A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-06 / 49. szám
váltképpen. Jómagam egy fiatal svéd családdal indultam útnak. Bár ismerőseim már megszámlálhatatlan alkalommal jártak a stockholmi Skansenben, most mégis olyan izgalommal, várakozással készülődnek, mintha ritka színházi premierre volna jegyük. Azt mondják, számukra egy-egy Skansen-néző hétvége nem egyszerűen puszta időtöltés, szórakozás, kikapcsolódás; hanem egyfajta történelmi séta is. Barátaim gyermekei, miután a tengerparti parkolóban kiszállunk a kocsiból és megindulunk a bejárat felé, mesélik, hogy hol mit fogunk látni. Hogy lesznek üvegfúvók és cukorkaárusok, aranyműves és esztergályos, fazekasmester és szövőfonó, iskola és templom, szélmalom ... Hogy megnézzük a háziállatkákat és a medvebocsot. A bejáratnál megváltjuk a jegyet, majd a kicsit balra levő mozgólépcsős alagúton fölfelé „kaptatunk". Máris a kézművesek utcájában találjuk magunkat. Balra az első ház az üvegfúvóké. Idő dúlta faépület, amelyet az ország déli részéből „telepítettek" ide. De nemcsak az épületet, hanem a lakókat is. Az üvegfúvó mesterembereket, akik most már itt élnek, itt dolgoznak, itt űzik tovább mesterségüket. Bár a ház ajtaja nyitva, sajnos vasárnap lévén üres a műhely. így csak a szerszámokat, üvegdíszítményeket, különféle készítményeket csodálhatjuk meg, s ez utóbbiakból vásárolni is lehet. Két házzal odébb egy fűszerüzletbe kukkanthatunk be. Idős, egyenes tartású aszszonyság a ház gazdája. Van itt minden, akárcsak a hajdani falusi boltokban: petróleum, fakanál, fűszer és füszertartó, liszt só, cukor, de kiváltképpen sokféle cukorka. Az a legkelendőbb. Tölcsérzacskóba csomagolva, fonott kosárban áll a selyemcukor. Miután körülnéztünk az üzletben, benézünk az innen nyíló lakószobába. Puritán, szegényesnek tűnő, alacsony menynyezetű szoba. Nincs ebben egyetlen fölösleges bútordarab sem; ágy, asztal, szék, sublót, kemence, mellette bölcső függ a mennyezetről a gerendához erősített kötében. Példás rend, tisztaság a szobában. Mint egy múzeumban. De olyan múzeumban, ahol naponta ágyat bontanak és vetnek, ahol naponta begyújtanak a kemencébe, ahol naponta kisöpörnek. Múzeum, ahol élnek, dolgoznak. Csak nekünk múzeum ez, turistáknak, bámészkodóknak. Nekik otthon — élettér. Lóg az eső lába már reggeltől, de most, hogy kiléptünk az üzletből, már nagy szemekben esni kezd. Bármennyire is rossz az idő, mégis rengeteg az ember a Skansenban. Alig találunk helyet egy közeli ház eresze alatt. Ácsorgunk és bámészkodunk. Most veszem csak észre, hogy a szemközti ház fedelét gyep, fű képezi és nem pala, cserép vagy éppenséggel nád. Első pillanatban nem értem: hogy-hogy nem ázik be a tető?! Csak közelebb menve fedezem föl a dolog nyitját: a gyep és a tetődeszkák között nyírfakéreg van, az a szigetelőanyag. Azt mondják, legalább olyan jól szigetel, mint — mondjuk — a kátránypapír. Hamar elcsendesedik az eső, mehetünk tovább. Egy kisgazda portájára térünk be. Aprócska a lakóház, a gazdasági épület, az istálló. Le kell hajtani a fejünket, hogy beférjünk a szoba ajtaján. Bent sem tudunk kiegyenesedni, görnyedve nézzünk körül. Mindenütt gyönyörű kézimunkák láthatók. Északról került ide a ház, ahol nagyon hosszúak az esték, ahol már délután sötét van, ahol télen hónapokig fel sem kel a nap. Ahol bőven akad idő kézimunkázásra, ahol még a gerendacsonkok is figurákká csinosodnak, ahol minden darab fát megművelt a gazda. A szomszéd porta már egy nagygazdáé lehetett. Itt már emberibbek a méretek. (Bár a különálló cselédházba csaknem hason kúszva lehetne bebújni. Itt még ágy sincs, csak a földes padlóra tett deszkadarabokon valami szalmazsákféle. (Hát itt is állatszámba ment a cseléd?... A hatalmas szobában mindenütt díszek. A tágas tér közepén rokka áll, mellette gazdája olvas. Megkérem öt, a fotó kedvéért üljön