A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-05 / 27. szám
KÖNYV Oravecz Imre: Egy földterület növénytakarójának leírása Válságban van az új magyar lira. Juhász Ferenc, Pilinszky János, Nagy László nagy nemzedékének tetőzése után a mai harminc-negyvenévesek alig-alig tudnak valami érdemlegeset mondani, legalábbis nagy elődeikkel összehasonlítva, nem szólva kortársaik, Nádas Péter, Lengyel Péter, Esterházy Péter prózai remekléseiről. A kép összességében valóban Így fest, ám akad kivétel is. A nagyon kevés kivételek egyike a most harminchét esztendős Oravecz Imre, nemzedékének talán legjelentősebb magyar lírikusa. Legjelentősebb — mondottuk, annak ellenére, hogy most megjelent kötete mindössze a második csak, arról nem is szólva, hogy az első, a hét évvel ezelőtt megjelent „Héj" alig néhány száz verssort tartalmaz, s hogy a jelen kötetnek is egy jelentős része műfordítás. És mégis, mindezek ellenére, bátran állíthatjuk, hogy Oravecz nemzedékének még mindig a legjelentősebb költője. Miért? A „Héj", amint már említettük, weberni szűkszavúságával hívta fel magára a figyelmet s jelentett egy bizonyos lírai forradalmat még Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes tömör költészete után is, elsősorban a Juhász Ferenc-i szózuhatagos költészet ellenhatásaként. „Vers az óra. A számlapon egy kordé haladt, kerekek nyikorogtak, üres volt a bak." íme, egy tipikus Oravecz vers (címe: „Az idő") az első kötetből. A hét szűk esztendő után kiadott második kötet, szerencsére nem próbálja sem túlszárnyalni szűkszavúságban, sem pedig plagizálni az elsőt, ám még nagyobb szerencse, hogy nem is esik át a lónak arra a bizonyos másik oldalára, mint nem kevésbé kiváló kor- és pályatársa, Tandori Dezső, aki a szófukarságból a szószátyárságba lendült át egy kritikusa szerint, ebben vélve megtalálni a tovább járható (kivezető) utat. Voltak, akik Oravecz első kötetében a magyar líra weberni korszakát látták megtestesülni, s ebben kétségtelenül volt sok igazság. Ám tudjuk, hogy a korai Webern félperces tételeit negyedórás „óriás" szimfóniák és kantáták követték s Oravecz, szemmel láthatóan ebben is a bécsi mestert követi. Igaz, messze vagyunk még a II. kantáta szintézisétől, ám az irány egyértelműen errefelé mutat. A „Trakl Budapesten" három „verse", „A chicagói magasvasút montorse-i állomásának rövid leírása", „A gyermekkor módosítása" és a „Támpontok a gyermekkor módosításához" vagy a címadó „verš" egyaránt bizonyítja ezt. A kötet mélyebb elemzésére itt aligha vállalkozhatunk, csak jelezzük még a gyűjtemény két érdekességét: az angol nyelven irt és megjelentetett szövegeket, valamint a „Palatkvapii iskola" című ciklust, hopi indián szövegek fordításait. Hogy e szövegek mennyire „műfordítások", nincs módunk megítélni, de hogy remek Oravecz-szövegek, az bizonyos. (cselényi) Hajómalmok és molnárok Ez a 270 oldalas kötet, melynek szerzője Jakus Lajos, a penci (Magyarország) falumúzeum dolgozója, önálló tanulmányként jelent meg a STUDIA COMITATENSIA sorozat hetedik kiadványaként. Olyan kötet, melyet a néprajzzal foglalkozó dolgozók, a néprajzot kedvelő olvasók igényesen, gondosan megírott és szerkesztett tanulmányként vehetnek kezükbe, de bizonyos, hogy olvasása másoknak is örömet, élményt ad. Említésre méltó, hogy milyen sok (21) illusztráció, fénykép és rajz teszi szemléletessé az írottakat. Szükséges is volt ez, hiszen letűnt a hajómalmok kora, melyet elénk idéz a szerző. A hiteles felidézéshez kétség sem férhet, ezt több eredeti okmány, külön szómagyarázat és csaknem száz úgynevezett lábjegyzet, vagyis tudományos műre való hivatkozás is bizonyítja. Ám a monográfia ennek ellenére sem veszít olvasmányosságából. Főleg a váci molnárcéh működését tárja elénk, a Duna magyarországi szakaszán működött hajómalmok és molnárok tevékenységét, életét tárgyalja a szerző, s természetesen a Duna ma Szlovákiához tartozó bal parti szakaszán élt hajómolnárokkal is foglalkozik. Ehhez a részhez Suhai Lajos ma Dunaradványon élő egykori hajómolnár készített illusztrációs, magyarázó rajzokat. Itteni vonatkozásai miatt, de érdekes tartalma okán is joggal tarthat igényt a könyv azok érdeklődésére, akik a múltba tekintve mérlegelik jelen életünk tényeit. Hajdú András HANGVERSENY Kocsis Zoltán Bratis/avában Először 1972-ben járt nálunk, s akkor dr. Rajter Lajos vezényletével Bartók I. Zongoraversenyét szólaltatta meg. Aztán öt évvel