A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-08 / 45. szám

határozatot hozott a békéről, valamint a földesúri földek térítés nélküli elkobzásáról és a parasztoknak való átadásáról.

Országszerte munkás- és katonatanácsok, szovjetek alakultak, s vezetésükkel a felfeg'yverzett proletárok felvették a harcot az ellenforradalmi csapatokkal.

Ezerkilencszáztizenhét októberében esett át a tűzkeresztségen Kazanyban a Pavol Kotrba parancsnoksága alatt álló vörös század is. A vöröskatonák hősiesen küzdöttek: több mint hétszáz fehérgárdistát ejtettek fogságba.

Pavol Kotrbát felvették a bolsevik pártba. A 96. ezred törzséhez kerül és megbízzák Kazanyban a vörösgárdista egységek szervezésével. A hadifoglyok, az osztrák-magyar hadsereg volt katonái — magyarok, németek, csehek, szlovákok és más nemzetiségűek — tömegesen jelentkeztek a nemzetközi brigádokba, hogy segítsenek megvédeni a proletárforradalom vívmányait.

Rövid idő alatt több mint hatszáz hadifoglyot vett fel Pavol Kotrba a vöröskatonák soraiba. Gondoskodni kellett felszerelésükről, ellátásukról, megfelelő kiképzésükről. Kitünően megállta a helyét, amiért kinevezték hadnaggyá.

Úgy látszott, az egész világ összefog, hogy megfojtsák a proletárforradalmat. A Vörös Hadsereg soraiban a munkások és parasztok, valamint az internacionalisták hősiesen küzdöttek az ellenforradalmi erők és a külföldi intervenciósok ellen.

TALÁLKOZÁS LENINNEL

Pavol Kotrbát parancsnokképző iskolába küldték Moszkvába. Még jóformán le sem verte a hosszú út után a port a csizmájáról, amikor csöngött asztalán a telefon.

— Parancsnok elvtárs, a pályaudvaron fellázadtak a hadifogságból hazatérő szerbek

— közölte vele a vörös járőr parancsnoka.

— Rögtön ott vagyok, addig ne tegyetek semmit! — kiáltott bele a készülékbe, s már rohant is.

Háromórás kimerítő tárgyalások után végül a szerbek egy puskalövés nélkül elhagyták a pályaudvart.

Egyszer a fehérgárdistákkal vívott harcokban Pavol Kotrba megsebesült és az ellenség fogságába esett. Bezárták egy cellába, s már a biztos halálra készült, amikor elvtársainak sikerült őt kiszabadítani. Valamivel elaltatták, majd a megvesztegetett örök kivitték a „holttestet" a közeli temetőbe. Innen aztán az elvtársak elvitték övéi közé.

Ezerkilencszáztizennyolc májusának elején a Vörös Hadsereg háromszáz kiválasztott parancsnoka számára találkozót rendeztek a Kremlben Leninnel.

Elérkezett a történelmi pillanat. Lenin belép a terembe . Az előtt a sor előtt állapodik meg, amelynek közepén ott áll Pavol Kotrba. Lenin végignéz a parancsnokokon s habozás nélkül odalép Pavol Kotrbához. Nem tudni, miért éppen hozzá, talán daliás alakja, katonás külseje vonzotta. Pavol kihúzza magát, amikor Lenin megáll előtte. Észreveszi, hogy Lenin kissé előre hajlik, egyik kezének nagyujja mellényzsebében, másik karja, könyökben meghajlítva, a háta mögött.

— Lenin elvtárs, Kotrba főhadnagy, a forradalmi ezred törzsparancsnoka jelentkezik

— mutatkozik be.

— Tovariscs Katraba, i kakoje vase otcsesztvo? — kérdezi Vlagyimir lljics és kezet nyújt Pavolnak, aki azt erősen megszorítja, s megismétli nevét, ahogy azt Lenin kiejtette, oroszosán.

— Pavel Mihajlovics Katraba.

— Hogy szolgál az egészsége, Pavel Mihajlovics;

— Eddig jól, Lenin elvtárs.

— Az jó, az jó ... Ha egyszer hazatér, Pavel Mihajlovics, meséljen otthon Oroszország népeinek derék hősiességéről. És a szerzett tapasztalatokat alkalmazzák a saját viszonyaik között!

Lenin ezután a forradalmi harc kérdéseiről és arról a felbecsülhetetlen segítségről beszélt, amelyet a külföldi katonák, az internacionalisták nyújtottak és nyújtanak az oroszországi proletárforradalomnak.

