A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-15 / 46. szám

BARÁTSÁGUNK TÖRTÉNETE

Erről beszéltek a hajósi (Magyarország) szövetkezeti német nemzetiségi együttes és a somorjai (Šamorín) Csalié népművészeti együttes tagjai, vezetői és pártoló hívei Jókán (Jelka), a Kis-Duna partján. A CSEMADOK helyi szervezetének meghívására ezen az estén itt lép fel a két együttes. Közös műsorral szórakoztatják a szép számú közönséget. Szerencsés a helységválasztás. Más okból is ígér némi izgalmat a ma esti j bemutató. Van a Csalló együttes műsorában | egy verbunk, amelyet itt gyűjtöttek. Vajon hogy fogadja a közönség ?

— Az utazásnak, a külföldi szereplés lehetőségének már előre nagyon örültünk. Rég nem láttuk barátainkat, arra is kiváncsiak vagyunk, mit tanultak azóta — mondja Alföldi Albertné, Magdika asszony, aki foglalkozását tekintve könyvtáros, de a táncok betanításánál ő a csoport lelke. Halljuk hát tőle a barátság történetét.

— Nyilatkozni a férjem szokott, én táncolok — adja át a szót a hajósi művelődési ház igazgatójának. Alföldi Albertnek.

— Hajós a Duna bal partján terül el. Mintegy 3600—3800-ra tehető német nemzetiségű lakosainak száma. A faluban Baden- Württenberg tartományból települtek be 1715 és 1723 között németek. Az együttes 1963-ban alakult. A csoport fenntartási költségeihez jelentősen hozzájárulnak a hajósi szövetkezetek: a kisipari termelőszövetkezet, a mezőgazdasági termelőszövetkezet és az ÁFÉSZ. A fellépési lehetőség hiánya miatt nem panaszkodunk. A zárszámadástól kezdve az április 4-i ünnepig minden rendezvényen jelen vagyunk. Hogy meg ne unjon minket a közönség, egy-egy alkalommal csak műsorunk valamelyik különálló számát mutatjuk be. Ezenkívül évente 15—20 alkalommal a hajósi borospincéknél adunk idegenforgalmi látványosság számba menő műsort az Ibusszal kötött szerződés alapján. A Magyar Televízió többször készített műsorunkról felvételt, legutóbb a szüreti szokásokról. Nemzetiségi együttes vagyunk, ezért kerestük a kapcsolatot a környező országok nemzetiségi együtteseivel. Kérésünkkel a CSEMADOK Központi Bizottságához fordultunk, ők ajánlották a Kis-Duna táncegyüttest, amelynek Czingel László volt a vezetője. Az együttes azóta felbomlott, de Laci barátom nem ül tétlenül. Három éve alakult a Csalló, de már élvonalbelinek számít. Most nyerték el a C kategóriás minősítést. Hallom, megdolgoztatok érte — fordul barátjához.

— Kemény küzdelem volt, nagy tudást és szilárd akaratot, másodpercnyi pontosságot, hibátlan kosztümöt követelt. Megérte a fáradozást, rangot, nevet hoztunk a városnak.

Ha a hajósiakkal akarják összemérni tudásukat, mindezekre szükségük van, hiszen az ö vezetőjük. Alföldi Albert, nemrég megkapta a „Kiváló népművelő" címet, márpedig ezt nem adják ingyen.

— Műsorunkban koreografált nyitravidéki, kéméndi, mátyusföldi, csallóközi, szatmári és erdélyi táncokat mutatunk be — folytatja az együttes művészeti vezetője — Czingel László. — A martosi lakodalmast most nem mertük vállalni, mert régen gyakoroltuk. Csallóközi gyűjtés Madarász Ignác verbunkja Vásárútról és Bertóké Jókéról. Bár Jóka már nem csallóközi község, de olyan közel van, hogy a különbség minimális.