a rokkához. Azt mondja, nagyon szívesen, csakhát ma, vasárnap lévén az előbbi kép lenne róla a hitelesebb. Hiszen vasárnap nem dolgozik, pihenéssel tölti a napot. Mikor a rokka mellé telepedik, hajlott hátú öreganyám képe villan fel emlékezetemben. Csak a ruha, csak a népviselet más. Nálunk, az Ipoly mentén ilyen fehéren, ilyen cicomásán már a negyvenévesek sem öltöztek. Ott a rokka mellett ülőnek már a talpig fekete dukált. És hajlott volt a hát, a rokkás asszony csak hanyatt fekve látta az eget. Itt meg hajlott hátú öreget, ráncos arcút, kérges kezűt nem is látni. Itt „csak" korosak az emberek: nem öregek, aggok. — Végre az állatkertben vagyunk! — ujjonganak a gyerekek. Mert hát, nekik mégiscsak az a nagy szám. Míg a szabadtéri múzeum keresztmetszetet adott a svéd vidéki élet hajdani mindennapjaiból; addig az állatkert főleg az ország állatvilágát gyűjtötte össze. Előbb a háziállatokat bámulják meg a gyerekek. Mert hol egyebütt láthatna ma egy stockholmi kisfiú vagy kislány libát, malacot, kacsát, kiscsibét, tyúkot, mint itt, a Skansen állatkertjében. Itt ülünk le mi is az egyik padra, hogy elfogyasszuk az otthonról hozott elemózsiát és a képtelen mennyiségű erős feketét. Bár rengeteg a Skansen területén a kifőzde, étterem, a svédek mégis — nem utolsósorban takarékossági okokból — szívesebben lakmároznak az otthonról hozottakból. Evés után tovább ballagunk. Megállunk egy hatalmas tábla előtt, amelyen több nyelvű szöveg tömören ismerteti a Skansen történetét. Itt olvasom, hogy ennek a szabadtéri falumúzeumnak az alapjait 1891-ben rakták le, s ez volt a világon az első ilyen létesítmény, „szkanzen". Stockholm külvárosában, a Djurgarden-sziget harminc hektáros területén fekszik és több mint 150 művelődéstörténeti szempontból érdekes, értékes építmény kapott itt helyet. Nem több és nem kevesebb, mint Svédország múltja. ZOLCZER JÁNOS A JOGVÉDELEM -TÁRSADALMI ÜGY Köztudomású, hogy dolgozó népünk a CSKP tizenötödik kongresszusa, illetve az elmúlt esztendők során tartott pártplénumok irányelveinek s határozatainak szellemében kimagasló sikereket ért el népgazdaságunk fejlesztésében. Dolgozóink a munkahelyek zömén fegyelmezetten teljesítik, sőt, sok helyütt túlteljesítik vállalt feladataikat, s ez kellő alapot teremt az újabb ötéves tervidőszak sikeres „beindításához". Az igazsághoz ellenben az is hozzátartozik, hogy akadnak még emberek, akik nem vetkőzték le kispolgári mentalitásukat, akik különböző furfanggal vagy leleménnyel próbálnak meggazdagodni, esetleg mások becsületes munkáján akarnak élösködni. Annak ellenére, hogy az egyéni és a gazdasági bűnözés szintje lényegesen csökkent nálunk, továbbra is folytatnunk kell a hatékony harcot e káros társadalmi jelenség ellen, hiszen a szocialista vagyon megkárosítása, a különböző tervmanipulációk, a másokat megkárosító visszaélések mind-mind a szocialista országépítés sikereinek rovására mennek ... Csak természetes, hogy ezekkel a problémákkal összefüggésben törvényszerűen fölmerül az ellenőrzés kérdése is, hiszen köztársaságunk alkotmánya szerint mindenkinek alapvető joga, hogy bírálat, bejelentés vagy panasz formájában rámutasson a saját személyét vagy a környezetét ért sérelemre; esetleg intézkedést javasoljon az észlelt viszszásságok orvoslására. A népképviseleti, az állami és a gazdasági szervek kötelessége, hogy a panaszos ügyet határidőn belül nyugtázzák, kivizsgálják s igazságosan rendezzék; a jogszabályok és a szocialista törvényesség elveinek megsértése esetén pedig a bűnüldöző szerveknek továbbítsák a bejelentést követő ellenőrzés útján fölfedett törvénysértés anyagát. A lakosság bíráló észrevételeinek figyelembe vétele, illetve az ellenőrző szervek munkája ily módon tehát okvetlenül hozzájárul a társadalmi demokrácia légkörének megszilárdulásához, az irányítás színvonalasabbá