Ez volt Pavol Kotrba első találkozása Leninnel. Második alkalommal 1918. május 16-án egy nagygyűlésen, ahol Lenin és Tuhacsevszkij a hadihelyzetről tájékoztatta az egybegyűlteket.

Lenin jól emlékezett Pavolra. Kezet nyújtott neki és megkérdezte, mi a véleménye a tőkés világról. Pavol válaszolt, ahogy legjobban tudott. Lenin elégedett volt vele, vállon veregette Pavolt e szavak kíséretében:

— Mologyec, csak tartsd magad!

Pavol Kotrba ezt követően többször is találkozott Leninnel, aki legalább néhány pillanatot mindig áldozott rá drága idejéből.

í

Ezerkilencszáztizenkilencben Pavol Kotrbát megint parancsnoki tanfolyamra küldték Moszkvába. Ennek elvégzése után visszatért Kazanyba, ahol a Tuhacsevszkij parancsnoksága alatt álló 5. hadsereg törzskarához osztották be. Ennek a hadseregnek a kötelékében harcolt a szovjethatalom végleges győzelméig.

HONVÁGY

Pavol Kotrba időközben megszerezte a szovjet állampolgárságot. A háború után a 670. sorszámú vöröskatona-igazolvánnyal rendelkező harcost a kazanyi területi pártiskola igazgatóhelyettesévé nevezték ki.

Amikor a fasiszta Németország 1941 -ben hitszegő módon megtámadta a Szovjetuniót, Pavol Kotrba is bevonult, s mint politikai tiszt vett részt a háborúban. Sok barátja, hozzátartozója áldozta életét a szovjet hazáért, míg megszületett a végső győzelem, újra béke lett.

A volt vöröskatona részt vesz a háború dúlta ország újjáépítésében. Telnek-múlnak az évek, s Pavol Kotrbán egyre inkább erőt vesz a honvágy. 1962-ben már két év híján 70 éves, amikor feleségével és fiukkal, Oleggel elindul, hogy visszatérjen az óhazába, a szocialista Csehszlovákiába. Előbb azonban Moszkvába utazik, hogy utolsó búcsút vegyen a proletárforradalom nagy vezérétől. A veterán harcos, mellén a Lenín-renddel s számos más párt-, állami és katonai kitüntetéssel beáll a Lenin-mauzóleum előtt kígyózó két sor egyikébe. Elszorul a szive. Nehezen búcsúzik attól a földtől, amelyet annyi hős proletárral együtt vérével öntözött. A Vörös Hadsereg alezredese, ez a rettenthetetlen katona könnyeivel küzd a búcsú pillanataiban, de menni kell, hívja, várja a távoli szülőföld ... JOZEF KENÍŽ

