A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-01 / 44. szám

árut, tudniuk kell miből milyen mennyiségre számíthatnak. Először tervezett, majd szerződött, aztán a következő hónapra várható mennyiségről beszélünk. El sem hinnék, olykor milyen nagy e számok között a különbség. Negyvennyolc órával a szállítás előtt jelentések pontosítják ezeket a számokat. A jelentések döntően meghatározzák hova, mivel s mennyit továbbítanak. Évek hosszú során kialakult rossz szokás — meg van az oka, a magyarázata, amiért kialakult — többet jelenteni, mint amennyi lesz. A termelő így biztosítja magát, hogy ha csak a felére kap visszaigazolást, akkor se csapódjon be. A fegyelmezetlenség, kölcsönös bizalmatlanság mindkét félre egyaránt jellemző. Az előbb a termelő pártját fogtam, most a felvásárló nevében beszélek. Szépen pórul jártak az idén. Hittek a jelentéseknek: van paradicsom bőven, nem kell a behozatali. Nosza, rajta takarítsunk meg némi valutát. Leállították a behozatalt. Pár nap múlva, kiderült, hogy a jelentések enyhén szólva túloztak.

Nemrég megtekintettem a Csallóköz Gyümölcse kiállítást. Ha választék tekintetében csak a fele lenne kapható annak, amit ott láttam, már nem is panaszkodnék. Burgonyatermelő ország vagyunk. Kérdem én, hol és melyik zöldségboltban kínálnak egyazon időben több fajta burgonyát ? Ezek után kissé utópisztikus, ha több fajta alma, körte, szilva, szőlő, őszibarack, paprika között akarok válogatni. Először azt kell elérnünk, hogy fajtára való tekintet nélkül, de minél szélesebb skálájú legyen a zöldségkínálat.

Még nem beszéltem egy lényeges, de

nagyon kényes kérdésről, az árakról. Pedig a szállítási kapacitás mellett ez kerül leggyakrabban szóba. Egyik beszélgetőtársam így fogalmazta meg a kérdést:

— A kereskedelemnek és a felvásárlóknak van képviselőjük, szószólójuk az árhivatalban. A termelőknek vajon van-e? Mert íróasztal mellett nehéz megállapítani hol, mit, mennyiért lehet termelni!

A termelési költség pedig alapja a további árképzésnek. Én, naiv szemlélő, eddig azt gondoltam, a csúcsok könnyűszerrel megoldhatóak lennének, ha legalább átmenetileg a Zelenina lecsökkentené a fogyasztói árát annak a terméknek, amiből sok van. Hadd vásároljon sokat a városi ember, ürüljenek gyorsabban a raktárak! Nálunk három féle árat ismerünk: Szabott, szabad és egy bizonyos határon belül mozgó úgynevezett limitárat. Csupán azoknál a termékeknél, amelyekre az utóbbi ár vonatkozik, élhet a Zelenina a fent említett lehetőséggel. A vállalat minden esetben, még akkor is, ha kockázati alapjának terhére kell cselekednie, él ezzel a lehetőséggel. Elsősorban az áru értékesítését, a fogyasztók ellátását tartja szem előtt. Ilyen ármódosítást ezidén több zöldségfélénél is alkalmazott.

