A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-20 / 51. szám
Manapság, ebben a modern, motorizált világban, zajban, szennyezett levegőjű környezetben tülekedünk, rohangálunk, dolgozunk, egyszóval éljük a magunk megszokott, már-már gépiessé váló életünket. Nem csoda, ha az ember kivágyik a természetbe, a csendbe, ha kívánja a napfényt, a tiszta levegőt. Hétvégeken aztán a nagyvárosokból szétrajzanak az emberek, megtelnek az országutak szá guldó gépkocsikkal, mindenki keresi a számára legmegfelelőbb helyet, környeze tét, ahol megpihenhet és feltöltődhet fénnyel, tiszta levegővel. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy manapság milyen sok ember hódol a sporthorgászatnak. Soha ennyi horgászt nem tartottak még nyilván, s örvendetes, hogy köztük rengeteg a fiatal, aki a szabadidejét nem tartalmatlan, sokszoi káros szenvedélyeknek hódolva bitangol ja el, hanem folyók és tavak partján tölti s él a horgászbot és a víztükör adta varázs latban. Mert varázslat az a javából, amikor az ember bizakodó reménnyel ül a bot mellett és árgus szemmel lesi a kapásjel zőt. Észreveszi a legapróbb rezdülését is, gondolkodni próbál a hal, az ellenfél, mégis a jóbarát eszével. Megpróbálja kitalálni a szándékát a csali körül settenkedőnek, idegeiben különös izgalommal várja azt a pillanatot, mikor csapódik fel a kapásjelző, feszül meg a húr s hajlik meg a bot. S ha netán megkésik néhány pillanattal, oda a zsákmány, kezdheti elölről. De ha megakad a tű, elkezdődhet a küzdelem. A küzdelem, ami semmivel sem mérhető, semmi mással nem utánozható. Azokért, a kudarcokért és a sikerekért érdemes újra meg újra a tó partjára ülni harmatos hajnalokon, vagy szélcsendes alkonyaikor. Az utóbbi években sok helyen létesítettek halastavakat. Egyrészt azért, hogy a természetbarát kirándulóknak pihenési, sportolási lehetőséget biztosítsanak, másrészt, hogy a horgászok is kiélhessék magukat, nem utolsósorban pedig azért, hogy minél több ízletes halhús kerüljön a piacra, majdan az .asztalunkra. Hasonló szándék vezette a pőstyéni (Piešťany) horgászszövetség vezetőségét is, amikor a város közelében, a Výtoky völgyben, Moravany határában egy négy és fél hektáros halastavat létesítettek. A partján épülő víkendházak sorjáznak, lehet ott strandolni, sportolni, még a legkisebbekről sem feledkeztek meg, számukra elkerített fürdözőt biztosítottak. A tavon természetesen csónakázni is lehet, no és horgászni is! Viliam Strákoš, a szövetség elnöke örömmel újságolta el, hogy a hatodik ötéves tervidőszak haltenyésztési tervét már teljesítették. Ez év őszén is megtörtént a lehalászás. Harmincöt mázsa pontyot, pisztrángot és másfajta halat fogtak ki. Azt is elmondta az elnök, hogy a tenyészpontyok átlagos súlya négy és fél kilogramm. A továbbtenyésztésre szánt pontyokat elviszik a drahovcei, orvistyi és optokyi tenyésztelepekre, a kisebb halakat pedig osztályozás után más halastavak betelepítésére használják fel. Talán az ünnepi asztalunkra kerülő ponty is ebből az ezüsttóból származik. Jó munkájukért mindenképpen dicséret illeti a szövetség vezetőit. Ha már szó esik a vezetőkről, a halgazdaság dolgozóiról sem szabad megfeledkezni. Bizony nem könnyű az ő munkájuk. Ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek, viszontagságainak. Különösen a lehalászás idején nehéz a munkájuk, mivel rendszerint olyan időszakban kerül rá sor. amikor már deres a határ és jég csipkézi a halastó széleit. Persze a vérbeli halászt még ez sem nagyon zavarja, örömét lefi a gazdag zsákmányban, és az mindenért kárpótolja. Ezzel szemben a vérbeli sporthorgászt furcsa szomorúság fogja el, amikor mázsaszámra látja vergődni kisebb-nagyobb szállító edényekben az ezüstösen csillogó halakat. Keserű érzések szorongatják a torkát, mintha temetésen járna. Együttérzés, sajnálkozás, emberség? Ki tudja? Talán kevesebb, talán több annál... Tény, hogy akkor nem jut eszébe az ismert melódia és nem dúdolja: Hej halászok, halászok ... LOVICSEK BÉLA Prandl Sándor felvételei SZABAD A JÁTÉK A műszaki árupult mögött Katica Fene sóvá mosolyog.