— Úgy tudom, szíven bökte a jókaiakat a színpadon látott verbunk. Úgy érezték; ez nem az, amit ők táncolnak. Idézek néhány véleményt:

— Ellopták a táncunkat a csallóköziek, ellopták, de el nem táncolják. — Kicsit másképp táncolják, az igaz. — Ugyan, nem kicsit, egész másként! — Jó a ritmusuk, ugye, ők fiatalabbak ... — Tulajdonképpen a zene sem az volt, mint amire mi jártuk. — A

csallóköziek csallóköziesen táncolják. Más nép, más a temperamentuma, de azért ráismerünk a Bertók és a Barátok verbunkjára, ahogy nálunk hívják.

— A szóbanforgó tánc — siet segítségemre helyre tenni az iménti véleményeket Czingel László — Quittner János koreográfiája. A folklórról, amikor fölkerül a színpadra, le kell faragni mindazt, ami fölösleges. A bálban lehet egymásután öt dallamra is ugyanazt a motívumot járni, de a színpadon nem. A zenekar persze más összetételű, mint a falusi mulatságokon volt, de ez a javunkat szolgálja, minőségi javulást jelent. Bár jómagam és a szakmában jártas emberek mindannyian dicsérik és elégedettek a zenekarral, azt is el kell mondani, hogy az együttes ezen részében változik a legtöbb ember. Ürge Marika a zenekar legrégibb, leglelkesebb tagja. Él-hal a közösségért. Nélküle, az ő lelkesedése, tudása, példamutatása nélkül nem ilyen színvonalon muzsikálnánk.

Már ott tartanak, hogy a zenekar, nemcsak táncokat kísér, hanem önálló szólószámokat is előad. Nagy gyönyörűségére szolgált a közönségnek például az a szatmári népdal, amelyet nagybőgő kísérettel dorombon adtak elő.

— A zenekarban és a táncosok között is gyakori a változás. Az utóbbi időben négy lánytól kellett búcsút vennünk. A fiúk háromnegyed része nős, nem volna csoda, ha kilépnének. Úgy gondolom, a tagság állandó cserélődése minden együttesnek gondja.

— Bizony így van — szól Alföldi Albert. — A tagok, mivel fiatalok, nálunk is állandóan cserélődnek. Fennálásunk tizenhét éve alatt mintegy ezer ember vett részt valamilyen formában az együttes munkájában. Tehát a néphagyomány fennmaradása már bizonyos. Ez az elsődleges feladatunk. Együttesünk hagyományőrző együttes. Gyűjtési területünk kizárólag a falu.

— A molnártáncot és a facipős táncot is otthon gyűjtötték?

— Az első Brieber István soproni koreográfus sikerszáma. A német nyelvterületen eléggé elterjedtek a mesterségtáncok. Ilyen a molnártánc, amelyben a legények mint valami liszteszsákot a vállukra kapják a lányokat, vagy a malomkerék forgását utánzó színpadi képben „leejtés". Az ilyesmi mindig hatásos, kiváltja a közönség tapsát — mondja Alföldiné.

— Nálunk a hagyomány annyira élő, hogy a ruhák zömmel a tagok magántulajdonát képezik. Nincs is az együttesnek kellékese — folytatja a férje. — A facipönek hagyománya van, a benne való táncolásnak kevésbé. Hajós mélyen fekszik. A templom szigetre épült, a szigeti főutca elnevezés még mindig használatos. A gyakori sár miatt praktikus viselet volt a facipő. A sáros gazdasági udvarban ebben dolgoztak. Kenderből kötött, bőrtalpú harisnyát húztak a lábukra, így a házba menet csak kiléptek a klumpából, mert annak mondják a facipőt, és tiszta lábbal járhattak a házban. Táncolásra nem

használták, hacsak nem farsangkor, amikor mindenféle kópéságot csináltak.

