A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
Következő számunk tartalmából Jozef Keníž: A FORRADALOM HARCOSA Miklósi Péter riportja a KGST országok prágai központi áramelosztójáról Varga Erzsébet: MŰVÉSZI ALKOTÓ MUNKA, VALÓSÁG, EMBER Lacza Tihamér: BETHLEN GÁBOR Alekszandr Harkovszkij: EZEK A FURCSA, EZÜSTÖS FELHŐK A címlapon Gyökeres György, a 24. oldalon Kontár Gyula felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 893 36 Bratislava, ul. Čsl. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64, Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SUTI 6/46. ■ Évek óta gondom s gondunk a friss, ízletes zöldség beszerzése. A probléma legalább annyira bonyolult, mint amilyen kacskaringós úton jut el a termelőtől a fogyasztóhoz maga az áru. Én most mégis megpróbálom a lehetetlent: végére járni a dolognak. Bár jól tudom, nem oldok meg semmit. Ha ilyen egyszerű lenne a megoldás, már rég megtette volna helyettem valaki. Sok embernek és sok intézménynek kell harmonikusan együttműködnie, baráti és korrekt üzleti kapcsolatot fenntartania ahhoz, hogy a termelők és a fogyasztók érdeke — amely végsősoron azonos — találkozzon. Vasárnap délután öröm végigmenni az ország déli részein. A falvakban nem lát mást az ember, mint hangyamód nyüzsgő népet. Az emberek nem ünneplőbe öltözötten ülnek a kispadon, hanem kétkerekű kocsit tolva, húzva sietnek az utcán, térülvefordulva kertjük és a felvásárló telep között. Ha betérünk egy családhoz, láthatjuk mint vágják fel a korai, hajtatott fejessalátát, karalábét; mossák, osztályozzák, csomózzák a leveszöldséget, hónaposretket, ládázzák a salátauborkát, mérik a friss zöldpaprikát, törölgetik fényesre, hímes tojásként óvják, rakják ládába a paradicsomot. Jó érzés ezt látni, nagy öröm szemnek-szívnek egyaránt. Az egyszerű falusi ember belátta, milyen fontos dolgot határozott el pártunk XV. kongresszusa: növelni kell mezőgazdasági termékeinkből az önellátást. E határozat végrehajtását a maga tehetsége szerint elősegíti. És nemcsak a kistermelő, aki termékfeleslegét vagy kimondottan értékesítési céllal termelt áruját adja át felvásárlásra, hanem a zöldségtermesztéssel nagyüzemi szinten foglalkozó földművesszövetkezet is. A különbség a kettő között csak annyi, hogy az egyik meg tudja oldani az élőmunka-igényes fajták termesztését, a másik — adottságaitól, lehetőségeitől függően — néhány zöldségféleség termesztésére szakosítja magát, így, a fogyasztó javára, kölcsönösen kiegészítik egymást. Nincs is semmi hiba addig, amíg nem érkezik el a hétfő, a boltok nyitásának ideje. Mert mit látunk ott? A vasárnap ládába rakott paradicsom lenne ilyen tötytyedt, ütödött? Hiszen éppen azért kell a kistermelőnek vasárnap szállítania, hogy hét elején is friss áru legyen a boltokban. Hétközben a nagyüzemek biztosítják a folyamatos ellátást. Márpedig a paradicsom — hadd maradjak ennél, hiszen úgy szeretem — csak több nap, esetleg egy hét alatt romlik meg. A paradicsomot hoztam fel példának, de említhettem volna a pulton megtörve, fonnyadtén, sárgult levelekkel, megráncosodva, sárgán-pírulón „magát kellető" salátát, karaíábét, paprikát stb., amiből alig tud választani a vevő. Pedig élt ez az áru szebb napokat is. Nem érdemel fitymálást, szidást, amikor szatyorba kerül. Ha szatyorba kerül egyáltalán és nem a szemétbe. Mert, hogy mennyi rohad el belőle, azt igazán csak a szerkesztőségünk épületében levő zöldségbolt mindenese, a Miska bácsi tudná megmondani. Tény, hogy minden napra jut némi orrfacsaró bűz az ablakunk alá. Szóval élt az a növény szebb napokat is, nem ezt érdemelné ... Amikor palánta korában gyengéd kezek ültették