tételéhez, a fölmerült hibák kiküszöböléséhez és a jogi normákba ütköző cselekedetek igazságos megbüntetéséhez. § § Indokolt kérdés: vajon milyen esetekben jogos a bírálat és mennyire hatékonyak az ellenőrző szervek intézkedései? Lássunk először néhány adatot! A Cseh Szocialista Köztársaságban tavaly több mint 85 ezer panasz, bejelentés és javaslat érkezett a Népi Ellenőrző Bizottság címére. E panaszok felülvizsgálata után kiderült, hogy a bejelentéseknek csaknem hatvan százaléka indokolt volt. A szlovákiai ellenőrzési szervek címére ugyanezen időszak alatt 95 ezer panasz érkezett, amelyeknek kereken ötven százaléka volt helyénvaló és indokolt. A legtöbb panasztevő a kereskedelmi dolgozók helytelen viselkedését és a szolgáltatások színvonalát kifogásolta. Sokan a közlekedésben, az egészségügyben és a közétkeztetésben előforduló hibákat sérelmezték. Voltak, akik egyes gazdasági vezetők visszaéléseire, az árpolitika elveinek önkényes megszegésére, a szocialista tulajdon megkárosítására, az ésszerűtlen gazdálkodásra és pazarlásra, környezetvédelmi fogyatékosságokra vagy a lakásgazdálkodásban előforduló helytelen ügyintézésre hívták fel az illetékesek figyelmét. Amennyiben fény derül egy-egy ilyen panasz jogosságára, akkor kétségtelen, hogy a komoly gazdasági károkkal járó fogyatékosságok feltárása s helyrehozása, az észlelt hibák mielőbbi orvoslása, valamint a szocialista törvényesség elveit sértő intézkedések erélyes megtorlása egyszerűen nem tűr halasztást. Ugyanakkor az sem megy ritkaságszámba, hogy — rosszindulatú bejelentések útján —a gazdasági dolgozókat, tisztségviselőket, kereskedelmi alkalmazottakat alaptalan támadások érik. Nem titok ugyanis, hogy akadnak bosszúállók, akik vélt egyéni sérelmüket alaptalan följelentésekkel igyekeznek megtorolni, vagy egyéni érdekeiket a társadalom objektív érdekei fölé helyezik. Itt kell megjegyezni, hogy a „ névtelen bátorsággal” fogalmazott anonim levelek sem kerülnek a papírkosárba, hanem az ellenőrző szervek ezeket is éppen olyan lelkiismeretesen kivizsgálják, mint az aláírtakat. A kérdés csupán annyi, hogy amennyiben igaza van valakinek, akkor miért látja jobbnak a név- és címtelenség ködébe burkolódzni?!... § § Megnyugtató és a Népi Ellenőrző Bizottság munkájának eredményességét igazolja, hogy az utóbbi időben lényegesen csökkent az ismételt panaszok száma, ami arra utal, hogy növekedőben van az ellenőrző szervek tekintélye. A beérkezett panaszok ügyintézésének gyakorlati menete tulajdonképpen egyszerű: ha a bejelentést kivizsgáló „revizorok" meggyőződnek a panasztevö igazáról, akkor a következmények levonása, a vétkesek elmarasztalása elengedhetetlen követelmény. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ez ugyanis a kifogásolt fogyatékosságok kiküszöbölésének, illetve megismétlődésük megakadályozásának leghatásosabb előfeltétele. A lakosság közérzetét rontó panaszok számának csökkentése érdekében az ellenőrző szervek legfőbb feladatainak egyike, hogy ne csak feltárják a szocialista jogrenddel összeegyeztethetetlen hibákat, de egyben megköveteljék e fogyatékosságok maradéktalan orvoslását is. Magától értetődik, hogy a mindennapi munka során, első fokon, a vezető és irányító dolgozók kötelessége a rendszeres ellenőrzés; ám a szocialista törvényesség normái fölött őrködni — az már mindannyiunk feladata és kötelessége. A Népi Ellenőrző Bizottság szervei tulajdonképpen már felsőbb intézményként hivatottak elbírálni, indokolt esetben fényt deríteni a dolgozók panaszaira. Az ellenőrző bűnüldöző szervek fáradságos munkájának köszönhető, hogy az utóbbi esztendőkben hazánkban megszilárdult a jogvédelem és a szocialista törvényesség elve; hogy csökkenőben van a különböző törvényszegő gazdasági s egyéb bűntettek száma. Rajtunk múlik, hogy ezek a törekvések még hatékonyabbá váljanak. 17
