A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-20 / 51. szám

A lübecki Buddenbrook-házat Thomas Mann regényéből már ismerjük. A XVIII. századi épület manapság egy bank „otthona".

A Balaton déli partján, Zamárdiban nagy avarkori temetkezőhelyet tártak fel a magyar régészek. A mintegy ötszáz sírban értékes leletekre bukkantak.

Ez a felvétel a gépkocsik városában,

a Volga parti Togliattiban készült, az „Autorodeo VÁZ" című rendezvényen.

A japán Macusita mammutcég legújabb tévékészüléke különleges vászonra vetíti a televízió műsorát. Az alumíniumfóliával bevont, 91 X 122 centiméteres vetítővásznon még nappali világosságban is jól láthatók a képek. A berendezéssel egyébként nemcsak a tévéadók műsora, hanem a házi képmagnón rögzített műsorúk is megtekinthetők.

A közelmúltban megtartott madridi fodrászversenyen harminc világhírű fodrász jelent meg. A hírességek bemutatták nappali és alkalmi frizurakreációikat. A képen látható frizuráért Marcel, a nyugatnémet fodrász kapott díjat.

t Vi

B /

LJiv. -ÍS|i í;j

■Srcf '

>1

mm

W

■tol

ml

_ A

7

ppfpfi

¥ ”

C

w

ÉL

Csicsay Alajos:

A POFON

Már többször megállapította magában, hogy nem jó sokat töprengeni a dolgok valódiságán. A szálak néha úgy összekuszálódnak, hogy érdemesebb egyet elvágni közülük, mintsem naphosszat bogozgatni őket. Ám néha az elhatározások is hiábavalók, mert a gondolatok más irányba vezetnek. Itt van például ez az önként vállalt feladat:

Jó lenne, valóban hasznos lenne feldolgozni ennek a községnek a munkásmozgalmi múltját. Érdemes rá, és talán másokat is érdekelne. Kapott is biztatást eleget, de nem tudta hol kezdje el. Már az első szavak, mondatok nem sikerültek. Az ujjai meggémberedtek, gondolatai kicsorbultak, csak ült bután, lehetetlenül az üres papírlapok fölött és torkát száraz görcs szorongatta. Ilyen állapotban olvasni sem lehet, figyelni sem, hát még írni.

Egykedvűen nézte a vén harcsabajszú susztert, ahogy guggolva kotorászott a könyvszekrényben, s közben azt hajtogatta: ,,A makk alsót előkerítse akár a föld alól is, érti?" Nem tudta mérgelődjön-e vagy nevessen rajta. Az öreg tovább lapozgatott és úgy olvasott magában, hogy az ajkát is mozgatta, mint a csecsemő mikor apróra szopik. Néha félhangosan mormogott hozzá. ,.A Jack ez nem tud írnyi. " — háborgott, és a Vadon szavát dühösen hajította az alsó polcra. A könyv úgy repült, mint egy szétterpesztett szárnyú kövér tyúk.

Ősszel korán sötétedik. A tágas tanácsterem fűtetlen volt és nyirkos. A könyvek kezdtek már dohosodni. Alig jár valaki a könyvtárba. Csupa gyerek és öregember. A kalandregényeket egymás kezéből váltogatták.

Sándor keserűen mosolygott. A könyvtár van, mert lennie kell, de a vezetők csak papolnak haszontalanul, hogy milyen fontos e létesítmény, s közben fennhangzón magyarázzák, hogy nekik nem jut idejük az olvasásra. — Az a baj, hogy nem ismeri a lakosság a könyveket — okoskodott a főnöke. Palócos kiejtése nem illett alkatához, s így fontoskodva még nyeglébbnek tűnt. Másnap két piroskendős pionírral becipeltetett egy hatalmas pékkosarat és kiadta az utasítást: — Pakolja meg kérem Jókaival és Mikszáthtal, ezek pedig majd propagálni fogják! — mutatott a gyerekekre, s a kosarat lábával közelebb tolta a polcokhoz. A halva született ötletnek az lett a vége, hogy a fiúk még aznap eladtak egy vesszőkosárnyi könyvet, kötetenként két koronáért. Azt sem tudták kinek. A hangszóró felhívására ugyan páran megjelentek, szégyenkezve vagy durva szemrehányással, hogy máskor a könyvtáros úr hagyja ki őket az ilyen akcióból. Jó lecke volt. Ám megtanulta, hogy néha felesleges bosszankodni. |

