózamondóknak a bíráló bizottság legfeljebb második vagy harmadik díjat tudott odaítélni. Mégpedig azért, mert olykor csak három-négy előadó lépett dobogóra az országos döntőn. így a teljesítmények megítéléséhez nem volt megfelelő alap. Inkább a jelenlétet jutalmazták s nem az előadók teljesítményét. Az idén azonban megváltozott a helyzet. Nagy örömünkre az ötödik kategóriában is teljes volt a névsor. A fiatalabbak közül ott voltak Soóky Rózsa és Józsa Mónika, de dobogóra lépett a talán már ötven felé járó Szabó Anna és Sütő András könnyű álmát ígérvén a hetvenhez közel járó Drenkó István is. Harminc-negyven évnyi volt olykor a korkülönbség. S ami külön öröm volt a számunkra: az idén ebben a kategóriában is ugyanazzal a mércével mérhettünk, mint a többiben. Nem kellett kegyelemből második helyet Osztani. Nem kellett, mert volt miért, kiadni az elsőt s a többit is. Lévén a bíráló bizottság elnöke, elmondhatom, hogy szándékunk és igyekezetünk volt a jók közül kiválasztani a legjobbakat. Azokat, akik a gondolatot, a gondolat igazát, korunk parancsát a legművészibb eszközökkel voltak képesek megfogalmazni és tovább adni. Szeretném hinni, hogy mindazok, akik a tizenhetedik Jókai-napokon szerepeltek, holnap és holnapután is folytatják azt a nemes munkát, amelyet magukra vállaltak. A tizenhetedik Jókai-napok vers- és prózamondóinak országos győztesei és helyezettjei kategóriák szerint a következők: IV. KATEGÓRIA, vers: 1. Nagy Dezső, Kassa (Košice) 2. Kádek Henriett, Komárom (Komárno) 3. Kobák Márta, Királyhelmec (Král. Chlmec) próza: 1. Molnár Judit, Ipolyság (Šahy) 2. Pituk Mihály, Kassa (Košice) 3. Homolya Erzsébet, Kassa (Košice) V. KATEGÓRIA, Vers: 1. Gecse Jolán, Bratislava 2. Kiss Katalin, Dunaszerdahely (Dun. Streda) 3. Vas Ottó, Ipolyság próza: 1. Pajtás Rózsa 2. Soóky Rózsa, Kamocsa 3. Józsa Monika, Vága GÁL SÁNDOR 7