Molnártánc, klumpatánc a mi vidékünkön nem ismeretes. Ha másért nem, hát már csak ezért is megérte barátságot kötnie a csallóközi meg a hajósi együttesnek. De vannak e barátságnak sokkal mélyebben gyökerező vetületei is. A megismerkedést esetükben egymás megszerelése, tisztelete követte. Sokan családtagként várják a fellépésre érkezőt. Akár a somorjaiak látogatnak Hajósra, akár a hajósiak ide. Mert talán mondanom sem kell, hogy a tagokat kölcsönösen a családoknál szállásolják el.

Barátságuk sokoldalúságáról és a Csalló további terveiről a művészeti tanács elnöke, Presinszky Lajos nyilatkozott :

— Az ilyen találkozás, a találkozásra való felkészülés mindig izgalmas. Nem vontatott a próba, mert tudják, dobogóra kell lépni az országhatáron túl is. Annyi minden rosszat mondanak a fiatalokra. Egyedi esetekből Ítélnek, általánosítanak, pedig Így nem szabad. A mai fiataloknak igenis van szépérzékük, közösségi tudatuk, felelősségérzetük. Nem vetik meg a hagyományokban azt ami szép, vissza tudnak menni a gyökerekig. Egy város életében nagy jelentőségű, hogy ez a 40—45 tagú társaság hetente két alkalommal találkozik és valamit felmutat, bizonyít. Arra, hogy bizonyítson, nagy szükség van. Az irodalmi színpad fel tud lépni kellékek nélkül, az énekkar is évekig színpadra állhat a saját ruhájában, de a tánccsoportnak azonnal kellékesre van szüksége, s ez pénzbe kerül. Nemegy szerv, ahonnan az anyagi támogatást várják, azzal utasítja el őket, hogy előbb mutassanak fel valamilyen eredményt. A Csaliónak, ahhoz képest, hogy csak hároméves, irigylésre méltó kelléktára van. Nemcsak a városi és járási, de a felettes szerveknél, ezek tisztségviselőinél is igen nagy megértésre talált az igyekezetük, s az anyagi támogatás sem maradt el. Leginkább a minisztériumtól kapott összeg segített és lendített az együttesen. Itt nemcsak a táncosok ruháiról van szó, hanem a 10 tagú zenekar hangszereiről is. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mire költjük a pénzt, ha van. A ruhák megtervezése szakértelmet követel. Szerencsére e téren is jól állunk. Sikerült megtalálni azt a szakembert, aki megállta helyét a zsűri előtt, az említett C kategóriás minősítés elnyerésekor. Mivel igen nehéz a ruhatár megteremtése, arra gondoltunk, mi vállalnánk a járásban a kezdő csoportok számára a ruhakölcsönzést. A kikölcsönözhető ruhák persze nemcsak a Csalló kelléktárából származnak, hanem a valamikor működött s az utóbbi egy-másfél évtized alatt megszűnt együttesek kosztümjeit is összegyűjtöttük. Ugyanígy a Csallóközi Táncegyüttes ruhatára is elég gazdag ahhoz, hogy kölcsönözni lehessen belőle. Harmadik forrásként pedig a járási szervek részéröl a pénzügyi támogatásra tett ígéretet kell említenem. Csak az igényt várják, azt, hogy kopogtassunk.

A néző csak a táncot látja, a színes ruhák, az egyszerre dobbanó lábak forgatagát, színpadi szépségét. Pedig sokan vannak olyanok is, akik a háttérben maradnak, akikre nem esik reflektorfény. Ilyen ember például a Csallónál Kosa Zoltán szervezési titkár. A kultúra szeretetét apja, anyja mellett tanulta.

— Már akkor, amikor gyerekkoromban fúggönyhúzogató voltam, a kultúrát szolgáltam — mondja szerényen.

Ilyen s hozzá hasonló emberek szövik a barátság fonalát. A kapcsolatteremtés mindig közösséget formál. Minkét csoport nemzetiségi együttes. Céljuk, a hagyományápolás, igen közeli s egymással rokon gondolatok táplálják. A közös fellépés erősíti a barátságot, gazdagítja a szereplőt és a nézőt egyaránt. FISTER MAGDA

Prandl Sándor felvétele

7