később Szvjatoszlav Richter helyett ugrott be és Beethoven Esz-dur versenymüvét játszotta. Most pedig a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának társaságában Rahmanyinov g-mollban írott IV. zongoraversenyét adta elő a leningrádi Alekszandr Dimitrijev vezényletével. Amikor szinte még mindig valami félszegen kamaszos bájjal megjelenik a pódiumon, az ember alig hiszi, hogy ez a 28 éves fiatalember, aki tizenhétévesen üstökösként nyerte meg a Magyar Rádió és Televízió Beethoven-emlékversenyét, a Liszt Ferenc-díj mellé megkapta már a művészi kitüntetések legnagyobbikát, a Kossuth-díjat, osztályvezető tanára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolának, és nevét a ranglista élén jegyzik a világ zenei centrumaiban. De ezzel tevékenysége és érdeklődési köre távolról sem merül ki. Elsősorban komponál, és amellett, hogy maga is lelkes propagátora az avantgárd műveknek, Wagner és Bartók zenekari műveinek partitúráit ülteti át zongorára, feltámasztva ezzel azt a kihalóban levő műfajt, amely Liszt Ferenc korában még oly népszerű volt. Jelenlegi tevékenységének pedig egy speciálisan nagy horderejű területe, hogy szerkesztőként működik közre Bartók Béla zongorajátékát megörökítő hanglemezek kiadásában, ami azt jelenti, hogy jövőre a zeneszerző századik születési évfordulóján napvilágot lát a zongoraművész Bartók teljes hagyatéka, s így mi, mindazok, akik csak kritikák méltatásából ismerjük pianista művészetét, gyönyörködhetünk majd játékában. A végéhez közelgő hangversenyévad egyik elvitathatatlan fénypontját jelentette Kocsis Zoltán szereplése. Jellegzetesen egyéni játékáról, billentéstechnikájának sokszínűségéről, kifejező erejéről és sodró lendületéről tanulmányt illenék írni. Részletes elemzés helyett azonban csak egyetlen momentumot emelek ki, éspedig azt az anyagon felülemelkedő és parttalanul áradó őszeneiséget, mely játékának legszebb ajándéka volt. Varga József SZIMPÓZIUM Lehár Ferenc emlékezete A Komáromi (Komárno) Vnb Lehár-emlékbizottsága a Lehár Ferenc 110. születési évfordulójával kapcsolatos ünnepségsorozat keretében „Az operett szerepe a szocialista kultúrában" címmel érdekes szimpóziumot rendezett a Dunamenti Múzeum nagytermében. A találkozón számos zenerajongó mellett részt vett dr. Ivan Osolsobé, a Bmói Állami Színház dramaturgja, Bedfich Kramosil érdemes művész, a bratislavai Új Színpad vezető dolgozója, Kamii Peteraj, az új Színpad dramaturgja, valamint Kamila Magálová és Jozef Benedikt színművészek. A szimpóziumot Dobi Géza, a komáromi zeneiskola igazgatója nyitotta meg. Utána dr. Ivó Osolsobé tartott előadást Lehár Ferenc munkásságáról, művészetének maradandó értékeiről, valamint a mai zenés színház szerepéről. Hangsúlyozta: az operett jelentős szerepet játszott a múltban, nemcsak a gazdag polgári rétegek, de a széles néptömegek szórakoztatása terén is. Gyakran mosolyra késztetve, ironikusan figurázza ki az uralkodó osztályok, a születési és a pénzarisztokrácia hibáit. Az előadó ezután arról beszélt, hogyan született meg — az operett-kliséből kilépve — a zenés-táncos musical, mely jobban kielégíti a mai modern kor közönségének igényét. Magasra értékelte Lehár alkotásaiban a nemzetköziséget, hiszen Lehár több operettjében használt fel magyar, orosz, szlovák, olasz, francia, délszláv népzenei és folklór-elemeket. A tartalmas és gazdag vitában sok szó esett Lehár életéről, egyes műveiről, az idei Lehár-évfordulóval kapcsolatos rendezvényekről. Felvetődött egyebek között az a gondolat, hogy az operett- és musical-fesztiválokat kellene rendszeresíteni Komáromban. Bedfich Kramosil beszélt Lehárral kapcsolatos személyes élményeiről. Lehárral találkozva volt alkalma meggyőződni, milyen igényesen készült fel a komponista szerepléseire. A szimpózium végén Kamila Magálová és Jozef Benedikt színművészek adtak műsort. A Lehár-emlékbizottság és a Szlovákiai Színművészek Szövetsége részéről ígéret hangzott el: megfontolás tárgyává teszik a komáromi Lehár-fesztivál rendszeresítésének gondolatát. Bende István A Lengyel Nemzeti Bank új 20 zlotys pénzérmét bocsát ki a moszkvai olimpia tiszteletére. Az új pénzérmét Ewa Olszewska-Borys képzőművész tervezte. Tízmillió évvel ezelőtt egy tűzhányó olyan gyorsan pusztította el ezt a területet, hogy az állatoknak még elmenekülni sem volt idejük. Az amerikai Nebraska állam régészei már több száz őskori állat maradványát tárták fel. 8