A bratislavai Pravda ezévi szeptember 30. számában olvastam, hogy ez idei év első kilenc hónapjában 47 ipari üzem adós maradt a tervteljesítéssel, hogy negyvenhét építőipari vállalat nem teljesítette nyerstermelési tervét, hogy a lakásépítés valamennyi formájában a vállalatok az évi tervet csak 35,5 százalékra teljesítették, továbbá, hogy 39 iparvállalat nem teljesítette a nem szocialista államokkal szembeni exportkötelességeit, s ami a belső piarca való termelést illeti, ez év augusztusában a tervet nem teljesítő vállalatok száma 75-ről 85-re emelkedett, vagyis minden harmadik vállalat nem teljesítette pici termelési tervét. Sok száz milliót tesz ki az így meg nem termelt áruk értéke, és a külkereskedelmi mérleg alapján kimutatható, hogy gazdaságunk mennyi devizával, illetve behozott áruval lett szegényebb. Legalábbis egyelőre ez a helyzet, hacsak a negyedik negyedévben meg nem emberelik magukat a tervet nem teljesítő üzemek és vállalatok vezetői és dolgozói. Ám ahogy ezt az eddigi gyakorlat igazolja, ezek a vállalatok nehéz probléma elé állították önmagukat Hisz teljesíteniük kell a negyedik negyedéves tervet és ezen felül meg kell termelniük azt az árumennyiséget, amellyel adósai maradtak társadalmunknak. Ezeknek a feladatoknak teljesítése ugyanis megköveteli a termelésben és az irányításban fellelhető tartalékok mozgósítását, a munkafegyelem erősítését. Mozgósítaniuk kellene tehát mindazt az erőt és energiát, amire nem voltak képesek az év első kilenc hónapjában. És ez nagy feladat. De bízunk abban, hogy sikerül. Ám bárhogy alakuljon az évi terv teljesítése az említett üzemek és vállalatok részéről, ismételten fel kell tenni a kérdést, miért ismétlődő jelenség népgazdaságunkban, hogy jónéhány vállalat rendszeresen minden évben csak az utolsó negyedévben rohammunkával tudja teljesíteni a tervét ? Jogos a kérdés, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy vannak üzemek és vállalatok, amelyek a tervet rendszeresen nem teljesítik. E hiányosságok mögött az objektív nehézségek mellett minden bizonnyal emberi hanyagságok húzódnak meg mind a munkások, mind az irányításért felelős dolgozók részéről. Meddig lehet elnézni azt, hogy egyes vezetők objektív nehézségekre hivatkozva rendszeresen nem teljesítik a tervet a rájuk bízott munkaterületen és meg sem kísérlik kivizsgálni és eltávolítani a lemaradást okozó szubjektív nehézségeket a saját munkahelyükön. Hiszen nem véletlenül hangsúlyozta többször is Leonyid Brezsnyev, mekkora károkat okozhat az olyan dolgozó, aki a terv teljesítésének kezdetétől fogva nem azon gondolkodik, hogy hogyan szervezze meg jobban a munkát de bizonylatokat gyűjt annak érdekében, hogy igazolni tudja magát az esetleges sikertelenség esetén. A felmerülő fogyatékosságok intenzivebb kiküszöbölése annál is szükségesebb, mert 1981 januárjától népgazdaságunkban érvényre kell jutnia a tökéletesített irányítási rendszernek, melynek fő célja a tervfegyelem megszilárdítása, a termékek minőségének megjavítása, illetve a minőségi mutatók betartása. Ennek alapja pedig új technológiai eljárások bevezetése a dolgozók szocialista versenyének kibontakoztatása, továbbá az ésszerű anyaggazdálkodás, és a munkatermelékenység növekedése. Téves lenne azonban azt hinni, hogy a gazdaságirányítás tökéletességének elvei önmaguktól megvalósulnak. Ezek is csak az emberek alkotó munkáján keresztül valósulhatnak meg és juthatnak érvényre minden területen. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon mit fognak kezdeni azoknak az üzemeknek a vezetői a tökéletesített irányítási rendszer alapján kidolgozott tervekkel, amelyek évről évre nem teljesítik a tervet; lesz-e erejük úgy gondolkodni és cselekedni, ahogy azt a tökéletesített irányítási rendszer megköveteli. Véget vetnek-e az objektív nehézségek keresésének és a fogyatékosságokkal való állandó indoklásának, képesek lesznek-e alárendelni üzemük, vállalatuk érdekeit az össztársadalmi érdekeknek. Persze még sok más kérdést is fel lehetne tenni ezzel kapcsolatban. És ez logikus is, hiszen a tökéletesített gazdaságirányítási rendszer megvalósítását olyan emberektől is elvárjuk, akik az üzemi, vállalati irányításban vagy azon kívül valahogy megszokták a tervek nem teljesítésének monoton és — mondjuk ki — eléggé kényelmes légkörét. Mert ha a vállalat nem teljesítette a tervet, mi történt? A legtöbb esetben elmaradt a prémium, esetleg pönálét kellett fizetni, ám ezzel még nem volt és a jövőben sem lesz a piacon több és jobb áru. A tökéletesített irányítási rendszer alkalmazása megkívánja az új kezdeményezésekkel járó és nagyobb felelőséggel dolgozó gazdasági vezetőket és nem utolsósorban azt, hogy az emberek — legyenek az irányításért felelős vezető beosztású dolgozók, vagy egyszerű munkások — értékelésénél érvényt kell szerezni annak az elvnek, amelyet Bifak elvtárs fejtett ki ez év áprilisában az ideológiai dolgozók aktívaértekezletén: „Aki felelőtlenül végzi a munkáját, az vagy nem öntudatos, vagy nem ért a munkájához, vagy nem kívánja elősegíteni a szocializmus építését". Ezeket a szavakat a szocializmus építésének gyakorlata igazolja. És ha igazolja akkor ezeket szem előtt is kell tartanunk, amikor egy-egy üzemben a terv nem teljesítésével kapcsolatos fogyatékosságok és problémák huzamosabb ideig nem nyernek megoldást és ennek folytán az üzem képtelen kikerülni abból a kátyúból, amelyben évek hosszú során át topog. Itt az objektív nehézségeken kívül a hiányosságok szubjektív, emberi okait is feltétlenül keresni kell, bármely területén is mutatkozzanak az üzem munkájának. Ezt követeli tőlünk a szocializmus még sikeresebb építése.

^*7« píu*.

3