A termelő és a fogyasztó elégedettsége vagy elégedetlensége a legpontosabb barométer. Rögtön reagál minden változásra. Az ilyen változás, javulás bár érzékelhető, de nagyon lassú. Az időjárást tekintetbe véve évről-évre szinte menetrendszerű pontossággal megjósolható, mikor és milyen áruból lesz nagy a raktárkészlet, mennyi marad a földeken. így jutunk mi, újságírók az úgynevezett örökzöld témához. Hej, de jó lenne, ha egyszer azon venném észre magamat, hogy a témám elvirágzott. Nem dühöngene többé a kertész, mert nyakán maradt az áru, nem fogadkozna elkeseredetten a kistermelő: ha ez így megy, jövőre egy fia palántát sem ültetek! A vásárló pedig a zöldségboltban nem fonnyadt, ütődött, sárguló paprikát, paradicsomot, káposztát kapna, hanem üde zölden, nedvdús belsővel magát kellető harmatos friss terméket. Akár hiszik, akár nem, én már jártam ilyen zöldségboltban. Igaz, nem itthon, hanem határainkon túl, de szocialista országban és állami boltban. A kifogástalan zöldségellátás tehát megvalósítható a mi körülményeink között is. A jelenleginél színvonalasabb zöldségellátás jogos igény, nem luxus. Elég akár csak öt évre visszamenőleg kikeresni a párt központi bizottságának, a kormánynak, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak ez ügyben hozott határozatait, rendeletéit, rögtön világossá lesz előttünk, hogy a cél közös. Mindezekben találkozik a termelő, és a fogyasztó érdeke, ami azonos az állam, a társadalom érdekével. Bizonyítékul idézek egy mondatot a CSKP KB márciusi 15.

ülésén elhangzott beszámolóból:.......joggal

vetik fel a kérdést, a felelős szervek miért nem biztosították, hogy a piacon, ha megtermett, legyen elegendő gyümölcs és zöldség.”

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki látja a megtermelt zöldség és a boltokban kapható közötti különbséget. Az utóbbi rovására. A helyzet évek óta alig javul valamit. Legalábbis mindazok, akikkel erről beszéltem, így látják. Sűrítve, a dolgoknak csak a negatív oldalát nézve, talán torznak tűnik a zöldségellátásról festett kép. Igaz, ez a kép nem teljes. Hiányzik annak a felsorolása, amit a felvásárló és áruelosztó vállalat jól. rendeltetéséhez híven, pontosan elvégez. Reméljük, hogy a jövőben ebből lesz a több.