tápkockába, hadd nőjön gyorsabban — kell a vitamindús zöldség —, fűtötték, szellőztették az üvegházat, fóliasátrat, ahogy a külső hőmérséklet megkívánta. A goromba bánásmóddal akkor ismerkedett meg, amikor megnőtt. Amikor már csak egy lépésre volt céljától: a fazékba, asztalra kerüléstől. Hányszor látni, hogy a szedő inkább rálép a földrepottyant paprikára, csak ne kelljen még egyszer lehajolnia. A ládába már úgy zuhan az áru. A mérlegre ládástól dobják. Ha kevésnek bizonyul az összsúly, dobnak még rá pár darabot. Az autóra, egyéb szállítóeszközre rakáskor szintén dobják. Először a kocsi lapjára, majd a ládákat egymás tetejére. Lerakáskor megismétlődik a művelet. Hogy utána mi történik az áruval, azt sem a termelő, sem a fogyasztó nem látja. Mostohán bánunk megtermelt javainkkal. Micsoda felelőtlenség olyan vasúti kocsit kiutalni zöldségszállításra, amelyben előzőleg ömlesztett műtrágyát szállítottak! Aki kirakta, csak az alját takarította, a mennyezetről kilószám hullhat az élelmiszerre a műtrágya. Hogy ebből milyen kár keletkezik, azt számon tartják — a károsultak. Tenni ellene semmit sem tehetnek. Láthatjuk, amíg a termelőtől a fogyasztóig vezető utat megteszi a zöldség — ha egyáltalán eljut odáig — többször is alkalom nyílik a pocsékolásra. Az első ilyen alkalom, hogy egyszerűen fel sem vásárolják. Ez a helyzet akkor szokott előállni, amikor a termés — akár 100 kilométeres körzetben — egyszerre érik. Tehát sok van belőle. A raktárak csakhamar megtelnek, kezdődik a zöldség rothadása. A termelő, legyen az a kertészkedők szövetségének tagja vagy szocialista nagyüzem, fohászkodhat az éghez, a Naphoz: ne érleld már, hiszen a nyakamon marad! Ezután következik a felvásárlási ár csökkenése, beindul a konzervipar. Nem hogy megtermelni, még leszedni sem éri meg az árut. De azért leszedik. Lassan-lassan múlik a nyár, a raktárak kiürülnek, kikerül a boltokba a már nem éppen friss áru, aztán jövőre kezdődik minden elölről... Koratavasszal zökkenőmentes a zöldség forgalmazása. A primőr árut bárki — Jednota fogyasztási szövetkezet, Zelenina zöldségfelvásárló és forgalamzó vállalat, A Kertészeti Szolgáltató Vállalat, piaci kofa — szívesen felvásárolja, mert könnyen és jó pénzért értékesítheti. Szinte versengenek a termelők kegyeiért, amelyet tudvalevőleg pénzzel a legkönnyebb megnyerni. Ha a három közül az egyik talál paragrafust arra, hogy 10—20 fillérrel többet fizessen az áru darabjáért, nyert ügye van. Hogy hogyan? Például úgy, hogy a középcsehországi kerületben érvényes árak szerint fizet a komáromi járásban. Ha ez az egész idény alatt így menne, nem lenne semmi baj. De mire a csúcs bekövetkezik, már csak a Zelenina az egyetlen felvásárló. A 123-as hirdetményre hivatkozva mindenki tőle követeli az áru átvételét. A Zelenina feladata pedig nemcsak a felvásárlás, hanem az értékesítés is. Teljesen mindegy, hogy a földeken vagy az ő raktáraiban megy tönkre az áru. Márpedig a zöldség könnyen romlik. A boltokat viszont folyamatosan kell áruval ellátni. Na most, ha az adott áru nem raktározható — arról nem is beszélve, hogy nincs elegendő és megfelelő raktár — csak a szakaszos betakarítás lenne a megoldás. Ez viszont a termelő szempontjából előnytelen. Egyrészt azért, mert a márciusban vagy áprilisban értékesített termés kitermelési költsége majdnem azonos, de felvásárlási ára között nagy a különbség. Mindenki korai érkékesitésre törekszik. Másrészt a fóliasátorban kell a hely a következő növénynek. A termelő mindenképpen leszedi, felvásárolni pedig muszáj, raktározni nem lehet, tehát azonnal értékesíteni kell. No, de hol? Ahhoz, hogy a Zelenina el tudja helyezni az 2
