A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
Napjaink gyors tempóban növekvő turistaforgalma az esetek túlnyomó többségében néhány „felkapott", vagyis a köztudatba már korábban attraktív turistalátványosságként bekerült tájakra irányul. Mindenki, aki egy kicsit is „ad magára", csakis „oda" akar menni, amiről már annyi jót és szépet hallott vagy mert a szomszéd is járt ott... Hogy talán másutt is vannak érdekességek, látványosságok?... Lehet — okoskodnak az éppen „országjárásra" indulók —, de ha mások nem mennek, miért menjek oda éppen én?! Hogy ez milyen mértékben van így, azt ki-ki a saját tapasztalatai alapján döntheti el. De hogy a dél-csehországi Jindrichüv Hradecot és környékét teljesen méltánytalanul kerülik ki a „turistaösvények", arról bárki meggyőződhet, aki csak egyszer is itt járt. A városhoz közeledve, különös könynyed hangulat ejti hatalmába az embert. Valami felszabadult, tiszta öröm érzése ez, olyasmi, mint amikor az embert valami váratlan, kellemes meglepetés éri. Aztán hamarosan az okára is rájön. A szeszélyesen kanyargó betonút két oldalán itt is, ott is kékesen csillogó vízfelületen táncol a koraőszi nap fénye, csatornák, patakok, folyók fölött suhan át az autóbusz vagy a gépkocsi. Amerre csak néz az ember, minden, minden csodálatosan zöld. Kissé irigykedve, de egyúttal a legna gyobb elismeréssel kell gondolni azokra, akik az 1500-as években, kapával-ásóval létrehozták a dél-csehországi halastó-rendszert, az egyes tavakat összekötő csatornákat úgy, hogy az egész létesítmény napjainkig is a legtökéletesebben szolgálja küldetését, hallal látja el távolabbi vidékek lakóit is, s csak úgy, szinte mellékesen, még így, nyárutónöszelön is üdén zöldellő pompás kertté változtatta a vidéket. Szép ez a vidék, minden elismerést megérdemel — öszszegezi a látogató az első benyomásokat —, s ez elsősorban a teremtő-változtató, soha nem pihenő ember munkájának eredménye. Ilyen morfondírozások közepette kisvártatva jobb kéz felől egy jókora vízfelületben tetszelgő tornyok tűnnek fel. Ez már a járási székhely, az ősi Jindrichüv Hradec. A régi városfalak innen messziről is tiszteletet parancsolnak, akárcsak a magasra kiemelkedő Vörös-torony, amely évszázadokon át a városkaput őrizte. Sok kiválóság lépte át ezt a kaput az elmúlt több mint 700 év alatt, közöttük II. Rákóczi Ferenc fejedelem is, akinek az emlékét egy egész teremre való sok-sok emléktárgy őrzi. Nagyon sok víz lefolyt már a város falai alatt kígyózó Nežárkán, az 1359-es évtől, amikor kiállították a város hivatalos megalapításáról szóló okiratot, bár a vár építése jóval korábban megkezdődött. Nagyon sokszor átsöpört ezen a tájon és a városon a történelem vihara, nem kímélve sem embert, sem anyagi javakat. A vár birtokáért marakodó főúri rendeket egyszeriben elsöpörték a huszita háborúk; a kelyhesek különösen a város szegényebb rétegeinél találtak élénk támogatásra. Seregestől álltak a huszita zászlók alá a nincstelenek, rémületbe ejtve a pompás paloták lakóit. A huszita háborúkat lezáró fehérhegyi csata után a város szegényeire is súlyos évek következtek. A kisemberek leikébe ivódott szabadságvágyat kiirtandó, a gazdag polgárság az 1592-es évben jezsuitákat telepít le a városban s pompás hajlékot építtet a számukra. Közben — szerencsés fekvése folytán — szépen nőtt a város, a 16—17. században a cseh királyság legrangosabb települései között emlegették. A háromszögű főtér pompás palotái ékesen bizonyítják a város egykori urainak hatalmát, gazdagságát, fényűző életmódját. Helybeli krónikák nem kis büszkeséggel jegyzik fel: voltak idők, amikor a város pompában magával Prágával is versenyezett. Az ipari forradalom kora mostohán bánt a várossal, a 19. század második felében épülő vasútvonalak elkerülték. Így a nagy ipari fejlődés idején, az 1870-es évek után igen előnytelen helyzetbe jutottak a hradeci polgárok, a város igen jelentős textilipara lassanként elmaradt a vasútvonallal rendelkező központok mögött. Ennek következtében csendes, provinciális hellyé szerényült az egykori büszke királyi város, egy kis sörgyárral, némi faiparral s néhány jelentéktelenebb üzemmel. Jindrichüv Hradec is csak a felszabadulás után ébredt fel Csipkerózsika-álmából. A városra ma valóban nehezen ismernének rá egykori urai: új textilgyár épült, fafeldolgozó ipara országos hírű, és a Hradecben szőtt szőnyeg a legkeresettebb cikkek közé tartozik. Mindez és az ezzel kapcsolatos strukturális változások Dél-Csehország egyik gyorsan fejlődő, kulturált ipari központjává teszik, ahová — még ha messzebb van is a megszokott turistavonalaktól — valóban érdemes ellátogatni. Szöveg és képek: AGÓCS VILMOS 4
