A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-13 / 50. szám
„ AKKORA HÁJO LEGYEN A KIJETEK DISZNAJÁNAK, MIND A ZAJTU" (A Luca-napi szokásokról) A december 13-án ünnepelendő Luca vagy Lucia állítólag a IV. században élt, vértanúságot szenvedett szűz volt, akit később a szentek közé soroltak. Alakjához az idők folyamán boszorkányos és ördöngös babonák társultak. Valamikor a Luca-nap egyike volt az év legbabonásabb napjainak. Az a háziasszony, aki sok háziállatot, vagyis aprójószágot, baromfijaitól megfelelő tojáshozamot, a disznóölésből vastag szalonnát, hájat kívánt, s igyekezett megóvni háza népét a boszorkányok, főképpen pedig a Luca kártételétől, babonás félelmektől vezérelve, mindig betartotta a Luca-napi szokásokat. A Luca-naphoz fűződő babonás szokások (melyeket sajnos itt csak nagy általánosságban ismertethetünk) gyakorlása már az előző nap estéjén kezdődött. Akinek nem volt aprójószága, a szomszédos ház tetejének elejéből lopott el egy darabot, s azt otthon a tűzhely mellé tapasztotta, hogy neki is sok baromfija legyen. Az esti harangszó hallatára a favágó tönkről (favágitóról) forgácsot szedtek le, azt felszórták a tyűkülöre, hogy a tyúkok tojószándékát a rosszakarók el ne ronthassák. Voltak helyek, ahol megdobálták a baromfikat, hogy sokat tojjanak, másutt bezárták az összes ajtókat, hogy a Luca be ne juthasson a házba. A Luca-nap előtti estén nem volt ajánlatos átlépni a ház kapujának küszöbét, mert ezzel a Lucát lépték volna át, aki szerencsétlenséget hozott volna az illetőre. A mai Szlovákia egyik régi megyéjében az eladó lányok Luca napjától karácsonyig mindennap beleharaptak egy — valamelyik legénytől kapott — almába. Karácsony éjjelén, amikor elsőt harangoztak, kimentek a lányok a ház végére, s akkor megették a megmaradt almát. Ha ekkor valamerröl kutyaugatást hallottak, bizonyos volt, hogy arrafelé mennek férjhez. Más vidéken Luca napján a lányok ostort kezdtek fonni és azon mindennap egy darabkát fontak. Karácsony éjjelén a templomba vitték. Amelyik legényt az ilyen ostorral megcsapta, az kénytelen volt őt feleségül venni. Nem volt ajánlatos, hogy e napon varrjanak az asszonyok (mar azért sem, mert akkor állítólag bevarródik az a rész, ahol a tyúkból a tojás kipottyan). Nem volt szabad fonni, szőni, vagy kenyeret sütni. Luca napján kenyeret sem adtak kölcsön, nehogy a kölcsönt kérő elvigye a szerencsét. A kölcsönkért tárgyakat sem szokták ezen a napon visszaadni, de sót és tüzet (amit a tűzhelyben való begyújtáshoz szoktak egyik házból a másikba átvinni) sem adtak ki a házból, mert Luca az ilyen esetekben „megharagudott" és alaposan megbüntette a ház lakóit. A Luca-nap egyik legjellemzőbb szokása volt a kotyolás (fészken ülő tyúk utánzása) és a palázolás (amivel a tyúk fészkét, fészkelését utánozták). A 7—16 éves fiúk kora hajnalban jártak kotyolni. Szalmát vagy fát vittek magukkal, amelyre kotyolás közben ráültek, és rákezdtek a „Luca, Luca, kitty, kotty" szavakkal kezdődő mondókára,' melynek szövege és dallama az egyes falvakban több-kevesebb árnyalatban eltért egymástól. Néhol 8—10 éves gyermekek köszöntöttek be a házakhoz és csak ezt ismételgették: „Kot-kot-kot-kot-kotkodás, minden napra egy tojás". Voltak olyan helyek is, ahol a fiúk korán reggel, kezükben hosszú tyúkpiszkáló botokkal házról-házra jártak, és ezeket mondogatták: „Aluszol-e gazda, ébren vagy-e gazda? Isten száll a házadra, hat ökörrel, hat lóval. Jó tojósok legyenek a kijetek tyúkja, ludja, és olyan vastag szalonnája legyen a kijetek disznajának, mint a mestergerenda Adjon Isten száz ólat, meg egy malacot, hogy egyikből a másikba futkoshasson" ... A Luca-napi szokások egyik legérdekeseb bike s talán legismertebbike a lucaszék-készítés volt. Lucaszéket körülbelül a múlt század végéig szoktak készíteni a férfiak, leginkább pedig a legények. Általában 13 határ 13 fajta fájából 13 napig készítették (tehát sokáig dolgoztak rajta, ezért mondják, hogy olyan sokáig készül, mint a Luca széke). Kezdték a szék ülőlapján (vagy valamelyik széklábbal), folytatták a négy lábon (2—5. fa). Minden lábát két ékkel erősítették az ülőlapba (6—13. fa). A faragás Luca napjának előéjjelén, éjfélkor kezdődött és karácsony előéjjelének éjféli miséjéig tartott. A 13. fából kifaragott utolsó ék tehát december 24-én készült el, és a misére hivó harang megkondulásakor, vagy már bent a templomban ütötték bele a szék negyedik lábába. A teljes titokban készített széket észrevétlenül kellett bevinni a templomba, ahol a tulajdonosa fehér krétával kört kerített, hogy ez megvédhesse a boszorkányok esetleges ..támadásától". A szék szerepe a nagymise alatt kezdődött, mert készítője csakis a szentség felmutatása előtt állt fel rá, hogy a felmutatástól iszonyodva visszaforduló boszorkányokat megláthassa, a falu boszorkányait felismerhesse. Az ördöggé cimboráló vénasszonyok is tudták, hogy ilyenkor ilymódon fel lehet ismerni őket, ezért ők is figyelték, hogy nem leselkedik-e reájuk valamelyik lucaszékes. Ha a néphiedelem szerint valakit megláttak, megtámadták, a fehér körből kiráncigálták és alaposan ellátták a baját. Az olyan pedig, akit a boszorkányok nem vettek észre, a széket ismét ruhája alá rejtette, s azt otthon az e célra jól befűtött kemencébe dobta. Talán ezért is maradt fenn kevés Luca-szék. Napjainkra a tudomány és technika fejlődése, főképpen pedig a szocialista életforma és a tudományos világnézet térhódítása már-már teljesen kitörölte az emberekből a babonás hiedelmet. A Luca-napi szokások is a múlté lettek, s lucaszéknézőbe is a múzeumba kell mennünk. Az emberek ma már nem a csodától várják boldogulásukat, hanem a mindennapi munkától. S ez így van jól. TOK BÉLA JÁN ŠVANTNER: Fekete és fehér madarak A fehér égen fekete madarak úsznak. Ha esteledik, a fekete égen csapkodó szárnyakkal fehér madarak húznak át. S ekkor szememben két fehér melled jön csendesen, — látom őket a fekete ég szemében is. (OZSVALD ÁRPÁD fordítása) KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELE 11