FISTER MAGDA

A felvételt Gyökeres Jenő készítette a Csallóköz Gyümölcse kiállításon

Valamikor, nem is olyan régen, azt hittük — és valljuk be őszintén, meg is voltunk győződve róla —, hogy a szocializmus építése egyenes vonalú lesz, mentes minden konfliktustól, ellentmondástól. Hogy ez nincs így, erre megtanított bennünket a szocialista építés társadalmi gyakorlata, igazolva, hogy a szocializmus építése is tele van konfliktusokkal, amelyek leginkább a régi és az új közötti harcban, valamint a hibák és fogyatékosságok kiküszöbölésénél kapnak hangsúlyt. A konfliktusok és ellentmondások tehát törvényszerűen léteznek, de tegyük hozzá, ugyanakkor az is törvényszerű, hogy a konfliktusos helyzeteket meg kell oldani. Annak ellenére, hogy mindezt már felismertük, még manapság is akadnak nálunk jócskán emberek, a vezető beosztású dolgozók soraiban is, akik szinte reszketnek a konfliktusos helyzetektől és a velük kapcsolatos problémák megoldását igyekeznek másokra hárítani, a megoldást elodázni, vagy olyan arcot vágni, mintha konfliktus egyáltalán nem is létezne. Mindezt azért, mert szeretik a konfliktus nélküli, minden problémától mentes, nyugodt életet, kényelmet. Úgy gondolják, hogy a konfliktusokat okozó problémákat majd csak megoldja valaki, miért is köteleznék el magukat valaminek a megoldására. Nevezhetnénk az ilyen állásfoglalást struccpolitikának is, mert az illető azt hiszi, hogy ha ö szemet hány a hibák és fogyatékosságok fölött, akkor ezek nem is léteznek. Pedig léteznek, és a fogyatékosságoknak is megvan a maguk dinamikája: a gyakorlat azt igazolja, hogy egyetlen meg nem oldott probléma újabb és újabb problémákat szül, vagyis kegyetlen a realitás, a valóság. Mert a fogyatékosságok, hiába hunyunk szemet fölöttük, léteznek; csak ideig-óráig lehet őket eltussolni, hogy aztán egy későbbi pillanatban, bizonyos adott helyzetben hatványozott erővel törjenek ismét a felszínre. Persze már többedmagukkal, és ilyenkor a behunyt szemeknek is ki kell nyílniuk, mert most már súlyosabban érinti esetleg a vezető beosztású dolgozó állását is. Az ilyen vezető beosztású dolgozókra az is jellemző, hogy ha netán egészséges javaslatokkal találkozik beosztottjai részéről, akkor egyáltalán nem azon gondolkodik, hogy azt miképpen lehetne megvalósítani, de anélkül, hogy a javaslatokkal kapcsolatos problémákat átgondolná és megpróbálná a javaslatot megvalósítani, előre kijelenti, hogy ez vagy az a javaslat úgyis megvalósíthatatlan. Ez különösen akkor tapasztalható, hogy ha a javaslat gyakorlati megvalósítása megköveteli a felsőbb szervekkel való konzultációt. Mert miért is kerülne ő konfliktusba valakikkel a javaslat megvalósítása során, inkább maradjon minden a régiben, így kényelmesebb. Hyen konfliktusmentességre törekvésekkel találkozunk gyakran különböző értekezleteken is, amikor a beszámoló a pozitív eredményeket nem köti konkrét személyekhez, pedig mindenkinek jól esne, ha a munkájáért valami dicséretet is kapna. Persze, mindez azért történik így, hogy a hibákat és a fogyatékosságokat se kelljen konkrét személyekhez kötni, mert akkor már néven kellene nevezni embereket, vezető beosztású dolgozókat vagy beavatottakat. De hát miért csináljanak maguknak valakiből ellenséget, mondják; így hát inkább csak általánosságokban beszélnek, mondván, akinek nem inge, ne vegye magára. Mi ez, ha nem a konfliktusok elől mindenáron való kitérés. Vagy vegyünk egy másik példát. Üzemekben, vállalatoknál és más munkahelyeken rendszeresen kidolgoznak komplex értékeléseket. Ezeknél is szinte tömeges jelenség a konfliktusmentességre való törekvés. Számtalanszor megtörténik, hogy mindenki látja, hogy ez vagy az a munkatárs nem jól végzi a munkáját, nem teljesíti a tervben előírt feladatokat, fegyelmezetlen stb., de nincs, aki nyíltan a szemébe merné mondani, és aztán jön a komplex értékelés. A hibáira itt sem mutatnak rá, mondván „ő is jó ember", és megy tovább minden a régiben, mindenki gondol, amit akar, az illető pedig tovább ül a helyén, abban a szilárd meggyőződésben, hogy valóban jól végzi a munkáját Holott a valóság teljesen más. Nemrég olvastam a Pravda egyik szeptemberi számában, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság Iparügyi Minisztériumában nagyobb káderátcsoportosítást hajtottak végre, s ennek során 12 dolgozót igen nagy nehézségek árán tudtak elhelyezni, mert nem feleltek meg a növekvő igényeknek. Habár az ezt megelőző komplex értékelés munkájukat mintaszerűnek tartotta. Mihez vezet tehát az élet minden területén a konfliktusmentességre való törekvés ? Semmi máshoz, mint a hibák és a fogyatékosságok elhallgatásához, a problémák megoldásának halogatásához, sőt nem utolsósorban tagadásához, a rosszul értelmezett barátság és a helytelen emberi viszonyok kialakulásához, tehát olyan magatartáshoz, amely összeegyeztethetetlen a szocialista erkölcs szabályaival. Mindezek „eredményét" aztán ki lehet mutatni az üzem vagy a vállalat tervének meg nem felelő teljesítésével, az irányítás elégtelenségével. Mert ezek a jelenségek egyben eredői a hibáknak és fogyatékosságoknak, illetve ezek felhalmozódásának, aminek ma is tanúi vagyunk népgazdaságunk különböző területein, mind a munkahelyeken, mind az irányító és más szervek munkájában.

3