Nem jönnek el az öregek ma sem, gondolta. Pedig csak ők tudnának hiteles adatokat közölni. Kisebb gondjuk is nagyobb a krónika írásánál. Furcsák ezek az emberek, de vajon mi lehet az oka? — tette föl magának ugyanazt a kérdést már sokadik alkalommal. Ha együtt vannak, alig mondanak valamit, ha meg külön-külön beszél velük az ember, mindegyik a maga igazát fújja, amiből legtöbbször az sül ki. hogy ez vagy az az ember egy-egy válságos pillanatban nem éppen a leghelyesebben cselekedett. Mi az ördögöt lehet az ilyen anyaggal kezdeni? Legszívesebben az asztalra csapott volna: — elég legyen, a valóságról, a megtörténtekről szóljanak, ne pedig a buta. gyerekes féltékenykedés rabjai legyenek. De félő volt. hogy ezért bezárkóznak s aztán annyit sem mondanak majd. mint eddig. Oktalan hiúság. Pedig mikor kellett, megértették egymást. Tagadhatatlan érdemeik vannak. Miért kerültek volna börtönbe, táborba, ha nem a közös akarat, s az egyetértés vezérelte volna tetteiket? Az elismerésből sem maradt ki egyikük sem. És most évtizedek múltán méricskélik, ki nyom többet a latban.

Huszár bátyó riasztotta fel merengéséből. Az öreget jól ismerte. Hosszú langaléta alak. Hasonlót még nem is látott idős férfiban. Öt magát viszont annál gyakrabban. Naponta kétszer, háromszor is, ahogy halászszerszámokkal és hátizsákkal, otromba gumicsizmában végigcsaplatott a falun.

..Örök életében haszontalan volt" — jegyezte meg egyszer a volt kisbíró. Az ilyen beszédre ugyan nem mindig érdemes figyelni, mert tudta, hogy nem éppen elfogulatlan.

„Huszár Mihály" — mondta az öreg, mint minden alkalommal, s miközben négy-öt könyvet rakott az asztalra, s ahelyett hogy beléjük olvasott volna, azt kérdezte: „Igaz. hogy maga történetek után fürkész a mozgalomból?"„Igaz" — mondta Sándor. „Aztán mennyire haladt már velük?" A népművelő ötölt-hatolt, amiből az öregember éppen semmit sem értett, de azért helyeslőén bólogatott. „Hát akkor engem se fejejtsen ám ki a történelemből, hallja-e!" Sándor kérdően nézett rá, amit Huszár biztatásnak vett és folytatta: „Mert ám az én érdemem se holmi elvetni való kölyökkutya. Én ebben a teremben a kokastollasoktól akkora pofontot kaptam, hogy csak ügy elnyárnyadtam tőle. Éppen itt. ahol állok ni. Ez előtt az asztal előtt, ahol maga most irkálja be a könyveket, ilyen eset történt. Bizony. Hát csak ennyit akartam mondani." És elcsoszogott.

Sándor az ajtó nyílásában még látta az öreg fekete posztópapucsát. A teremben nagyon lehűlt a levegő, összecsomagolta hát a nyilvántartási lapokat, a visszahozott könyveket íróik szerint csoportosította. Az egyikből kicsúszott egy elnyűtt makk alsó, csak arra nem emlékezett már. hogy ki veszítette el. Betette a fiókba, majdcsak megkerül a gazdája is.

A hosszú öregember után becsukta a könyvtárat.

Hm. Hát az tényleg furcsa lehetett, ahogy ez a létra ember elvágódott a padlón. Még egyszer körültekintett, nem felejtette-e nyitva valamelyik szekrényt. Huszár Mihályra gondolt. Milyen érdekes, a kisbíró azt állította, ennek az embernek nincsen az égvilágon semmi érdeme. De hát tulajdonképpen hol is kezdődik, és mi az érdem ?

9